Jókedvet ​adj! 10 csillagozás

Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Poenok, sztorik, „a Gálvölgyi élete” kronológiába rendezve, középpontjában a Gálvölgyi-show-kkal. Kicsit kordokumentum, televíziós történelem, valós személyekkel és valós történetekkel. Lehet magyar karriertörténetnek is tekinteni, ha figyelembe vesszük, hogy több mint negyven évről van szó, nem pedig holmi celeb-tízpercről…

>!
Jaffa, Budapest, 2010
256 oldal · ISBN: 9789639971189
>!
Jaffa, Budapest, 2010
254 oldal · ISBN: 9786155492655

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Uray Tivadar


Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

AlexSandra>!
Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Szeretem, mint színészt. Jó pofa. És nagyon nagy élmény volt olvasni a különböző kis kalandjait. Szinte mellette voltam, ahogy olvastam. Imádom. Jó látni mit tett le az asztalra.

btunde P>!
Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Komolyan szédültem ettől. Úgy éreztem ennyi munkához legalább három élet kellene, nem ez az egy. Az „a Gálvölgyi élete” viszont túlzás. Kivéve, ha az élete kizárólag munkából állt, a kora gyerekkoron kívül semmilyen személyes információhoz nem lehet jutni ebből a könyvből. De annak ellenére, hogy nem azt kaptam, amit vártam, nem bánom, hogy elolvastam.

fülcimpa>!
Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Van az a jópofaság, és humor, amiért sírva könyörgök. Van az az erőltetettség, amiért szintén sírva könyörgök. Hogy hagyja abba az illető.
A nagyképűségnek van határa. Az alázatnak a munka, és a munkában elért eredmények felé szintén. Utóbbi hiányzik.
Ketten hozták össze, ketten rontották el. Gálvölgyi és a könyv szerkesztője. Kár érte.

Attila_Szemerényi>!
Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Gálvölgyiről minden benne van, amit tudni lehet és amit tudni kell, se több, se kevesebb!!

TiaRengia I>!
Gálvölgyi János: Jókedvet adj!

Kellemes mondatfűzései vannak Gálvölgyinek, jókat szórakoztam az anekdotáin, kicsit bepillanthatunk a kulisszák mögé is. Csak néhol túlzott önbizalma ("ezt meg ezt is én alakítottam, nagyon hitelesen", stb) zavaró egy kicsit.


Népszerű idézetek

AlexSandra>!

– Autogramot szeretnék kérni a művész úrtól – mondtam félénken.
Elvette a papírt és csak annyit kérdezett:
– Hogy hívnak?
– Gálvölgyi János – válaszoltam.
– Szarok bele! Engem hogy hívnak? – reagált meglepően.
– Rajz János – feleltem.
És elnyertem gyűjteményem egyik értékes ereklyéjét.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gálvölgyi János
>!

Pedig a humor célja a szórakoztatás, a humor nélkülözése pedig a hétköznapok keserűségének konzerválása.

159. oldal

AlexSandra>!

Imádtam a színház szagát. Nem tévedés, a színháznak szaga van és nem illata. Nem! A színház szaga a legjobbak közül való. Amikor fel vagy lemegy a függöny, a hatalmas bársony megmozgatja a levegőt, és a kulisszák titkos illatát pumpálja a nézőtérre, amelyek ott lent a színház szagává lesznek.

24. oldal

moszat>!

Ha valaki hosszú évek óta bizonyítja, hogy tehetségtelen, higgyük már el neki!

216. oldal

moszat>!

– Bocsásson meg Rózsa úr, nincs magának egy ikertestvére?
– Nincs, miért? – kérdezte meglepetten.
– Mert egyedül nem lehet ennyire hülye!

101. oldal

AlexSandra>!

A sikertelen felvételi után azt sem bántam volna, ha egy vidéki színházban díszletet hordok, hátha felfigyel rám valaki, milyen tehetségesen csinálom.

33. oldal

AlexSandra>!

Jó Jucival élni, olyan asszony ő, aki mindennap más arcát mutatja, és van neki ezer. Amikor belép a színházba, már látom rajta, hogy melyik asszonyom érkezett, és ült le a büfében. A kávét is annyiféleképpen tudja kérni, ahány ruhája, frizurája és orcája van.

192. oldal

moszat>!

Nem sós, de sótlan, illata semmi, íze még kevesebb, de nagyon lehet szeretni. Ha nem ismernénk a camembert-t vagy a rokfortot, lehet, hogy rá se néznénk a mozzarellára, de így imádni való, mert a mozzarella a legjobb sajtparódia a piacon.

189. oldal

moszat>!

… anyám takarékosan és félve használt francia rúzsával pirosra festettem az orronat és a számat, legalább száz forintot lekoptatva róla, ami akkor elég sok pénznek számított.
Nem nagyon vertek meg.

59. oldal

AlexSandra>!

Szeretnék sokáig élni, de arra kérem túlélőimet, röhögjék ki a halált – az enyémet is.

207. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Konrád György: Elutazás és hazatérés
Szabó Magda: Az ajtó
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz
Homonnay Gergely: Az elnökasszony
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Bächer Iván: Klétka
Schäffer Erzsébet: A temesvári lány
Darvas Iván: Lábjegyzetek