A ​nekrofil 214 csillagozás

Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Ha ​létezik könyv, ami megosztja olvasóit, és a legszélsőségesebb véleményeket váltja, provokálja ki, A nekrofil kétségkívül ezek közé tartozik. Hőse, Lucien, a mindig fekete ruhát viselő párizsi régiségkereskedő egyaránt kedveli a nőket és a férfiakat, feltéve hogy megfelelnek egyetlen követelménynek: ne legyenek immár az élők sorában. Magányos szenvedélye a messzi gyermekkorban gyökerezik. Anyja halálával megrázó körülményeit, a gyász színei és díszletei, az a bizonyos szövőlepke illat, amit halottak párállanak maguktól, egy életre erre a magányos szenvedélyre ítélik.
Mígnem… Lucien váratlanul szerelmes lesz. Az Ő kedvesei azonban, a természet elrendelése folytán csupán rövid időt tölthetnek nála. És akkor Lucien felveszi a reménytelen küzdelmet a halál ellen, a semmi ellen, amibe mindenki áttűnik egyszer. Ezzel a szép és reménytelen harccal emelkedik ki a példátlan naplóregény a szokványos rémtörténetek sorából, és válik a szerelem, a magány, a sors ellen vívott küzdelem… (tovább)

Eredeti cím: Le Nécrophile

Eredeti megjelenés éve: 2001

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tabu.erotika PolgART

>!
PolgART, 2003
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639306592 · Fordította: Kolozsvári Papp László

Enciklopédia 2


Kedvencelte 14

Most olvassa 2

Várólistára tette 117

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

EssentialHencsi P>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Rendben, most már hivatalosan és nyilvánosan is felvállalom, hogy nem vagyok normális.
Imádom ezt a könyvet, és bármennyire beteg, perverz, undorító, a legjobb szerelmes történet, amit valaha olvastam. Ez a nekem való! Azért hozzátenném, vacsora közben ne olvassátok, úgy egy kicsit undi volt. Egy bajom volt, ugyanaz, mint Lucien-nek a szerelmeivel: túl kevés időt tölthettünk együtt. :(

4 hozzászólás
giggs85 P>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Rómeó és Júlia, Daphnisz és Chloé, Trisztán és Izolda; még oldalakon keresztül lehetne sorolni a híres szerelmespárokat és szerelmi történeteket, melyekbe ki-ki szabadon és kötetlenül beleélheti magát, és elképzelheti a kedvencét – a maga Júliáját vagy éppen Rómeóját. Hisz az ilyen történetekben többek között az a közös, hogy könnyű elmerülni bennük, mert már mindenki volt valamikor szerelmes, vágyott valaki után, így maga a szerelem és a hozzá kapcsolódó nemi vágy sosem válik külön az adott szereplőktől, és sosem áll előttünk a maga tiszta és elvont valóságában.

A nekrofil hiába egyfajta szerelmi történet, a francia származású Gabrielle Wittkop kisregényének a világába azonban azt hiszem, nincs olyan ember, aki igazán bele tudná magát képzelni, aki gond nélkül tudna azonosulni a főhős helyzetével, vagy akár csak egy fikarcnyit is vágyna erre. A főszereplő ugyanis, akinek a naplóformában írt feljegyzései alkotják a könyvet, mint a címből is kiderül, a halottakhoz vonzódik és irántuk érez elviselhetetlen nemi vágyat, amit nem fél tettek formájában sem megvalósítani.

Ezt az alig 96 oldalas írást, csak és kizárólag felnőtt és erősebb idegzetű olvasóknak ajánlanám, egyrészt az igazán taszító és viszolyogtató téma miatt (azt hiszem, ennél nagyobb visszatetszést keltő és kevésbé átélhető, átérezhető szexuális deviancia nem létezik – vagy ha igen, akkor tudni sem akarok róla), másrészt a leírások miatt, amelyek hiába kimondottan líraiak, költőiek, de mégis olyan részletbe menően pontosak, hogy az olvasó kénytelen-kelletlen megismeri a nekrofil aktusok mibenlétét, menetét, illetve az oszlásban lévő test apróbb, ám annál gyomorforgatóbb változásait. És nem is véletlenül írtam a gyomorforgató szót (bár irritálnak az átlagos, ötlet nélküli amerikai filmrendezők, akiknek a hősei, ha bármilyen komolyabb megrázkódtatáson esnek át, azonnal hányni kezdenek – persze minél többet és minél gusztustalanabbul, ha lehet premier plánban), mert hiába tartom magam lelkileg stabilnak, és hiába nem szokott rám különösebb fizikai hatással lenni egyetlen könyv sem, de olvasás közben éreztem, hogy mocorog a belsőmben valami (és persze nem azért, mert az ebédem romlott volt).

