Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van 716 csillagozás

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Ventus Libro, Budapest, 2017
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535970 · Fordította: Szalai Virág
>!
Kossuth, Budapest, 2017
398 oldal · ISBN: 9786155755118 · Fordította: Szalai Virág

Enciklopédia 55

Szereplők népszerűség szerint

Eleanor Oliphant · Raymond Gibbons · Laura Marston-Smith

Helyszínek népszerűség szerint

iroda · McDonald’s


Kedvencelte 170

Most olvassa 18

Várólistára tette 525

Kívánságlistára tette 394

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Eleanor Oliphant különös nő. Látszólag teljesen átlagos: tíz éve dolgozik egy grafikai cég pénzügyi osztályán napi nyolc órában. Ebédidőben kiugrik egy éppen akciós szendvicsért. Beosztja a pénzét, figyel a kiadásaira. Öltözködésében a praktikumot követi. A Tescóban szeret vásárolni, ahol alkalomadtán meglepi magát néhány új könyvvel.

Meg három liter vodkával.

Eleanor Oliphant, miután pénteken bezárja maga mögött a lakása ajtaját, egészen a hétfői munkakezdésig nem szólal meg. Elfogyasztja a Tescóban vásárolt mirelit pizzát, az aktuális adag vodkát és próbálja kitörölni az emlékeit. Próbál együtt lélegezni az őt körülölelő magánnyal.
Eleanor Oliphanttól senki nem kérdezi meg, hogy van.
Eleanor Oliphantot csak a mérőóra-leolvasó és a szociális segélyszolgálat munkatársa látogatja meg.
Eleanor Oliphantnak nincsenek barátai.
Még csak egy macskája se.
De ez egyáltalán nem baj. Eleanor Oliphant tökéletesen jól funkcionál egyedül. Nincsenek botor érzelmi szükségletei. Nincs szüksége senkire.
Csak anyuka van, akivel óramű pontossággal, hetente egyszer beszél telefonon, amitől a lelkét kitöltő űr még feketébb lesz.
Aki szerint Eleanor egy rakás értelmetlenül elpazarolt szövet.

Sejteni lehet, hogy ez a regény nem egy átlagos introvertált-történet. Persze, változás van, mert különben nem született volna meg ez a könyv, de (szerencsére) Gail Honeyman ügyesebb-eredetibb szerző annál, minthogy belesétáljon a csábító, boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak befejezés utcájába.

Ez nem egy átlagos introvertált történet, amelyben a Szerelem megszabadítja a főszereplőt a béklyóitól. Ez egy súlyosan, többszörösen bántalmazott gyerek, ill. nő története.

Eleanor életébe egy új munkatárs hoz változást, aki minden szempontból irritálja őt, de Raymond látszólag nem veszi a lapot, és makacsul kedvesen viselkedik vele, hiába az a kollégái napi unaloműző szórakozása, hogy őt kifigurázzák. A másik tényező, ami kibillenti dermedt állapotából, az, hogy… szerelmes lesz.

Vigyázat, mondtam, hogy ez a történet nem a Szerelem mindent megváltoztató erejéről szól! Eleanornak (vajon hányszor fogom még leírni a nevét?…) nagyon sok változáson és felismerésen kell átesnie ahhoz, hogy fellélegezhessen és esélyt adhasson magának arra, hogy normális (=hellyel-közzel boldog) életet élhessen.
Meglepő számára, hogy egy anya nem csak agresszor lehet.
Meglepő, hogy a családtagok szeretik egymást.
Meglepő, hogy léteznek emberek, akik kedvelik őt.
Meglepő, hogy nem csak azért kedvesek vele, hogy utána belerúgjanak.
Meglepő, hogy értékes ember lehet.

Furcsa érzés volt egy ilyen súlyos témát ilyen könnyű formában olvasni; ez a regény olvasmányos, érdekes, az ember izgul, hogy mi történik a főszereplővel és észre sem veszi, mennyire drukkol neki, hogy sikerüljön maga mögött hagynia a fájdalmas múltat, anyukát, a szeretetlenség érzését. Komoly, erőteljes esszenciája van a könyvnek, de a stílusa nem érfelvágós és a „könnyedsége” – igazából nem jó szó ez rá, de per pillanat nem találok jobb szót rá – ellenére nem válik komolytalanná vagy hiteltelenné. Nehéz efféle tartalmas, de nem nehezen emészthető (ez meg nem elegáns kifejezés) történeteket találni.

