Az ​ember énekel 2 csillagozás

Waldorf daloskönyv
Gajdos András: Az ember énekel

Az ​éneklés és a zenélés olyan alapvető emberi képességek, mint a felegyenesedés, a beszéd vagy a gondolkodás. Zene és emberi élet – talán az utolsó nyolcvan-száz év kivételével – teljesen összefonódtak. Magyarországon még ötven évvel ezelőtt is azt hirdette Kodály Zoltán, hogy „a zene mindenkié”, azaz nem a tehetségesek, a jó zenei hallással megáldottak privilégiuma, hanem az emberré válás mindenki számára nélkülözhetetlen eleme. Ez a dalgyűjtemény a Waldorf iskolák tantervét és az e mögött húzódó gyermekfejlődési képet követi óvodától középiskoláig. A példatárat egy bevezető írás egészíti ki, amely alapvető kérdésekre keres válaszokat, melyeket ritkán vagy egyáltalán nem teszünk fel, mikor a gyerekekkel énekelünk, illetve ha az éneklésre, mint pedagógiai eszközre gondolunk. A zenei nevelés kérdésein keresztül remélhetőleg némi bepillantást nyújthatok a Waldorf pedagógia egészének szemléletébe is. A dalok persze a pedagógiai-szellemi háttér nélkül is bárki számára jól… (tovább)

>!
Kláris / Q. E. D., Budapest, 2005
350 oldal · ISBN: 9638665866

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

gjudit8>!
Gajdos András: Az ember énekel

Érdekes összeállítás laikusok és zeneértők számára.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vekerdy Tamás: És most belülről / Álmok és lidércek
Vekerdy Tamás: Milyen iskola kell a gyerekeknek?
Domokos Pál Péter: Rezeda
Dobszay László: A hangok világa V.
Kodály Zoltán: Zene az óvodában
Nagy József – Józsa Krisztián – Vidákovich Tibor – Fazekasné Fenyvesi Margit: Az elemi alapkészségek fejlődése 4-8 éves életkorban
Diener Klára – Kerecsényi László – Varga Ilona – Vikárné Forrai Katalin: Ének-zene az óvodában
Dobszay László: Kodály után
Horányi Annabella – Kósáné Ormai Vera: Mi, pedagógusok
Kovács Zsuzsanna: Ünnepeljünk