Az ​öreg tekintetes 96 csillagozás

Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

A szerző a 20. század fordulójának gyökeresen átalakuló magyar társadalmát mutatja be regényében. A nagyvárosi élet ridegségét, kegyetlen állítja szembe a hajdani becsületes, emberséges, hagyományos erkölcsökhöz ragaszkodó falusi értékrenddel. Legművészibb alkotása emberi és nemzeti sorstükör, oly létfontosságú intelmeket rejt magában, amelyeket napjainkban talán még jobban meg kell fogadnunk, mint egykoron. A regényhez az író dédunokája, Keller Péter írt kísérőtanulmányt, elemezve Gárdonyi társadalmi témájú műveit, valamint értelmezi azokat szakrális és irodalomtörténeti dimenzióban.

Eredeti megjelenés éve: 1905

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranyrög könyvtár

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2019
158 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632777320
>!
Kráter, Pomáz, 2011
112 oldal · ISBN: 9789632980331
>!
Kráter, Pomáz, 2010
112 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632980331 · Illusztrálta: Borsódy Eszter

5 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

hóhér


Kedvencelte 14

Most olvassa 1

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Zsuzsi_Marta P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Fájdalmasan gyönyörű regény Gárdonyitól, aki csodálatos nyelvezetével, a maga egyszerűségével, emberségével köti le olvasója figyelmét, hat az érzelmeire. De még hogy!

Csurgó Károly földbirtokos élete utolsó éveit lányáéknál éli a számára idegen fővárosban, idegen szokások között, idegen és számára taszító életstílust élő rokonság mellett, között. Tiszta lelke, bölcsessége, nemes jelleme már az első oldalakon kirajzolódik, s mindez mégis kevés ahhoz, hogy családjából megértő odafordulást, segítő kezet, elismerést váltson ki. Pökhendi, tékozló, életük értelmét csupán talmi csillogásban látják.

Gárdonyi megrázóan ábrázolja az öregség kiszolgáltatottságát, mikor méltatlanul koloncként, nem beszámíthatóként, hasznavehetetlenként kezelnek egy tiszteletre méltó, sokat látott és megélt, családját szerető és nagyon is segítő idős embert. Bevallom, gyakran nyúltam zsebkendőért…
Érzékletesen állítja szembe a két ellenpólust – gazdagság és szegénység, nagylelkűség és irigység / érzéketlenség, öregség és fiatalság, egyszerűség és rongyrázás, szorgalom és henyélés, falu és város – , ezzel is hangsúlyt adva a regény szereplői között húzódó áthidalhatatlan különbségeknek.

Csodálatos regény, megrázóan tanulságos történet arról, megéri-e mindent feladva áldozatot hozni bárkiért is, még ha saját gyerek is, de arra egyértelműen érdemtelen? Megéri – e ennek a megalázó, méltatlan állapotnak véget vetni a miértre választ nem találó : „Tettének oka ismeretlen…” mondattal?

1 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Két kisregény a könyvben. Mindkettő másért és másként szép, de hogy szeretni kell mindkettőt, az biztos. Igazából nem is értem, miért erőltetik még mindig Gárdonyitól az Egri csillagokat – pont elég lenne, ha magát Gárdonyit „erőltetnék”. Szerintem az lenne a fontos, hogy a szerzőt szeressük, és eldönthessük magunk, hogy melyik műve került leginkább közel a szívünkhöz. Én most még ezt se tudom, csak azt, hogy vénségemre szerettem bele Gárdonyiba. Mert már rég nem „kötelező”, mégis „kell”.

