Hasítás (Egy lemur vallomásai 5.) 83 csillagozás

Garaczi László: Hasítás

A Hasítás Garaczi László kultikus-klasszikus regényciklusának ötödik kötete. A magyar próza egyik legjobb stilisztája ezúttal is ironikusan és a rá jellemző érzékenységgel közlekedik keresztül-kasul a múlt és a jelen, egy lehetséges élet pontjai között. Garaczit olvasva mindig időben vagyunk: az elbeszélő kisgyerekkora, kamaszkora, írói pályakezdése és harmincas évei is megjelennek a regényben.
Csigalépcsőn haladunk a múlt felé, és a mindenkori jelenlét tükröződik a Városliget egén. Álmodozások sora. A Hasítás pulzáló korrajz, lapjain megelevenednek a közelmúlt évtizedei, hősünkkel együtt lődörgünk a Felszabadulás téren, csavargunk Párizsban és Berlinben. Emellett pedig a könyv varázslatos játék az életrajzi regény lehetőségeivel, azzal, hogy valóban mi a fikció.

>!
Magvető, Budapest, 2018
158 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436662
>!
Magvető, Budapest, 2018
160 oldal · ISBN: 9789631437355

Enciklopédia 26


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Garaczi László: Hasítás

Hányszor lehet elmesélni a saját életünket? Az elbeszélő változása hívja elő az új elbeszélést, vagy inkább az elbeszélés változása alakítja át az elbeszélőt? Nem mintha lényeges lenne. Ha egyszer jó. Garaczi megint magáról ír, ahogy szokott, nem csoda, ha olyan ismerősnek tűnik már, hogy az olvasónak kedve támad legaraczilacizni őt, mint holmi jó havert. Vagy molyos figyelőt. Ez a könyv a Wünsch híddal összevetve sokkal regényszerűbb lett, van eleje például, és (ha már itt tartunk) vége is, mi több (kapaszkodjunk meg!), közepe is akad. Ezek így hármasban kirajzolják egy igazán nett fejlődésregény zanzáját, garaczilaci féktelen hasítását a felnőttkorba tartó szupersztrádán, ahová mindazonáltal (hisz a sebesség nem minden) kissé mintha később érkezne meg, mint szokás. Mert azok a fránya kerülők. Útlezárások. Durrdefektek. Miegymás. Amelyeknek azért örülünk – mert nélkülük aligha lenne regény. És mindez a garaczilacis nyelv minden finomságával, amely integrálta magába a $@!% Felszab téri huligánok (vagy ahogy a hatósági személy mondaná: közveszélyes munkakerülők) stílusát: a szétesés mámorát és a káosz nosztalgiáját. Végtelenül szórakoztató könyv – de ami a pláne, hogy közben végig érzékeljük, a mélység peremén egyensúlyozik. Hogy akár le is zuhanhattunk volna. És nincs védőháló.

8 hozzászólás
>!
giggs85 P
Garaczi László: Hasítás

Lehet furcsa a negyedik kötetnél belecsöppenni egy élet történetébe, de nekem épp a negyedik lemur könyv, a Wünsch híd volt a belépő nemcsak a kultikus sorozatba, de egyúttal Garaczi László életművébe is. A cselekményre (már amennyiben beszélhetünk bármilyen értelemben is cselekményről abban a vékonyka kötetben) már nem is emlékszem, de az a fantasztikus nyelv, hangulat és nagyfokú rafinéria, ami igazán jellemzi azt a szöveget, mind a mai napig élénken él bennem. Így persze amint tudtam, sort kerítettem az ötödik lemurra, a Hasításra is. És hogy olyan-e, mint az előző? Nem. Mégpedig azért, mert sokkal, de sokkal jobb.

A Wünsch híddal ellentétben itt van elég konkrét és jól körülírható cselekmény, rengeteg kisebb-nagyobb sztori, anekdota, és bár bőven ugrálunk az időben a szerző gyermekkorától kezdve tinédzserkorán át negyvenes éveinek elejéig, de a folyton visszatérő elemek és a gondosan kidolgozott motívumháló nagyon is összetartja ezt az egész történetet. Elég ritka az, hogy úgy legyen valaki humoros – sőt, több helyen kacagtatóan vicces –, hogy közben fontos, érdemi megállapításokat tegyen olyan fajsúlyos témákról, mint az ’56-os forradalom, a Kádár-kor, a rendszerváltás ideje és a szabad piac megnyitása utáni merev kiábrándulás kora.

