Az ​öreg tekintetes és más kisregények 3 csillagozás

Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes és más kisregények

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A magyar próza klasszikusai Unikornis

>!
Unikornis, Budapest, 1999
332 oldal · keménytáblás · ISBN: 9634273076

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

főváros


Kiemelt értékelések

kirkkaus>!
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes és más kisregények

Négy novella van benne. Mindegyik rosszabb, mint közepes, tele szappanoperákat megszégyenítő történetvezetéssel és semmi minőséggel. A szerintem egyetlen jó kisregény, a Hatalmas Harmadik se azért jó, mert hűdemilyen okos a története, de annak, szöges ellentétben a másik hárommal, van stílusa.


Népszerű idézetek

marschlako >!

De a nyelvek csak vonatok, nem az a fő, hogy mehessünk, hanem hogy bejuthassunk rajtuk egy-egy ismeretlen másik világba.

150. oldal, Az a hatalmas harmadik

marschlako >!

– És olyan becsületes arcú – jegyezte meg a professzor. – A fővárosban az arc csak fejdísz, cégtábla. Vidéken ott ül a lélek is az emberek arcán.

260. oldal, Az öreg tekintetes

marschlako >!

Jártál-e valaha nővel erdőben? Tapasztaltad-e, hogy minden nő bűbájossá válik a lombok között? Talán a zöld környezet okozza, amelyből a fehér arc kiválik? Talán a levegő, amely a vérkeringést eleveníti?

174. oldal, Az a hatalmas harmadik

2 hozzászólás
marschlako >!

Mert a pipa ismeretlen valami már a fővárosban. A pipázásra idő kell, s a fővárosi embernek mindene van, csak ideje nincsen. A fővárosi ember mindig siet. Lótás-futás az élete. A pipa csak annak való, aki ráér tömögetni, piszkálgatni, illatos füstjében gyönyörködni.

270. oldal

Kapcsolódó szócikkek: főváros · pipa · pipafüst
marschlako >!

    Eszembe jut, hogy ismertem ifjúkoromban egy barna leányt, egy bámitó szépséget. Az első beszélgetésünk után nem gyönyörködtem többé benne, s később meg, mikor már mindennapos ismerősök voltunk, kellemetlen volt, majdnem rút.
    Mi volt ennek az oka?
    A leány hiú volt és irigy és üres lelkű. Akkor gondolkodtam először azon, hogy a töröknek a bölcsessége emberi tapasztalatokon épült. Nem arra vall-e a nőnek minden viselkedése, hogy a testét érzi minden valójának? Én, ha a kezemre nézek, a kezemet csak hozzám növesztett szerszámnak ismerem. A nő azonban mikor a kezére néz, úgy érzi, hogy része az a lelkének, az a kéz is ő. S hogy nála a lélek másodrendű valami, azon is látszik, hogy nem töri magát úgy a lelki ékességekért, mint a testi ékességért. Az nem bántja őt, ha valakiről azt mondják, hogy szebb, elsárgul fájdalmában.
    Ismertem egy másik leányt, akinek tömpe volt az orra, és szürke a szeme, s az arca oly szeplős, hogy szánalom volt ránézni. S az a leány, – később egy társaságban megismerkedtem vele, – oly vidám volt és pajkos, és oly kedves, hogy majd megettük.
    Ha véletlenül egy házban lakom vele, bizonyos, hogy az lett volna a feleségem.
    Hát mi a szép, és mi a rút? Olyan-e az ember, mint a lámpás, amelyből a legpompásabb is nyomorult, ha hitvány kis lánggal pislog, s a legművészietlenebb is pompás, ha bengáli tüzet gyújtanak benne.
    Hol a mi Bengálunk, ahonnan a testünkbe a lángot kapjuk? Íme: a lelkét szeretem ennek a bájos teremtésnek, aki márványos mozdulatlansággal fekszik itt előttem, s csupán a keblének gyönge és nyugodt hullámzásán látszik, hogy élet van benne.
    Az a tudat, hogy az én édes asszonykámnak különb a lelke, mint más nőnek, boldog érzést keltett bennem.

238-239. oldal, Az a hatalmas harmadik

marschlako >!

A vallásomnak sok minden rojtját-bojtját, korhadt gerendáit nem szeretem. A papjainak bűnös hanyagságai, tunyaságai a cselekvő emberszeretet terén… hogy martalékul engedték oda az emberi fajt a szabadkőmivesek világ-üzletének… a latinsága, taljánsága… nyílt bitangolása a pápaságnak, hogy csak talján ember lehet az öt világrész kereszténységének a feje… Krisztustalan szívek, parádés apostolok, hivatalnoklelkű közpapság… És mégis, látod: ennek a vallásnak a fenekén rejlik a legtöbb igaz-gyöngy – a sok hamis-gyöngy között. Ez a legszebb, legmennyeibb levegőjű…

213. oldal, Az a hatalmas harmadik

marschlako >!

