Bartóktól ​Radnótiig 0 csillagozás

Gál István: Bartóktól Radnótiig

1934-ben, ​egyetemi hallgatóként indította meg Gál István az Apolló-t, a kizárólag esszéket, tanulmányokat tartalmazó folyóiratot.
Fő törekvése a „közép-kelet-európai humanizmus” kialakítása, az európai béke megőrzése és a szomszédos, Duna menti népek barátságának az ápolása volt, s ennek érdekében nyerte meg Gál István orgánuma munkatársának Bartókot, Illyést, Veres Pétert és másokat. József Attila és Radnóti is dolgozott kérésére.
E kötetben Gál István főként az elmúlt évtizedben írt visszaemlékező tanulmányait adja közre, amelyeknek dokumentációi arra intenek, hogy az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet érdemel a magyar írók és művészek háborúellenes, antifasiszta tevékenysége és a szomszédos népek iránt tanúsított baráti magatartása. A két világháború közötti magyar szellemi élet színe-java korszerű gondolkodás, humanizmus tekintetében is az európai értelmiség élvonalába tartozott. De történeti jelentőségűek az egyes írókra vonatkozó visszaemlékezések is. Új… (tovább)

Róluk szól: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Fülep Lajos, Szabó Dezső, Babits Mihály, Szabó Ervin, Lajtha László, József Attila, Tamási Áron, Erdei Ferenc, Halász Gábor, Hevesi András, Szerb Antal, Radnóti Miklós, Bóka László

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Elvek és utak Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1973
336 oldal

Hasonló könyvek címkék alapján

Závada Pál: Természetes fény
Oravecz Imre: Ókontri
Grób László: A magyar detektívregény fénykora
Fekete Dávid (szerk.): A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944
Záhony Éva: Romániai magyar szépirodalom a két világháború között 1919–1944 I-II.
Barkóczi Janka: Ezerszemű filmhíradó
Nagy Csilla: Megvont határok
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Szabó Magda: Für Elise
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai