Pompásan ​buszozunk! (Egy lemur vallomásai 2.) 170 csillagozás

Garaczi László: Pompásan buszozunk! Garaczi László: Pompásan buszozunk! Garaczi László: Pompásan buszozunk!

„Apám ​aláírásában a kezdőbetű fél oldal, több helyen átszaggatja a papírt, ezzel a fergeteges és grandiózus Gé-vel nem tanácsos viccelődni. Aki egyszer találkozik Apám Gé-jével, más szemmel néz rá, ez az ember még sokra viszi. Aláírás­hamisítás szóba sem jöhet, évekig gyakorolok, silány utánzatokra telik csupán. Csodálom és imádom őt ezért a Gé-ért. Sokszor csak úgy öncélúan, az élvezet kedvéért megkérem, vesse papírra a nevét, a nevünket, másodpercekig szánkázik a toll föl-alá, hurkok csapódnak jobbra-balra; dupla szaltó és svédcsavar, de nem ám csak úgy össze-vissza, hanem egy tökéletesen begyakorolt és indulatos terv szerint, és egyszer csak ott áll megint ez a különös, vad ábra, ami távolról sem emlékeztet arra a Gé-re, amit én írok, amit nekem kell írni, ám mégis az, extatikus, földöntúli, isteni változatban. A lenyűgöző iniciáléhoz elvékonyodó, jelentéktelen kis farkat rezzent, a név fölös maradékát, így vet tőrt a nagyra törő szándéknak az elbizonytalanodó akarat.” (Garaczi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Magvető, Budapest, 2019
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429367
>!
Magvető, Budapest, 2016
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429367
>!
Magvető, Budapest, 2014
168 oldal · ISBN: 9789631429480

4 további kiadás


Enciklopédia 8


Kedvencelte 16

Most olvassa 6

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

tgorsy>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Visszavarázsolt az időben. Tényleg ilyen volt, ilyenek voltunk. Na jó volt egynéhány különbség. Példul én mindezt lányként éltem át és mi (a Debreceni Petőfi Sándor Állami Általános Iskola tanulóiként) pompásan vonatoztunk. De a fiúk ilyenek voltak, valóban. :)
És ugyanezeket a verseket, mondókákat, csúfolódókat, rigmusokat szavaltuk mi is.
Ötödikben én is meggyőztem az egész osztályt, hogy a gyerek nem azzal a gusztustalan módszerrel jön a világra, hanem elmegy a néni és a bácsi a doktorbácsihoz, aki ad a néninek egy injekciót és kész a baba.
Tóth Marikával felosztottuk egymás között a világot: Ő Zoránba én Neményi Bélába voltam szerelmes. Aztán egyszer Zorán volt a TV-ben és én másnap könnyek között, lelkiismeret furdalással vallottam be Marikának, hogy beleszerettem Zoránba. Erre Marika – a 13 évesek őszinte nagyvonalúságával közölte- Nem baj, akkor én majd leszek Dusánba.
Kedves Garaczi László! Ez pompás utazás volt. Köszönöm.

7 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

No, ez is harmadik olvasásra ment fel ötből öt csillagra. ;)
Igaz, régebben se maradt el sokkal a maximumtól.*
Az első olvasásról semmilyen emlékem nincs, igaz, kötelező volt, és ami rosszabb: negyedéves szigorlati dömping része.** Másodikra már tetszett, jól meg is lepődtem, mert egyrészt valamiért már a címe is taszít, másrészt a hatvanas évek Budapestje éppen pont az a helyszín, amely finoman szólva nem áll közel a szívemhez. Semmi nem köt hozzá.
Ehhez a könyvhöz annál inkább.