Ha akarnék, kicsit kötözködhetnék, hogy 30 évnyi dermedtség után kicsit túl gyorsan zajlanak az események, hogy Raymond túl tökéletes Eleanor kiegyensúlyozásához, hogy hirtelen csupa olyan ember lép be az életébe, aki pont megfelelően (azaz nagyon) kedves hozzá, de túlságosan élveztem ezt a történetet ahhoz, hogy hibákat rójak fel neki, főleg, miután meglepnie is sikerült.

Tulajdonképpen en bloc nagyon kellemes meglepetés volt ez a regény, köszönöm Nitának, hogy kölcsönadta.:)

Ui.: Volt egy mozzanat, ami hétköznapi, nem bántalmazós jelenség, de szíven ütött:
„Szóval tényleg így működik a sikeres beilleszkedés? Komolyan ennyire egyszerű? Fel kell kenni egy kis rúzst, elmenni a fodrászhoz, és új cuccokat hordani? Valakinek könyvet kellene írnia erről, de legalábbis egy ismertető füzetet, és terjeszteni ezeket a tudnivalókat. Ma egyetlen nap alatt több figyelmet kaptam tőlük (pontosabban nem rosszindulatú, hanem kedves figyelmet), mint a megelőző évek során összesen.”

Igen. Sajnos sok embernek ez (pontosabban ennyi) kell. Olyanok, mint a kiscsirkék: a tőlük különbözőt kicsipkedik maguk közül.

1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Vannak könyvek, amikor egyszerűen nincsenek szavak utána. Amikor olyannyira benne voltál a történetben, hogy miután befejezted, nem tudod, mit kezdj magaddal. Kezdd ismét az elejétől? Vagy olvass rögtön egy másikat? Igen ám, de mit? Az ilyen könyvek után következő könyveknek nagyon nehéz dolguk van.
Ez a történet szívszorító, helyenként vicces, mégis szomorú. Tele van érzelmekkel, komoly traumákról mesél, mégis meleg és ölelnivaló marad. Fantasztikusan jó első könyv lett. Imádtam, kedvencem lett. Olvassátok!
http://konyvutca.blogspot.com/2020/04/gail-honeyman-ele…

2 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

@Nita_Könyvgalaxis köszöni, jól lesz.

Eleanor egy igazi magának való remete, aki szorgalmasan teszi a dolgát a munkahelyen, a hétvégéket pedig alkoholmámorban tölt. Nem túl kedves, furcsán viselkedik, és még az arcát is egy sebhely csúfítja el. Barátai nincsenek, az egyetlen kapcsolata az édesanyjával van.

Szerintem sokkal több Eleanor van köztünk, mint gondolnánk. Ő az, aki ha elmegy melletted az utcán, lehajtja a fejét. Vagy aki képes az eladóval összeveszni 10 Ft-on. Vagy akit mindannyian kibeszéltek a kollégákkal, mert hát annyira furcsa.

A múltunkkal egyáltalán nem olyan könnyű szembenézni, főleg ha több sötét, mint fényes hely van benne. És hogyan teremtsünk kapcsolatot a többi emberrel, ha még saját magunkkal is alig tudunk együtt élni?

Szerencsére Eleanor életébe a szerencsés véletlen pont a megfelelő embereket sodorja, és szép lassan elkezd megváltozni. Ami viszont nekem a legjobban tetszett és ami igazán reálissá teszi a könyvet, hogy innentől azért nem minden habostorta, és nem lesz rögtön az útja sima és egyenes, mintha úthenger ment volna el előtte.

Nem egyszerű kibújni a csigaházból, és beengedni a világot az életünkbe, hiszen akkor az amúgy is sérült lelkünk további sebeket szerezhet. De ha megfelelő segítséggel nyitni tudnunk, csodás dolgok történhetnek velünk. És emiatt megéri.

