Emlékek ​Jordan számára (Ikercsavar Krónikák 1.) 84% 63 csillagozás

„Mert mélyen belül lány” – ad el a feleségem rendszeresen nagyon ügyesen, ha arról kérdeznek, hogy miért szeretek annyira női főhőssel írni. Ilyenkor általában nagyokat mosolygok és bólintok (jobb reakció híján :D). Pedig lehet, hogy igaz.

És ez a lány, aki belül vagyok, az szerintem Gabriella Eld.

Legalábbis debütáló regénye elolvasása során ez az érzés szállt meg. Szóval, nézzük is ezt a könyvet!

A regény egy (magán)mitológiai wellnesshétvége, ahol ismerős arcok és teljesen új figurák is felbukkannak. Olyan, mintha az írónő, az est DJ-je éppen pottyantotta volna az epic basszust, és közben véletlenül lelocsolja a dübörgő mitológia-lemezt fél liter Supernaturallal. Meglepő, de igaz: a Supernatural egy idő után közhelyessé váló, kiüresedő és még így is rémesen kaotikus világával ellentétben Jordan Norris világa egy pillanatig sem válik követhetetlenné vagy szétesővé. Van egy keltás természet-mitológia, ezt bolondítja meg egy kis pokolpüré némi mennyei mannával: lélekalkusz-démonok és beképzelt angyalok ugyanúgy szembejöhetnek az utcán, mint fagyos vámpírok vagy bexanaxozott fenevadak.

Maga a Jordan körül felálló csapat is jól példázza az Eld-mitológia szerteágazóságát:
– van egy szuicid arkangyal
– a pokol fejvadásza, aki egyébként főállású zongorista
– egy láncdohányos vámpír nagyúr
– egy diszfunkcionális erdei nimfa (vagy mi :D )
– egy fél-vámpír, fél-fenevad fickó, akinek nyugodtnak kell maradnia, különben TE CSAK ENGEM NE NYUGTASSÁ' HALLOD, MERT ÚGY ORRBAB…
– és az ikerpár, Jordan és Nestor, akik amellett, hogy erdőszellemek, furcsa incense, izé, incest illat lengi körül őket.

Ja igen. És Jordan nem emlékszik semmire.

Ami gebasz, tekintve, hogy már legutóbb is egyedül ő tudott megálljt parancsolni a dimenzióhabzsoló sötét pánnak, Odellnek, aki a főgonosz hálás (?) szerepét tölti be. Igen, gonoszabb, mint a pokolból előkerült szereplők. Nem kicsit, nagyon. :D

Aztán most Odell, majdnem száz évvel később ismét megindul, és a csipet-csapatnak nincs más választása, mint előhúzni farzsebükből a semmire sem emlékező Jordant, akinek a leghőbb vágya, hogy újabb oldalt téphessen ki az éjjeliszekrényén heverő Ószövetségből, megtömhesse dohánnyal és fűvel és jól elpöfékelhesse a barátnőjével a holnapi kosármeccs előtti estén.

Sorry, Jordan. Ez nem a te könyved.

Ez a könyv YA. Teljesen YA, a szó mindenféle értelmében, azaz erős a fókusz a szereplők belső világán, a köztük feszülő ellentéteken és érzelmeken (de előre szólok: NINCS szerelmi háromszög!). Méghozzá intelligens YA: a világépítésbe legalább annyi energia ment, mint a szereplőkbe, és ez YA-ban bizony (sajnos) elég ritka.

De azt is tudni kell róla, hogy ez egy első könyv, és mint sok-sok első könyv (például anno az enyém is), hordoz bizonyos zűrös jegyeket is magán. Ezek viszont egyrészt nem túlságosan zavaróak azért, másrészt pedig egy szerkesztő pár elegáns rúgással a helyére törte volna őket. Ilyen pl. az infodumpos megoldás: sok mindent úgy tudunk meg, hogy Jordannek valaki átadja az infót, elmondja szépen. Ez eddig oké – de a regény közepének az alapmotívuma, hogy valahol összegyűlnek a skacik, és ott elmondanak dolgokat. Aztán átmennek egy másik szobába, és ott megint elmondanak dolgokat. Egyébként ez engem különösebben nem zavart, csak kívülről nézve szükségtelennek tűnt számomra: Gabi olyan rohadt jó akciójeleneteket ír, hogy szükségtelen a sok infodump – vigyél oda, és mutasd meg!

