Jordan Norris minden.
A világ lángokban áll, a barátai rabságban nyomorodnak, az egyetlen élő rokonát pedig a kegyetlen kínzómester tartja a markában. Az emberek, akik annyi éven át védték és imádták őt, most szenvednek és nem maradt senki más, akitől segítséget kérhetne, csak a síkurak. Vízbe kell fulladnia, hogy lássa a Víz magatehetetlen úrnőjét, átkelni a semmi földjén, hogy segítséget kérhessen a vakmerő Tűztől és le kell győznie mindközül a legrosszabbat is. A Levegő királya megfoghatatlan, érinthetetlen és különösen ravasz; esze ágában sincs segíteni. Jordannek nemcsak a saját démonaival és a pánok királyával kell megküzdenie, de maga mellé kell állítania az elemeket is, hogy sikerrel járjon. Csakhogy az ideje rohamosan fogy.
Remények Jordan számára (Ikercsavar Krónikák 2.) 30 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2017
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Gok von Montgomery · André Lothario Lindmann · Jordan Norris · Robin Dare · Jonathan Littlefiled · Odell Trace · Luka Michael
Kedvencelte 10
Várólistára tette 29
Kívánságlistára tette 65
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Imádtam minden egyes momentumát és minden sorát!
Imádom Gabi stílusát, bár még mindig értetlenül állok azelőtt, hogy egy olyan aranyos lánynak, mint ő, hogy képes ennyi borzalom és kínzás beleférni a gondolataiba. Ugyanis ebben a könyvben még több sötét rész jutott.
A történet pont ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Ebben a részben is állandóan pörögtek az események, és nem volt megállás egy percre sem. A karakterek ismét sokan voltak, mégsem éreztem őket sok(k)nak, hiszen mindenkiben volt valami, ami megfogott és kíváncsi voltam rá.
A kedvencem az volt, hogy Rio kapott egy csöppet sem szép háttértörténetet. Mér az első részben is ő keltette fel az érdeklődésem, hiszen állandóan nagyképű volt, és nem értettem, hogy miért. Most pedig megtudtam, és igazából meg is értem a nagyképűségnek az okát.
Örültem neki, hogy nem csak a karakterekről derült ki több minden, hanem az egész világról, amiben játszódik. Megismertem a Síkurakat és a birodalmukat, Odellt a fekete Pánt és a népét, na meg a háború előkészítéséről is több ismeretet kaptam.
Egy szó, mint száz: EZT OLVASNI KELL!
Rendhagyó blogbejegyzés @reta09 mollyal karöltve készült el:
Vigyázat! Spoilert tartalmazhat!
http://dorkaanyaolvas.blogspot.com/2017/09/kozos-erteke…


@CsakSimánDorka-val egy nagyon különleges könyvértékelést írtunk közösen, nézzétek meg, ha van kedvetek:
https://habarkonyveskocsma.blogspot.com/2017/09/gabriel…
Emellett írtam külön is egy könyvértékelést, úgyhogy azt ide beteszem molyra nektek:
FIGYELEM! Mivel ez egy sorozat folytatás, SPOILEREKET tartalmazhat az első részre vonatkozólag. Azt javaslom, hogy csak azután olvasd el, hogy az első részt már letetted. Utána viszont inkább a könyvet olvasd el, az sokkal jobb, mint az én kis beszámolóm.
Történetünk: spoiler
Ez a könyv 354 oldalon keresztül egy pillanatig sem állt meg. Mintha egy ringlispílen ülnék, és körbe-körbe járnék egyfolytában. Minden oldalon történik valami. Ha tájleírásokra, báli ruha leírásokra és jellemrajzokra vágysz, nem jó helyen kopogtatsz. Mint egy keljfeljancsi. Csak kapkodtam a fejem, pörögtek a lapok. Viszont ez engem egyáltalán nem zavart! Élveztem, hogy mindig történik valami, hogy nem kell belassulni, és kizökkenni a ritmusból. Sokszor nagyon nehezen tettem le a könyvet, hogy aludni térjek. Az utolsó éjszakán hajnali fél 2-ig olvastam, mert nem akartam másnapra hagyni a végét.
Arra viszont készülj fel, hogy ez a kötet nem éppen gyerekmese. Sok helyen gyomorforgató részletességgel leírt, brutális, véres jelenetek váltják egymást. Gabi stílusa lehengerlően képiesen tudja ezeket ábrázolni! Viszont a másik oldalról pedig ugyanaz az élcelődő, ironikus humor járja át, mint az első részt. Nyomasztó és vicces részek váltakoznak, pörgős és izgalmas jelenetekkel vegyítve. Azonban elég sok benne az ismétlés. Minden szereplő említi, hogy Johnny melyik világban lát és melyikben nem, szerintem felesleges.
Ellenben sajnos ennél a résznél is ki kell térnem a szerkesztési és elírási bakikra. A könyv elején nagyon feltűnően vannak jelen, a vége fél már annyira nem vettem észre. Két dologtól lehet, vagy hozzászoktam, vagy a jobbik variáció, hogy annyira magával ragadtak az események, hogy nem vettem észre. Ami ebben a kötetben jobban zavart, az a logikai bakik, illetve képzavarok, amik eléggé megzavartak olvasás közben. Volt egy rész, ahol Odell azt mondja, hogy 7 évig tanult a mesterénél, ugyanazon az oldalon lejjebb már azt mondja, hogy 7 évvel ezelőtt, kereste fel a mesterét, mikor 14 éves volt. Viszont a beszélgetésből az lejött, hogy nem most hagyta ott őt, hanem már régebben. Kicsit nekem zavaros volt ez a rész.
Az időszámítás még mindig nem tiszta nekem. Azt írták, hogy a 99 elementál év 3-4 földi évnek felel meg. Gok most 23 éves és 21 volt, mikor találkozott Jordannel, aki akkor már haldoklott. Akkor viszont 2 földi évvel ezelőtt volt, nem 3-4. De lehet, hogy valamin elcsúsztam és belezavartam már önmagamat is. Kérlek, javítsatok ki, vagy magyarázzátok el ezt nekem, mert kezd bosszantani, hogy nem értem!
Egy kör átolvasás még tényleg ráfért volna. Volt egy oldal, ahol elvileg Ingeborg fejében voltunk, mégis Jordan is E/1-ben „gondolt”. Meg még egy dolgot szeretnék említeni, ez már tényleg csak szőrszálhasogatás, de valahogy hihetetlen számomra, hogy egy heti menetelés, erdőben alvás, esőn ázás után Robin szeme még mindig ki van húzva. Valami igen jó szemceruzája lehet!
Összességében a történetet nagyon élveztem, olyan helyen lett vége, hogy most azonnal olvasnám már a következőt, de a helyesírás és a logikai bukkanók miatt úgy érzem, hogy le kell vonnom egy fél csillagot. Majdnem egyet vontam le, de a közös értékelés során rájöttem, hogy nem vagyok olyan szőrös szívű! A történet baromi jó és imádom a szereplőket, együtt sírtam, együtt nevettem velük, együtt hasadt meg a szívem is! Érzések Jordan számára hol vagy?


Azt se tudom, hol kezdjem, de akkor kezdjük itt: Gabi, gratulálok!
Ez a könyv olyan, amire mindig elégedetten fogok rápillantani, mert gyönyörűen egyben van. A karakterek kiforrottak. Gok és Rio továbbra is első számú kedvenceim, de Jordan Robin és Sid is szorosan mögöttük járnak. Szerettem, hogy a szereplők ennyire húsvér figurák. A visszaemlékezések sokat segítettek, hogy teljesebb képet kapjunk róluk.
A cselekmény pedig pörög, és remekül van adagolva. Jó arányban váltják az akció dús jeleneteket a kissé érzelmesebb, lassúbb epizódok. Legalább szusszanhatunk kicsit. :) A vége pedig… nem is vártam volna mást. A harmadik kötetre azt hiszem, megéri majd várni.
Hosszabb értékelés a blogomon: https://jesuisvoyager.blogspot.hu/2017/09/konyvajanlo-g…