1 hozzászólás
hofeherke11 P>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Ismét sikerült belenyúlnom egy impulzus könyvtárazás során egy fantasztikus történetbe. Engem ez a könyv kicsit az Akit Ovénak hívnak és az Itt járt Britt-Marie-re emlékeztet, mert Eleanor is magának való ember, akinek megvan a fix napi rutinja, nem túl szociális és nehéz múltja van. Az, hogy mennyire, csak fokozatosan derül ki a történet előrehaladásával. Nagyon súlyos Eleanor háttere és elképesztő, hogy ennek ellenére micsoda fejlődésen megy keresztül. Nagyon tetszett Raymond karaktere, akinek köszönhetően kibontakozik és fokozatosan megnyílik. Imádtam a humorát a könyvnek, sokszor hangosan felnevettem Eleanor gondolatain.
Azt hiszem be kell szereznem egy saját példányt is, mert biztosan újraolvasós lesz.

18 hozzászólás
Chöpp >!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Egyelőre nagyon a hatása alatt vagyok. Nem ilyenre számítottam. A beilleszkedni nem akaró Eleanor Oliphant bevallom nem volt a legszimpatikusabb regény főszereplő. Sokszor soknak találtam és többször nem értettem vele egyet a legkülönbözőbb dolgokban, mert azért Eleanornak ha valamije kifejezetten fejlett volt, az a kritikai készsége. Nem hiába pakoltam mellé gondolatban Hendrik Groent. Bár Eleanor közel sem volt olyan türelmes, bölcs és kedves, mint a 83 és 1/4 éves gentleman. Szóval barátkozgattam a főhőssel és figyeltem, ahogy változik. A könyv utolsó harmadánál pörögtek fel olyannyira az események, hogy olvastam, olvastam és olvastam. Aztán csak folydogált a könnyem és vége lett. Sajnos kicsit rontott az élményen, hogy nagy vonalakban lehetett tudni azt a bizonyos „mélyen magába temetett gyermekkort”, amit a fülszöveg pedzeget. De igazából nem bánom. Jó volt együtt lenni ezzel a különleges lénnyel, aki egyre gyakrabban csodálkozott rá a világra, amit harminc éven át nézett más szemmel, az új gondolatokra, amik végül is roppant logikusak, csakhogy ő eddig valamiért nem gondolkodott el rajtuk, az érzelmekre, amiket nem hiányolt, hiszen ő „köszöni, jól van”.

meseanyu P>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Mást vártam, mulatságosabbat, mert voltak ugyan nagyon mókás részek, a többsége inkább torokszorító volt. De jó volt ez így is, rendkívül egyedi lett így a történet, nagyon beszippantott, elvarázsolt, tele volt imádnivaló szereplőkkel, sziporkázó párbeszédekkel és sok bölcsességgel.

7 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

„Vannak napok, amikor szinte alig kötődöm a földhöz, mintha csak leheletvékony vattacukorszálak fűznének a bolygóhoz. Egy erősebb széllökés teljesen elszakíthatna, én pedig felemelkednék és elsodródnék, mint a pitypang magja.”

Ez a könyv megmutatta, milyen könnyen válik az ember olyanná, mint a pitypang magja. Azt hiszed két lábbal állsz a földön, minden stabil, minden jó, a lelked is egyben van. És akkor jön egy ilyen történet, mint ez, és az erős széllökés ha nem is sodor el, de odébb taszít. Jelentősége van annak, ahogy gorombán az oldaladba fúrja kemény ujjait és megpróbál az egyensúlyodból kibillenteni.

Kibillentem. Bevallom, többször. Nekem Eleanor Oliphant ismerős volt, ami nem éppen kellemes felismerés. Hiszen ő nem csak rettentően furcsa, szokatlan és magának való, hanem tökéletesen elszigetelt és riasztóan kényszeres. Látunk nap mint nap ilyen lökötteket az utcán, a péknél, a patikában, alkalomadtán még a tükörben is. Jön szembe Eleanor Oliphant, és kerülöd a tekintetét. Kerülöd, mert nem könnyű egy ilyen ember szemébe nézni. Ki akarja meglátni a másikban a kínt, a kétségbeesett segítségkérést? Elvégre nem kell a hátunkra még egy púp! Mindenkinek van így is épp elég saját baja, nem igaz?