Nem, nem korszak ábrázolása miatt. Bár végül is felidéz a könyv sok-sok apró emlékmozaikot, amelyek még az én jóval későbbi és falusi gyerekkoromnak is részei voltak (őrsi gyűlés, Hébo gipszkiöntő, takarékbélyeg, éneklés a buszon stb.), tehát akár mondhatnám is, hogy ezek miatt szeretem a könyvet. De nem volna igaz. Az egy másik könyv, és egy másik, még nagyobb meglepetés.***
Nem, nem azért, mintha a saját személyiségemben fedeznék fel az elbeszélővel és/vagy alteregójával, Lemur Mikivel közös vonásokat. Abszolúte semmit, de most komolyan. Engem felnevelni se volt leányálom a szüleimnek, de közel se voltam ekkora katasztrófa. :D Mondjuk, könnyű nekem, ahol én felnőttem, ott nemcsak a négy fal, a suli meg a játszótér jutott, hanem sokkal-sokkal nagyobb tér és több lehetőség. És a csúzli speciel nem érdekelt. Csak a bicska. Meg az íj meg a nyíl. Bodzafából. De nem találtam el vele senkit. Mire megtanultam volna rendesen célozni, meguntam. Na jó, az igaz, hogy emberre nem lőttem volna vele, még állatra sem. Illetve arra főleg nem. :)
Akkor hát mi?

Először is a humora. Úgy képzelem, faarccal mondja, hűvösen, épp csak néhány hangfekvést váltogatva – hogy az elbeszélő nem nevet, hagyja, hogy az olvasó nevessen. A mondatok mintha csak egymás mellé lennének hajigálva, vasvillával, pedig ilyen pontos kontraszthatásokhoz bizony munka kellett, nem is kevés. :) Nem mindig esik jól ez a humor, sőt, de amikor igen, akkor nagyon. :)
Aztán ez a borzasztó ügyesen megkomponált tudatáram-technika. Na, csak kibukott a dolog. :D Röstellem, de erre csak harmadjára jöttem rá: hogy a regény tudatáram-technikát alkalmaz. Ezt a rendkívül optimista technikát, amely azt sugallja: néhány órába belefoglalható a világ, de legalábbis egy életkorszak, jelen esetben a kamaszkor. No meg azt is sugallja, szavakkal minden megfogalmazható, csak tanulja meg/jöjjön rá az ember, hogyan bontsa meg a szavak és mondatok megszokott, lineáris rendjét. Hogy úgy tűnjön, mintha spontán követnék egymást a gondolatdarabok, pedig ezt marha nehéz megcsinálni. Próbálva.
Ez az, ami zavarhatja az olvasót a regényben: a szavak és mondatok nem lineárisan, időrendi sorrendben követik egymást, mint ahogyan az ember emlékei sem. Hanem (minimum) háromdimenziós elrendezésben kell elképzelni őket, leginkább úgy, mint a Babilon nevű játékot: a golyók az emlékdarabok, a pálcikák az őket összekötő asszociációk. Ez a regény a pálcikák mentén mozog, és magasról tojik az időrendre. Hogy pedig még bonyolultabb legyen a helyzet, egyrészt nemcsak a saját emlékeit fogalmazza meg az elbeszélő, hanem időnként mások tudatába is megpróbál belehelyezkedni, amitől még a legembertelenebb szereplő is inkább szomorú lesz, mint ijesztő – másrészt időnként elég nyilvánvalóan abszurd dolgokat beszél. :) Nem hazudik: valótlankodik. :) Pakolja egyik marhaságot a másikra, mintha tesztelné az olvasót: na, mikor jössz rá, hogy csak szórakozok veled? Erre vevő vagyok. :)

És hát felrajzolja a könyv egy kamaszfiú lelkét, aki hol rokon-, hol ellenszenves, sajnálni nem nagyon tudom, de utálni sem; akit okosnak látok, jó megfigyelőnek és érdeklődőnek – legfeljebb nem mindig pont az érdekli, ami a felnőttek szerint kellene, hogy érdekelje, hát Istenem –; aki feszegeti a saját határait, pedig tudja, hogy ha csak egy hajszálnyival túllép rajtuk, kegyetlenül kikap, de juszt is feszegeti – az vesse rá az első követ, aki nem tenné a helyében –; de akivel azért, ha a tanára lennék, valószínűleg szót tudnék érteni. Szintén próbálva.

