Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van 187 csillagozás

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

Eredeti mű: Gail Honeyman: Eleanor Oliphant Is Completely Fine

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Kossuth, Budapest, 2017
398 oldal · ISBN: 9786155755118 · Fordította: Szalai Virág
>!
Ventus Libro, Budapest, 2017
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535970 · Fordította: Szalai Virág

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Seneca


Kedvencelte 54

Most olvassa 14

Várólistára tette 247

Kívánságlistára tette 210

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
Amadea
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Eleanor Oliphant különös nő. Látszólag teljesen átlagos: tíz éve dolgozik egy grafikai cég pénzügyi osztályán napi nyolc órában. Ebédidőben kiugrik egy éppen akciós szendvicsért. Beosztja a pénzét, figyel a kiadásaira. Öltözködésében a praktikumot követi. A Tescóban szeret vásárolni, ahol alkalomadtán meglepi magát néhány új könyvvel.

Meg három liter vodkával.

Eleanor Oliphant, miután pénteken bezárja maga mögött a lakása ajtaját, egészen a hétfői munkakezdésig nem szólal meg. Elfogyasztja a Tescóban vásárolt mirelit pizzát, az aktuális adag vodkát és próbálja kitörölni az emlékeit. Próbál együtt lélegezni az őt körülölelő magánnyal.
Eleanor Oliphanttól senki nem kérdezi meg, hogy van.
Eleanor Oliphantot csak a mérőóra-leolvasó és a szociális segélyszolgálat munkatársa látogatja meg.
Eleanor Oliphantnak nincsenek barátai.
Még csak egy macskája se.
De ez egyáltalán nem baj. Eleanor Oliphant tökéletesen jól funkcionál egyedül. Nincsenek botor érzelmi szükségletei. Nincs szüksége senkire.
Csak anyuka van, akivel óramű pontossággal, hetente egyszer beszél telefonon, amitől a lelkét kitöltő űr még feketébb lesz.
Aki szerint Eleanor egy rakás értelmetlenül elpazarolt szövet.

Sejteni lehet, hogy ez a regény nem egy átlagos introvertált-történet. Persze, változás van, mert különben nem született volna meg ez a könyv, de (szerencsére) Gail Honeyman ügyesebb-eredetibb szerző annál, minthogy belesétáljon a csábító, boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak befejezés utcájába.

Ez nem egy átlagos introvertált történet, amelyben a Szerelem megszabadítja a főszereplőt a béklyóitól. Ez egy súlyosan, többszörösen bántalmazott gyerek, ill. nő története.

Eleanor életébe egy új munkatárs hoz változást, aki minden szempontból irritálja őt, de Raymond látszólag nem veszi a lapot, és makacsul kedvesen viselkedik vele, hiába az a kollégái napi unaloműző szórakozása, hogy őt kifigurázzák. A másik tényező, ami kibillenti dermedt állapotából, az, hogy… szerelmes lesz.

Vigyázat, mondtam, hogy ez a történet nem a Szerelem mindent megváltoztató erejéről szól! Eleanornak (vajon hányszor fogom még leírni a nevét?…) nagyon sok változáson és felismerésen kell átesnie ahhoz, hogy fellélegezhessen és esélyt adhasson magának arra, hogy normális (=hellyel-közzel boldog) életet élhessen.
Meglepő számára, hogy egy anya nem csak agresszor lehet.
Meglepő, hogy a családtagok szeretik egymást.
Meglepő, hogy léteznek emberek, akik kedvelik őt.
Meglepő, hogy nem csak azért kedvesek vele, hogy utána belerúgjanak.
Meglepő, hogy értékes ember lehet.

Furcsa érzés volt egy ilyen súlyos témát ilyen könnyű formában olvasni; ez a regény olvasmányos, érdekes, az ember izgul, hogy mi történik a főszereplővel és észre sem veszi, mennyire drukkol neki, hogy sikerüljön maga mögött hagynia a fájdalmas múltat, anyukát, a szeretetlenség érzését. Komoly, erőteljes esszenciája van a könyvnek, de a stílusa nem érfelvágós és a „könnyedsége” – igazából nem jó szó ez rá, de per pillanat nem találok jobb szót rá – ellenére nem válik komolytalanná vagy hiteltelenné. Nehéz efféle tartalmas, de nem nehezen emészthető (ez meg nem elegáns kifejezés) történeteket találni.