Az akcióktól ugyanis ledobtam a hajam. Ezeket a részeket általában nem szoktam szeretni, mert az írók valahogy nem tudnak mit kezdeni egy vívással vagy egy bunyóval – lévén, nem hogy egyikben sem vettek részt korábban, de még csak nem is nagyon fárasztották magukat azzal, hogy megnézzenek ilyesmit.

Na most, azt azért erősen kétlem, hogy az írónő harcolt már láthatatlan bukott istenek ellen, de ahogy megírta – az annyira jól sikerült, hogy attól a hideg futkosott a hátamon. Kevés ilyen izgalmas csatajelenetet olvastam az utóbbi időben.

Összességében, ha olyan ember vagy, aki szeretne

– komoly világépítésről
– jól sikerült, zúzós csatajelenetekről
– komplex és totálisan őrült karakterekről (ismétlem, láncdohányos vámpírlord és szuicid arkangyal, for Pete's sake!)
– jó kis magánmitológiáról

YA regényt olvasni, akkor itt van, ez az.
SZEX! és most, hogy rám figyelsz, olvasd el ezt a könyvet, mert ezt keresed.

És hogy miért gondolom úgy, hogy Gabriella Eld a jófej alteregóm egy párhuzamos univerzumból?
1. MITOLÓGIA
2. ERDEI ELFEK
3. YA (mint az én Holdárnyékom)
4. Ugyanazt tudnám csak felróni neki, amit a saját Cleaduromnak is
5. Ezek mezítlábaznak. (Igen, váltig állítom, ez a szó létezik.) Ebben a könyvben szinte mindenki ezt teszi. :D
6. Mindketten az ellenkező nem szemszögében szeretünk írni.

Most így hirtelen ennyi jut az eszembe. :D

A pontozásról: ezzel nagy gondban voltam, mert bár felismerem a kötet „hibáit”, azokat íróként ismerem fel, olvasóként nagyon jól szórakoztam. És amúgy is: ez egy első könyv, én pedig lágyszívű kandiscukor kiscica vagyok, így a négy és fél csillag mellett döntöttem. :) Ha a második rész csak ilyen jó (márpedig szerintem még jobb lesz), akkor már boldog leszek.

Hát ebben a kis történetben díszes egy kompánia gyűlt össze. Volt itt vámpír, fél-vámpír, tündér, pán, dévák, Halhatatlanok és még a Pokolból is képviseltette magát pár személy. Elég sok karaktert vonultat fel az írónő, de az összes közül a legkiemelkedőbb számomra Gok von Montgomery volt, aki lelkekkel foglalkozik, emellett pedig zongoraművész. Imádtam a cinizmusát és a fekete humorát.
A cselekmény elején kicsit lassan indul be, megismertem Jordan emberi síkon játszódó történetét, amiről kiderült, hogy csak manipuláció. Igen, ez számomra is elég nagy sokk volt, szóval nem csodálom, hogy Jordan sem tudott dűlőre jutni az egésszel. Mikor pedig megfogják és magukkal viszik a „saját világába” vagyis az elementálok síkjára, azon még jobban kiakad. Az agancsokat a fején már meg sem említem, hogy mit váltott ki a gyerekből. Ja, igen, szóval attól a ponttól, hogy átkerült a saját síkjára már beindultak az események és az emlékszerzés. Én naiv azt hittem, hogy ebben a könyvben vissza is szerzi mind a hármat, a másik kettőben pedig nem is tudom, mit csinál. Mondjuk, legyőzi az ellenségeit és békét hoz a síkok között? Talán, de nem így lett. Három emlékfoszlány három könyv mennyire logikus, kár, hogy én nem erre számítottam. Szóval elég nagy volt a meglepetés, mikor erre rájöttem.
Ajánlom azoknak a könyvet, akik bírják a fekete humor, nem rettennek meg a sok vértől és az esetleges káromkodástól.