* NB.: A pár éve olvasott kiadás és e között a kiadás között tapasztaltam pár halovány eltérést. Most hiányzott pár poén, amelyekre korábbról emlékeztem. Lehet, ez a régebbi kiadás. Legalábbis remélem.
** Ezen a szigorlaton fordult elő, hogy Pilinszkyt húztam, és hiába olvastam el ötször otthon a „Tilos csillagon”-t, halvány fogalmam se volt, miről szól. Pedig az még ennél a regénynél is sokkal rövidebb.
*** Lugosi Viktória: Ajvé. Hatvanas évek, Budapest, zsidó család. Három dolog, amihez semmi kötődésem nincs. Mégis, mintha a saját gyerekkoromról írták volna a könyvet. spoiler

SteelCurtain>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Fizikai alapismeretek irodalmi alkalmazása. Mint elemi részecskékből az atom, úgy épül Garaczinál a történetforgácsból a jelenet. De olykor mintha tévesen váltana tempót, s késve, vagy éppen túl korán érkeznek helyükre az építőelemek, ahol az űrt éppen antianyag tölti ki.
Katarzis helyett megsemmisülés.
No jó, azért nem dől fejünkre a ház. Legfeljebb ha kirúgjuk az oldalát, ami könnyen megtörténhet, mert a magamfajta búval bélelt olvasó előbb csak diszkréten nyerítve, majd rúgkapálva, végül már a földön fetrengve röhög olvasás közben.
Ismerős a korszak, bár én vidéken gyűjtögettem az ősz hajszálakat mindazok fejére, akik megpróbáltak számomra járhatatlan utakra terelni. Ismerős dolgok köszöntek vissza, ugyanakkor legalább annyi vadidegenbe is botlottam. A fővárosban akár így is megélhette valaki azokat a diákéveket. Nekünk vidékieknek meg maradt az elbetyárosodás alternatívája, mert azt Bendegúz óta tudjuk, hogy itt könnyen elkanászodik az ember.
Garaczi Lászlónak meg úgy tűnik, hogy a pesti flaszteren is összejött a betyárkodás. Fokos és ló nélkül, személyre koptatott klaviatúrával.
Nem törődtem babonás hiedelmekkel, miszerint jobb egy sorozatot az első résszel kezdeni. Ha ez fizika, akkor az még nyilván az őskáosz. S mivel az atomokat végül is sikerült összegyúrni, gondolom a harmadik részben a vegytan kerül terítékre. Majd meglátjuk miféle mutáns molekulákat lehet turmixolni a mi speciális laboratóriumunkban. Ezekre is sort fogok keríteni. A következő száz évben mindenképpen.

Zero>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Színes, szagos, pikareszk (jobb híján legyen mondjuk) ifjúsági regény és instant klasszikus, dugig tömve örök érvényű, bármikor bedobható és ész nélkül idézhető sorokkal és fordulatokkal. G. Lászlónak, és a kissé inverz-estikornélként, semmiből előbúvó, jóra csábító alteregójának, Lemur Mikinek sok szemszögből értelmezhető kálváriája a felnőtté válás tétova útjain. Szembesülés a szülők sima ember mivoltával. Rácsodálkozás a lányokra. Skizoid játék nézőpontokkal és elbeszélésmódokkal. A gyerek dugásból van. Gyűrött, fekete-fehér kép a tárcádban, rajta a Duna, a Lánchíd, meg egy belógó hüvelykujj.
Hülye vagy, de majd kinövöd.
Azt mondja a borító, egy lemur vallomásai. Na, hát ezt aztán képtelenség komolyan venni. Miféle vallomás az olyan, ahol nem csak a vallomás éppen aktuális elmakogója is vagy a kintről szemlélődő, emlékező narrátor, vagy a háttérben pulzáló alteregó, vagy maga a huncut G. Lacika? Miféle vallomás ugrál összevissza időben, térben? Nekem ez a teremtett, konstans bizonytalanság (is) teszi ellenállhatatlanná ezt a könyvet, az imádnivaló témákon túl, első szerelmek, első, bénácska, nyáladzó csókpuszik. Ősi, szerethető, kötődhető témák, ismerős szituk, amiket Te is megéltél.
Évente párszor muszáj kipörgetnem, hibátlan.
Csacsi fiú, szöget ütöttél a fejembe.