Ez az ötödik lemur történet számomra elsősorban a gyermek- és kamaszkori vágyak, illúziók, illetve az ezekből való kényszerű kilépés/kiábrándulás könyve. Az elbeszélő legyen bármilyen életkorban – hat vagy éppen negyven éves – mindig azzal szembesül, hogy bár fantasztikus dolog „hasítani” az életben vadóc kisgyerekként, akivel nem bírnak az iskolában; piás illetve enyhe drogokkal élő kamaszként/fiatal felnőttként külföldön vagy belföldön csavarogva; vagy akár harmincon túl baromkodva és az életet habkönnyen véve, de a dolgok valahogy mindig visszaütnek, és rosszra fordulnak, hisz felnőttként mindig csak „ülünk a munkahelyen, iskolában, otthon, kocsmában, és mindenki föladta, elcseszte, szétbarmolta”, és közben nem akarjuk megérteni a bennünk élő adrenalinfüggő, bohókás gyereket. Legalábbis ezt pajkos, folyamatosan ökörségeken gondolkozó Garaczi Lacit nem nagyon akarják megérteni ezalatt a bő 150 oldal alatt. Pedig jó lenne, mert csinálhat bármilyen baromságot, nem áll rosszul az élethez.

Emellett, ami megint nagyon működött, az a kimondottan rövid, akár tőmondatos nyelvezet, ami gyakran költői, sokszor ad lehetőséget különféle asszociációkra, és amelyek hihetetlen sebességet adnak a sorok közötti hasításhoz. Az előző kötethez hasonlóan itt is tűnt inkább versnek az, amit olvastunk, mint valódi prózának. Ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem volt öncélú ez a fajta nyelvi lelemény, hanem tökéletes elegyet alkotott a történettel.

Összességében meglepő, hogy ez még csak a második Garaczi, amit olvastam, hisz hibája nemigen volt, nyelvileg nagyon él, tele van jó történetekkel, pörög, vicces, de érzed, hogy mégis tétje van. Sokan írtak már sokfélét róla; részemről legyen elég annyi, hogy az év egyik legjobb magyar könyve.

2 hozzászólás
>!
Csabi P
Garaczi László: Hasítás

Megnéztem, hogy mit írtam az előző két lemur könyvhöz, sokkal többet nem tudnék írni ehhez sem. Ez az olvashatóbb, azaz olvasóbarátabb verzió, kevésbé költői szöveg, történetek vannak benne, nagyjából az első negyven évből. Nem tudom, hogy csinálja GL, hogy eddig az összes lemur könyve a gyermek és ifjúkorát mutatja be, de mégis mindegyik más. Hány élete van egy embernek? Egy írónak biztos több, mint egy normál embernek. Ha nem, meg legföljebb kitalál hozzá.
Ez a könyv a szex, drog & rock and roll téma köré íródott, egy szubkultúrát mutat meg a ’70-’80-as évekből, ami hivatalosan nem is létezett. Én akkoriban, fiatal gyerekként messze elkerültem ezeket az alakokat, harsányak voltak, erőszakosnak tűntek, féltem tőlük. Olvasni róluk szórakoztatóbb, mint együtt élni velük. De nem lehet egy életen át hasítani, az utolsó fejezetre elkopnak ennek az egyszer volt világnak a díszletei, főhősünk novellája díjat nyer, úgy tűnik, hogy mégis csak író lesz belőle, habár nem sok biztató jel utalt erre a történet során.
A szöveg nagy erénye a humora, hát már a mottó is: Vannak hibák, amiket hiába követünk el újra, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Garaczi még biztos tanult Marxot, ha mást nem is, azt megtanulta tőle, hogy az emberiség nevetve szabadul meg a múltjától, ami a kommunizmusra kevésbé volt igaz, de az író esetében legalább működik.

>!
vargarockzsolt P
Garaczi László: Hasítás

„Álmomban föld alatt síelek, vakonddal a számban.”

Egy ember életét* nem lehet egy történettel elmesélni, de egy ember életéről csak történetekkel lehet mesélni**. Garaczi pont ezt teszi, és ez nekem tetszik. Ismerem a történeteit, szórakoztat, átérzem ugyan a tragikus fel- vagy alhangjait, de inkább nevetni akarok rajta. Mindig most van***.
Akkor miért vagyok mégis szomorú?

