A ​bor 73% 18 csillagozás

Nem olvastam még eddig Gárdonyitól színdarabot. Érdekes a mű nyelvezete, bár nekem kissé nehézkes volt emiatt olvasni. A lábjegyzetekben utasításokat osztogat az író a rendezőnek, ezek engem kizökkentettek az olvasásból időnként. „Figyelmeztetem a rendezőt, hogy…”
Az nem lep meg, hogy férj és feleség van a központban és hogy a nő lesz a „rossz”.

Gárdonyitól nem állt távol a színpad világa. Műkedvelőként darabot rendez, színházi rovatokat ír, kritikusként közvetlen közelről leste el a színpadi technikákat, az szereplők életre keltésének technikáját. Ennek hatásai a drámai műveiben is meglátszik. Szereplői élethűek, a legapróbb részletekig elképzeli a megjelenésüket és létezésüket a színpadon. Ezt akár jó pontnak is fel lehetne írni, de némely esetben kissé túlteng Gárdonyiban a rendezői készség. Olyan sok rendezői utasítást ad, amely már a darab folytonosságát akasztja meg. Az olvasó kizökken magából a történetből, mert annyi utasítást kell olvasson, a cselekmények között. A bor című művében is ugyanez történik.
Témáját a falusi életből meríti, amelyet ő maga is közelről ismer. Az elfogyasztott bor hatására az addig példás család békéje egy csapásra szétzúzódik. Utána már a dac és szeretet közti őrlődésnek vagyunk tanúi. Mindketten bánják tettüket, de az egymás felé közeledésnek rögös az útja, a másiktól várják az első lépést. A mű a két főhős belső küzdelmét tárja elénk a maga mindennapi mivoltában. Nem eszményített szereplőkkel telíti meg művét, hanem olyan mindennapi életből vett figurákkal, akik ugyanúgy éreznek, szenvednek, mint mindenki.
A mű alapján jól érzékelhető, hogy Gárdonyi nem idealizált, hús-vér szereplőket vonultat fel, jó ismerője a paraszti világnak.. Éppen ezért a műve ilyen szempontból nagy jelentőségű. A konfliktus kiváltó eseményt illetve a következményt azonban nem tartom elfogadhatónak.

Kicsivel többet vártam, régies a nyelve, a fordulatai, és a története is – nem értjük ma már ezeket az embereket. Tömörkény is róluk, nagyjából erről a korról ír, ő közel tudta hozni hozzám a célszörű szögény emböröket, Gárdonyinak itt ez nem teljesen sikerült. Emiatt didaktikusnak is tűnik – valószínűleg ez szándékos is az író részéről. Szerepelnek Kátsa, Göre, Durbits sógor, mindannyian a tanulságot támogatják a maguk módján és stílusában.
A tanulság pedig – a cím sugallatával ellentétben – nem az, hogy az ivás veszélyes, hanem az, hogy tudnod kell a helyed, és el kell viselned, ami azzal a hellyel jár. Vagy az én hangsúlyaim vannak másutt, mint Gárdonyi vélte.

Elég vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Nekem már az eleje is fura volt, mikor a a szerző figyelmeztetője azt írta, hogy szóból kell a legkevesebb. Ez egy dráma. Abba a szó a lényeg véleményem szerint. Aztán jöttek a rendezőnek tett megjegyzések, hogy mit, hogyan, milyen hangsúlyal, ruhában… kell majd előadni. Én örülök, hogy Gárdonyinak konkrét elképzelése volt a színpadravitelről, de a többi drámában amit eddig olvastam mégsem itt és ilyen mennyiségben volt ennek a helye. És akkor jött az utolsó csepp, ami nyilván a szerző idejebeli másféle felfogásból adódott, de azért csak nem sikerült elsiklani felette. spoiler Szerencsére ma már más világ van. Ezeket leszámítva igazából tetszett a dráma és a történet sem volt rossz spoiler. Voltak benne értékek is és szórakoztató is volt, de kétszer meggondolom akarok-e még Gárdonyi drámát olvasni a jövőben.

Nem tudtam közel kerülni ehhez a történethez. A nyelvezet katasztrófa, a rengeteg „ö” betűbe olvasva is beletört a nyelvem, gyakran kétszer kellett elolvasnom a szöveget, hogy rendesen értsem. A sok „ö.m.a.f.”, meg a hozzá adott kiejtési útmutató sem könnyítette meg az olvasást, különösen, amikor egyetlen mondatban kétszer, háromszor is szerepelt.
A másik problémát maga a történet jelentette. spoiler Persze akkoriban ez biztos így volt elfogadott, és mindig emlékeztettem magam, hogy 1901-es írást olvasok; de még így is háborgott a lelkem. Összességében nem volt jó élmény, és nem érzem azt, hogy kihagyhatatlan olvasmány.

Még nem olvastam drámát Gárdonyitól, így nem tudtam nagyon, mire számítsak, de pont az a valami hiányzott nekem belőle, ami igazán „gárdonyissá” teszi más műveit.
Nem volt kellemes olvasni, már csak a téma miatt sem. Pont az a fajta történet kerekedett ki belőle, aminek csak keserédes befejezése lehet.
Úgy érzem, Gárdonyi kicsit túltolta a szerzői utasításokat is – sajnos vagy nem sajnos, de biztos vagyok benne, hogy a darabot azóta színre vivő rendezők fele sem tartotta be a figyelmeztetéseit és kéréseit.
De legalább végre kiviláglott előttem, mit is takar pontosan Durbints sógor kedvenc szavajárása, az „ö. m. a f.” – már ezért érdemes volt belekukkantani. Jól megleptek egyébként, nem számítottam rá, hogy tiszteletüket teszik a darabban a bíró úrral.