Cipőfűző P>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Emlékképek, vízválasztó momentumok halmaza egy gyerekkorból. Kicsit egymásra dobáltnak tűnhet, de van koherencia, egyértelmű masszát képez.
Mindazonáltal a mű szerkezetének szerintem van kifejezett célja, a gyakran önmagába visszatérő emlékezésfolyam a gyerekkor látszólagos örökkévalóságát jelképezheti, persze úgy is tudjuk, hogy az idő megy, de valljuk meg, gyerekként kevesen gondolunk bele, hogy egyszer vége lesz.
Garaczinak nagyon jó dumája van, szellemes és egyben poros is. Hiszen ez még egy másik kor volt. A szerző játszik a mondatokkal, a nyelvi fortélya viszi hátán a művet, így lesz ez egy dörzsölt ficsúr vallomásai. Nem a történetközpontúság jellemzi, hanem, hogy azt a történetet hogyan lehet elmondani. Nekem élvezet volt olvasni. És közben van tét is, a kis lemur serdül…vagy a kis Garaczi? Két főszereplő (?), másfél narratíva, egy történetfolyam. Szóval serdül, közben kitágul a világ.

Azsa IP>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

a kezemet figyeljék (…), mert csalok.

Szeretem az átkötéseket olvasmányaim között. Riikka Pulkkinen „Igaz”-a után Garaczi László „Pompásan buszozunk!”-ját emeltem le a könyvespolcról. Külföldi után magyar, mondtam magamnak, más szemponttal nem szűkítve választásom horizontját.
Most elképzelek – ma s tegnap hajnalban megnéztem a „Tajtékos napok”-at, így kissé szürreális optika homályosítja, világosítja? meglátásaimat – egy szerkentyűt, amint a könyvsorok rejtekében betűkön vegetáló óriás, mágnes, hátára fordított szarvasbogár a beépített koktélruletten számozott lótuszvirágszirmok képében kipörgeti a nyerőszámot, aztán valamiféle megfejthetetlen káoszelmélet szerint hozzárendeli a kiválasztott könyvet, és megdelejezi kezemet, hogy azt húzza ki szorult helyzetéből. Nem maradt más hátra, mint hátradőlni s -fordulni a múlt felé, közben pompásan érezni magam.
Ja!: „Az irónia öltöztet.”- ez az átkötőkapocs a finn és a magyar szerző regényei között.
Már az első (5.) oldalon megteremtődött a jó hangulatom, amikor elsétált előttem Rodolfo, vonalbajuszával és palotapincsijével, s a fülembe suttogta: „A kezemet figyeld, mert csalok!” És én figyeltem, árgus szemekkel, GarazciHunczutLemurLacziMiki kezét, de nem kaptam csaláson. A bűvésztrükk tökéletesen sikerült: a szerző már a legelején elárulta, mit fog tenni: csal; és mindvégig ezt tette: csalt. Azt csalta, hogy könnyed, humoros olvasmányt tartunk a kezükben, pedig véresen komoly dologról beszél: az életről, a saját kis életünkről, aminek forgatókönyvét, ha úgy tűnik is, nem mi írjuk, valójában igen. Mert a kor csak díszlet. Az én a főszereplő. Az én én és a többi én. A sok én.
No persze a jó bűvésztrükkhöz elengedhetetlen a megfelelő a kelléktár. A regény tele mindenféle letűnt nekem valókkal: tiki-taki, pezsgőpor, kávéba mártott kockacukor, gombfocicsapat (ó!, azok a szegedi gombfocibajnokságok, amiket az albérlet lelátójáról drukkoltam végig, pedig én és a foci…?), piros műanyag Csingacsguk, Szokol rádió a hátuljára gumizott laposelemekkel, kék iskolaköpeny, bekötőpapír, kisdobosnyakkendő, takarékbélyeg, Rémusz bácsi… És: Bazooka Joe! Bazooka Joe-ra végképp feldübögött a szívem. Össze-vissza kell forgatnom a lakást a gyerekkori rágóspapír-gyűjteményemért! Sokáig, erre még tisztán emlékszem, egy zöld Fa-szappanos dobozban őrizgettem. Adja az