Sajnos nem bírtam elég gyorsan olvasni, mert pont elfoglalt időszakom volt, így borzasztóan frusztrált, hogy mást kell csinálnom, mikor már csak 50 oldal volt hátra. (Inkább ne vártam volna a végkifejletet…) Bár rövidebb volt, annál pörgősebb és információdúsabb, mivel rengeteget utaztunk vissza a szereplők múltjába, így olyan szépen körül lettek határolva a karakterek, amilyet ritkán tapasztalok. Emellett újakkal is találkozhattunk, a Víz, Tűz és Levegő ura színfoltok voltak az egyébként is vegyes társaságban.
Aztán ott vannak még a pánok és a vámpírok is, akikből most jó sokat kaphattunk. Na, hát ettől a két oldaltól aztán rendesen kivert a víz. Alapból az egész kötet tele volt vérfagyasztó, borzasztó, kegyetlen események sorozatával, amiken nem győztem tátani a számat. Imádom, ha egy író ennyire merész, és nem csak a levegőbe beszéli a fenyegetéseket. A Pati és Odell a pokolbélieknél is sötétebbek, így az ő felbukkanásukkal elég durván komor lett a hangulat. De mindemellett Gok és Rio szellemessége is megnőtt, (Haláli ez a két figura együtt!) így megvolt az egyensúly. Ez a páros most jó sok szerepet kapott, amit egyáltalán nem bántam. Nagyjából Jordan-Nestor szintű lett a dolog, ami lehet, hogy újabb vitákat indít el, de én imádtam az egészet! :)
A borító csodaszép, mint mindig. A szín és az ábra is kifejezi a kötet tartalmát, mert ez egy óriási háborús övezet, míg az első rész sokkal lassabb és nyugodtabb volt. Aztán ott van a vége… Gabriella Eld nem habozott, olyan gyomorforgató véget kerekített a második kötetének, hogy nem tudtam eldönteni sírjak vagy falhoz vágjam a könyvet. Sajnos nem mondhatom el, miért, de ha kíváncsiak vagytok a kegyetlen végre, mindenképp érdemes elolvasnotok. Nagyon a lelkembe szántott a befejezés, és mivel ezt nem sok regény tudja elérni, egyértelmű, hogy ez egy max pontos történet. Ide a harmadik résszel! :D
Bővebben: https://pergamenrehanytszavak.wordpress.com/2017/09/05/…


Nem is tudom, hogy hol kezdjem. A sorozat sebességet váltott a második részre. Rendkívüli módon pörögnek az események, új karaktereket és új birodalmakat ismerünk meg. Sokkal több dolgot tudunk meg mindenkinek a múltjáról, aminek segítségével jobban megérthetjük a motivációikat és a jellemüket. A vége pedig…kerülj csak a szemem elé kedves Gabriella Eld 3:)


A sorozat első része a falhoz állított, és ugyanezt vártam a másodiktól is, de azt hiszem, még annál is többet kaptam.
Nagyon tetszik, hogy nincsenek sablonkarakterek. Egytől egyig összetettek és egyediek. Gok a kedvencem közöttük. Attól tartok, reménytelenül szerelmes tudnék lenni belé, ha létezne. Jó eséllyel összetörné a szívem, de én mazochista vagyok. Egyszerűen imádom! :D
Ezúttal a főgonoszt is jobban megismertük. Bár ne így lett volna! Odell totális pszichopata.
Ebben a részben szinte az összes szereplő múltjába is belepillanthatunk, s kicsit jobban megismerjük őket.
Ez a könyv is épp olyan jól felépített cselekményt követ, mint az első. Nincs minőségi romlás. Profi és kidolgozott. Ugyanolyan színvonalon gombolyítja tovább a szálakat. Pörgős, fiatalos, vagány.
Izgatottan várom a folytatást! <3