Wittkop érdeme azonban az, hogy mégis képes egy olyan kortalan figurát megteremtenie (az elbeszélés módja alapján 19. századi naplónak vélné az olvasó, ám a 19.. dátum és a szövegben felbukkanó telefon, sőt televízió jelzi, hogy sokkal közelebb vagyunk napjainkhoz, mint sejtenénk), hogy minden gusztustalansága dacára hajlandóak vagyunk olvasni arról, amit érez és amit csinál (friss sírokból kihantolt nőkkel, férfiakkal, gyerekekkel, sőt csecsemőkkel is közösül a lehető legváltozatosabb módokon). És ha már nem is vagyunk képesek beleélni magunkat az ő világába (inkább olyan távol akarunk maradni tőle, amennyire csak lehetséges), mégis ott lebeg előttünk a nemi vágy és egyfajta szerelem eszménye…

Emellett az írónő felhívja arra is a figyelmünket, hogy egyetlen emberi kapcsolat sem örök, egyszer mindenkit elveszítünk, ahogy az antikvárius főhősünk is, aki bár sok mindent megpróbál, nem tudja legyőzni a holttestek menthetetlen lebomlásának aprólékosan műgonddal leírt folyamatát, így kénytelen újabb és újabb „szerető” után nézni. Úgy gondolom, hogy a szerelem eszméjének végletes és radikális leválasztását a tárgyáról, ilyen formában, csak egy ennyire beteges, gusztustalan és taszító történettel lehetett elérni, és ami valószínűleg megismételhetetlen marad az irodalomban. Wittkop ha nem is ér fel a legnagyobbakhoz, de mindenképpen olvasásra ajánlom ezt a művét. Azt hiszem, azt említenem sem kell, hogy mindenki csak a saját felelősségére kezdjen bele ebbe a nem mindennapi történetbe…

9 hozzászólás
Angele>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Már csak azért öt csillag, mert miért áll ez 7…%-on?
Érdekes volt, tetszett a hangulata. Igen, tetszett és igen, a hangulata. Nem voltak ebbe olyan nagyon undorító elemek, nem botránkoztam meg. Csak olvastam egy más ember belső gondolatait, aki máshogy szereti.
Mennyire valós ez az érzés? Ilyen egy nekrofil? Hál Istennek én ezt nem tudom megítélni, de mivel az emberek is különböznek, a nekrofilekkel is így lehet.

Bélabá>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Nekrofília:
http://www.erzsebetrosta.hu/Egyeb-erdekes-irasok/erotik…

A tudományos kifejtés után következzen az enyém. Nem lesz ilyen mély és bőbeszédű.
Azt gondolom, hogy a könyv művészi stílusban íródott, már-már felmagasztalja a főhős negatív, beteges, inhumánus hajlamát. Mert aki ilyenre képes, az nem normális, szerintem.
Ha csak ezt kéne értékelnem, akkor jól lehúznám a könyvet. Mint mondtam, olyan jó stílusban tálalja Wittkop asszony a történetet, hogy még így is lecsúszott. Pedig voltam akkora hülye, hogy vacsora időre esett a fél olvasás. :) Érzékeny lelkűeknek így sem ajánlom.
Nem is lesz kedvencem, de egy olvasást kibírtam. Nem volt annyira vészes, mint gondoltam előtte. Ja, igen! Ma „ @Bleeding_Bride napom” van, ezt a könyvet az ajánlása miatt olvastam a „mások ajánlották” c. polcomról. Ezt is köszönöm az ajándékán kívül!

7 hozzászólás
lzoltán IP>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

valamikor régen még ifjúkoromban történt hogy szülővárosom egyes polgárai azt terjesztették rólam miszerint az egyik helyi temetőbe járok palacsintázni nos ennek a fele igaz és a palacsintának nincs sok köze hozzá ám miközben ezen emlékeken csámcsogok magamban folyamatosan képek villannak be az olvasott nekrofil-naplóból amely izgató szexuális kalandozásait párhuzamba állítanám o történetével spoiler

>!
PolgART, 2003
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639306592 · Fordította: Kolozsvári Papp László
24 hozzászólás
Ittimi78>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Már fél úton jártam a könyvben, amikor azon gondolkoztam, hogy vajon én erre hány csillagot is fogok adni…

Nem, nem a tartalom miatt. Ami őszintén szólva az első megrökönyödés után inkább nevetést váltott ki belőlem (bélgázok, gyomorhangok, tréfás hullák), sem mint hányást, vagy hasonlókat. A felénél már úgy éreztem, hogy ismétli magát az író, és nem tudott újat írni vagy mutatni (én sem tudtam volna a helyében).
Végül négy csillagot adtam amiatt, hogy ehhez a témához mert nyúlni és mert a stílus nagyon jó volt.