1 hozzászólás
>!
ppeva P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Szomorú dolog megöregedni, egyedül maradni, és mások jóindulatára, kegyére szorulni. Még ha azok a mások a saját gyerekeink is… Mert ahogy öregszenek a szülők, úgy kezdenek a gyerekek szerepet cserélni, és akarva-akaratlanul átveszik a hatalmat. Most már ők szólnak türelmetlenül, ők mondják meg, mit hogyan kell mondani, csinálni, viselni, és legrosszabb esetben ők „osztják a zsebpénzt” is.
Amíg van rá lehetőség, legjobb megmaradni mindenkinek a saját fészkében… Mert itt is mindenki csak „jót akart” – az idős szülő adni akart, sok pénzt, még életében, hogy lássa az örömüket; a lánya és családja meg úgy gondolta (persze azért örvendeztek a pénznek is!), milyen jó lesz majd, hogy itt lesz az idős apa, és majd ők segítenek rajta. Aztán mi lett a vége…

Külön megemlíteném az illusztrációkat, amik a műhöz méltatlan módon, egyszerűen borzalmasak (Kráter, Pomáz, 2011 kiadás). Legszívesebben letakartam volna őket, annyira zavartak. Megnéztem az illusztrátor honlapját, ott hasonlóval se találkoztam. Lehet, hogy kiadta „alvállakozásba” valakinek?

>!
Gelso P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Mérhetetlenül megrendített az öreg tekintetesből természetesen áradó közvetlenség, önzetlenség és tiszta (puszta) szeretet falakba ütközése, közönyös fogadtatása, lenézése.
A nagyváros, az új közeg, az újfajta emberi viselkedések, modorosságok, szokások meglepik a tek. Csurgó Károlyt és egyre nagyobb tanácstalanság, elveszettségérzés mélyül benne.
A másik oldal pedig vállrándítással felel. A pénzét meg elsinkófálja…
Borzasztó egy írás. Gyönyörű szépen megírva. Mély érzéseket kavar benned.

Erre a kihívásra olvastam el:
1/ Olvassunk Gárdonyi Gézát! (@S_Bernadett kihívása)

2 hozzászólás
>!
ggizi P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Egy vidéki, kedvvel teli, birtokától megvált volt földesúr Pestre költözését, a városi élethez és a rokonokhoz való alkalmazkodását és lassú sorvadását követhetjük nyomon. Szomorú volt. Ugyanakkor Gárdonyi nyelvezetében gyönyörűséges.

>!
dwistvan P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Emberség és embertelenség. Falusi közvetlenség és városi ridegség. Régi időben zajlik a történet, de mára is sok tanulsággal szolgál. Ahogy olvastam Szabó Magdára kellett gondolnom. Szabó Magda női sorsainak méltó párját alkotják Gárdonyi férfisorsai. Megrázó volta ellenére is szépen felépített történet. Örülök, hogy rátaláltam.

>!
klaratakacs +SP
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Egy rövid történet Gárdonyi tollából, mégis utánozhatatlan hangulatú. A századforduló Budapestje elevedik meg, gazdag és szegény, nyomor és cifraság. Az öreg Csurgó nem illik a lánya világába, ennek hangot is ad a család, akárnyhányszor „hibázik”. Olyanok, akiknek erre semmilyen alapjuk nincs, lásd a vej, aki képes minden pénzt elkártyázni, mert neki ehhez joga van. Apósának árvát támogani nincs.
Az emberek azóta sem változtak, ettől klasszikus ez a mű.

>!
doricehoney
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Nekem nem tetszett ez a történet. Pesszimista a javából, változni/fejlődni képtelen karakterekkel, akik elfojtásokkal teli önzőségükben mennek a saját fejük után. Akik érdemben nem kommunikálnak egymással, de azért természetesen büszkén, emelt fővel szenvednek meg mindent, ami velük történik és amit velük tesznek. S hogy mire akkor az öt csillag? Mert ez a történet mégis annyira magyar (mondhatni: annyira tipikusan magyar szenvedéstörténet), hogy az már szinte fáj, és közben olyan szépen van megírva régi mívös magyar nyelven, hogy azt minden negatívuma ellenére hihetetlenül jólesik olvasni. Egy kicsit olyan is, mint egy időutazás. Belelátni, hogy az emberek régen miként éltek, miként viselkedtek, miként gondolkodtak, egyszóval: miért voltak olyanok, amilyenek és ennek megfelelően miért lett a történet végkimenetele is olyan, amilyen. S ezáltal válik egy kicsi antik kinccsé a könyv, amit élvezet forgatni. (Plàne, hogy az én könyvem egy nagyon régi kiadás, ami teljessé tette ezt a nosztalgiához hasonló érzést.) Kész, vége, ezzel a könyvvel visszavonhatatlanul Gárdonyi rajongó lettem.

