Érzések ​Jordan számára (Ikercsavar Krónikák 3.) 89% 14 csillagozás

Ez jó mulatság, férfimunka volt.

Na várjunk már, Gabinál férfimunka?

Az hát. A halottakon kívül kizárólag a klasszikus, nyivinyavimentsélmeg töltelékkarakter nőkkel találkoztunk, ami azért mégis csak meglepő. és hát na. Annak ellenére, hogy azt a két halott nőt, főleg az idősebbiket, nagyon bírtam, attól még ők is csak töltelékkarakterek voltak Tetszett ez a trilógia mint tartalom. Végső soron a „hogyan szabaduljunk egy nárcisztikus mártír szerettünk fojtogató karjaiból for dummies” hosszasabb útmutatója, ilyen-olyan kitérésekkel. Igazából egy percig se számított senki tragédiája, még Odell sem spoiler, egyedül a Jordan-Nestor páros dinamikája és passiója. Ez. Ez tetszett nagyon. Egy pillanatra Gabi elhitette velem, hogy elcseszi spoiler, de nem. És Jordan remekül kezelte a dolgot. spoiler

És akkor a forma. Nem, jófej vagyok, a csillagozásba most nem veszem bele a formát.
A borítók mindhárom köteten gyönyörűek. És ennyi volt az érdem.
A tördelés, a szerkesztés, a korrektúra, a betűtípus elkurjantása a harmadik kötetre, az elválasztások teljes esetlegessége, a betűtávok látványos összehúzása, a formázás random elfelejtése… ez nemhogy szar, egyenesen botrányos. Mutogatni lehetne kurzusokon, hogy gyerekek, EZT NE. A könyvművészet antiiskolapéldája ez a három könyv így egyben.
Úgyhogy nagyon remélem, hogy újra ki lesz adva, mert megérdemel a történet olyan munkatársakat, akik ténylegesen értő kezekkel nyúlnak hozzá.
spoiler

A borítók maradhatnak… :D

HÓDolatom, írónő! Remek, kicsit göröngyös, kicsit kátyús, de felemelő és szép utazás volt. :)

Az idei év legjobban várt kötete nálam egyértelműen az Érzések Jordan számára. Az első két résszel belopta magát a szívembe a történet, és a második rész vége után nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy hogyan is folytatódik majd, de legfőképp, hogy hogyan zárul a trilógia. Emiatt viszont nagyon féltem is belekezdeni, mert egy sorozatnál könnyű a lezárással mindent elrontani.

A legelején nehéz volt visszarázodni a csatába, és mire újra belehelyezkedtem, addigra véget is ért. Szerintem kicsit több időt kaphatott volna az olvasó, hogy újra felidézze, miről is szól ez a harc. Ahhoz mérten pedig, hogy végig erre készültek, egyszerűen túl mesésen zárult az egész. Az, hogy Jordannak be se kellett magát piszkolnia, nekem furcsa volt, és érdekelt volna, hogy az erejének újra használása közben mit él meg. Ezután pedig jött a még furcsább rész. Méghozzá az, hogy hogyan is élnek különc kis szereplőink “normális” életet. Na ehhez is hozzá kellett szoknom, de hál’istennek az írónő nem fukarkodott a szavakkal, és ez a jó hosszú kötet bőven adott erre alkalmat. Miután elfogadtam, hogy ez bizony így teljesen érhető és rendben van – mármint Sid és Evon, Gok és Robin, Rio a fenenagy megbánásával meg Tristánnal, plusz Jordan egyedül a földön ülve –, nagyon élveztem. Bár minden szereplő alább adott a nemtörődöm, érzelemmentes hozzáállásából, de így sokkal szorosabbá váltak a kapcsolatok, aminek örültem.

