Gárdonyi Géza kisregénye, A lámpás 1894-ben jelent meg először. Személyes vallomás ez a könyv önnön pedagógiai és emberi küzdelmeiről, a korabeli hatalmakkal és hatalmasságokkal vívott harcáról. Arról a harcról, melyet azért vívott, hogy az egyszerű nép számára fényt sugározhasson, hogy lámpás lehessen. „Kovács Ágoston néptanító ötven esztendeig tartó szolgálatának ideje alatt minden erejével harcol az ismételten rákényszerített ,véka alá tett gyertya' szerep ellen, s megpróbálja legalább a gondjaira bízott maroknyi ember, tanítványok és szülők életét a maga szerény fénykörébe vonni” – írja előszavában Petrőczi Éva, majd így folytatja: „Számomra ez a könyv nem elsősorban a templom és az iskola minden esélyegyenlőség nélküli küzdelmének regénye. Sokkal inkább kemény hangú vallomás arról, hogy mifelénk a világítás veszedelmes mesterség volt minden időben. … Egy bizonyos: ha rajtam múlna, minden oktatásügyi vezetőt A lámpás egy példányával fölszerelve engednék csak hivatalba lépni,… (tovább)
A lámpás 73 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1895
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Öregbetűs könyvek Fekete Sas · Szépirodalmi kiskönyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 2
Várólistára tette 24
Kívánságlistára tette 14
Kiemelt értékelések
„Igaz, hogy Jézus Krisztus is tanító volt, de nem magyar néptanító. Ha magyar néptanítóvá kellett volna lennie, sohasem jött volna le a mennyek országából.” (15.oldal)
Gárdonyi Géza ebben a kis remekműben a saját tanítói éveinek emel emléket, főhőse, Kovács Ágoston tanító személyében, történetében. A lámpás világít, fényt ad a sötétségben, így kelti életre az értelmet, ad világosságot növendékeinek tanításával a tanító, tanár, pedagógus. Ez az 1894-ben megjelent kisregény egy tanító küzdelmes, áldozatos és kitartó munkájáról szól, aki bátran kiállt tanítványai és pályája mellett, szembeszállt a megrögzött, értelmetlen, gyermekek számára befogadhatatlan tanrenddel. Emberségével, jóságával, kedves személyével ösztönözve tanítványait.
Végtelenül megható és szívet melengető, kedves kisregény ez, ami az első betűtől kezdve magával ragadja olvasóját választékos nyelvezetével, stílusával, fordulatos, gördülékeny cselekményével.
Bánat, tragédia, veszteség, csalódás, öröm, boldogság és szerencse, minden, ami az ember része élete folyamán, ami felemeli, ami mélybe taszítja, megtorpantja, de életét jelenti. Hiszen amíg van vágya, célja, hite, addig nem lehet és szabad feladni, küzdeni kell! Tenni kell a jóért, a szépért! Erről szól ez a kis gyöngyszem!
„A lámpás én vagyok.
Világítok a sötétségben. Utat mutatok! Nálam nélkül vak a látó is.”
Nagyszerű, rövid kisregény Géza bácsitól, amely egy vidéki tanító küzdelmeit mutatja be – főként a papok és papság dogmái ellen. Fiatal, hősies és hazaszerető alkat, aki a rá bízott gyerekeknek hasznos tudományokat akar tanítani, nem pedig a papok által előírt nehéz katekizmust beléjük erőltetni. Nem csoda, hogy a falusiak is mindenhol megszeretik, hiszen látják gyermekeik fejlődését, a reményt, sőt, még az idősebb korosztályok is segítséget kapnak például írni-olvasni megtanulni. A legnagyobb törést az egyházzal szemben a feleségével való viszonya határozza meg spoiler
Mégis a szabadságharc idején egy pappal köt barátságot, akinek világszemlélete és hitvallása „emberibb”, s ő ajánlja fel neki a megoldást is az életére, a szerelemre, a továbblépésre, hogy békében taníthasson tovább, noha a kor körülményei még később is szembenállást váltanának ki belőle. Jó kis korrajz, nagyszerű szereplők, egyszerű de mégis elgondolkodtató történet!