A téma következik a címből. Ne is várjatok többet. Naplószerűen beszámol a főhős a kalandozásairól a temetőben és különböző temetéseken, amelyeken járt. Persze, próbál meghökkenteni és ledöbbenteni, ami az első pár lapon sikerült is neki, később viszont hiteltelenné vált (számomra).

Miért? Most őszintén. Szerintetek ha kimennétek a temetőbe, találomra keresnétek egy friss sírt, kiásnátok az éjjel közepén (hány óra is lenne egyedül??), aztán felfeszítenétek a koporsót, hogy ellopjátok a hullát, mennyi lenne az esélye, hogy egy fiatal és nem balesetben elhunyt embert találtok, aki még friss is???

Aki fiatalon hal meg, azt általában valami trauma éri, és nem ép a teste. De a többség, aki a temetőben nyugszik 60 feletti… A könyv során emberünk egy öregbe sem botlott (?), a legidősebb 45-50-nek nézett ki, és az egyetlen balesetesnek csak a mellén volt egy kötés :O

Igazán sajnálom, hogy ezekre nem gondolt az író, mert a stílus és a merészség miatt egyébként egy zseniális könyvet lehetett volna ebből összehozni.

* Spoiler *
Aztán az ilyen apróságok, hogy egy kötéllel húzta át őket a temető falán… Ej, kiás egyedül egy sírt (min. pár óra), aztán véletlen pont megfelelő alanyt talál odabent, aki friss, nem baleset áldozata és fiatal, utána áthúzza a derekára erősített kötéllel a temető falán, majd odaviszi a testet az autójához, aztán fel az emeleti lakásba. Ahol tartja két hétig, majd kicipeli a folyóhoz és bedobja. Ki ez a pasi? Legalább egy Superman, ha 60-100kg-nyi tehetetlen testet csak így cipelget… Aztán az apróság, hogy folynak a bomlástermékek az ágyba… ő meg felvesz takarítónőket, akiknek semmi sem tűnik fel a szagon kívül? Sosem bukik le ásás, cipelés, vízbedobás közben? Senkinek nem tűnnek fel az üres sírok, a partra vetett hullák, senki nem kezd eszeveszett nyomozásba a sorozatos hullarabló ellen? És végül, basszus, nem hiszem el, hogy miért temető? Miért nem dolgozik egyszerűen egy hullaházban, vagy a temetőben, mint sírásó. Akkor hozzáférne még temetés előtt a halottakhoz. Azt már csak hab az értetlenségem tortáján, hogy a jégtömlővel hűtött jeges hullákba becsusszanva élvezkedik, ami azért jó teljesítmény, tekintve, hogy a férfiak vágya bizonyos hőmérsélket alatt elég kicsire csökken. Persze, biztosan vannak kivételek. :O

14 hozzászólás
ÁrnyékVirág>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Szerintem ez egy nagyon nagy író munkája. A könyv minden lapját az undorral küszködve olvastam, mégsem tudtam letenni. És a végén magam is elrémültem, mikor észrevettem, hogy kicsit sajnálom Lucient, szinte azt szerettem volna, hogy ne kapják el. Minden borzalmassága és „embertelensége” mellett megkedveltem őt, sajnáltam a rettenetes magánya miatt… bár részletesen, köntörfalazás nélkül jeleníti meg a nekrofil életét, kedveseit, mégis végig érezhetőek a gyengéd érzelmek is, amelyek Lucient halott kedveseihez fűzik. Furcsa könyv, furcsa, hogy honnan tudhat egy nő ennyi mindent egy nekrofil életéről, de érdemes elolvasni.

Bleeding_Bride IP>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

A napló olyannyira valósághű, érzelmekben gazdag, hogy sokszor eszébe jut az embernek, hogy netán maga a szerző lenne a nekrofil? Minden emberi normát, erkölcsöt félrelökve mutat be egy olyan világot, amitől bár felfordul a gyomrunk, mégis bepillantást szeretnénk nyerni. (már aki, mert többen felfordult gyomorra hivatkozva félbehagyták az olvasását) Az olvasó, aki minden borzalom ellenére kitart, részesévé válik a történetnek, átérzi a főszereplő szenvedéseit, vágyait. No, meg ha nagyon őszinték is vagyunk, akkor beismerjük: reménykedünk, hogy szerelme beteljesülhet zavartalan.