ég, hogy megtaláljam! Két biztos tippem van, húzom, halasztom a felforgató akciót, mert ha nem találom, az egyet jelenthet csupán, hogy a múltam e darabját (is) az enyészetnek adtam. Bár kizárt, hogy a szemétbe dobtam volna, ahogy az is, hogy valakire áthagyományoztam. Ki is gyűjtene manapság rágóspapírt, hisz nincs már rágóspapír a rágók mellé, sőt a gyógykapszulaszerű kispárnácskák is már csak árnyékai a régi rágógumiknak, százféle ízükkel az egyetlen, fenomenális, utánozhatatlan rágógumiíz helyett. Nem folytatom, mert elszomorodom, hova jut ez a világ.
Persze az érem másik, nem fényes oldala is ott bújik a sorok mögött, a kamasz szemével elmondva. Ha valaki képes kamasz szemét nyitva tartani, az tud nevettetni. Garaczi László humora jófajta humor, „az-irónia-öltöztet”-féle szellemes, nem vicces humor. Sokat és jót nevettem a regény olvasása közben. Jó volt ez a hajnalban magamban s magamon nevetés. Igen, magamon is. Mindvégig Lemur Miki társnői bőrében érez(het)tem ugyanis magamat. Kamaszlány-koromban a lemurfajta kamasz fiúkat, szégyenlős-nagyszájú helyi dölonokat kedveltem, úgy emlékszem. Exkamaszlányként olvasnom e regényt meghatóan volt megmosolyogtató. A szerelemsor például micsoda zseniális fiúagyszülemény! Nem hallottam még róla. Hiába a fiúszemszög, Lemur Miki tépődései, csetlései-botlásai eszembe juttatták a magam lánytépődéseit. És a magam kis mágiáit. Mint például az „igen-nem”- kiszámolgatásokat a kések, villák, kanalak törölgetése közben. Vajon rám néz-e a koripályán Az A Fiú? Ott lesz-e a 3-as buszon? Összeér-e a térdünk véletlenül, amikor a csuklós csuklója kicsuklatja lábunk alól a talajt? Nézi-lesi-e titkon, ha a rakétamászóka tetejére állok, vagy ha kiugrok a hintából a legmagasabb repülési ponton? Nem, nem, nem. Csupa nem. Mert örök kamaszkortörvény, hogy mindig nem az a fiú teszik az ember lányának, akinek ő, és fordítva. De hát ettől olyan szép az egész! Ez trenírozza az ember motorját, hogy elviselje a későbbi vérre menő szívzűröket.
Igen, sokszorosan visszarepített a múltba e regény, korban és korban. De nem csupán ettől volt igazán jó olvasnom. Hanem mert őszinte. Részrehajlás nélkül őszinte. Nem akar bevágódni a szövegével. Jóllehet dehogyisnem akar. De nem az olvasónál. Hanem a tauszjutkáknál. A múlt, jelen, jövő tauszjutkáinál. Évtizedeket ugrat vissza az időben, miközben nem fájó hiányt ébreszt, ellenkezőleg, mosolyra húzza a szájat.
Szeretem a kamasz fiúkat. Kettőm is van, saját gyártmány. Más a világuk, látom azonban, a kamasztörvények mit sem változnak az idők folyamán. Már tudom, a kamasz fiúk ugyanúgy működnek, mint a kamasz lányok, még ha máshogy is. És hogy ennek a tudásnak csak akkor juthatunk a birtokába, ha már késő. Ettől olyan szép és olyan huncutbánatos a tinédzserlámúr.
Mindez, amiről mindeddig lefetyeltem, ez a vissza a gyerekkorba, hogy előre az öregkorba, csupán a regény teteje rétege. Mert Garaczi László busza nem csak visszafelé utaztat az időben, de felvértezve a humor pihe-puha vértjével, vissza is az időbe. Retúrkirándulás ez, a javából. A busz ablakán be kikukucskálva az olvasó elé rajzolódnak a rodolfós(s)ágokba, lemurmikis(s)égekbe bujtatott életbölcseletek.
Emlékezhet-e egy gyerek álmában arra, hogy majdani halála pillanatában múltbeli önmagáról fantáziál?” Megkaptam a választ. Vagy legalábbis a bizalmat az igenlő válasz lehetségességében. Köszönöm.