„Két szép gyermekkel ajándékozott meg. Igaz, hogy azok is vörösek, de hát vörös embernek is kell lenni a világon. Megbosszultam magamat a papokon azzal, hogy őket is papokká tettem.
– Nincs ennél jobb pálya – szóltam hozzájuk –, esztek, isztok, henyéltek, híztok, jó barátságban vagytok az úristennel és terelgetitek birkáit.”
Tömör, lényegretörő kisregény. Érdekes és gondolatébresztő írás a társadalomról, a vallásról. A történet remekül bemutatja, hogy sokszor mennyire nem szerencsés dolog máshogy gondolkodni, más nézeteket vallani, mint a többség vagy az, amit elvárnak az embertől.
Sajnos a könyvet szerintem pont azok nem fogják soha elolvasni, akiknek erre szüksége lenne.
A konklúzió a részemről: több lámpásra/ lámpahordozóra lenne szükség a vilàgban!
„A lámpás én vagyok.
Világítok a sötétségben. Utat mutatok! Nálam nélkül vak a látó is.
Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat!”
Az eredeti megjelenés éve 1895, az én olvasásom éve 2022, és mégis ugyanott tartunk. Nem becsüljük meg azokat, akik gyermekeink jövőjéért tesznek. „Azután elvégre is a nemzet nem mi vagyunk, hanem ez apró rongyos kis népek százezrei. Ez a jövendő nemzedék. Ez a mi kezünkben van.” És mégis tönkretesznek mindent, ellehetetlenítik ezt a hivatást. „Mert a pedagógia meg a gyógyászat olyan tudomány, amelyhez mindenki ért, csak az nem, aki azokat tanulta és gyakorolja.”
Egyetlen hibája rövidsége. Túl kevés szó ez, ahhoz hogy meghallják, mikor tettekből sem értenek.
Egy szabadságharckori magyar Stoner, az akkori feltételek és lehetőségek mellett. Gárdonyi sokkal szebben, és sokkal fájóbban ír, mint azt elsőre hisszük, igenis rengeteg érzelem van benne. Megszívlelendő kalauz az élethez, nem csak tanítóknak. Lámpásnak lenni jóval nehezebb, mint csak tartani azt a lámpást.
Csalódtam. Jó pár Gárdonyi kötet olvasása és a fülszövegek megismerése után boldogan hoztam haza a könyvtárból. Nem hozott örömet sem a történet, sem Gárdonyi írásmódja. Értem én, hogy kisregény, nekem mégis kidolgozatlannak, összecsapottnak, sokszor fennhéjázónak tűnt.
Pár órára szerettem volna beülni a kopott iskolapadba, tollat mártogatnia a tintásüvegbe; azt a tollat, melyet a festett, faragott fatolltartóból kaptam elő. Nem volt palatábla, lénia, plajbász…
Az olvasás előtti elvárások csapdájába estem.
Egy gyönyörű történet a másságról.
A lámpavivők élete mindig, minden korban nehéz és keserű. Először tudni kell, mitől lesz valaki lámpás? Mi az amitől ő fénylik? A saját gondolatainak a vállalása minden körülmények között, még akkor is, ha ez a világ haragját hívja ki maga ellen. Az ő mássága, az ő elvei melyek teljesen eltérnek az adott kor elvárásaitól, eszméitől teszik őt világossá akár azt is mondhatnánk, hogy Gárdonyi eme regényének hőse egy megvilágosodott egyén, aki nem utolsó sorban tanító. Vagyis eme hivatás akár lehetőséget is nyújt arra, hogy tovább adja mindezt a jövő nemzedékének. Hogy ez sikerül-e neki, kiderül a regényből. Azt is megtudjuk, hogy kik és milyen erők és, hogy miért akadályozzák a főhőst, hogy teljes egésszébben kibontakoztathassa magát.
Ez egy nagyon rövid regény, tele érzelmekkel, indulatokkal. Ami a szomú, hogy igaz történet, de a múltunkat már nem tudjuk megválltoztani.
