Csortos ​Gyula 0 csillagozás

Galsai Pongrác: Csortos Gyula

Ki ​volt Csortos Gyula? Egyre többen lesznek, akiknek ez a név keveset mond, hiszen színpadon soha nem láthatták már. „Mintha csontjai és izmai lassan üvegesedtek volna… Úgy vigyázott magára, ahogyan egy nagy váz óvakodhatik ismeretlen veszélyektől… Azt mondják, hogy az ostrom után gyalog nem merészkedett az utcára, tolókocsival közlekedett” – idézi fel végső, megrendítő jelenlétét Illés Endre. Hatalmas testét, porcelánmerev tekintetét, bádogos, rekedt hangját-külsejét megőrzi néhány filmszalag; művészetének nagyságát a kutyafuttában megformált filmszerepek nem árulják el. Csortost, a színészt, a szó, az írás őrzi meg az utókor számára. Fellobbanó indulatai, keserű hiúsága, zsarnoki, garabonciás gesztusai még életében átszivárogtak a pesti legendák közé. De Csortos mindenekelőtt és mindezzel együtt művész volt, zseniális komédiás. „Az Isten kanárit, nyulat, oroszlánt teremt. S nyilván nekünk, embereknek is egy-egy szerepet szán, amikor a világra születünk. Csortost az Isten is… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arcok és vallomások Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1972
182 oldal · puhatáblás

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Fahidi Éva: A Dolgok Lelke
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Fekete István: Csend
Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban
József Jolán: József Attila élete
Pataki Éva: Ami elveszett
Mészöly Miklós – Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Bókay János: Bohémek és pillangók
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye