Gyöngyösi ​János 0 csillagozás

Egy félreismert külügyminiszter
Gantner Péter: Gyöngyösi János

Gyöngyösi ​János a Kisgazdapárt baloldali beállítottságú, vidéki politikusa volt. 1944 végén felajánlotta a szolgálatait a bevonuló oroszoknak, akik hálából elősegítették politikai pályafutását. Felvette a kapcsolatot a Moszkvából hazatért kommunistákkal is. Minden külügyi tapasztalat nélkül az ideiglenes, majd a megválasztott koalíciós kormány külügyminisztere lett. Eleinte végrehajtotta az oroszok utasításait. Később emancipálódott és fenntartás nélkül védte a magyarság és a határontúli magyarok érdekeit. Politikája, főként ebben a kérdésben szembekerült a szovjet imperialista törekvésekkel. Igyekezett fenntartani a jó kapcsolatokat a nyugati szövetségesekkel, elsősorban az Egyesült Államokkal.
Belpolitikai nézeteiben is egyre mérsékeltebb lett. A kisgazdapárt ellen indított végső támadás során pálfordulást követett el.
A kommunistákkal való kollaborálás útját választotta. Érdeme, hogy a második világháború után, amikor ez bűnnek számított, kiállt a magyar érdekek… (tovább)

>!
Publikon, 2013
200 oldal · ISBN: 9786155001796

Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Faludi: Előhívás
Temesy Győző: Országgyarapító Horthy Miklós
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Andrew Roberts: Churchill: Kéz a kézben a sorssal
Cseh Sándor: Apor püspök vértanúhalála
Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata
Milotay István: Egy élet Magyarországért
Majtényi György: Kádárné és Kádár
Michael Zantovsky: Havel
Pierluigi Cameroni: Boldog Sándor István, az örömhír vértanúja