Köszönet Gárdonyinak, hogy megmutatja a múltunk eme arcát is.
Elolvasva ezt a kisregényt, igen ütős címet adott neki az író. Örülök én is, hogy rátaláltam erre a kis könyvre. Érdekes, fordulatos, elgondolkodtató. Régi falusi életet megismerhetjük, régi szavakat találhatunk. Hit, hazaszeretett, család, munka szeretett, összefogás szavak, de valaki tesz is érte, ilyet jó olvasni.
Népszerű idézetek
Tudtok-e imádkozni?
– Én tudok, szólt a nagyobbik.
Elmondta az imádságokat, s utána mindjárt az egyszeregyet, mintha ez összetartoznék.
– Hát te nem tudsz? – kérdem a kisebbiket.
A fejét rázta.
– Hány isten van? – kérdem tőle.
A fejét rázta.
– Ki teremtett?
– Az apám.
– Nem az, te – felelte a nagyobbik, oldalba lökve őt.
– Hát ki a fene? – kérdezte a gyerek bosszúsan.
Beláttam, hogy a gyereknek alapjában véve igaza van és hogy ez a kérdés nem való az iskolába.
A természet nem azért adta a szemeket, hogy ne lásson azokkal az ember és nem azért adta a szerelmet, hogy ne szeressen az ember. Amelyik törvény kiszúrja a szememet, hogy vak legyek, mert ezt az erkölcs kívánja; amelyik törvény ráteszi lábát a szívemre, hogy ne dobogjon, mert az egyház morálja így kívánja, az lehet égből származott törvény, de nem is a földre való.
Egy göndörhajú gyerekfej kukucskált be az ajtón.
– Gyere, gyere, kis gazember – szólt Szőlősi –, csókolj kezet a bácsinak.
– Hát ez az úr kicsoda – kérdeztem a kis ötéves gyereket megsimogatva.
– Ha más kérdezi, az unokaöcsém, ha te kérdezed, a fiam.
Azután egy gömbölyű, jóságos arcú úri nő jött be. Bort hozott egy tálcán meg két poharat. Azt már nem kérdeztem, hogy kicsoda, úgyis tudtam, hogy az meg az – unokahúga.
Ettől az időtől kezdve csak igavonó állatja lettem a népnevelésnek; a pap után vittem a kalapot és meghajoltam az iskolaszék, világi tanfelügyelő, kerületi tanfelügyelő, esperes és más okos urak előtt, akik azért jöttek a világra, hogy a népnevelést előmozdítsák és a tanult tanítót a pedagógiában okosítsák. Mert a pedagógia meg a gyógyászat olyan tudomány, amelyhez mindenki ért, csak az nem, aki azokat tanulta és gyakorolja.
Ötven évi tanítóskodásom után én is megkaptam a jutalmamat.
A Nemzetből kiollóztam emlékül a kis közleményt, amely Ő Felsége legkegyelmesebb intézkedéséről adott hírt a nevemmel kapcsolatban s amely így hangzik:
„Ő Felsége K o v á c s Ágoston mátraszéli n é p t a n í t ó n a k ötven évi sikeres működése elismeréséül a koronás e z ü s t é r d e m k e r e s z t e t –, és laimburgi L e i s z Emil cs. kir. nyug. udvari l o v á s z részére, sok éven át megelégedéssel találkozott szolgálatai elismeréséül az a r a n y é r d e m k e r e s z t e t adományozta.”
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ken Follett: Egy új korszak hajnala 92% ·
Összehasonlítás - Szerb Antal: Utas és holdvilág 87% ·
Összehasonlítás - Bálint Erika: A nap csókja 82% ·
Összehasonlítás - Cserháti Éva: Zarándoklat a halálba 95% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Árvák 93% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Az ajtó 92% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: Csillagmajor 91% ·
Összehasonlítás - Bánki Éva: Aranyhímzés 91% ·
Összehasonlítás - Sjón: A macskaróka 89% ·
Összehasonlítás - Bernáth Zsolt: Jöjj ki! ·
Összehasonlítás