* Házi feladat: spoiler
** A művelt kritikus ezt kissé máshogy fogalmazza meg spoiler, amin mi persze nevetünk, ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.
*** Mindig most van: spoiler

3 hozzászólás
>!
Archibald_Tatum
Garaczi László: Hasítás

Elfogultságomat vagyok kénytelen jelezni a t. moly irányába, ugyanis úgy vagyok, hogy nekem az olyan szövegek általában jobban bejönnek, melyekben így vagy úgy a t. szerzők komoly terhet raknak a t. olvasó satnya vállaira – „A váll mindig satnya a szöveghez képest.” (Platón) –; így: a szöveg vagy igen takarékos, tömör, a t. olvasó tehát kénytelen saját kútfőből utazósebesség mellett megtenni a megfelelő kiegészítéseket, stand-by állapotban tartani a neuronhálózat asszociációkért felelős részét (Mándy, Esterházy, Garaczi); úgy: a szöveg egyszerűen mondva összetett gondolatokat tartalmaz (Kierkegaard, Doderer); (sőt amúgy: Camus a Sziszüphosz mítoszá-ban).

(Egyre többször kapom ismétlésen magam, ami azért tűnik különösen különösnek, mert nem emlékszem, hogy valaha is mondtam volna valami eredetit, tehát az ismétlést ismétlem – akkor viszont csodagyerek vagy –csecsemő kellett hogy legyek: erre nem utal egyáltalán emlékem – és hirtelen úgy érzem, ez a gondolat is ismétlés.)

Hogy például a vicces Garaczi miért nem ér el eladásban – ha nem ér el – szórakoztató irodalmi példányszámokat, a fenti bekezdés magyarázza.

De vicces-e Garaczi? (S egyáltalán: mit gondolt a költő?)
Ebben a könyvben például egy tendenciát érzékeltem, a végére elfogyott ez a fanyar humor, és most átgondolva, ez jó is, mármint irodalmi szempontból, megmutatkozott ugyanis egy ezen a területen jellemfejlődésnek nevezett jelenség, valahonnan elindul a hős és valahová megérkezik, persze ahová érkezik, az nem irodalmi szempontból (a valóság!) nem jó, vagy ki tudja, inkább ez utóbbi, de hát ilyen az élet: és akkor irodalomként mégiscsak jó, mert szép és igaz, és az érkezéshez nem is illett volna az a játékosság.

Garaczi a lemur? A lemur Garaczi?
Tulajdonképpen ezt nem is tudom, elgondolkodtam rajta, és nem tudom, azért gondolkodtam el, mert egy ismerősöm a 15-20. oldal táján olyan megállapítást tett, amit a könyv vége igazolt, tehát igaza is lehetne, csakhogy a könyv vége tudatos választás eredménye, vetek ellent, és amikor a tudat átveszi az irányítást, a múzsák másképp dolgoznak. Amúgy meg gyakran bukkannak fel ezek a kérdések az utóbbi időben, valószínűleg a múlt intenzív átírása nyomán, folyik a neves halottak újraelosztása, Garaczi viszont él, vagy mintha élne (szellemdús szójáték), így aztán, meg egyébként is: mi közöm van nekem ehhez? (Nem érzem jól magam ettől a bekezdéstől, de most húzás nélkül írok.)

Van a könyvben egy alak, amikor természetét illetően megvilágosodtam (na de ismerhetünk e valóban egy másik embert?!) – és ez az alak is olyan finoman volt a t. olvasó elé téve –, rendkívüli öröm járt át, nemrég olvastam szerző egy novelláját, és kicsit féltem, hogy az a fajta túlzott érzékeltetni akarás, a t. olvasó (miért tettem t.-t az „olvasó” elé, ha a „szerző” elé nem?) dolgának megkönnyítése következik – de nem, ez az alak, véleményem szerint társadalmunk második legreprezentatívabb alakja, finoman volt az t. olvasó elé téve.

Fuss el véle.

5 hozzászólás
>!
eme P
Garaczi László: Hasítás

Nem fogok újdonságokat mondani, de ismétlem, amit újra és újra kell, minél többször, hogy mások is olvassák a lemurt, élvezzék és hasítsanak.
Negyedik kötetem a sorozatból, egy valahogy kimaradt, de majd pótolom a mulasztást. Az első két olvasás olyan régen történt, hogy nem sokra emlékszem már belőlük, inkább csak a hangulatra, arra viszont határozottan. A Wünsch híd meg… hát nem volt az igazi. Legalábbis számomra.
Most viszont kárpótolva érzem magam, megkaptam azt, amit az előző kötetben hiányoltam: a hagyományoshoz közelebb álló elbeszélésmódot, az erőteljesebb epikus vonalat, az összeálló, jól körvonalazható cselekményt, amely a szokásos remek nyelvezettel és hangulatteremtéssel egészült ki. És hol vannak még a poénok, a beépített anekdoták, a parádés humor és irónia, a huncut játékosság, a nagyon értőn felépített utalás és motívumrendszer.
Tetszett na. Pedig nem habostorta és nem fenékig tejfel a lemur vallomása, sőt. Tele lassan elszáradó, zörgő mákgubóval, marokszám elnyelt Melba-kockával, hasfájással és kólikával. Meg mindennel, amit akartok, meg amit nem is, csak jön, hozza magával az élet.

Kezdődék vala azzal, hogy élni kell. És dolgozni muszáj, ha az ember nem áhítozik három hónapnyi börtönkosztra. A közveszélyes munkakerülésért pedig ennyi jár. A lemur pedig, ezt elkerülendő, közvéleménykutatónak áll, és a köz ingerült rosszkedvének töménysége miatt inkább fiktív felméréseket ír, amelyek a kutyát sem érdeklik – ja, hogy kutya nincs is… Kiiktatva egész Budapestről. (Aki esetleg nem értené, miről beszélek, az szíveskedjék utánajárni. Nem bánja meg, nekem elhiheti.)
Szóval lemurunk írni kezd, még ha lassan, tapogatózva is, közben meg hasítani próbál az élet vizén, a felnőtté válás kényszerének hullámtöréseiben.

Garaczi önéletrajziság és fikció mozaikjából megkomponált írása fejlődésregény, nem feltétlenül a klasszikus fajtából, de mégiscsak az. Főszereplőnk története, amelynek időrendje épp csak annyira van megbolondítva, hogy kellően pikáns legyen, egy fél életutat összegez, amely során fokozatosan peregnek le a főhősről az álmok és illúziók – apró, de bódító és mámorító mákszemmekként –, míg a végén egy kifelé már kevésbé megnyilvánuló, de bent azért még továbbélő, mákszemnyi lemur várja, hogy jön a fény.
Közben meg van minden ebben a túlélési gyakrolatban – ovi és Paprikajancsi- meg Kejfeljancsi-merénylet, avagy mindent elszúrni hatévesen; iskola, állatok, a thanatoszi antropológia alapjai, mi-leszel-ha-nagy-leszel dilemma*, ami egy életen át elkísér; mákszüretelés, szerelemlista és nem csak, Flávia, Betti és Maria Schneider, rock’n roll, foci, kézfogásgyűjtés, illegális határátlépés, beszervezési kísérlet és ügynöki jelentés, majd idővel lelassulás, rutin, a szürke hétköznapok punnyadása, család meg mégse – egy élet, egy egész világ és korszak sűrű, átláthatatlan és ködös tohuvabohuja. Meg vízválasztók, határok, átrendeződő erővonalak, rendrakások kint és bent, karma remixek, legalábbis ennek kísérletei. Persze nincs menekvés. Csak menekvés van.

A megpróbáltatások káoszában, néha a legsúlyosabb mélypontokon bukkannak fel itt-ott az egyébként rejtőzködő, de odafigyelésre sóvárgó és titkokat rejtegető szavak. A szavak, amelyekbe menekülni lehet, amelyekbe bele lehet önteni azt, ami kikivánkozik, és amelyek lassan mintha átvennék a tőkesúly szerepét. Még akkor is, ha válság van. Ha nincs téma, nincs ötlet. De mindig ott az élet – amelyet újra és újra lehet írni, újra ki lehet találni, újra át lehet élni…
A Hasítás az íróvá válás és az írói lét regénye is. A valóságból fikciót és új sorsmintát teremtő ember regénye. Egyszerre komoly és lemurosan hasító, egyszerre fáj és nevettet, csupa töprengés meg kétely, csupa játék meg szabadság. Folyamatosan elkövetett hiba… Vagy talán mégsem az.
Én nagyon szerettem.