Ha képesek vagyunk félretenni teljes egészében a könyv lapjait beitató szexuális perverziót, lehámozzuk a történetet átszövő rémisztő hangulatot, eltekintünk az előítéleteinktől, akkor már csak egy lélektani dokumentáció marad, ami feltárja számunkra egy létező fétis (?) minden bugyrát, olyan magaslatokba víve a bemutatást, hogy igen, szimpatizálunk a főhőssel.

A szerző egyébként nálam ranglista élén van. Nem a téma miatt, nem is az irodalmi szöveghasználatért. Csupán azért, mert egyike azon ritka íróknak, akik képesek feleleveníteni, barátságos közelbe hozni egy olyan jelenséget, amit a világ strucc-politikával nem akar figyelembe venni, és ismeretlenül is előítéletekkel kezelni. Na kérem szépen, ide kell írói véna és tehetség! Egy tini szerelmet például, amelyet jobb esetben mindenki megél, ha sikerül is életszagúan átadjon a szerző, nem tudok ilyen mélyen meghajolni a lábai előtt.

4 hozzászólás
Zanit>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Mit lehet írni erről a könyvről? A címe el is mondja a tartalmát. Talán a legbetegebb könyv, amit valaha olvastam. Hogy akkor miért adok rá 5 csillagot? Mert nem tudtam letenni. Egy szuszra olvastam el (persze ehhez hozzájárult a rövidsége is).
Ajánlani azért nem ajánlom, mert nem egy hétköznapi és könnyen emészthető téma, nem mindenkinek veszi be a gyomra.

Szédültnapraforgó>!
Gabrielle Wittkop: A nekrofil

„Halottak napja. Fényes nap. A montparnasse-i temető olyan volt ma reggel, mint fenséges szürkében festett kép. Hatalmas tömeg tolongott a fasorokban krizantém koszorúk közt; szerelemtől volt mámoros a kesernyés ízű levegő. Érosz és Thanatosz. Mennyi nemi szerv és mind a föld alatt, vajon jutott-e eszébe ez már valakinek?”

Ez az idézet szinte mindent elmond a könyvről, bár a címe is elárulja miről is szól.
Nagyon bizarr! De egyszer érdemes elolvasni, csak a kíváncsiság hajtott, de nem tudok azonosulni ezzel a betegséggel.

„A szex minden formájáról beszélnek, egyet kivéve. A nekrofiliát nem tűrik meg sem a kormányok, sem a minden ellen lázadó ifjúság. Holott a nekrofilszerelem az egyetlen érdek nélküli szerelem, hiszen még az amor intellectualis nagy fehér rózsája is viszonzásra vár. A szerelmes nekrofil nem kér ellenszolgáltatást, a nekrofiladomány önkéntes, nem buzdít.”
Meggyőző érvek :D Nem? :)


Népszerű idézetek

Sansa I>!

A másiknak okozott szenvedés mocskos igazán ezen a világon.

68. oldal

virrasztó>!

Szeretnék élni és szeretnék meghalni, de nem tudok sem élni, sem meghalni.

81. oldal

gwyneira>!

Én pedig nemsokára úgy omlom bele a halálba, mint Narcissus az arcmásába.

64. oldal

giggs85 P>!

Mennyi nemi szerv és mind a föld alatt, vajon jutott-e eszébe ez már valakinek?

5 hozzászólás
Henri>!

Vannak igazságok, melyeket ez az egyszerű lélek bajosan tudna elfogadni.

Scarlett0722 P>!

Az egyik asszony egyszer összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze, hogy miért járok mindig feketében, holott nem gyászolok.

6 hozzászólás
gwyneira>!

Az idő megszűnt, nem az órámhoz, hanem a fény járásához szabtam várakozásomat. Ó, a fény… Esküdt ellenségem… Miért Luciennek – fényhozónak – neveztek el engem, a fénykerülőt?

57. oldal

Scarlett0722 P>!

…az én boldogságom kérészéletű, azzal a szomorú tudással jár, hogy minden boldog perc magában hordja az enyészetének csiráját. Csak a halál, az én halálom vált meg ettől a csapástól, csak a halál gyógyítja be az idő ütötte sebeket.

1 hozzászólás
Hollyweed>!

Magányunkban még csak kapocs sem vagyunk élet és halál közt. Nincsen ilyen kapocs. Élet és halál egy és oszthatatlan, mint borral vegyített víz.

19... december 3.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vladimir Nabokov: Lolita
Michel Houellebecq: A csúcson
Tiffany Reisz: A kastély
Bartis Attila: A nyugalom
C. J. Roberts: Seduced in the Dark – Megigézve a sötétben
Alberto Moravia: A leselkedő
E. L. James: Sötét
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök
Émile Zola: Állat az emberben
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok