A ​korona ára (Báthory 1.) 97% 19 csillagozás

Elkezd érdekelni Báthory, erre megjelenik róla egy pompás regény. Köszönöm. :D
Eleinte kicsit hiányoltam a fejedelmet, de a könyv szép lassan ágyaz meg a cselekménynek, és előbb alaposan megismerünk egy csomó kulcsfigurát, akiknek köszönhetően a történet többdimenziós, és igazán átélhető lesz. Nem kellett hozzá sok idő, hogy már valóban filmszerűen peregjenek előttem az események, és kirajzolódjon belőlük a korabeli Gyulafehérvár olyan részletességgel, hogy az ember szinte maga is ott sétál az utcákon a szereplőkkel. Az író odafigyelt megannyi apróságra, minden skófiumszegély és sujtás a helyén van, és bár itt-ott csöpögtet némi történelemleckét, a sztori sosem ül le, hanem komfortosan, székbe kucorodós jelleggel olvastatja magát.
Az igen sok szerethető figura közül a gyógynövényes Mózsi, a vagány Szláva, és a sólymokkal & lovakkal suttogó Kristóf nyert meg magának különösen, de természetesen Báthory a legnagyobb arc. Az író remekül adta vissza azt a jellemet, ami miatt elkezdett érdekeleni a fejedelem személye: eszes és rafinált, feldobják a diplomáciai cselvetések, ugyanakkor jószívű és művelt. Többet költ kedvenc lova szerszámaira, mint saját ruháira, utálja a külsőségeket… és a bálokat! :D A könyv egyik fénypontja, amikor egy furfangos terv részeként maga szerez nótát a virginiálján egy pajzán nóta alá.
Krucifixdonnerwetter, nem is sejtettem, hogy így rákattanok egy történelmi sztorira, de most már hamar kérem a következő kötetet, a szakramentumát neki! :)
(És legyen legalább 4 kötetes. :D)

– „Furcsa szokásai vannak a nagyuraknak – pödörte meg bajszát egyikük, társára villantva szemét. – Váradról hurcoltuk ideáig ezt a szerencsétlen flótást, aki félelmében azt sem tudta, fiú-e vagy lány. Most meg együtt danolászik a fejedelemmel. A fene sem érti az urak dolgát.
– Én mondom komám – felelt a másik –, addig jó nekünk, amíg nem értjük.”