>!
Nyctea P
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Mikor három mondat elolvasása után átlényegülsz, belelassulsz a történetbe… Na ez az, amit Gárdonyi tud.
Ez a történet nem tündérmese, nincsenek benne csodálatos gyógyulások, a jellemtelen ember nem válik jellemessé, és sajnos a szomorú vég is borítékolható.
Az öreg tekintetes, Csurgó Károly közvetlen személyiségével, őszinteségével, ártatlan jóságával színt visz a közönyös, rideg fővárosi környezetbe, de a lánya és annak családja egyáltalán nem becsüli őt. A pénzét elfogadják, elkótyavetyélik, de fokozatosan megfosztják minden apró örömétől.
Az öregúr személyén keresztül a falusi és a nagyvárosi világ áll szembe egymással, a régi értékek pedig a modernséggel és a képmutatással.
Szívszorító, szomorú, ám csodálatosan megírt történet.

>!
ÁrnyékVirág
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Torokszorítóan szomorú kisregény. Az öreg Csurgó várakozással és érdeklődéssel tele költözik be a doktor vejéhez és lányához Pestre, eladva a családi birtokot, amit generációk szorgos munkája virágoztatott fel. De lépten-nyomon azzal kell szembesüljön, hogy nincs helye ebben a világban: a ruhája nevetséges, a beszédét kigúnyolják, a jóindulatával visszaélnek, a vendégek előtt nem mutatkozhat.
Az elbeszélő kívülállóként csak közvetíti az eseményeket, végig az öreg Csurgóra irányítva a figyelmet. Pedig én arra is nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit érez Gizella, a lánya: szereti-e a férjét, vagy csak a boldog házasság látszatát akarja fenntartani, hogyan viszonyul az apjához, miért nem lép közbe soha az öreg érdekében.
Összességben szép és szomorú történet, igazi gárdonyis fekete-fehér főszereplővel.
Továbbfűzve a gondolatot: a történet modern változatát megírta Szabó Magda is a Pilátusban: bár itt az idős asszonyt nem forgatják ki a vagyonából, mégis elmagányosodik, kívülálló marad a lánya kényelmesebb, városi világában.


Népszerű idézetek

>!
Cicu

– De, édesapám – fakadt ki most már a türelmetlenség hangján a doktor –, ki jár ma atillában! Igazán nem lát senkit.
– Az utolsó fővárosi atilla rég bent van már a múzeumban – toldotta a szót Bárányné.
Az öregúr kedvetlenül szipákolt.
– Bezony hiba – mondotta nyugodtan. – Ma az atillát teszik be a múzeumba, holnap meg az utolsó magyart. No, szerbusztok, jojcakát.

Kapcsolódó szócikkek: atilla
>!
Poccahontas

– A fővárosban az arc csak fejdísz, cégtábla. Vidéken ott ül a lélek is az emberek arcán.

22. oldal

>!
mongúz

Faluhelyen nem kell patika: az egyik orvosság ott áll az istállóban, a másik a picében. Más orvosságok németnek valók.

20. oldal, 2. fejezet (Dante,1935?)

>!
mongúz

A szíve erősen dobogott. Hogyan kell pénzt kérni? – ezt az egyet nem gyakorolta soha.

159. oldal, 11. fejezet (Dante, 1935?)

>!
Fermina

– Már engedelmet kérek – felelte az öregúr a fejét csóválva –, akinek rác bugyogó a ruhája, rác az, akinek német a neve német az. Mert ha még ötven krajcárt se ad egy magyar névért, akkor én még öt fillért se adok a magyarságáért.

64. oldal

>!
Gólyanéni

Olyan fa is van ám a világon, amit a hóhér ültet.