Ha akarnék, kicsit kötözködhetnék, hogy 30 évnyi dermedtség után kicsit túl gyorsan zajlanak az események, hogy Raymond túl tökéletes Eleanor kiegyensúlyozásához, hogy hirtelen csupa olyan ember lép be az életébe, aki pont megfelelően (azaz nagyon) kedves hozzá, de túlságosan élveztem ezt a történetet ahhoz, hogy hibákat rójak fel neki, főleg, miután meglepnie is sikerült.

Tulajdonképpen en bloc nagyon kellemes meglepetés volt ez a regény, köszönöm Nitának, hogy kölcsönadta.:)

Ui.: Volt egy mozzanat, ami hétköznapi, nem bántalmazós jelenség, de szíven ütött:
„Szóval tényleg így működik a sikeres beilleszkedés? Komolyan ennyire egyszerű? Fel kell kenni egy kis rúzst, elmenni a fodrászhoz, és új cuccokat hordani? Valakinek könyvet kellene írnia erről, de legalábbis egy ismertető füzetet, és terjeszteni ezeket a tudnivalókat. Ma egyetlen nap alatt több figyelmet kaptam tőlük (pontosabban nem rosszindulatú, hanem kedves figyelmet), mint a megelőző évek során összesen.”

Igen. Sajnos sok embernek ez (pontosabban ennyi) kell. Olyanok, mint a kiscsirkék: a tőlük különbözőt kicsipkedik maguk közül.

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

@Nita_Könyvgalaxis köszöni, jól lesz.

Eleanor egy igazi magának való remete, aki szorgalmasan teszi a dolgát a munkahelyen, a hétvégéket pedig alkoholmámorban tölt. Nem túl kedves, furcsán viselkedik, és még az arcát is egy sebhely csúfítja el. Barátai nincsenek, az egyetlen kapcsolata az édesanyjával van.

Szerintem sokkal több Eleanor van köztünk, mint gondolnánk. Ő az, aki ha elmegy melletted az utcán, lehajtja a fejét. Vagy aki képes az eladóval összeveszni 10 Ft-on. Vagy akit mindannyian kibeszéltek a kollégákkal, mert hát annyira furcsa.

A múltunkkal egyáltalán nem olyan könnyű szembenézni, főleg ha több sötét, mint fényes hely van benne. És hogyan teremtsünk kapcsolatot a többi emberrel, ha még saját magunkkal is alig tudunk együtt élni?

Szerencsére Eleanor életébe a szerencsés véletlen pont a megfelelő embereket sodorja, és szép lassan elkezd megváltozni. Ami viszont nekem a legjobban tetszett és ami igazán reálissá teszi a könyvet, hogy innentől azért nem minden habostorta, és nem lesz rögtön az útja sima és egyenes, mintha úthenger ment volna el előtte.

Nem egyszerű kibújni a csigaházból, és beengedni a világot az életünkbe, hiszen akkor az amúgy is sérült lelkünk további sebeket szerezhet. De ha megfelelő segítséggel nyitni tudnunk, csodás dolgok történhetnek velünk. És emiatt megéri.

1 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Mást vártam, mulatságosabbat, mert voltak ugyan nagyon mókás részek, a többsége inkább torokszorító volt. De jó volt ez így is, rendkívül egyedi lett így a történet, nagyon beszippantott, elvarázsolt, tele volt imádnivaló szereplőkkel, sziporkázó párbeszédekkel és sok bölcsességgel.

7 hozzászólás
>!
Chöpp 
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Egyelőre nagyon a hatása alatt vagyok. Nem ilyenre számítottam. A beilleszkedni nem akaró Eleanor Oliphant bevallom nem volt a legszimpatikusabb regény főszereplő. Sokszor soknak találtam és többször nem értettem vele egyet a legkülönbözőbb dolgokban, mert azért Eleanornak ha valamije kifejezetten fejlett volt, az a kritikai készsége. Nem hiába pakoltam mellé gondolatban Hendrik Groent. Bár Eleanor közel sem volt olyan türelmes, bölcs és kedves, mint a 83 és 1/4 éves gentleman. Szóval barátkozgattam a főhőssel és figyeltem, ahogy változik. A könyv utolsó harmadánál pörögtek fel olyannyira az események, hogy olvastam, olvastam és olvastam. Aztán csak folydogált a könnyem és vége lett. Sajnos kicsit rontott az élményen, hogy nagy vonalakban lehetett tudni azt a bizonyos „mélyen magába temetett gyermekkort”, amit a fülszöveg pedzeget. De igazából nem bánom. Jó volt együtt lenni ezzel a különleges lénnyel, aki egyre gyakrabban csodálkozott rá a világra, amit harminc éven át nézett más szemmel, az új gondolatokra, amik végül is roppant logikusak, csakhogy ő eddig valamiért nem gondolkodott el rajtuk, az érzelmekre, amiket nem hiányolt, hiszen ő „köszöni, jól van”.

>!
Tóth_Orsolya_3 P
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Kimondhatatlanul szerettem. *-*
Számtalanszor megnevettetett és számtalanszor megríkatott. A borító és a fülszöveg alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly témákat boncolgat.
Eleanor és Raymond, annyira nagyon kedvesek lettetek a szívemnek.
Újabb „legleg” könyv került fel a listámra.

>!
bokrichard
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Véletlen találkozás Eleanorral, és sok emberrel általa. Hétköznapi cím, hétköznapi aspektusokkal. Sokkal vidámabbnak, sokkal könnyedebbnek hat külsőre, mint amit az olvasó kap, amikor olvassa a könyvet. Sokakban felmerül az érzés, az ön-, és mások felismerésének érzése e hölgy kicsit sem egyszerű, és okés életében. Mindenkinek vannak nehéz és könnyű pillanatai, mindenkinél vannak fordulópontok, és nem mindig alakulnak idillien a dolgok… És ez az ami igazán értékelhető a könyvben: nem tucat, ismerősen klisés pillanatokkal zárul, nem annyira kiszámítható, persze sejthető, mert életszerű a dolog, de nem a megszokott panelek halmaza. Nem éppen hibátlan, kicsit nehezen olvastam, de érdemes elolvasni, mert érthető a magas százalék.

>!
AniTiger MP
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Ez egy végtelenül unalmas, bár a végén ütős történet, aminek izgalmas a főkaraktere, mégis a hamar kiismerhető mellékkaraktereket szereti meg az olvasó. Az első 100 oldalnál képtelen voltam előrehaladást érzékelni; olyan volt, mintha egyáltalán nem haladnék a történettel, ugyanazt az oldalt olvasnám. Csak Eleanorral foglalkoztunk, az ő életét ismertük meg aprólékosan, és hát… nem egy kedves, megértő ember, hanem inkább mindig mindenkit elítél, és mindenkinél felsőbbrendűnek tartja magát. Ráadásképpen full antiszociális, nem ereszkedik le a pórnéphez, a 200. oldal körül mégis ott van Raymond, akit nem tudott lerázni, aki ekkor már úgy tűnik, marad a nő oldalán. (Teljesen komolyan. Eleanor azért vesz könyvet a Tescóban, mert a könyvtárakat bár fantasztikusnak tartja, az ottani könyveket kézmosás nélkül olvassák emberek. Idézet itt: https://moly.hu/idezetek/1031969.)

spoiler

Oké, a vége tényleg elég erősre sikerült, de nem…
Valóban adott kétszáz oldalnyi izgalmat, előtte át kellett rágnom magam kétszáz oldalnyi monoton, csiga lassú felvezetésen. A könyv története tényleg kerek, tényleg ütős lesz, amikor beérik a sok apró utalás, de nálam nem talált be…

Valószínűleg nem kedvelem a fejlődésregényeket.

Legjobb rész: amikor leesett, hogy miért is lett a macska (Glen) egy régi barát után elnevezve spoiler OMG! Zseniális. :D

Blogos értékelés ~
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/12/eleanor-o…

>!
Ventus Libro, Budapest, 2017
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535970 · Fordította: Szalai Virág
2 hozzászólás
>!
Nikkincs
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Már a 60%-nál éreztem, hogy kedvenc lesz. Az lett. Rengeteg helyen a saját gondolataimmal, érzéseimmel találkoztam. Nem tudom az írónő volt-e ilyen cipőben, de végre valaki átérzi milyen úgy élni, hogy mindig csak azt mondod robotmódon: köszi, jól vagyok. Egyszer szívből és valós tartalommal szeretném mondani, mint Eleanor.

6 hozzászólás
>!
kratas P
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Imádtam!
Vannak azok a könyvek, ahol azt érzed, hogy még olvasnád akár 1000 oldalon is keresztül, mert vagy a cselekmény annyira izgalmas, vagy a szereplők annyira a szívedhez nőttek, hogy nem akarod elengedni a kezüket. Most ez az utóbbi az igaz.
Eleanor és Raymond, nagyon megszerettelek benneteket, olyan jó lenne még olvasni arról, hogy mi történt még veletek.

>!
ggizi P
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy amellett, hogy végig ott rejtőzik a sorok között Eleanor mélyen magába temetett tragikus múltja, amilyen szerencsés, még egy enyhe aspergeres beütés is lapulhat a tarsolyában, ami a humorosnak szánt pillanatok eredendője is lehet. De persze se asperger, se humor nem volt jelen (legalábbis számomra nem), egyszerűen csak a gyerekkori traumák és későbbi körülmények alakították úgy, hogy Eleanor ennyire fura, magába zárkózó és magányos felnőtté váljon. De szerencséjére, a jobb és rosszabb napok váltakozása közben, a monoton mindennapok egyformaságában, egy új ismeretség elindította egy olyan úton, ami erőt adott neki a múltjával való szembenézéshez és annak feldolgozáshoz. Jó volt végigkövetni a folyamatot és drukkolni neki.


Népszerű idézetek

>!
Nikkincs

Voltak idők, amikor úgy éreztem, belepusztulok a magányba. Néha mondják, hogy belehalok az unalomba, hogy meghalok egy csésze teáért, de a magányba való belepusztulás számomra nem hiperbola. Amikor elfog ez az érzés, a fejem lehanyatlik, vállam begörnyed, és fájdalom, fizikai fájdalom támad bennem valami emberi kapcsolat iránt; komolyan úgy érzem, összecsuklok, és elpusztulok, ha valaki nem fog át, nem érint meg.

280. oldal

>!
Larawyn

(…) a könyvtárak elvben és gyakorlatban is nyilvánvalóan életünket felemelő csodapaloták.

326. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
1 hozzászólás
>!
Csokiskeksz

Ha valaki megkérdezi: „Hogy vagy?”, azt kell mondanod, hogy „JÓL”. Nem mondhatod, hogy előző éjszaka úgy sírtad magad álomba, mert két egymást követő napon nem volt kihez szólnod. JÓL vagy, mondod.

281. oldal

>!
Csokiskeksz

Egy ábrándban bármit megvalósíthatunk, bármit az égvilágon.

205. oldal

>!
Farby

Rendkívül udvariatlan dolognak tartom a késést; megfosztja a másikat a tisztelettől; kétely nélkül tudatja, hogy a késő fél a saját személyét, a saját idejét messze értékesebbnek tartja a másikénál.

169. oldal

>!
tonks 

A múlt eddig elrejtőzött előlem – vagy én magam rejtőztem el tőle –, de akkor is itt van, még mindig itt ólálkodik a sötét sarkokban. Ideje beengedni egy kis fényt.

373. oldal

>!
tonks 

– Akkor majd találkozunk, ugye? – köszönt el. – Vigyázz magadra!
Úgy hangzott, mintha mindkét állítást tényleg komolyan gondolta volna: hogy valóban hamarosan találkozunk, és hogy szeretné, ha vigyáznék magamra. Melegséget éreztem, olyan kellemes, fényes érzést, amit a forró tea nyújt egy hideg reggelen.

220. oldal

>!
NewL P

Az emberek nem szeretnek ilyen tényeket hallani, de erről nem tehetek. Ha valaki megkérdezi: „Hogy vagy?”, azt kell mondanod, hogy „Jól”. Nem mondhatod, hogy előző éjszaka úgy sírtad magad álomba, mert két egymást követő napon nem volt kihez szólnod. JÓL vagy, mondod.
Amikor elkezdtem Bobnál dolgozni, volt ott egy idősebb nő, alig néhány hónappal nyugdíj előtt. Gyakran hiányzott, mert a petefészekrákos nővérét ápolta. Ez az idős kolléganő soha nem beszélt a rákról, magát a szót sem ejtette volna ki a száján, és csak a leghomályosabb kifejezésekkel utalt a betegségre. Tudom, hogy akkoriban ez volt a szokás abban a helyzetben. Manapság a magány az új rák; szégyenletes, kínos helyzet, olyan borzalmas, hogy ki sem merjük mondani; mások pedig nem akarják hallani a szót, nehogy rájuk is átterjedjen a hatása, vagy nehogy megkísértsék a sorsot, és az rájuk is hasonló csapást mérjen.


Hasonló könyvek címkék alapján

Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. – Bolondulásig
Okváth Anna: Más állapotok
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
Fiona Gibson: Anya randizni kezd
Sinéad Moriarty: Született szülők
Gill Sims: Hát persze, hogy iszom!!!
Janković Nóra: Árnyékok illata
Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek
Vi Keeland: A beosztott
Jodi Ellen Malpas: A tiltott