Az öreg tekintetes és más kisregények 3 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
A következő kiadói sorozatban jelent meg: A magyar próza klasszikusai Unikornis
Enciklopédia 3
Helyszínek népszerűség szerint
Kiemelt értékelések
Négy novella van benne. Mindegyik rosszabb, mint közepes, tele szappanoperákat megszégyenítő történetvezetéssel és semmi minőséggel. A szerintem egyetlen jó kisregény, a Hatalmas Harmadik se azért jó, mert hűdemilyen okos a története, de annak, szöges ellentétben a másik hárommal, van stílusa.
Népszerű idézetek
De a nyelvek csak vonatok, nem az a fő, hogy mehessünk, hanem hogy bejuthassunk rajtuk egy-egy ismeretlen másik világba.
150. oldal, Az a hatalmas harmadik
– És olyan becsületes arcú – jegyezte meg a professzor. – A fővárosban az arc csak fejdísz, cégtábla. Vidéken ott ül a lélek is az emberek arcán.
260. oldal, Az öreg tekintetes
Jártál-e valaha nővel erdőben? Tapasztaltad-e, hogy minden nő bűbájossá válik a lombok között? Talán a zöld környezet okozza, amelyből a fehér arc kiválik? Talán a levegő, amely a vérkeringést eleveníti?
174. oldal, Az a hatalmas harmadik
Mert a pipa ismeretlen valami már a fővárosban. A pipázásra idő kell, s a fővárosi embernek mindene van, csak ideje nincsen. A fővárosi ember mindig siet. Lótás-futás az élete. A pipa csak annak való, aki ráér tömögetni, piszkálgatni, illatos füstjében gyönyörködni.
270. oldal
Eszembe jut, hogy ismertem ifjúkoromban egy barna leányt, egy bámitó szépséget. Az első beszélgetésünk után nem gyönyörködtem többé benne, s később meg, mikor már mindennapos ismerősök voltunk, kellemetlen volt, majdnem rút.
Mi volt ennek az oka?
A leány hiú volt és irigy és üres lelkű. Akkor gondolkodtam először azon, hogy a töröknek a bölcsessége emberi tapasztalatokon épült. Nem arra vall-e a nőnek minden viselkedése, hogy a testét érzi minden valójának? Én, ha a kezemre nézek, a kezemet csak hozzám növesztett szerszámnak ismerem. A nő azonban mikor a kezére néz, úgy érzi, hogy része az a lelkének, az a kéz is ő. S hogy nála a lélek másodrendű valami, azon is látszik, hogy nem töri magát úgy a lelki ékességekért, mint a testi ékességért. Az nem bántja őt, ha valakiről azt mondják, hogy szebb, elsárgul fájdalmában.
Ismertem egy másik leányt, akinek tömpe volt az orra, és szürke a szeme, s az arca oly szeplős, hogy szánalom volt ránézni. S az a leány, – később egy társaságban megismerkedtem vele, – oly vidám volt és pajkos, és oly kedves, hogy majd megettük.
Ha véletlenül egy házban lakom vele, bizonyos, hogy az lett volna a feleségem.
Hát mi a szép, és mi a rút? Olyan-e az ember, mint a lámpás, amelyből a legpompásabb is nyomorult, ha hitvány kis lánggal pislog, s a legművészietlenebb is pompás, ha bengáli tüzet gyújtanak benne.
Hol a mi Bengálunk, ahonnan a testünkbe a lángot kapjuk? Íme: a lelkét szeretem ennek a bájos teremtésnek, aki márványos mozdulatlansággal fekszik itt előttem, s csupán a keblének gyönge és nyugodt hullámzásán látszik, hogy élet van benne.
Az a tudat, hogy az én édes asszonykámnak különb a lelke, mint más nőnek, boldog érzést keltett bennem.
238-239. oldal, Az a hatalmas harmadik
A vallásomnak sok minden rojtját-bojtját, korhadt gerendáit nem szeretem. A papjainak bűnös hanyagságai, tunyaságai a cselekvő emberszeretet terén… hogy martalékul engedték oda az emberi fajt a szabadkőmivesek világ-üzletének… a latinsága, taljánsága… nyílt bitangolása a pápaságnak, hogy csak talján ember lehet az öt világrész kereszténységének a feje… Krisztustalan szívek, parádés apostolok, hivatalnoklelkű közpapság… És mégis, látod: ennek a vallásnak a fenekén rejlik a legtöbb igaz-gyöngy – a sok hamis-gyöngy között. Ez a legszebb, legmennyeibb levegőjű…
213. oldal, Az a hatalmas harmadik
Mariskának tetszett a mi szegényes világunk: a szántóföldek, erdők, a patak, egy-egy nyárfacsoport, a kis falusi házak. Mindent festeni valónak mondott. Én ezen nem csodálkoztam: a kövi ember érzései fölébrednek, mikor az igazi világába kerül. Csak a pénzszerzés vágya tartja a kövek közt a férfit, s a nő és család vele kénytelenkedik. De a városi világ csak olyan az embernek, mint a aranyhalnak a vízvezetéki víz.
218-219. oldal, Az a hatalmas harmadik
Az öregúrnak egy kis udvari szobát adtak. Ott ébredt föl másnap hajnalban.
– Kati! – szólalt meg a szoba sarka felé fordulva.
Senki se felelt. Az öreg akkor eszmélkedett, hogy hol van. Érezte, hogy eleget aludt, de még sötét volt. Egy darabig hallgatódzott: se kutyaugatás, se kakas-kukorikolás. Hány óra lehet? Kitapogatta a villamos lámpást és meggyújtotta, ahogy tegnap megtanították rá. Megnézte az óráját: öt óra.
Fölhúzta a nadrágját. A csizmáját is föl akarta húzni, de a csizma nem volt az ágy mellett. Csengetett hát a szobaleánynak.
A szobaleány borzasan és álmos szemmel nyitott be.
– Parancsol, nagyságos úr?
– Én nem vagyok nagyságos – felelt az öreg. – A csizmámat!
S ahogy a csizma megérkezett, rádörmögött a szobaleányra:
– Micsoda lustaság! Már öt óra elmúlt, és még hevertek?
Kinyitotta az ablakot, hogy megnézze, milyen az idő? Az udvar sötét volt. Az eget nem lehetett látni.
[…]
Felöltötte a bundáját, és kiment a folyosóra, hogy ott tájékozódjék a felhők állása felől. A csizma nyikorgása, persze, mindenkit fölébresztett.
– Apám – kérdezte az orvos is fölriadva –, kell valami?
– Kell ördög – felelte vígan az öreg. – Csak fölkeltem, mert reggel van. Itt nem szoktak reggel fölkelni?
– Hát ilyen korán nem – felelte kedvetlenül az orvos. – Feküdjön vissza, apám, pihenjen. Hiszen nem alhatott eleget!
S visszahúzódott.
Az öreg csak állott, és nézte az asztal sarkát: bizonyosan azon tűnődött, hogy visszafeküdjön-e? Végre is nem feküdt vissza. A fejére nyomta a kalapját, és kibotorkált.
– Itt nem harangoznak hajnalt? – kérdezte a szobaleányt.
– Nem tudom, tekintetes úr – felelte az.
És utána nézett. A fejét rázta. Mosolygott.
262-263. oldal, Az öreg tekintetes
A házban már nem beszélgetett senkivel. Az öreg Mayerhez nem ment többé. A tanárral, tanárnéval ha találkozott a lépcsőn, rövid köszöntést váltott, s ment tovább.
A tanár egyszer megszólította:
– Valami baja van, bácsi?
– Nincs semmi – felelte az öreg.
– Mégis, mintha kedvetlen volna.
Nem akarta mondani, hogy betegnek látszik.
Az öreg sóhajtást fojtott el a mellében:
– Nem. Csak, tudja, most már kitavaszodott: ilyenkor nálunk már rügyeznek a fák. A barackfa már virágzik is. A mezőn szól a pacsirta, a kertben a rigó, éjjel a fülemile. Itt mi szól? A villamoscsengetés, fiákerdübörgés? zongoraskálázás?
S tovább ment.
318. oldal, Az öreg tekintetes
Hasonló könyvek címkék alapján
- Örkény István: Glória / Macskajáték 95% ·
Összehasonlítás - Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról 93% ·
Összehasonlítás - Örkény István: „Rózsakiállítás” 91% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: A vén gazember 92% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok és más elbeszélések 94% ·
Összehasonlítás - Örkény István: Válogatott kisregények 93% ·
Összehasonlítás - Déry Tibor: Két asszony / Szerelem / Niki 91% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában / Páva a varjúval / A szelistyei asszonyok / A sipsirica / Akli Miklós ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: Az apám ismerősei / A lutri ·
Összehasonlítás - Ambrus Zoltán: A gyanú 89% ·
Összehasonlítás