Új ​antiszemitizmus 1 csillagozás

Gadó János – Novák Attila – Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus

Magyarországon – sajátos módon – elsősorban a szélsőjobboldali médiában tűnik fel a vulgárbaloldali frazeológia. A Szombat folyóirat 2006 januári konferenciáján ezt a kérdést járták körül a kötet szerzői. Tudományterületeken átívelő, ám közérthető elemzéseik az időben visszanyúlnak a kezdetekhez, és eljutnak egészen napjainkig. Bemutatják az új zsidóellenesség európai gyökereit éppúgy, mint ennek kifejlett, modern változatait vagy az iszlám világban elterjedt előítéleteket. Az izraeli-palesztin konfliktus lángjai – szimbolikusan legalábbis – már rég túlcsaptak a Közel-Kelet határain, s világszerte szélsőséges indulatokat váltanak ki. E könyv elemzései talán hozzásegítik az olvasót, hogy a fogalmak és események pontosításával, tisztázásával e kérdésben higgadtabb ítéletet alkothasson.

>!
Mackensen, Budapest, 2007
146 oldal · ISBN: 9789630619103

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Tarr_László>!
Gadó János – Novák Attila – Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus

Nagyon örülök, hogy megvettem ezt a könyvet, és szerencsére sor is került az elolvasására. Izgalmasan olvastam végig az utolsó betűig. Szerintem ezt a könyvet tanítani kéne az iskolákban, hogy védettebbek legyenek az utódaink az antiszemitizmus lelki fertőzésével szemben. Egy jó könyv.


Népszerű idézetek

Tarr_László>!

Hosszú-hosszú történelmünkben első ízben fordul elő, hogy a zsidó államra – és a hozzá húzó zsidókra – irányuló gyűlöletnek, sem politikai, sem földrajzi határai nincsenek többé: jobb- és baloldal, liberálisok és konzervatívok, Nyugat és a harmadik világ, közel keleti beduin, és oxfordi professzor, pakisztáni hegylakó és síita nőgyűlölő, törzsi olajsejk és az Európai Unió külügyeinek irányítói között ma talán ez az egyetlen közös pont, amelynél fogva egy politikai emberiségbe tartoznak.

29. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mordechai Schoenfeld: Quo vadis, Izrael?
Moldova György: Ki ölte meg a Holt-tengert?
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje
Kádár Gábor – Vági Zoltán: A végső döntés
Alice Hoffman: Galambok őrizői
Al Ghaoui Hesna: Háborúk földjén
Francine Rivers: Kimondatlanul
Golda Meir: Életem