Szóval ez a kötet nagyon eltért a többitől, és ezzel az eltéréssel lehetőséget kapott más problémák beemelésére. Ami nekem nagyon tetszett, az a szerelmi szál. Természetesen ez egyáltalán nem egy csöpögős, szexelős romantikus dolog volt – mert hát ez mégiscsak a Jordan –, hanem egy elnyomott, kemény szeretlek-gyűlöllek vonzódás, amiben mindkét fél kissé béna meg csúnya, és én pont ezért imádtam. Annyira örültem, hogy Gabriella Eld tényleg egy olyan “nem lehetünk soha együtt” szálat alakított ki, ami nem csak mondvacsinált, és amiben elérte, hogy a lányt én magam is utáljam és szeressem egyszerre. Új kedvenc szereplőm lett emiatt spoiler

Azt kell mondjam, hogy ebben a regényben az történt, amit minden könyvben keresek, amelyben egyszerre több szálat, narratívát vagy idősíkot figyelhetünk meg. Méghozzá az, hogy nem húztam egyik oldal felé sem. Egyszerűen az történt, hogy ha az Élvezetek hercegéről olvastam, akkor is alig vártam minden eseményt, és elfogott a fejezet végén a türelmetlenség a folytatás iránt, de ha a jelenbe léptünk akár Tristánhoz és Delbardhoz, akár Gokhoz, hát annak a fejezetnek a végétől sem bírtam elszakadni úgy, hogy ne várjam a folytatást. Tehát minden érdekes volt ebben a könyvben.

Összegezve azt tudom mondani, hogy picit vegyesek voltak az érzéseim, féltem is, hogy a lezárás csalódást fog okozni, de igazából most is azt az igényes történetet foghattam a kezembe, mint az első két résznél. Nincs hiányérzetem, szóval újfent köszönöm az élményt. :)

Bővebben: https://pergamenrehanytszavak.wordpress.com/2018/05/09/…

Azt már nem lehet elvenni tőlem, hogy megírtam egy kva értékelést :DD

De még mi volt az eredeti terv… keretsztori, blabla, értékelés, könnyfacsaró szentimentalizmus…
Mivel az életben nem lennék kész, most csak egy kis blabla, az értékelés, és pontszerű testté zsugorított szentimentáltúra lesz.

* * *

Spoilerre vigyázz, benne van a kettőhúsz

Gabriella Eld a komfortzónám, ha komfortzónámon kívül eső dolgokról van szó. Akkor ezt most megmagyarázzuk. :D
Szeretem a vért és a durva dolgokat sokakhoz hasonlóan, de határaim vannak. Amire már ráírják, hogy 18+, az nagyrészt erősen meggondolandó, és néha jó fülszöveg ellenére tartok attól, hogy a könyv emészthetetlenebb lesz a vártnál. Gabinál nincs ilyen, bőven belemegy a nehéz témákba, de négy regényen és egy novellán át nem tudott olyat mutatni, amitől felhagynék az írásaival.
Az Ellopott babácskákat is valahol azért kívánságlistáztam, mert olyasminek tűnik, mint a Gyilkos elmék, az pedig még inkább volt komfortos számomra, amikor néztem, mint az Ikercsavar Krónikák.
És btw, az Érzések Jordan számára óta nincs kedvem más történethez. Jó, elolvastam egy mesét és faltam egy pszichológiás könyvet, de az előbbinél is csoda volt, hogy belerázódtam, az utóbbinak meg nincs története. Ne csináld ezt, Gabi :D
Akkor most jól figyelj, mert tudok még újat mondani! Bezony..
Owent egészen kedveltem és sajnáltam, Gokra megorroltam, lett egy shipünk, amit shippelek, és vannak óriási fájdalmaim, amik miatt jó, hogy időt hagytam az értékelésnek :DD

* * *

Hát srácok, Gabi meg akart írni egy fantasyt, amit szívesen olvasna. Azt hiszem, tényleg megírta, de hogy még meg is osztotta velünk… hashtagriszpekt
Már az Emlékek Jordan számára után éreztem, hogy ha lesz valaha öt csillagos epizód ebben az elementáli saajt színjátékban, akkor az a befejezés. Igazam lett?
Igazam lett.
A fülszöveg már éreztette a dolgot, de igazán a borító is könnyfacsaróan bjútiful, szerintem többet bámultam, mint amennyit olvastam. R. I. P. reading.

Cselekmény:
Kicsit másabb elemeket kaptam, mint amit a fülszövegtől vártam, de ez nem egy rossz dolog. Az eddigieknél is telítettebb az egész kötet, benne van az első rész lassú, de élvezetes építkezése; a második fétise a múltban való elmerüléshez ez esküszöm, pozitív jelző, és a maga bukéja, amit az események utáni élet leírása ad.
Nagyon olvastatja magát, öt nap alatt befaltam, egy-két napig rágódtam rajta, aztán most igyekszem értékelhetően kiköpni, ami utána maradt ugye senki nem eszegetve olvas? :D Csak röviden: hagy időt kifejteni és megemészteni minden történést, kell bele az a 646 oldal. Frenetikus érzést keltettek bennem a fordulatok, a végéig nem érdemes próbálkozni kitalálni, mi lesz a következő oldalon.

Karakterek:
Az update update-je.

Jordan: Na most mondd meg, mit írjak. A halott srác, akiben felerősödik az érzelmi vihar. spoiler

Rio: Örülök annak, ahogy zárult a története. Valahol mélyen nem lehet ellene szurkolni, azt vettem észre. Megteszi, amit meg kell a többiekért, van szeretetteljes oldala, de még akkor is Riós marad. Neki a Robin-féle érzelmesség nem is állna jól :D
A kedves férfi szerepe viszont igen, de az igazi, hamisítatlan Rio a vérfürdőző vámpír!

Robin: Robin is life, Robin is everything.
Ez az ember egyre cukorborsóbb. HashtagmindenlánynakegyRobint
Sikerült egy olyan férfi karaktert alkotni, akit a feminin oldala nem nyálgéppé vagy gyengévé tesz, hanem végső soron azt adja a személyiségébe, amiért szeretjük.
Érzelmességet, szeretetteljességet, és nem utolsó sorban… tudni akarja a lány nevét, ha már csókolózott vele. Ne mondjátok, hogy ez mindenkire igaz :D

Evon: Na, őt valahogy önmagában nem látom. Szegény kicsit el van nyomva a srácok mellett. Hitelességét visszakapta, az jó, egyébként furcsa. Kicsit mintha direkt kapta volna meg a trilógia alatt a vedelést, a punk hajat, a kevés szerepet, spoiler Egy sikertelen köztes lány – kísérletnek tűnik.
Köztes lány: erős női karakter, aki tényleg nő marad saját kis szavam rá :D Sid: Egy újabb csoda a cukorborsó-válogatottban. A cséká még mindig Robin, de Sidet igazi söprögetőként el tudom képzelni spoiler Nagyon elegem van a domináns alakokból. Mondjuk én a világért se várom, hogy irányítsanak, és a pozitív szexismusért is harapok. No nem elsőre, mert akkor még nem tudhatja.
Na Sid jól csinálja. Érezhetően spoiler felett áll, de maximálisan az érdekében, és nem is ez a hangsúlyos. Mert ők társak, sőt, Sid hajlandó sok mindenről lemondani érte, tehát alárendelni magát.
Rájöttem amúgy, hogy én is jobban bírom a feminin oldalukat megélő férfiakat. :D

Gok: Ez nem lesz egyszerű… Goknak az volt a sorsa, hogy megutáljam. Iiiiiiggen, nos, az igazi karaktere a történet miatt muszáj volt, hogy ilyen aspektusait mutassa meg, az pedig hiteltelen lett volna, ha egy csapásra cukorborsóvá szelídül.

Owen: Na, most igazán a lelke mélyére ástunk és kevésbé ártott csapatunknak, úgyhogy kibékültünk. spoiler

spoiler

Az újak közt Tristant nagyon bírtam a stílusával, a badass párosból pedig Annabelle került közelebb a szívemhez.

Egyébiránt fantastic történetek, legendák szövik még át a világot, erős érzelmek és logikusan következő eseménysorok. A vége nagyon filmes és nagyon nem fair :DD

Hát, srácok, ezért a befejezésért érdemes elkezdeni az elejéről, de nehogy azt higgyétek, hogy csak ez a rész szuperséges. Köszönöm az élményt és ezt a világot!

* * *

Ööö… szentimentál. Figyelj, figyelj:
Úgy hiszem, nem csak a könyveknek van története, hanem neked is van egy történeted a könyvvel eskü, hozok neked laktázt, Lilikém, csak ezt ne! -> márpedig végigcsináljuk!
Szóval zárásnak csak annyit, hogy velős, érzelmes kis sztorink van, úgyhogy ha kedvencelve nem is lesz a sorozat, azért van egy helye a kapillárisokban. Gok játszhat a billentyűkön, Riónak ott a kamra sok vérrel, Jordan meg állhat a zárfalon, hogy most bal vagy jobb pitvarba menjen-e? Na, ez már te vagy, Csillag!

Meg kell hagyni Gabi, szeretsz veszélyesen élni.
Na nézzük. Jól összerakott történetet kaptunk befejezésnek, de mégis van bennem némi hiányérzet. És mivel nem akarok spoilerezni, csak címszavakban, h Gabi értse: Gok, az utolsó emlék, Delbard

És basszus…Nestor….

Nem találom a szavakat.
Mély depresszióba estem, ne keressetek egy darabig… Viccet félre téve.
Szeretnénk gratulálni neked Gabi! Hihetetlen, amit lètrehoztál. A karakterek, a világ. Minden elismerésem a tiéd.
Azt hinné az ember, hogy miután vègig csak küzdünk és próbálunk kimàszni a sz**ból, a befelyezés megkönnyebbülés lesz. De persze Gabriella Eld világàban nincs happy end. Csak kèrdések, talányok és egy arcul csapás. Jó lenne egy folytatàs. Ami válaszokat ad a kèrdéseimre. Légyszii Gabi, írj nekünk még egy részt. :D

Szeretném hozzá tenni, hogy Gokot imádtam!! Mond közül ő lett a legkedvesebb számomra.

Egyelőre csak molyos értékelést írok, később talán jön blogbejegyzés is, mikor már tudok úgy írni, hogy nem vagyok elkeseredett amiatt, hogy ez a kötet nem úgy sikerült, vagy legalábbis én nem látom benne azt, amit az első kötet szeretete után számítottam.

Először is a könyv feleslegesen ilyen hosszú. Rengeteg ismétlés van benne. Aki idáig eljut, az már tudja, hogy az írónő szeret több szemszögből írni. Az előző köteteknél nekem nem tűnt fel, úgyhogy szerintem ott nem is volt ezzel gond, de ebben a könyvben sokszor ugyanazt ismételgetik el a szereplők, ami miatt annyira akadozó volt az olvasásélményem, hogy nem is tudtam igazán beleélni magam a világába. Könyvön belül ismételte magát, visszaemlékezések tömkelege, többszöri azonos ténymegállapítások hada. Darabos lett tőle és kizökkentett.

A földi és az elementál sík különböző időszámításának megmagyarázása nagyon random lett. Mintha csak azért lett volna benne, mert az előző kötetekben fennakadást okozott az olvasóknál, úgyhogy most megmagyarázzuk. De ez a magyarázat nem reális. Vagyis nem tudom rendesen megfogalmazni, amit akarok. Nem eltérően telik az idő, hanem elétérően számolják. Csak nekem furcsa, hogy 3 emberi év az 125 elementál év? De közbe öregedni meg ugyanannyit öregednek? Három év, az 36 hónap, akkor kb 9 nap tesz ki egy elementál évet?

A másik ilyen, az a kosárlabda. Volt az első könyvben egy baki, ami nekem feltűnt, írtam is róla. Itt meg „ki van javítva” ez a baki. Teljesen felesleges volt erre visszautalni, bennemaradt, kész, ez van. Nekem ez nem volt szimpatikus. Úgy kellett volna hagyni.

A szerkesztéssel méginkább problémáim voltak, mint eddig. Egymás utáni mondatokban szerepel ugyanaz a szóösszetétel. Rengetegszer használja az „eme” szót. Volt olyan, hogy Robin mondta, hogy ki kéne várni a reggelt, aztán meg azt javasolja, hogy induljanak azonnal. Nagyon sok helyesírási és elírási hiba maradt benne. A részek előtt fel van írva, hogy éppen kinek a fejében vagyunk, és ott is több helyen elmaradt a formázás. Ilyen apróságok, de mégis bosszantóak, és elveszik az olvasástól az ember kedvét. Említhetnék ilyet is, hogy miért kérdezi meg valaki, hogy tud-e a másik vezetni, mikor tudja, mert ő mondta, hogy bogárhátúval közlekedik.

De, hogy jót is említsek, a könyv borítója ismét gyönyörű lett, összeillő a három rész, baromi jól néznek ki egymás mellett. Kötést és papírminőséget tekintve kiváló, ahhoz képest, hogy 600+ oldalas, nem tört meg a gerince, kényelmes volt fogni, meg annyira nem is volt nehéz.

A történet amúgy nem volt rossz, néhol kissé kaotikus, a végére viszont izgalmas lett. A szereplők többsége hozta azt, amit már korábban megismertünk tőlük, bár az előzőekben történtek hatással voltak rájuk. Gok és Rio sajnos már nem sziporkáztak úgy, mint eddig. Sőt, Gokra rá se ismertem. Ebben a részben volt igazán alvilági személy, amit tök sajnáltam, mert baromira unszimpatikussá vált számomra az, ahogy viselkedett. A végkifejlet érdekes, nem erre számítottam, jó felütés lett a végére.

Én sajnálom a világon a legjobban, hogy nem tudok öt csillagot adni rá, de baromira szomorú, csalódott és mérges is vagyok egyszerre, amiatt, amit olvastam.

Nos, ezt már harmadszorra írom le, de még mindig imádom ennek a világnak az összetettségét! Kevesen tudnak ilyen alaposan összerakott hátteret teremteni a történetükhöz, és Gabriella Eld ezt fantasztikusan kivitelezte.
A szereplőkről nem is beszélve! Azt hiszem, Robin már örök kedvenc marad. Rio meg Gok szintén. Jordan valahogy furcsa nekem, mintha alig látnánk be a fejébe…
Önismétlés 2: a Pokol Tanácsa még mindig kedvenc! spin-off-ot a Pokolnak!!!! Ez a kötet nem véletlenül majdnem kétszer olyan hosszú, mint az előzőket. Ugyanis mind a 645 oldalon történik valami. Holott, az előző rész vége is ad egyfajta lezárást. Sőt, úgy érzem, az itteni lezárás sokkal inkább függővég, mint az előző. az egyébként véletlen, hogy itt, a Moly-on, nincs kiírva a szokásos helyen, hogy „Ez a sorozat már lezárult”?? Miért olvasok én dark fantasy-t, ha nem tudom elviselni a végkifejletet? Miért vagyok ekkora mazochista?
.
Az előző könyveknél ezt kihagytam, szóval itt összegzek:
Az első 2 könyvben nagyon sok helyen kimaradtak a gondolatjelek egy-egy szereplő megszólalása után. Olyan volt, mintha még mindig beszélne, de közben már a narráció volt.
Ebben a könyvben pedig sok helyen különbözött pár bekezdés betűtípusa, néha betűmérete is, vagy éppen a sorköz volt hol nagyobb, hol kisebb. Jóval kevesebb helyen, de szintén maradtak ki gondolatjelek.
De ezeket valószínüleg már más is észrevette. Bízom benne, hogy a sorozat megér minimum még egy kiadást, amiben ezeket a hibákat kijavítják.

Mindjárt visszamegyek és felülbírálom az előző két rész csillagozását. Amikor láttam, hogy ennek a résznek rosszabb a százaléka, mint a másodiké, nem értettem: általában a középső kötet a gyengébb, az átvezető. Itt viszont az eredeti konfliktus spoiler a második kötet végén és a harmadik elején oldódik meg, majd kapunk még ~400 oldalt két másik történetszállal. És ez annyira nem működött jól.

Kezdem a külalakkal: A borító továbbra is gyönyörű, illetve ennek a kötetnek a papírja szerintem sokkal jobb, de ennyi. A szöveg megint nem volt átnézve, semmi szerkesztés, tördelés stb. Sok helyen hiányoztak a gondolatjelek, elírások voltak benne dögivel, és még sorolhatnám. Egyedül a nagyobb betűméretet szerettem, mert így könnyebb volt gyorsan olvasni. Egyetértek mindenkivel, aki azt mondja, újra ki kellene adni, miután átesett egy normális szöveggondozáson.