* Hippi leszel és focista! Cirkuszi bohóc, talán… Clairvoyant, hamiskártyás vagy mentalista!…

>!
Chöpp 
Garaczi László: Hasítás

Nem volt hosszú, szerettem visszatérni hozzá, érdekelt az élettörténet mesefolyam, és még számos pozitívumát sorolhatnám a Hasításnak.
Nem voltak elvárásaim, így szkeptikus sem voltam. Csak úgy egyszerűen durr, belekezdtem, aztán meg sodort magával. Lendülete, ritmusa van; nagyszerűen hagyja magát olvasni. Mintha leülne az ember egy mesemondó elé, és csak hallgatná önfeledten. De nem az az öreg, halk szavú, megállapodott nyugalommal mesélő, hanem egy fiatal miaszart csinálokénitt mesélő, aki egzisztencialista, sőt, időnként nihilista antihősét bukdácsoltatja szerfelett el nem ítélhető módon végig az életen, mert őelőtte már mindent megtettek, és őelőtte már mindent kimondtak (még azt is, hogy David Bowie egy csattogó, vörös vitorla), és ő meg itt van Most, és mindig csak, örökké Most van, és ennyiből áll az egész élet.
Én nem tudom, hogy az a lemur miket mondott el eddig, de hogy ezerféleképpen tudja elmondani ugyanazt, és még mindig nem unalmas egy csöppet sem, abban maximálisan biztos vagyok. Magam részéről örömmel olvasom majd a többi négyet is.

4 hozzászólás
>!
Annamarie P
Garaczi László: Hasítás

A Hasítás számomra már a szórakoztató irodalom mezsgyéjén toporog.
A jelen cinikus hangvételben értelmezett valósága, örökös visszatérések az élet legmeghatározóbb élményeihez, az elágazási pontok felkutatása, az önmagát kívülről szemlélő lemur ember bolyongásának története.
Volt nekem egy ismerősöm, amikor beszélgettünk soha nem lehetett tudni, hogy mikor hantázik, és mikor mond igazat. Ehhez két dolog kellett; az egyik, hogy meghökkentő élményeket zsebelt be, a másik, hogy a meg nem történt események egy más síkon megtörténjenek vele, nevezetesen vágyban, álomban, fantáziában. Ez a lemur hasonló vallomásokkal bombázza olvasóit. A személyesen megélt múlt egy érdekes, fűszeres ábrázolása, mely vadul és vidáman hasít át a nagybetűs élet komolyságán.
spoiler

2 hozzászólás
>!
AeS P
Garaczi László: Hasítás

Pakolászom magamban ide-oda a könyvet, mert hát ez volt az első, amit Garaczi Lászlótól olvastam, noha a neve nem volt ismeretlen előttem. Ez a könyv egy trip, vagyis hát gondolom a lemur-trip része, amibe most belezuhantam, és vitt magával. Nagyon tetszett, amikor olvastam, de valahogy hiányérzetem van amiatt, mert ezzel kezdtem, volt egy kis feszengés bennem olvasás közben: hiába áll meg ez a könyv önmagában is, én szeretek sorban haladni. Van erre az érzésere valami szavunk a molyszótárban?
Szóval most megszavaztam a bizalmat, és nagyon szeretném elkezdeni az egészet elölről, és látni a rendszert, akkor is, ha nincs.

6 hozzászólás
>!
Juci P
Garaczi László: Hasítás

Az egyszeri, rutintalan olvasó, aki nem különösebben járatos a Garaczi-életműben (pl. én spoiler), úgy érzi magát ez után a regény után, mint akit feltettek a ringlispílre, és istenesen megpörgettek, úgyhogy mikor vége, azt se tudja, merre van az arc meg a hátraarc, de jól szórakozott. Hogy akkor most itt az önéletírói paktum betűre be volt-e tartva, mert gyanús, hogy nem, de ugyebár a járatosság hiánya okán ez nem tud megállapítást nyerni. Ellenben mindegy is, mert egyrészt olyan lendülettel visz végig a narrátor a szövegen, hogy nemigen van idő ezen töprengeni, másrészt meg egyáltalán nem indokolatlan a vallomás szó az alcímben, ennek a sztorinak igencsak komoly tétje van: hogy ugyanis van-e élet a hasításon túl, okoz-e bármi olyan intenzív életörömet, mint a rakenroll, és baj-e, ha az ember szívesebben fekszik bevert pofával, véres ingben a földön a Fekete Lyuk előtt, mint hogy békés családi életet éljen (és ha baj, akkor hol lett elb***va az egész, és kinek a hibája). Garaczi elképesztően élvezetes stílusának köszönhetően a felületén is könnyű végigsiklani ennek a vékony kis kötetnek, de bőven megéri a mélyenszántást, sőt a többszöri olvasást is megérdemli szerintem (pláne ha az ember 30 előtt olvassa először, mondjuk én ezt a hibát nem követtem el szerencsére).


Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

… újra összeáll a zenekar. Elhatározzák, hogy komolyan veszik a zenélést, ORI-vizsgát tesznek. Az ORI-vizsgán ismert dalokat kell eljátszani magas színvonalon. Leadnak egy listát előadókkal és fiktív címekkel. A zsűri maga Fényes Szabolcs.
Uraim, milyen számok ezek?
Mi Pomázról jöttünk, válaszolja Hemü.
Fényes Szabolcs rámutat egy Captain Beefheart számra, Look into My Eye, mire előadják a Puttyputty című kakofón tébolyt. Lihegve állnak a pódiumon. Nagyon érdekes, mondja Fényes Szabolcs, ezt szeretik Pomázon? Odaül a zongora mögé, finoman leüt egy akkordot, aztán még egyet.
Maguk nem hallják, hogy ez milyen szép?
Hemü bólint, szép, de nekik ki kell szolgálniuk a Dunakanyar igényeit. Fényes Szabolcs sóhajtva megadja az engedélyt. Búcsúzóul kezet fog Hemüvel, és e kézfogás révén néhány érintésre kerülök Bartók Bélához és Liszt Ferenchez.

74-75. oldal

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Higany egyáltalán nem örül, hogy fenomén. Ő csak egy szardíniai parasztpunk akar lenni. A harcias tendenciák mellett van benne valami réveteg déli melankólia. Szardínia olyan az olaszoknak, mint nekünk Mátészalka.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szardínia
1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Az irodalom fontos tantárgy, ha négyest vagy hármast kapok, anya könnyes szemmel járkál a lakásban. Fekszik az ágyon, fején borogatás. Általában ötöst kapok. Aki nem tudja a balladairodalom gyöngyszemeit, azt nem lehet szeretni.

32. oldal

>!
vargarockzsolt P

Álmomban föld alatt síelek, vakonddal a számban.

110. oldal

>!
Kuszma P

Olvasom Marcus Aureliusnál, hogy a szüzesség kincs, amit nem szabad elveszíteni, mert soha többé nem találjuk meg. Próbálom magamévá tenni a gondolatot, de beugrik egy idézet a Gólya hozza? című könyvből. Fiunk felnőtt lett, mondja anya apának, ágyneműjén pollúció nyomát észleltem. A szexbomba című könyv borítójára meredek. Összekuszálódnak a gondolataim, a császár iránti lelkesedésem egy időre lelohad.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marcus Aurelius
2 hozzászólás
>!
giggs85 P

Két egyenruhás integet az út szélén. Hajnal Bandi a parázsra köp, zsebre vágja a spanglit, zacskók az ülés alá, pipák, fecsik, pirulák a kesztyűtartóba. Lehúzza az ablakot, a füstöt benntartva, torokhangon válaszol a kérdésekre. A bajszos katona a hokedliket nézi. Felnyittatja a csomagtartót, tele van vadkenderrel. Ez mi?
Gyógytea, mondja Bandi, a nagynénémnek Répcelakra.
Répcelak arra van.
Eltévedtünk, alezredes elvtárs.
Nem vagyok alezredes.
Kérnek egy korty pálinkát?
Szolgálatban? Milyen?
Szilva.
Isznak, aztán elengednek.

>!
Annamarie P

…Dési Huber nevétől pedig egy dézsa Hubertus jelent meg a lelki szemeim előtt.

89. oldal

>!
vargarockzsolt P

Józsi bá a galacsinná gyűrt jegyet feldobja a levegőbe, egy sirály elkapja a csőrével. A szárnyán tábla: most. Ott ez a most a szürke felhőn, a gőzölgő vízen és a vadkacsán is, ami a Robinson étterem felé evez, hogy egy kis pirítósillatot szippantson. Nincs semmi tegnap vagy holnap, tíz év múlva vagy ötszáz éve, minden mindig precízen most van. A lövöldözés a házunk előtt, Telkes Betti csókja az alsóbélatelepi focipályán, a Hajós utcában pofozkodó lányok, a gyilkos hajnal a folyóparti mákmezőn. Nyakon öntöttek egy vödör pillanatragasztóval.

145-146. oldal

>!
Chöpp 

Akkor kezdtem el gyűjteni a híres emberek kézfogását.

56. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója
Bartis Attila: A vége
Leiner Laura: Akkor szakítsunk
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Leiner Laura: Egyszer
Holden Rose: Az ellopott karácsony
Kalapos Éva: Kéz a kézben
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű
Barbara Whest: A hallgatás mérge