Kapcsolódó szócikkek: fa · hóhér
>!
lukacsbrigi

-Mi szokatlan? Az irgalmasság? Nem bánom én, ha szokatlan is. Ha a fővárosnak szokatlan, én nem vagyok a főváros! Én csak Csurgó Károly vagyok. Az asszony az én betegem volt, hát én temetem el!

78. oldal

>!
mongúz

Régi szép tajték-pípa volt, báránytérdü, ezüstkupakos. Volt neki otthon vagy tíz olyan pípája, de szétajándékozta.

52. oldal, 4. fejezet (Dante, 1935?)

>!
worsi ASP

    Vacsora végén a tanár az apósához fordult:
     – Mondja el apám a bácsinak Rózsa Sándort, hogy hogyan találkozott vele negyvennyolcban?
    A doktorné érdeklődéssel emelte föl a fejét:
     – Rózsa Sándorral?
    Bárányné is könyörgött:
     – Mondja el, Mayer bácsi, még én se hallottam.
    A doktor magyarázta az apósának:
     – Mayer bácsi a szabadságharcban százados volt. Aztán vaskereskedő lett. Különben jogot végzett ember.
    Az öreg Csurgó tiszteletet kifejező arccal nézett az agg úrra, s fölemelte a poharát:
     – Éljen! Én is harcoltam, de csak hadnagyságig vittem.
     – Melyik izénél? – kérdezte az agg Mayer.
     – Bem alatt.
     – Én a Nagy Sándor ezredében voltam.
    Aztán összenyomogatta a szempilláit, vagyis a szeme szélét, és elmondta:
     – Hát pah, pah – mintha egy láthatatlan csibukot szína –, ez akkor volt, amikor én az izét vittem a másik táborba.
     – A pénzt – magyarázta a tanár –, tábori pénzt.
     – A pénz egy ménkű nagy izébe vót beizélve, pah, pah.
     – (Vasasládába.)
     – Osztán csak olyan közönséges paraszt izére tették föl, hogy gyanút ne izéljen, pah, pah.
     – (Parasztkocsira.)
     – Oszt ahogy megy a kocsi, pah, pah, az alföldi izén, hát mán pah.
     – (Apánk is parasztnak volt öltözve.)
     – Oszt aszongya, hogy izé, pah, pah, megálljunk, vegyük fel. Mert esett az eső. Hát felvettük. Ahogy mellém ül, oszt az izéje szétnyílik, akkor látom, hogy két nagy izé, pah, pah, van a derekán.
     – (A szűre szétnyílott, és pisztoly volt az övében.)
     – Hát énbennem is elhűl az izé. Pah, pah, mifene embert vettem én, fel? Eközben egy izéhez érkezünk, le kellett szállnunk, pah, pah, hogy megkérdezzük, nem mutatkozott-e izé erre?
     – (A csárdában kérdezősködtek az ellenség felől.)
     – Egyúttal enni is kértem. Az embert is odaültettem az izéhez. Mondom, gyöjjön, pah, pah, egyék velem. Aztán, hogy az izémről megpillantotta, hogy izé vagyok…
     – (A keze vékonyságáról látta, hogy úr.)
     – Hát vele is úgy beszéltem, ahogy izével kell.
     – (Magyarral.)
     – Beszélgettünk a harcokról. Mikor aztán elváltunk, aszongya: én itt maradok. Csak menjen az úr tovább, pah, pah. Azt is tudom én, hogy mi van az izébe, azért is kéredzkedtem én föl az izére, de a magyar sereg pénzét nem bántom. Akkor mondta aztán a nevét is, hogy ő izé, pah, pah, Rózsa Sándor.
     – Bámulatos! – mondotta az orvos. – A bácsi halálos veszedelemben forgott.

16-18. oldal, Az öreg tekintetes, 4. (Szépirodalmi, 1974)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Abigél
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Gion Nándor: Virágos katona
Jókai Mór: Mire megvénülünk
Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok
Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről
Földes Jolán: A halászó macska uccája
Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón
Wass Albert: Tizenhárom almafa
Jókai Mór: Az elátkozott család