A kért kötetes műről most egyben, mert folyamatosan olvastam…
Előző és 20. századi (de szintén történelmi) regénye után szerzőnk jó pár évig készülhetett egy teljesen más témában és alaposan kijött az iménti komfortzónájából tehát, hisz a XVI. századot választotta a következő regényhez. S ez már nem szerelmes, kalandos, kémhistória (még felszínesnek ugyan nem mondanánk, s hát nagyon ok-adatolt is!), hanem széles folyású nagyregény, nagyepika. Ez lett a kétkötetes, összesen több mint 800 oldalas Báthory (I-II.)
Hogy minek futunk neki, mielőtt döntenénk az olvasásról, érdemes megkukkantani Báthory életrajzát. Vagy ezt a cikket itt: https://mult-kor.hu/erdely-es-lengyelorszag-szamara-egy…
Mert az egyik legkomplikáltabb történelmi figuránk. Mind a kultúrában, mind a politikában erős nyomokat hagyott Erdélyen is. A lengyelek először utálták kívülről jött királyként, hisz a lengyel kiváltságokat (magyarán nemesi anarchiát) erősen kurtította, s hát egy keménykezű autark önkényúr volt, ne szépítsük (de azért korabeli szinten mérve semmi extra ebben…). De az, hogy párszor (min. háromszor!) az orosz cár (nem akárkit, Rettegett Ivánt!) grabancát elkapta és megverte nyílt csatában.. no emiatt aztán csak szent lett belőle… persze katonát és adót nem adtak neki, de ő azért szerzett mindenféle zsoldost és hát a hadak derekát az istentől elrugaszkodott vadállatias hajdú sereg adta (ezt se szépítsük, aki látott már 1200 kg-os szürke bikákat és elképzeli, amint terelik Frankfurtba, az gondolhatja…) , székely könnyűlovasokkal hátulról biztosítva, cseh nehéz vértesek bérmunkában… úgy hogy szegény oroszok perszehogy…
Persze a háromszor megvert oroszok Jan Matejko képein hódolnak rajta Krakkóban, tiszta gyönyörűség nézni, minden lengyelnek… :-)
Báthoryt azért is különlegesnek tartom, mert nála egy csomó dolog fordítva működött: nem a jó dolgokat rontotta el, nem a ragyogásból lett a lekonyulás, hanem valahogy ellenkezőleg. Pl. Jagelló Annával a házassága egy nyögvenyelős ügy (francia özvegykirályné is volt a képben!), s aztán elképesztő gyászt produkált az özvegy mégis, s kultuszt hozzá, halálakor… az oroszokkal reménytelen volt minden (a túloldalon nem akárki, hanem Rettegett Iván cár) … s a vége mégis az lett, ahogy mondtam. Bekes Gáspár halálos ellensége, s utálták egymást nagyon, s a vége: ő a bizalmasa Bekes haláláig, minden dolgában legfőbb támasza… Gdańsk ellenáll neki, kínos s hosszú ostrom jön, s aztán a vége: magához láncolja jogokkal és kedvezményekkel, az is legfőbb támasza lesz… szóval ezt értem a lentről feljebb logikán, ami nála szembetűnő dolog. A másik, ami unikális: hogy minden dolgában széles „brainstorming” módszerrel készül, aprólékosan: néha még a mai marketing és PR módszertan is tanulhatna belőle, s ekkor mindenki egyenlő, mikor a király éjjel-nappal dolgozik, s a csapatban a padovaiak (akik oda jártak egyetemre, azokat kedvelte) munkatársakként agyalják ki a következő gazdasági, közigazgatási, vagy leggyakrabban hadi lépést…
Amikor először álltam a szarkofágja előtt a krakkói Wawel kriptájában és felfegyverkezve előre, elolvastam Passuth László Négy szél Erdélyben c. szintén nagyregényét, akkor azért így együtt ez a kettő sokat adott hozzá a lengyel-magyar relációhoz nekem, lengyel szakos osztályfőnökömről nem is beszélve… Szóval ez egy nagy falat a magyar történelemben, legalább négy-öt regény van róla (Kocsis István: Báthory István, Varró János: Ki csatát nyer, koronát nyer, Passuth László: Négy szél Erdélyben, Tóth-Máté Miklós: Isten trombitája, Kállay Miklós: Báthory István…)
A Bárhory könyvek kiadója Rézbong, ami egyre jobb ebben a műfajban, kínáltam már tőlük, s olvastam is, s mindegyik nagyon jó volt: pl. Ősi János könyveit nézzük meg itt, aki remek történelemtanár lehet és milyen jól ír!
Ezek bizony remek könyvnek (most a két kötet) látszanak a magyar történelmi érdeklődésűeknek! S azoknak is, akiket érdekel a korabeli orvoslás is, mert arról is sok szó esik. Van persze kicsit ifjúsági fejlődésregényes szerelmi szál is, de nincs vele semmi baj!
Lehet, hogy benne van ez a regény a top tíz magyar történelmi regényben? vagy legalábbis az utóbbi 20 évet tekintve mindenképpen.