Nem akartam ezt is „cselekményleírást tartalmaz” fül mögé rejteni, mert ezt nem rejtegetni, hanem ajánlani kell. Az ajánlás mondjuk első kötetekhez kéne, mert ide ki jön azért, hogy vajon belekezdjen-e vagy sem? Ha a logika az erősségem lenne…
Na mindegy.
De mielőtt belekezdenék az ömlengéssel vegyes „ez egy pszichopata állat!”-ba, egy gyors figyelmeztetés: Spoileres lehet az Emlékekre, és a spoilerfülek tényleg spoileres tartalmak nagyrészt. Azért ne nyisd le, ha nem olvastad És most csapjunk a nadragulyás-ördögcérnás lecsóba. Kedves Gabi, ezennel feljelentelek nyolc napon túl gyógyuló depresszió elkövetéséért Ezer Johnny és Pokol, kérem szépen, mi volt ez? Szedd össze magad, és értékelj Borító: csak úgy, mint az elődje, gyönyörű és ízléses. A színválasztás telitalálat, tükrözi a „lángokba borult” hangulatot. Ennek nyomán jöttem rá, hogy az Emlékeké is a lehető legjobb választás; visszafogottabb, a „belekerülés”-hez pont jó.
Fülszöveg: elkap, és nem ereszt, amíg meg nem tudod, mi van mögötte. De még mi van mögötte!
És akkor a lényeg:
Cselekmény:
Két fő eleme a kaland és a múlt. Kalandozunk a múltban, múltba révedünk a kalandok közepette, egy biztos: nem hagyja magát letenni. Minden szál érdekes és fordulatos, a fantáziadús megoldások nem maradnak el.
A Síkurak és földjeik változatosra sikeredtek, mindegyiknek megvan a maga hangulata.
A harcok epikusabbak, mint valaha, látszik, hogy a szerző nem csak megalkotott egy fantasztikus világot, hogy az csak legyen, hanem fel is használja, és ez egy csomó jóságot eredményez. Ha eddig azt gondoltad, hogy egy pszichopatával van dolgod, itt minden lesz, csak rácáfolás nem.
Függővégre felkészülni.
Karakterek (egy kis update):
Jordan: elképesztő fejlődésen megy át, kezd egyre inkább egy Síkúrhoz méltóan viselkedni. Tetszett, hogy érzi a felelősségét, de azért még visszavágyik a kellemesen átlagos illúzióba, amiből kirángatták. Ettől hiteles lesz. Első részhez képest jobban megkedveltem.
Rio: na jó, én…. (dobpergés): megszerettem. The end. jól van, jól van, kifejtem Rio az a karakter, aki vonz a titokzatosságával. Amikor megismered, csak még többet akarsz tudni róla, az összkép pedig rendkívül összetett lesz. Egy esettanulmány nem lenne elég hozzá. spoiler
Robin: szerintem elkezdek robinzonádot írni :D ami jelen esetben ciklusba rendezett ódákat akar jelenteni Robin eleinte vonzott a stílusával és sérülékenységével, de ahogy jobban megismertem a kalandozások során, még igazibb okaim vannak arra, hogy kedvencnek tartsam. Bátor; büszkévé akarja tenni nevelőapját, és ezért kész fejlődni, edzeni. A fránya ösztöneimre továbbra is hat ugyan, ne szomorkodj Brielle miatt, nem kell Hősiesen harcol ezek mellett, egy szóval patent az egész ember :D
Evon: sokat nem változott a véleményem róla. Különleges kisugárzása megmaradt, a története tetszik, sok szerepe most nem volt, de annyi baj legyen. Azért a hitelességéből valamicskét vesztett.
Sid: felvettem azoknak a listájára, akik a szívemben helyet foglalnak. Nem is fene vad ez a fenevad. Nagyon szimpatikus lett a története, gondolatai, tettei alapján. Amikor nem laza, akkor szeretetteljes, hétköznapi srác, akit ugyanúgy meg is lehet törni, mint az átlagembert. Sosem volt számomra hiteles, ha az „egyszerű ember” rabságban töltött idő, zaklatás, esetleg kínzás után úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Láttam ezt már nem egyszer, de nem itt, és ezért jár a piros ponty, zöld lap, amit akartok.
Gok: Szép testvérem, dagikám, Napfény…mi vót ez? :D
Nem tudom milyen cuccal töm Gabi, de ne hagyja abba, mi több, duplázza az adagod, mert halálos vagy. Ez az igazi frissítő humorkoktél, nem pedig a… Nem rejtek el inkább antireklámot :D
De nem csak humort kaptunk ám a pakkba. Van itt kérem őszinte, emberi érzelemzivatar, nem meghazudtolva az eredeti karaktert.
Gok még inkább Gok, mint azelőtt, a Rióval folytatott párbeszédeit alig vártam. Ha így folytatja, őt is kedvencelnem kell. vaníliafagyi, kávé, avagy ki tud ellenállni? Owen: az a kevés szereplésed is milyen sok volt, ember.
spoiler
Csak ennél több sort ne kapj, kérlek.
Nestor: intravénásan, mindenkinek, most! spoiler
spoiler
Többiek: Ingeborg karakterfejlődése tetszett, Freya érdekes volt, Delbard nemkülönben. Lumiere badass, Littlefieldék a többi Pokolból jött „jósággal” együtt hatalmasak, Odellt öljük meg, ezekkel az arkangyalokkal együtt. The end. illetve, csak a tisztázás kedvéért: ugye senki nem hiszi el, hogy a Mennybe nem juthat fel az, aki jól él, de nem hisz? Fikció, elfogadjuk, de ha már vallással is foglalkozik, szerintem számíthat ilyen megjegyzésekre. Én már Dantét sem hagytam szó nélkül. A leírások gyönyörűek, az egész nyelvezete nagyon is rendben van. Az új szemszögek is érdekesek voltak.
Egy szó, mint száz: olvassátok!
ÖngyilkossáGOKért felelősséget nem vállalok.
Gabival pedig a bíróságon találkozunk ;)