Mariskának tetszett a mi szegényes világunk: a szántóföldek, erdők, a patak, egy-egy nyárfacsoport, a kis falusi házak. Mindent festeni valónak mondott. Én ezen nem csodálkoztam: a kövi ember érzései fölébrednek, mikor az igazi világába kerül. Csak a pénzszerzés vágya tartja a kövek közt a férfit, s a nő és család vele kénytelenkedik. De a városi világ csak olyan az embernek, mint a aranyhalnak a vízvezetéki víz.

218-219. oldal, Az a hatalmas harmadik

marschlako >!

    Az öregúrnak egy kis udvari szobát adtak. Ott ébredt föl másnap hajnalban.
    – Kati! – szólalt meg a szoba sarka felé fordulva.
    Senki se felelt. Az öreg akkor eszmélkedett, hogy hol van. Érezte, hogy eleget aludt, de még sötét volt. Egy darabig hallgatódzott: se kutyaugatás, se kakas-kukorikolás. Hány óra lehet? Kitapogatta a villamos lámpást és meggyújtotta, ahogy tegnap megtanították rá. Megnézte az óráját: öt óra.
    Fölhúzta a nadrágját. A csizmáját is föl akarta húzni, de a csizma nem volt az ágy mellett. Csengetett hát a szobaleánynak.
    A szobaleány borzasan és álmos szemmel nyitott be.
    – Parancsol, nagyságos úr?
    – Én nem vagyok nagyságos – felelt az öreg. – A csizmámat!
    S ahogy a csizma megérkezett, rádörmögött a szobaleányra:
    – Micsoda lustaság! Már öt óra elmúlt, és még hevertek?
    Kinyitotta az ablakot, hogy megnézze, milyen az idő? Az udvar sötét volt. Az eget nem lehetett látni.
[…]
    Felöltötte a bundáját, és kiment a folyosóra, hogy ott tájékozódjék a felhők állása felől. A csizma nyikorgása, persze, mindenkit fölébresztett.
    – Apám – kérdezte az orvos is fölriadva –, kell valami?
    – Kell ördög – felelte vígan az öreg. – Csak fölkeltem, mert reggel van. Itt nem szoktak reggel fölkelni?
    – Hát ilyen korán nem – felelte kedvetlenül az orvos. – Feküdjön vissza, apám, pihenjen. Hiszen nem alhatott eleget!
    S visszahúzódott.
    Az öreg csak állott, és nézte az asztal sarkát: bizonyosan azon tűnődött, hogy visszafeküdjön-e? Végre is nem feküdt vissza. A fejére nyomta a kalapját, és kibotorkált.
    – Itt nem harangoznak hajnalt? – kérdezte a szobaleányt.
    – Nem tudom, tekintetes úr – felelte az.
    És utána nézett. A fejét rázta. Mosolygott.

262-263. oldal, Az öreg tekintetes

marschlako >!

    A házban már nem beszélgetett senkivel. Az öreg Mayerhez nem ment többé. A tanárral, tanárnéval ha találkozott a lépcsőn, rövid köszöntést váltott, s ment tovább.
    A tanár egyszer megszólította:
    – Valami baja van, bácsi?
    – Nincs semmi – felelte az öreg.
    – Mégis, mintha kedvetlen volna.
    Nem akarta mondani, hogy betegnek látszik.
    Az öreg sóhajtást fojtott el a mellében:
    – Nem. Csak, tudja, most már kitavaszodott: ilyenkor nálunk már rügyeznek a fák. A barackfa már virágzik is. A mezőn szól a pacsirta, a kertben a rigó, éjjel a fülemile. Itt mi szól? A villamoscsengetés, fiákerdübörgés? zongoraskálázás?
    S tovább ment.

318. oldal, Az öreg tekintetes


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Glória / Macskajáték
Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról
Örkény István: „Rózsakiállítás”
Mikszáth Kálmán: A vén gazember
Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok és más elbeszélések
Örkény István: Válogatott kisregények
Déry Tibor: Két asszony / Szerelem / Niki
Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában / Páva a varjúval / A szelistyei asszonyok / A sipsirica / Akli Miklós
Mikszáth Kálmán: Az apám ismerősei / A lutri
Ambrus Zoltán: A gyanú