Azután határoztam el, hogy belefogok a könyvbe, miután elolvastam a szerző novelláját az „Évszázadok ösvényein” című TRT antológiában. Nagyon megtetszett ott a stílusa (és a novella végén az szerepelt, hogy a Báthory regényben olvasható a folytatása – habár jónéhány év eltelik a két cselekmény között).
Röviden a küllemről: nagyon gusztusos! Itt gratulálok a kiadónak is, így kell ezt csinálni: visszafogott, szolíd és mégis elegáns. Nem kell mindig fényes, csicsás legyen egy könyv, hogy feltűnést keltsen a könyvesboltok polcain. Mikor már minden csillog-villog, sokszor szembetűnőbb a szolíd visszafogottság (és véééégre matt felület!). Avagy a „kevesebb-több”. És ahogy láttam a 2. kötet terveit, az még ennél is jobban sikerült.
Szégyen, nem szégyen, őszintén bevallom, hogy történész létemre Báthoryról igen kevés a tudásom. A középiskolás történelmi oktatásban kapottakon túl nem igazán foglalkoztam a személyével – ti. az egyik nagy erdélyi fejedelem, majd később lengyel király. Van még az az általános (és téves közhely), hogy ez utóbbi pozíciójának köszönhetően kezdődött meg a híres lengyel-magyar barátság, ami teljesen téves, mert ez a kapcsolat már jóval régebbi. De hogy hogyan lett ő erdélyi fejedelem, majd lengyel király… Lényeg a lényeg, kellett ez most nekem, mint egy falat kenyér, hogy jobban megismerjem ezt a kort.
Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Báthory már jó pár éve fejedelem, de még hátra van az utolsó ellenlábasával való „leszámolás”. Én egy kicsit jobban örültem volna, ha valamivel korábban indul a sztori – mondjuk fejedelemmé választásától, vagy egyáltalán hogyan került a fejedelmi cím közelébe, mi volt a szerepe (Szapolyai) János Zsigmond idején – akkor jobban fel tudtam volna venni a szálakat. Habár tény, így is elég vaskosra sikerült a kötet (majdnem 400 oldal, méghozzá nem kisalakú), akkor még jó pár ezer karakterrel megdobta volna.
A szerzőn érződik történészi szakmájának a szeretete, amit teljesen megértek. Nagyon nehéz megtalálni azt az arany középutat, hogy mi az az információ mennyiség, ami még befogadható egy regényolvasónak. Néha éreztem azt, hogy egy kicsit elhajlik a túl sok információ irányába, de szerintem mindig időben „jött vissza” (itt elsősorban a gasztronómiai leírásokra, a lengyel királyválasztási rendszer, vagy még inkább az orvoslás-történeti részekre gondolok). Voltak nagyon pörgős szakaszok, amikor felgyorsultak az események és volt, amikor kicsit visszább vett a szerző a tempóból. A végén nekem a lengyel királyválasztási rész már kicsit elnyújtott volt, de ez szubjektív.
Összességében Gál Vilmosnak nagyon is ott van a helye a színvonalasabb történelmiregény-írók „polcán” és az biztos, hogy jöhet a 2. kötet. Érdekes véletlen, hogy pont aznap jött a hír a 2. kötet novemberi megjelenéséről, amikor befejeztem az elsőt :)

Azt a nem jóját! Ez egy nagyszerűen megírt, kellően olvasmányos és tartalmas, nem utolsó sorban izgalmas kötet lett. S még most jön a második kötet … .
A tavalyi évben a Rézbong Kiadó egyik játékának résztvevőjeként vehettem kezembe a könyvet, mint nyereményt, de tudva, hogy készül a folytatás, őszre hagytam az olvasását. Először azt gondoltam, hogy egy vaskos könyv Báthory István fejedelemről, egy életrajzi regény, mégis mit keres a történetben az orvoslás, de azt kell mondjam végig lekötött, informatív és pörgős történettel örvendeztetett meg minket a szerző, amelynek nyelvezete is élvezetes. Végig fenntartja az olvasó kíváncsiságát, remek karakterekkel mutatja be a 16. századi Erdély mindennapjait, a kultúrát, a politikai életet és az orvoslás korabeli tudományát. Zseniális forma Báthory István fejedelem, s ahogyan fokozottan elénk tárul, mindig új információkkal ismertet meg minket az író. Voltak leírások, melyek kissé túlnyúltak, vagy bonyolultabban jelentek meg, de ezt leszámítva 5* -os olvasmány.
A kötet formája egyszerűségre törekszik, miközben kellően stílusos, ami belül feltárul az olvasóknak, az pedig egy nagyon jó olvasási élmény, melyet örömmel ajánlok mindenki figyelmébe. Amit megérkezik a második kötet, azonnal folytatom, mert kíváncsi vagyok hová fejlődik a cselekmény.
Várom a szerző tervezett 1848-49-es időszakot feldolgozó kötetét is, remélve kellően jó olvasmány lesz, mint a Báthory kötet.

