Gaius ​Institúciói 0 csillagozás

Négy kommentár
Gaius: Gaius Institúciói

Gaius ​hírnevét nem is annyira kiválóságának, mint – a többségi vélemény szerint – szerencséjének, a véletlennek köszönheti. Az általa írt és most magyarra lefordított tankönyv ugyanis az az egyetlen klasszikus mű, amely majdnem teljes egészében fennmaradt. Ma már többen vannak, akik e mű alapos és részletekbe menő tanulmányozása alapján arra következtetnek, hogy ez a munka még nem volt „nyomdakész”, nem is kifejezetten „irodalmi” műként készült, hanem Gaius jegyzeteit, megjegyzéseit, kommentárjait tartalmazta – tanítás céljára, tanítás közben. Mégis az utókor igen nagyra becsüli e művet. Ennek a kiemelkedő értékelésnek az az alapja, hogy Gaius rendkívül világosan, egyszerűen, egyértelműen fogalmazott. S e mellett – talán bizonyos (idegen) előzmények után – megalkotott egy olyan rendszert is, amelyet kétezer év után is nagyjában még ma is követünk (az ún. Gaiusi Institutio-rendszer: A személyekről, A dolgokról, A keresetekről). Emellett kitekintéssel volt a provinciai jogra… (tovább)

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2014
192 oldal · ISBN: 9789632774701 · Fordította: Brósz Róbert
>!
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995
192 oldal · Fordította: Brósz Róbert

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói
Brósz Róbert – Pólay Elemér: Római jog
Hamza Gábor: Az ügyleti képviselet
Fazekas István: Amicus caesaris
Molnár Imre – Jakab Éva: Római jog
Nótári Tamás: Tényálláskezelés és szónoki taktika Cicero védőbeszédeiben
Sáry Pál: Iustinianus császár egyházpolitikai rendelkezései
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története
Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása I-III.
Mindent a történelemről gyűjtemény