Az van, hogy a társadalom egyre kevésbé bírja el, vállalja fel a sérültjeit. Szőnyeg alá söpri, kigúnyolja, kirekeszti őket. A társadalom, vagyis mi, többiek: a viszonylag „normálisak”. Úgy teszünk, mintha nem léteznének, elvégre nem hasznosak, nem lehet velük sok mindent kezdeni, és amúgy is, tényleg, kinek van erre idegrendszere, ideje? Egy golyósra? Ugyan kérem!

Sírtam. Többször is megkönnyeztem Eleanor Oliphant végtelen, kínos, rettenetes, iszonyatos, szívszaggató magányát. Az alkoholizmusát. A hegeket a szívén és az arcán. Az önutálatát. Az évekig hurcolt lelki terheit. A tárgyilagos tényközlését, amely sokszor valójában élesen elmés humorérzék. A mélységét. Az őszinteségét. Az emberségét. A valódiságát. A szeretetre méltóságát.

Igen, itt-ott bicegett a történet. Itt-ott picikét falsul szólt az ének. Nem bántam. Csodálatosan felépített, okos, érzelmes történet. Pörögni nemigen pörög a cselekménye, de cserébe olyan kizsigerelő, lélekemelő szellemi utazásra visz minket, ami egyenértékű mind a pokoljárással, mind egy kicsit a mennybemenetellel. Száz szónak is egy a vége, nem akarom én ezt irodalmilag elemezgetni, hibákat keresni, azokon nyámmogni. Nekem ez a könyv adott. El is vett néhány dolgot persze, mert ököllel vágott torkon vagy gyomorszájon egyszer-egyszer, de az is megérte. Azt hiszem, téveszméimből lett általa kevesebb. Előítéletek számos rétegét hámozta le kérges külső burkomból, bár azt nem tudom, hogy hatása mennyire lesz tartós. Holnap még biztosan mosolyogni fogok a furákra, de talán még holnapután is. Meg arra az ismerős arcra a tükörben, mert én magam is éppen eléggé vagyok dilibogyó.

Egyébként köszi, jól vagyok. Ajánlom magamat, és Miss Eleanor Oliphantot!

ziara>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Briliáns első könyv, Gail Honeyman!!!
Eleanor figurája annyira jól van „megrajzolva”…. Pont most néztem A híd című skandináv sorozatot, ahol pont ilyen a főszereplő nyomozónő! Terhelt gyerekkor, antiszociális viselkedés, évek alatt felhúzott, de leomló páncél a lelkén!!! Imádtam azt is, ezt is!!!

Garbai_Ildikó P>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Először kicsit tartottam ettől a történettől de mire észbe kaptam magába szippantott. Eleanor nem átlagos nő. Mondhatjuk rá,hogy fura vagy dilis vagy nem „normális” ahogy az átlag társadalom elvárná.Csoda,hogy csak ilyen lett egy olyan horderejű trauma után amit át kellett élnie gyermekként. Ahogy haladtam egyre jobban megszerettem őt és a meglátásai igencsak élesek és jók voltak. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Hol vicces hol szomorú és aztán megható is volt. Ahogy a borzalmas traumán átesett nő elkezd kinyílni és a magányból egy jobb élet felé menni. Felfedezi,hogy milyen jó is ha van akinek számít aki szereti és törődik vele. Raymond egyre nagyobb szerepet kap az életében és apránként elkezdi látni nem csak a hibáit hanem a pozitív tulajdonságait is és nagyon erős támaszt kap általa aki a bajban is mellett áll. Szeretném hinni,hogy egyre kevesebb „Eleanor ” és egyre több Raymond van a világon.Csak ajánlani tudom-e könyvet és remélhetőleg e történet után újra felfedezzük milyen szerencsések vagyunk ha van kit szeretni és minket is szeretnek.