Mindenekelőtt le kell szögeznem: nagyon-nagyon tetszett. Jó megoldás, ha a címszereplő mellett fiktív főhősök jelennek meg a történetben, akikkel bármi megtörténhet. Ráadásul ha ezek érdekes, szerethető karakterek, az igazán élvezetessé teszi az olvasási élményt. A történetben minden a helyén volt. Egyetlen dolog miatt nem adok maximális pontszámot: néhány helyen apró aránytévesztést éreztem a történelmi ismeretterjesztés irányába, amiből ugyan sokat tanultam, de a néha feleslegesen sorjázó lengyel neveket egy idő után átugrotta a szemem. Ugyanakkor szuper történet, mindenkinek ajánlom, és várom a folytatást.

Egy jó ideje rá vagyok cuppanva a történelmi regényekre, meglehetősen sokat is olvastam az elmúlt években, leginkább azon szerzők munkáit, akik a Gold Book könyvkiadónál jelentetik meg műveiket. Magamban már felállítottam egy rangsort köztük, ami nyilván szubjektív.
Ahogyan előttem is írták korábban én szintén a nem mindennapi borítója alapján figyeltem fel Gál Vilmos irományára, ami kitűnt a puritánságával, illetve kicsit olyan retro/antik megjelenésével, hatásával.
Mivel egy ideje érdekel az adott korszak (15-16-17. századi magyar történelem), így pár mondat erejéig történő beleolvasás után meg is vettem, amit nagyon nem bántam meg, sőt.
Nem vagyok egy jó műelemző, műértő/értékelő, de az biztos hogy a jövőben nagyobb figyelemmel fogom kísérni az író által publikált történelmi témájú regényeket. Könnyen érthető, világos, gördülékenyen ír, mellőzi a felesleges, túlzott archaizálást, ami szerintem az olvasási élményt jelentősen rontja, legalábbis számomra. Sosem kaptam magam azon, hogy olvasom ugyan a leírtakat, de vissza kell ugranom egy bekezdés erejéig mert elkalandoztak a gondolataim teljesen más irányba, vagy mert nem értettem teljesen 100 %-osan az adott részt a nyelvi fogalmazás vagy egyéb megoldás miatt. A leíró és párbeszédes részeket tökéletes arányban tartalmazza. A túl sok majdhogynem végeláthatatlan leíró részeket tartalmazó könyvek, amiket maximum pár bekezdésnyi párbeszédek szakítanak meg unalmassá és érdektelenné tudnak tenni egy művet.
Ugyanakkor valóban sok-sok információhoz juthat az olvasó az adott kórról, történelmi eseményekről, összefüggésekről Lengyelország és Erdély történetének összefonódásairól.
Még nem értem a könyv végére, de következő, 2. részt már meg is rendeltem. Az írót pedig az értékelésem elején említett, képzeletbeli rangsorban a második hely környékére tettem.
Röviden összefoglalva kiváló, részletes, jól megírt történelmi regény, csak gratulálni tudok hozzá. Bátran ajánlom mindenkinek, akit az adott korszak érdekel.

Várom a folytatást.