Kinek ​a törvénye? 4 csillagozás

Galgóczi Erzsébet: Kinek a törvénye?

Galgóczy szenvedélyes perben áll a világgal a világért, azokkal, akik hazug, önző, torz törvényeket kényszerítenek rá, s azokért akik az igazi törvényt, a közösségét képviselik. Kemény a küzdelem, nagy a tét, mély és erős szenvedély mozgatja a küzdőket, s ha elbuknak is, ha életükkel fizetnek is – mint e kötet címadó elbeszélésének bátor, fiatal hőse –, sorsuk nem belenyugvására int, hanem arra, hogy ott folytassuk, ahol ők abbahagyták. Hogy a mi a Kinek a törvénye? Ifjú rendőr figurájának nem sikerült, lebírni a törvénysértőt, az erőszak, a vagyon elbódítottját, az sikerüljön, itt is, ott is, mindenütt. Az igazi Galgóczi- novella, az író alkatából és a műfaj törvényeiből következően dráma, sőt, a legtöbbször tragédia, sűrű, forró és szenvedélyes. Jelen kötetünkben a tizenegy novellához A főügyész felesége című dráma társul, mint egy záróakkord- és summázatként.

Eredeti megjelenés éve: 1971

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1971
296 oldal

Most olvassa 1


Kiemelt értékelések

Aquarius >!
Galgóczi Erzsébet: Kinek a törvénye?

A könyvben szereplő novellák közül jó pár szerepel, az általam nemrég olvasott A vesztes nem te vagy című válogatásban. A Kinek a törvénye? többi darabja sem okozott csalódást. A témakör változatlan, a történetek viszont változatosak. Egy elbeszélést és egy dramaturgot emelnék ki a kötetből.
A Tizenegy több, mint három egy bányában játszódó dráma, amely a döntéssel járó felelősségről szól. Egy égő vájat, elválaszt egymástól két csoportot. Az egyik felén tizenegy ember, a másik felén három. Méliusz osztagparancsnok dönt: megfordítani a levegőt; akkor tizenegy ember túléli, de három, odavész. Matematikailag jogos a választás, de vajon a bányász- és a politikai erkölcs objektívnak ítéli a döntést? Tökéletes ábrázolása annak az elferdült ideológiának, ami az akkori politika dogmája volt.
A főügyész felesége
A történet az 1956-os forradalom utáni időszakban játszódik.
Homoródi Miklós ügyész, maga sem érti hogyan esett rá a választás, és miért pont ő lett a főügyész, a sokkal tapasztaltabb jelöltekkel szemben.
Cherchez la femme!
Igen, valóban. A hölgy Luca, Homoródi felesége. Miklós valójában ezért sem tett sokat. Sejtelme sem volt, hogy nem ő írja a forgatókönyvet, egy előre kitervelt csapdába sétál bele önként, de akaratán kívül.
Megragadó mű, amely időben visszafelé halad. Tetszett a téma, a cselekmény és annak ellenére, hogy kronológiailag sűrű a szökdécselés, nem éreztem törést a műben.
Jár az öt csillag!


Népszerű idézetek

Aquarius >!

Beleszerettem. Nem azért, mert ilyen vagy olyan volt – nem tudom miért. Ez egyike azoknak a titkoknak, amit már a régi görögök se tudtak: szerettük egymást, mert ő volt ő, és mert én voltam én.

192. oldal, Tizenegy több, mint három

2 hozzászólás
Aquarius >!

Mire az ember megszokja az életét, s megtanul hozzá alkalmazkodni, addigra éppen belehal.

146. oldal, Redőnyös ház

Aquarius >!

[…] van, amit az ember akkor is tud, ha nem gondol rá.

194. oldal, Tizenegy több, mint három

Aquarius >!

Sok dolog van az életben, amit nehéz megérteni, de legnehezebb megérteni azt, hogy én nem kellek valakinek, akit szeretek.

193. oldal, Tizenegy több, mint három

1 hozzászólás
Aquarius >!

Egy nagy gondolkodó mondta: a megismerő nem akkor fél az igazságtól, ha az igazság szennyes, hanem ha sekély.

205. oldal, A főügyész felesége


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Székely János: A nyugati hadtest
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes novellái I-II.
Örkény István: Egyperces novellák
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
Örkény István: „Rózsakiállítás”