Nincs ​alvás! 73% 15 csillagozás

Vász iszt dász? – kérdezte tőlem a girbegurba járású műszőrme bundába öltözött juhász. Csillagszeméből villámok csaptak fel, mint Ufók az égen, amikor a Holdat böngézik a kukoricásban. Szófogadó makik ugráltak körbe, kezükben rothadó narancs fátyolban takarodzó égbolton jöttek a kentaurok. Zihálások a Pokol mélyéig hallatszott, s közben az ördög sátáni kacaja zengett, mint a déli harangszó. Amikor Hunyadi elűzte a törököt a Nándorból, akkor dédapám szerint a Déli krónika előtt már harangoztak, mint Marcinak Hevesen. S közben porosodó könyvkupacból előmászott pár dzsinn, és énekelni kezdte a Kiskarácsonynagykarácsonykisültemárakalácsom című örökbecsű slágert. Apám közben az asztalra csapott, s a kredenc tetején álló csattosüvegből kiömlött a lópisi. Nem tudni mikor brunyált bele, nem is lényeg. Az a fontos, hogy embernek kell maradni miközben a Nap szénné égetne. Ekkor már azon töprengtem, miként ment Misi mókus a zöld erdőbe, ahol egy farkas megette a nagymamát. A temetése borzalmas volt, hangos sakálüvöltés szállt az égben, kuvik huhogtak bőszen, mint Mari néni tehene a hétszer vágott zöldellő mezőn a tahitótújfalui határban. A málna már érni kezdett, s közben azt láttam, hogy egy kócsag a földön hever. Berúgott a sörtől, beszlopált tizenöt üveggel, mind ott volt mellette. S a juhász még agyalt az agyatlan fejével, mert szegény agybilincset kapott a húsvéti nyuszitól. Ki merem jelenteni ez a könyv : GARACZIZMUS, Instant Le Clézio
Ötös (négyponthét), leülhetsz!

Huhh, ez kemény volt! Örülök, hogy végre a végére értem. Pedig többször is erősen kísértett a félbehagyás gondolata, de nem szeretek könyvet félbe hagyni. Főleg nem egy olyan szerzőét, akit látatlanban is kedvelek. Úgy látszik, az abszurd továbbra sem a szívem csücske, pláne nem a szürrealista elemekkel átszőtt változata. Viszonylag kevés részt olvastam élvezettel ebből az elbeszéléscsokorból. A többségét valamiféle rendezetlen mondat- vagy gondolathalmaznak éreztem, mintha egy kikapcsolt vagy tudatmódosított agy termékei lennének. Érnem kell még ehhez, hogy értékeljem ezt a fajta irodalmat.
Viszont teljes szívvel merem ajánlani az abszurd és a szürrealista irodalmat kedvelőknek. Én meg erőt veszek végre magamon, és begyűjtöm a lemur-sorozatot, mert azokból remek részleteket olvastam már. Ideje lenne az elejétől végig olvasni őket.

(Kiegészítés: A kötés minősége ugyan nem a szerző felelőssége, de azért a Pesti Szalon Kiadó (ha még létezik) felelős emberének a figyelmébe ajánlom, hogy a 121-122. és a 135-136. oldalakat tartalmazó lapok duplán lettek befűzve. Ez szerencsére jóval kisebb gond, mintha hiányoznának, de azért egy szürrealista elemekben bővelkedő regényről lévén szó elgondolkoztatott, hogy ez a duplum vajon szándékos-e, vagy véletlen. Engem mindenesetre megzavart.)

Ha a cím azt jelenti, hogy ezek a szövegek valahol az álom és az ébrenlét között rakódtak össze, akkor legyen. Egyébként nem tudom.

Szóval van az az állapot. Lehet, hogy reggel van (mint például a Nem kelek fel című írásban), ébredés után meg lehet próbálni előrenézegetve elképzelni, előre lejátszani fejben. Ebéd utáni ejtőzésben súlyos mondatok ismétlődnek, beletaposódik. Este, elalvás előtt, esetleg végigfut az egész nap, eszenciák csomósodnak. És éjjel, az álmatlanság, az az igazi. Na akkor összetevődhet bármi bármivel, örvénylések vannak, cikáznak a mondatok, nem feltétlenül jelentéssel, de jelentőséggel. Lehet, hogy a költők így vannak ébren.

Amikor ezt így kigondoltam, utána már nem bántam, hogy nem értem, hogy cselekvést ne is keressek, esetleg történést, hogy csak apró képek villannak világosan, a többi homályos hordalék. Nem bántam, hogy a zavarosban halászok, sőt, örültem a véletlen fogásnak.
Jó volt ez így, szilánkosan. Az a baj, hogy így megkedvelni (nekem) nagyon nehéz, hiába a karcosan briliáns szóhasználat.

Ójaj. Térdig csigában a Csigalejtőn csigabőgés közepette, víziszatír és hevesen biluxoló pákászovics gibernyákok, Kálmán, a szirti kecske a veleszületett melankóliájával, Magyar Szociálszodomita Rémpárt és mindezek a sokadik hatványon.
Igazából nagyon zavarba hozott ez a kötet, mert csúnyán alulművelt vagyok az allúzióihoz, ami van benne jócskán (Pilinszkytől, Kölcseytől kezdve a Black Sabbathon át egészen az A. E. Bizottságig). Nem tudom a biztos választ arra, hogy így mennyire élvezhető a kötet, de nálam az egy csillag mínusz ennek szólt, na meg a vége felé egyre jobban eluralkodó elborultságnak.
(Egyéb: óriási mosollyal nyugtáztam, hogy a Perseust sikeresen Perselusnak olvastam, szóval egyrészt nagyon nem tudok elszakadni még a HP-könyvektől, másrészt Piton is motoszkál még mindig az elmémben :) )

Aláírom, hogy nem vagyok még elég művelt és nem tapasztaltam még eleget ehhez a könyvhöz. Talán megpróbálkozom vele húsz év múlva is.