Falhasznált irodalom:
https://moly.hu/karcok/336088
https://moly.hu/karcok/1524660
https://moly.hu/karcok/1525124
https://moly.hu/idezetek/1344347
https://moly.hu/karcok/1518087

gyuszi64>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Pompás retro ifjúsági könyv (vagy talán több is), nem is tudom, miért vártam vele ilyen sokáig. Nehezen vágtam bele, de csak ez volt a nehéz, utána már nem tudtam letenni. Az elején nem gondoltam, hogy ez a szerkezet, stílus, forma és hangulat kiad egy komplett regényt, de így lett. Persze sokat számított az idősíkok alkalmi változtatása, vagy pl. a gyerekszemszög és a külső értékelés váltása. (Ami néha érzelmileg egészen megható tudott lenni.) A könyv 98-as, de nagyon a végső pillanat lehetett: meg kellett írni egy 60-as évekbeli korhű regényt, ez manapság már nem nagyon menne.

Mert a könyv nagy-nagy értéke a (valós) retro képek felvillantása. Láttam még a 70-es években Faházit parkettával pingpongozni, kutyás (és lovas) rendőröket; mint a főhős, én is őrsvezető voltam a P.I. rajban (jaj, szerencsére éjjel-nappal fociztunk – és én is a második legjobb játékos voltam az osztályban), eszembe jutott, hogyan „készítettük ki” az egyik énektanárunkat; imádtam csúzlizni, ráismertem Varga József tévébemondóra a leírás alapján (és a senki által sem kedvelt Szabó Lászlóra) és igen, többször is pompásan buszoztunk. Szóval nekem majd' minden tulajdonnév és a legtöbb cselekmény kedves és szentimentális nosztalgia volt. :)

De éppen ezért úgy gondolom, a keserédes regény elsősorban annak élvezhető, aki megélte a 60-as, 70-es éveket.

kratas P>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Pompásan szórakoztam.
Bár én 2 évtizeddel később tartottam itt, de nagyon sok minden ismerős volt, leginkább az életérzés :) A fiúk mintha az én osztályomba jártak volna :) Kíváncsi vagyok a következő részre!

csillagka P>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Bevallom nagyon nem vagyok hangoskönyv rajongó de most nem tudtam ellenállni, utazásra tartogattam az élményt.
Pompásan Buszozunk! kitartott Kőszegig oda-vissza.
Meglőtték a kontyos macát, és erre felépítettek egy egész könyvet, szegény szerencsétlen gépíróhölgy dolgozik gyanútlanul az ablaknál, kiabál a főnök, Margitka még mindig nincs kész az a rohadt jelentés, Gyurinak vacsorát kell főzni, a gyereknek holnap tiszta tornazokni kell és különben is mi lesz ha nem kapjuk meg a beutalót Szemesre, és akkor BUMM mikor már úgy tűnik minden gond rám szakad, a gengszterivadék rajtunk próbálja ki a csúzli pontos találati szögét.
Ilyen az élet, nem tudhatod mikor támad hátba (kontyba) pedig még a pártba is felvettek, jó elvtárnő vagyok.
Kikért magamnak ezt a terrorcselekményt, megtorlom, irány az iskolaigazgató, remélem kicsapják azt az átokházi ficsúrt.
Nagyjából ennyi és még pár szerencsétlen történet, a Szabó László dohányzási szokásairól és a Balaton utcai gyilkosságról, nagyon jó memória kellett, hogy ez a könyv hiteles legyen, talán az is, ellenőrizni már nem tudom, mert az a szüleim világa (de jó ilyet mondani), egy hiányzik Karinthy bája amitől a „Tanárúr kérem” kortalan tud maradni, ennek a könyvnek van kora és egyre öregebb lesz, és ha kiveszik az a nemzedék, aki még tudja hova tenni a történéseket, marad a kontyos maca aki magában azt hiszem nagyon kevés, még vigyorogni is, mert őt azért valahol jobban sajnálom mint az ifjú lövész barátunkat.