Le a kalappal! Hogy egy 20 éves ilyen iszonyatosan jó könyvet tud írni, az valami bámulatos. Minden, amit az első részben kifogàsoltam, az itt kikopott.
Kezdem a szereplőkkel. Sokan vannak, de még is tudom követni, hogy ki kicsoda. Mindegyik érdekes és most végre betekintést kaptam a múltjukba és a személyiségükbe. Azt hiszem, személyes kedvencem Gok és Rio. Rejtélyesek, izgalmasak, erősek és még is mindkettő tele van titkokkal és bánattal. Kemények akarnak lenni, de mindkettő a végsőkig harcol azokért, akiket szeretnek.
Nagyon szépen vezeti fel és mutatja be Gabi a Síkurakat és az egész vilàgot. Lassan megismerjük az előzményeket és az okokat.
Bámulatos! Tényleg!
A végét pedig nem tudtam még feldolgozni. Talán nem is akarom. Még jó, hogy meg van a folytatás. :D Mert különben tuti ennél is jobban kiborulnék.


Nagyon vártam ezt a kötetet. Az első részt is izgalmasnak találtam, rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem olvasás közben. A folytatás viszont teljesen elvarázsolt. Rendkívül egyedi világot és precízen kidolgozott karaktereket találunk benne. Imádom, hogy a történet minden szereplőjének megjelenik a pozitív és negatív oldala is. Számomra talán ez a legnagyobb erőssége a sorozatnak. Nagyon unom az olyan könyveket, ahol vagy undorítóan tökéletesek, vagy teljesen gonoszak a karakterek, így nem is lehet igazán azonosulni velük, mivel az ember nyomorultul érezheti magát saját elcseszettsége miatt, és semmi életszaga nincs a dolognak. Gabi humora továbbra is fantasztikus. Csak igazán jó könyvek olvasásánál szoktam hangosan nevetni, itt sikerült. :)
Kedvelem ugyan az erőszakos könyveket, viszont itt néhány jelenet számomra igencsak gyomorforgató volt, így az esti olvasást követően fél éjszakát virrasztottam. (Bocs Gabi, a másnapi fáradságnál eszembe jutottál párszor. :D ). Összegezve ez egy kiváló sorozat, örülök, hogy a folytatás is a birtokomban van. :)
Népszerű idézetek




– Te is rajta vagy a listámon. Te rohadék.
– Én? – kérdeztem vissza megrökönyödve és hirtelenjében el sem tudtam képzelni, mit akarhat tőlem a vámpír.
– Hallani akarlak zongorázni. Mert amíg nem hallom, el sem hiszem, hogy tudsz.
285. oldal, 23 - Életünk legnagyobb kalandja




Rio – kezdem – add nekem a lelked!
286. oldal, 23. fejezet, Életünk legnagyobb kalandja




– Látt…ad a szemeit? – kérdezte csöndesen, de nem nézett rám.
– Láttam – feleltem. Amikor Robin belépett a szekrénybe, tekintetet ugyanolyan volt, mint Lothariónak, mielőtt elvesztette önmagát.
[…]
– Olyan…bü…szke vagyok rá – dadogta és fájdalmasan lehunyta a szemeit.
281. oldal, 23. fejezet, Életünk legnagyobb kalandja




Be kellett látnunk, hogy Jordan úgy rajzolt, mint egy degenerált:
nézni is rossz volt, nemhogy kiigazodni raja.
100. oldal, 8. fejezet, Éghető anyagok




Anyám csinálta a világ legjobb spagettijét vasárnap délelőttökre. Már gyerekkorom óta a kedvencem volt és sohasem álltam fel anélkül az asztaltól, hogy be ne fejeztem volna az evést.
Kivéve ma.
74. oldal (Hogyan kezdődik egy rémálom? - Gok)




Nem a csajod vagyok, hogy a vállam markolászd.
43. oldal, 3. fejezet




Úgy éreztem, hogy ezer éve nem voltam boldog, és még ezer évig nem is leszek, amíg mindenki, aki engem próbált védeni, biztonságban nem lesz.
167. oldal, 13. fejezet
A sorozat következő kötete
![]() | Ikercsavar Krónikák sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg 89% ·
Összehasonlítás - Victoria Aveyard: A kettétört birodalom 79% ·
Összehasonlítás - Amira Stone: Kitaszítottak 88% ·
Összehasonlítás - Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs 94% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2. 93% ·
Összehasonlítás - Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb 91% ·
Összehasonlítás - Soman Chainani: Az én váram 91% ·
Összehasonlítás - Rosaria Munda: A tűz szülötte 92% ·
Összehasonlítás - Renée Ahdieh: Harag & hajnal 90% ·
Összehasonlítás - Margaret Weis – Tracy Hickman: A tavaszi hajnal sárkányai 89% ·
Összehasonlítás