tonks>!
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

2017-ben alig fejeztem be a könyvet, már tudtam, hogy biztosan újra fogom olvasni – alig 3 évvel később itt is vagyok, és újfent ezt érzem.
Eleanor Oliphant köszöni, jól van, hiszen egész életében úgy tanulta, hogy ezt kell mondani. Zseniális, ahogy Gail Honeyman egy-egy mondattal leleplezi, hogy ez valójában nincs így, sőt, nagyon szomorú felhangot kap a könyv. De szerencsére ahol sötétség van, ott fény is van, ugyanis Eleanor a világ legjobb segítőjét kapja társul az önismerethez és boldogsághoz vezető úton: Raymondot. A férfinak is gellert kellett volna kapnia Eleanor kőkemény páncélján, hogy aztán az irodai számítógép meghibásodásán kívül ne legyen más témájuk, de Raymond jó szíve, barátságos természete megtalálja a láthatatlan repedést a pajzson és megkapaszkodik. És az első olvasáskor nem jutott eszembe, hogy miért is kapaszkodott meg oly makacsan, de most úgy gondolom, hogy ő is magányos volt, egy szakítás után, egy új munkahelyen. Zokogni tudnék, annyira szép a regény üzenete, hogy a magány is egy betegség, de a barátság és a szeretet olyan erő, ami mindenütt ott van, hogy megtartson. Mert végre egy könyv, ami nem a szerelem minden elsöprő erejéről szól, ahol nem egy eljegyzési gyűrű oldja meg a problémákat, hanem a barátság maga. Meg egy macska, de hát Eleanornak tényleg nagyon járt már 30 év szívás után egy kis bónusz.
Gail Honeyman igazán kijöhetne már egy új regénnyel, ne legyen egyregényes író, könyörgöm.

13 hozzászólás

Népszerű idézetek

Csokiskeksz P>!

Ha valaki megkérdezi: „Hogy vagy?”, azt kell mondanod, hogy „JÓL”. Nem mondhatod, hogy előző éjszaka úgy sírtad magad álomba, mert két egymást követő napon nem volt kihez szólnod. JÓL vagy, mondod.

281. oldal

Larawyn>!

[…] a könyvtárak elvben és gyakorlatban is nyilvánvalóan életünket felemelő csodapaloták.

326. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
1 hozzászólás
Nikkincs>!

Voltak idők, amikor úgy éreztem, belepusztulok a magányba. Néha mondják, hogy belehalok az unalomba, hogy meghalok egy csésze teáért, de a magányba való belepusztulás számomra nem hiperbola. Amikor elfog ez az érzés, a fejem lehanyatlik, vállam begörnyed, és fájdalom, fizikai fájdalom támad bennem valami emberi kapcsolat iránt; komolyan úgy érzem, összecsuklok, és elpusztulok, ha valaki nem fog át, nem érint meg.

280. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A szép emberek végül is nem kérték, hogy annak szülessenek. Éppen olyan méltatlan a szépsége miatt utálni valakit, mint valami születési rendellenesség okán.

38. oldal

Chöpp >!

Jó jel, ha az ember felfigyel a részletekre. Ezek az élet apró forgácsai: mind összeadódnak, és rajtuk keresztül az ember átérezheti, hogy ő is lehet egy ilyen forgács, az emberiség egy apró darabkája, aki hasznosan tölthet be egy helyet, ha mégoly parányit is.

316. oldal

Farby>!

Rendkívül udvariatlan dolognak tartom a késést; megfosztja a másikat a tisztelettől; kétely nélkül tudatja, hogy a késő fél a saját személyét, a saját idejét messze értékesebbnek tartja a másikénál.

169. oldal

Chöpp >!

A telefonom nem csörög túl gyakran – meg is riadok, ha mégis –; többnyire csak valamilyen új biztosítást akarnak köttetni velem. Ilyenkor belesuttogom a kagylóba, hogy tudom, hogy hol laksz, aztán nagyon-nagyon finoman leteszem.

13-14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eleanor Oliphant

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Baráth Viktória: Egy év Rómában
Vi Keeland: A viszony
Vi Keeland: Órákon át kívánlak
A. Meredith Walters: Find You in the Dark – Utánad a sötétbe
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Farkas Andrea: A Főnök ajánlata
Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
Jewel E. Ann: Tudom, ki vagy
Karina Halle: A féktelen trónörökös
Vi Keeland: A beosztott