robinson P>!
Garaczi László: Pompásan buszozunk!

Ezek a helyzetek és poénok (sajnos) nem voltak újak, megestek velem is. Így érdekes volt kicsit nosztalgiázni, itt-ott még vigyorogtam is. Kissé hatásvadászul összegereblyézettnek éreztem, túl direktnek tűntek, bár valós élethelyzetek voltak ezek. Rég volt, és szerencsére elmúlt. Aki nem volt kisdobos vagy úttörő annak tuti érdekesebb és szórakoztatóbb is talán.


Népszerű idézetek

macs>!

Ahogy növünk felfelé, egyre kisebb vétségért egyre nagyobb pofon jár. Nem szabad fütyülni, kezet zsebre dugni, úttesten menni, tányérsapkát feltolni, nem szabad bemenni az Ibolya presszóba. Felnőni ráfizetés, lemondani arról, ami elegáns, nagyvonalú, szellemes, szabad, játékos és eleven. Felnőni annyi, mint megtanulni bárkinek engedelmeskedni, aki ostoba, gyáva, boldogtalan, elnyűtt és oktondi. Önfegyelem, szervilitás, lenőttség. A lenőttek társadalma. Akkor is hazudnak, ha alszanak, akkor hazudnak a legnagyobbat, a lódítást is elhazudják.

Timár_Krisztina I>!

Mert beszélni muszáj. Ha nem beszélsz, neked annyi. Véged. Tiszteld és szeresd a fecsegés mindent lebíró hatalmát.

64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: beszéd
Szelén>!

A felnőttek mindent tudnak, mégis boldogtalanok, mégis meghalnak. Rosszak a felnőttek, szeretnek rosszalkodni, a kisebbek munkáján, cselekedetein, beszédén gúnyosan hahotázni, a másik felnőttet csőbe húzni, leforrázni, blamálni, megszégyeníteni, például vendégeskedésnél túlöltözni a házigazdát. Bosszúállók, rosszmájúak, neveletlenek.

160. oldal (2016, Magvető)

Terbócs_Attila>!

A cukor egy fehér anyag, ami a kávénak rossz ízt ad, ha elfelejtik beletenni.

Cipőfűző P>!

Akkor rajzoljunk. (Rejzoljunk.) Egy elnagyolt kontúr hasából vízszintes nyúlvány vezet egy másik elnagyolt kontúr hasába. Mit suskenoltok ti ott? Igazság néni ki akarta tépni a kezemből a papírt, de mielőtt megszerezte volna, miszlikbe szaggattam. Később már igazi, térhatású nőket rajzoltam vetkőzős toll és Barcsay-album alapján. Barcsay Jenő anatómia- albuma az egyetlen legális pornó, ebből ismerik meg a fiúk a női test formáit, Barcsay-vázlatot ölel álmában a kamasz.

69-70. oldal

2 hozzászólás
Azsa IP>!

Anyám a riglit szépasszonyzárnak hívja, hamiskásan somolyog.

115. oldal (Magvető, 2016)

Azsa IP>!