A történet: Mint írtam, gyakorlatilag három, jól elkülöníthető részből áll: (1) az előző kötet(ek) konfliktusának lezárása, (2) Gok szála, ahogy az előző kötetben összeszedett munkát próbálja befejezni, és (3) Jordanék szála spoiler.
Az (1) még szépen hozza az előző kötetet; még egészen olyan, mintha azt olvasná az ember, ugyanakkor spoiler. Gondolom, ez azt hivatott jelezni, hogy Jordan tényleg ennyire kiemelkedik még a Síkurak közül is, de így visszatekintve inkább azt mondanám, hogy az írónő nem akart többet ezzel a szállal foglalkozni.
A (2) nekem nem volt hiteles; Gok olyan irányba ment el, ami szerintem nem ő volt. spoiler
A (3) végre megszerettette velem Jordant, bár közel nem lett a kedvencem, de a végére tényleg megláttam benne az érdekes karaktert a picsogó tini helyén. Maga a szál is jó lett, spoiler. Szerintem a (2)-t ki lehetett volna hagyni, hogy Gok is inkább ebbe a szálba csatlakozzon be. Bírtam volna, ha spoiler. De visszatérve a tényleges történetre, én végig azt vártam, hogy spoiler.

A karakterek: Bocsi, ez hosszú lesz és random megyek.
Jordan: mint írtam fentebb, őt végre megkedveltem. Kellett neki idő, de végre megtalálta magát.
Robin: őt imádtam ebben a részben! Új kedvencet avattam a személyében; bármennyit szenvedett az elmúlt években, képes volt ismét talpraállni. spoiler
Ingeborg: ő eléggé egy töltelékkerakter, mint szinte az összes nő, de ettől függetlenül jó karakterfejlődése van. Amikor megismerjük, egy gyengekezű királynő, akit nem érdekel senki és semmi, csak a maga helyzete. Ezt felismeri, amikor Jordan elmegy hozzá másodjára is segítséget kérni, és próbál változtatni, majd ebben a részben spoiler. Szóval ha Ingeborgot annyira nem is szeretem, de tisztelem azért, hogy felismerte és bevallotta, hogy mire alkalmas és mire nem.
Delbard: na, én őt tökre bírtam. Hasonlóan Ingeborghoz, ő is rájön, hogy mit és mennyi mindent tehetne, ha beismerné, hogy nem csak az ő bajai léteznek.
Tristan: belőle igazán kaphattunk volna többet, zseniális karakter, ahogy spoiler.
Evon és Sid: Sidet kedvelem, érdekes volt látni, spoiler; Evon továbbra is csak azért van, hogy legyen.
Owen: ő nem egy kifejezetten pozitív karakter a szememben, de a története ebben a kötetben elég lapos lett. Többet érdemelt volna, erősebbnek hittem.
Aj: hútejóég hogy lehet valaki ilyen picsogós és sírós? Meg még ostoba is. Agybajt kaptam ettől a csajtól. spoiler
Gok: gyerekek, én Gokra nagyon kiakadtam. Szerintem erre a részre kivetkőzött önmagából. Voltak jó mozzanatai spoiler, de ami a második kötetben nagyon jól működött, az innen nagyrészt kiamaradt. Gondolok itt pl. spoiler. A végén meg nagyon gondolkodtam, de az végül is gokos volt, ahogy spoiler. Mérges vagyok ezért a húzásáért, de ez tényleg ő volt.
Rio: na, a másik idióta, akire mérges vagyok, bár rá a kezdetek miatt. spoiler De ez megintcsak karakterhez illő húzás volt. Abban viszont szerintem mind egyetértünk, hogy Rio pocsék spoiler lenne, plusz még spoiler. A reakciója meg, amikor spoiler, nagyon riós. spoiler
Na és akkor a maradék csak spoilerben, hátha jár erre olyan, aki még nem olvasta azaz tegyünk úgy, mintha nem évekkel mindenki után olvastam volna.
spoiler
spoiler
spoiler

És még egy note az utolsó utáni fejezethez: spoiler