Körülbelül egy hónapja olvastam ezt a könyvet, miután komoly belső küzdelem árán elértem, hogy három (!) napig kitartson, de még mindig nem érzem úgy, hogy teljesen befejeztem volna. Persze, teljesen nem is fogom soha befejezni, mert mint könyv, mint világ, mint szereplők és mint párosítás vagy hogy is kellene ezt magyarul mondani egyaránt velem fog maradni, remélem, örökre. Nem tudnám biztosan megmondani, utoljára mikor váltott ki belőlem ennyi hatást és érzelmet egyetlen könyv.
Tipikusan olyan kötetnek érzem – és ez részben helytálló is –, ami a rajongók kedvéért íródott, azt feltételezve, hogy az olvasó ismeri és szereti a szerző korábbi könyveit, különösen a Biffy-Lyall kettőst, akiknek a szála nem lett elvarrva. off Szerintem ez egy olyan lényeges információ, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni, mert nagyban befolyásolja az olvasmányélményt.
Bár véleményem szerint ez inkább egy romantikus regény, mint bármi más, mert ha a romantikus tevékenységek mennyisége – érthető és már ismert okokból – csekély is, a könyv esszenciája, illetve a korábban említett célja egy szerelmi szál lezárását illetően, szerintem romantikus regénnyé teszi. A fülszövegben említett pining tökéletesen leírja, mit kapunk, tulajdonképpen elejétől a végéig, és ez a szerelmes vágyódás határozza meg leginkább az egész könyvet. A zseniálisan egyedi írói stílus itt is előkerül, még ha az elmés megjegyzések és a humor talán háttérbe is szorul ebben az esetben, ami szerintem még tovább tereli a könyvet egy viktoriánus szerelmi történet felé, és valamennyire el attól a hangulattól, amit eddig megismerhettünk a többi sorozatban.
És most jön erre az elfogulatlan dicséret: ez a nagyon-nagyon várt reunion románcon túlmenve is egy jó könyv. Talán nem tökéletes, talán tökéletesnek érezni már elfogultság a részemről, de tény, hogy van benne bőven sztori, Carrigertől nem is várnánk mást. Nekem még egy kis meglepetést is okozott; spoiler
Ha már cselekmény, még egy-két dolgot ki tudnék belőle emelni. spoiler spoiler spoiler spoiler spoiler
Imádtam, hogy ez a könyv nem csak Biffyt és Lyallt hozta még közelebb a szívemhez, hanem a londoni falkát is. Egytől-egyig érdekes és szeretnivaló szereplőknek tűnnek ők is, az írónő pedig nagyon szórakoztató atmoszférát és jeleneteket épített köréjük. Én bizony nagyon sokat akarok még látni belőlük a jövőben.
Mivel én eredendően azok közé tartozom, akik Channing-et nem kedvelik, az ő könyvét pedig ezután fogom csak olvasni, az a kevés megnyilvánulása, amit tett ebben a könyvben, kifejezetten jólesett, mert én most láttam először őszintén pozitív fényben. Pont elég és pont jó volt ebben a kötetben ennyi belőle, és elindított engem azon az úton, hogy megszeressem őt is off
Nem tagadom, hogy eredetileg kevésnek éreztem a romantikát köztük, és nagyon szerettem volna többet látni belőle, belőlük. De erre csak azért vágyunk annyira, mert imádjuk őket, és én személy szerint a romantikát is nagyon szeretem, szóval igazából egy ilyen párosnál semmi sem lenne elég. :D De valójában ez így volt jó. Ettől volt gyönyörű, ettől volt hiteles, és ettől volt hozzájuk illő. off
Röviden arra is ki kell térnem, hogy meghallgattam a hangoskönyvet off, és az is egyszerűen csodálatos. Néhány részt én másképp hallottam a fejemben, úgyhogy azok furcsák voltak, de összességében iszonyú jó munkát végzett a narrátor, annyira örülök, hogy őt találták meg erre a feladatra. Mióta hallottam a kedvenc szereplőmet az ő hangján megszólalni és gondolkodni, Lyall hangja számomra Peter Newman hangja.
Nem hiszem, hogy lesz valaha még egy olyan olvasmányom, amiről nagyjából olyan hosszú értékelést írok, mint amilyen hosszú maga a könyv. Talán ez a legnagyobb és legeredetibb dicséret, amit adhatok neki.