Igazából semmit nem lehet lerajzolni, és mindent le lehet rajzolni, sőt azt is le lehet rajzolni, ami nincs. Elképzelsz egy nem létező kezet, egy nem létező háromfejű házmestert, elképzelsz egy föld alatti repülőt, elképzeled az életet a földön ezer év múlva, és már le is rajzoltad. Ahogy semmit nem lehet elmondani, mégis mindent el lehet mondani. Azt is el lehet mondani, ami éppen hogy csak lehetséges, sőt azt is, ami még egyáltalán nem lehetséges. Azt is, amiről nem szabadna beszélni, mert rémületes és csüggesztő, azt is, amit le kellene tagadni, el kellene hallgatni, sőt azt is el lehet mondani, amire nincs nyelv, a nem lehetet is el lehet mondani. Sőt talán csakis azt, csakis a lehetetlent, a tilost kell mindenáron elmondani, a nincset, a nemet, a mindent beborító és átitató nincsre el sem suttogott nem szabadot, azt kell elmondani. Jeleket közölni a nem létező elmondhatatlanról, a tehetetlenségről, a biztos kudarc tudatáról, az elmondás értelmetlen erőfeszítéséről. Mert beszélni muszáj. Ha nem beszélsz, neked annyi. Véged. Tiszteld és szeresd a fecsegés mindent lebíró hatalmát.

5. oldal (Magvető, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: beszéd
danaida>!

Az nem anorák, mondja Klári néni, így a jampecok beszélnek, hanem szélblúz.

20. oldal

Aurore>!

Tausz Jutka nem titkolja, hogy zsidó: mi zsidók vagyunk. Tausz Jutka sose lehetne a szerelemsoromban a nambervan. Okos, érzékeny, már alsóban nagy melle nő. Mellre megyünk, annál jobb a nő, minél nagyobb a melle, mégse. A „zsidó” szó valamilyen visszataszító, de ismeretlen bűnre utal, ami a háborúhoz és a fasisztákhoz kapcsolódik, de oly módon, hogy a „zsidó” valamiért alacsonyabban áll a gyerektársadalom megítélésében, mint a „fritz” vagy a „náci”. Valami fortyogó iszonyat. „Te zsidó”, ez a legnagyobb sértésnek számít, nem olyan értelemben, mint a bárgyú hétköznapi antiszemitizmus szókészletében a számító fukarság szinonímájaként, hanem a megalázás, az elveszettség, a mocskosság irracionális mélyfokaként. Ugyanakkor a zsidózást szigorúan bűntettik, ami csak fortélyosabbá teszi a gyűlölet működését.

Apukája eladó a Corvinban, de a szocialista áruviszonyok között is megtartotja eltéveszthetetlen kiskereskedő fazonját, kábé úgy, mint Latabár az Állami Áruházban (hasonlít is rá). Az iskola melletti házban laknak: hatalmas, sötét szobák, régi bútorok, rendetlenség, könyvek, dohos szag, mint a Hegyi Pista szertárában. Kinyitok egy vastag, poros könyvet, „Ulysses”. Angol szavak: „STEPHEN (horrorstruck): Lemur, who are you? What bogeyman's trick is this?” Kedvesek, sebesen raccsolnak, és félnek tőlem, én is tőlük.

Sok év iskolai együttlét után felmész egy osztálytárshoz, és döbbenten látod, hogyan is él valójában.

Kapcsolódó szócikkek: zsidók · zsidók · zsidózó
cippo I>!

Mielőtt leveszik, megcsókolják a vörös nyakkendőt, elbúcsúznak tőle. „Filiszter leszek magam is…” Szertári vödrökben hűsölnek a csokrok. Mi az a filiszter, senki se tudja. Soha többé nem leszünk általános iskolások. Navratil úgy énekli, „miniszter leszek magam is”.


A sorozat következő kötete

Egy lemur vallomásai sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Giorgio Vasta: A megfogható idő
Thomas Pynchon: A 49-es tétel kiáltása
Anthony Burgess: Gépnarancs
Adam Bahdaj: A fekete esernyő
Roy Jacobsen: Szoba kiadó
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Esterházy Péter: Harmonia Cælestis
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége