Plasztik 5 csillagozás

Garaczi László: Plasztik

Garaczi László nevét és műveit alig ismerheti az olvasó; folyóiratokban is ritkán szerepelt, önálló kötete eddig nem jelent meg. Rendkívüli tehetség. Érdeklődése éber és sokoldalú, írói magatartása fanyar és elszánt, ironikus kifejezésmódja szuggesztívan eredeti.
Nemzedéki életérzést is megtestesítenek rövid történetei, amelyekben azonban a mese rendszerint valahogy eltéríttetik, kicsorbul, lekerekítetlen marad. A „történelem nélküli” hétköznapok ellensúlyozásaként „romantikus” hősöket, tetteikről hírhedt figurákat választ, akikkel – napjaink légkörébe ágyazva – nem történik semmi. Egyik szereplője még a kábítószerül használt gyógyszer és a rock and roll hatásától feldobva is „vadul unatkozni kezd”. Ezért teremt alakjai számára álom- és fantáziavilágot, ahová az eseménytelen mindennapok elől elmenekülhetnek – egy kamasz helyenként groteszk fantázia- és látomáskalandjai közé.

Eredeti megjelenés éve: 1985

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
Magvető, Budapest, 1985
86 oldal · ISBN: 9631405877

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Léczfalvy_Lili>!
Garaczi László: Plasztik

Nem is olyan rég volt (pár hete), hogy „nálunk” járt GL. Össze-vissza már olvastam tőle, de a Plasztik lett a legelső kötet ami tényleg az elejétől a végéig olvastam. A Pompásan buszozunk éppen nem volt a könyvtári polcon, valamint én szeretem a korai köteteket is, amit alig hoznak ki a könyvtárból, szinte feledésbe merülnek. Valahogy, egyértelműen a magyar kártyához csatolt kis rövid történeteken annyira végig lehetett szaladni a letehetetlensége miatt, hogy érdemes utána kutatni.


Népszerű idézetek

catnipthief>!

Az emlékek, ha nem vigyázunk, felélik a jelent, mondom David Bowie-nak, és hálát érzek, mikor nem válaszol; tücsökciripelés vagyok a Niagara tövében.

45. oldal, "zöld X"

Dün P>!

… motoszkálás hallatszott a sublódból, előbújt a vietnami emberke, megdörzsölte apró szemeit, és azt mondta:
„ Micsoda féktelen kegy önmagunkkal szemben, hogy körülbástyázzuk sérülékeny, puha, pépes életünket a rend és elégedettség illúzióival! Életünk végéig zötykölődünk e káprázatnak a nyergében, mint gyakorlatlan úrlovasok – a nagy, büdös állat a végén meg lehajít a ganéjba, úgyis lehajít… – Elgondolkodott, majd gyűrött mutatóujját okítóan a plafon felé bökte. Nem öregszünk meg soha, hiszen nincsen történetünk. Minden esetben a halálfélelembe halunk bele.”

46. oldal (makk ász, Tél)

3 hozzászólás
Dün P>!

A kialvatlanság miatt van az egész, a szerelem elakad a fáradt idegrostok útvesztőjében.

73. oldal (tök IX)


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Marilyn Miller: Az egyetlen
B. E. Belle: Megtörtek – A szeretet ereje
Ella Steel: Az egyezség
Marilyn Miller: Túl a maffián
Ella Steel: Hajsza
Ruby Saw: Leah
Ella Steel: A szeretet dallama
Susannah Skiethen: Rád találtam
Anne L. Green: Csábító vallomások