Bővebben:
http://dorkaanyaolvas.blogspot.com/2017/04/gabriella-el…

Az Emlékek Jordan számára egy kemény dark fantasy, ami egy percre sem kíméli olvasóját. Egy olyan világba repít minket Gabriella Eld, ahol mihamarabb meg kell acéloznunk lelkünket, Jordan-nel együtt (aki elvesztette emlékeit), hogy felvehessük a harcot a kegyetlen és kiszámíthatatlan ellenséggel szemben.
A felépített világ komplex, a szereplők egyediek, a cselekmény pedig magával ragadó. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legegyedibb regény, amit valaha olvastam. Én személy szerint nagyra értékelem, hogyha egy történetről süt a fantázia és a kreativitás, és az Emlékek Jordan számára egy ilyen regény. Vannak benne irodalmi értelemben vett abszurd jelenetek, trágár beszéd – ám ezek mind hozzátettek az olvasói élményhez.
A történetet alapvetően a nyolc főszereplő szemszögéből követhetjük végig, tehát mindenkinek belebújhatunk a bőrébe, akik Jordan oldalán állnak. Megismerhetjük belső démonaikat, céljaikat. Emellett a mellékszereplők is kaptak kisebb részeket, így még szövevényesebb háttér épül a cselekmény mögé, még mélyebbre merülhetünk az Írónő világában… ami roppant izgalmas, ezért én egyáltalán nem bántam. ☺

Úgy gondolom, mindenképp érdemes egy esélyt adnod ennek a könyvnek, hogyha kedveled a fantasy történeteket, nem irtózol a vértől és a morbid szereplőktől. Nem fogod megbánni. :)

Bővebben…
https://mymoonlightlibrary.blogspot.hu/2017/02/gabriell…

Ennek a könyvnek a borítója és a címe fogott meg igazán.
Mikor rátaláltam, akkor csupán egy darab öt csillagos értékelés volt, de az szöveg mentes, és egy négy és feles szöveggel.
Beleugrottam a szakadékba úgy, hogy ötletem se volt, mit találok, ha az alján.

Nos, találtam egy jó alapkoncepciót, bár, aztán rájöttem, hogy ez csak valami bevezetőféleség, és a valódi történet egy teljesen más létsíkon fog játszódni.Egy olyan helyen, amit mindenki úgy ismeri, mint a tenyerét, kivéve a főszereplőnket.
Ugyan is a srácnak egy deka emléke nincs konkrétan az életéről.
Fincsi, mi?
A regény igazából erre épül, hogy visszakaphassa azt, aki valójában és ne csak valami hamis árnyéka legyen önmagának.

Nos, találtam karaktereket. Rengeteget, nagyon rövid időn belül.
Nem is erre húztam igazán a számat, bár, pont úgy, mint Jordan én is nagyon belekavarodtam az elején, hogy ki-kicsoda.
Ami elszomorított, hogy nem ismertünk meg senkit igazán néhány felületi tulajdonságtól eltekintve. Persze, az emlékek miatt nem voltak idegenek és kiderültek dolgok de erre azért várni kellett.
Örültem, mikor megláttam a váltott szemszöget, de sajnos egyedül Rio karakterét kedveltem meg, a többiek olyan semlegesek voltak számomra. Olyanok, akiknek én is simán adhattam volna személyiséget, vagy álmokat, mert kiforratlanok.

Sajnálom, hogy nekem ez most nem jött össze, akartam szeretni…lehet, rosszkor vettem kézbe, nem volt meg hozzá a kellő hangulatom.
Nem tudom, mindenesetre az biztos, hogy az elképzelés egyedi, és ha az embernek van türelme megvárni, hogy beinduljon a gépezet, onnantól aki szereti a műfajt, azt meg fogja fogni.
Adjatok egy esélyt neki, mint én tettem. Aztán kiderül…:)

El is kezdtem olvasni az eleje elég szokatlan volt nekem: Jordan másnak hittelek, hol ez a párhuzamos dimenzió? Aztán félreraktam a könyvet egy másik könyv miatt… (Alíz újabb rossz lépése!) Aztán hagyjuk félbe, és utána mégis ott kötöttem ki, hogy akkor folytatom. Egyhuzamban lenyomtam körülbelül 150 oldalt, aztán félreraktam mert annyira belefájdult a szívem, hogy csak az első rész van nálam, és ha hamar befejezem várhatok a második részre… Szóval így szép lassan naponta olvastam (jó) pár oldalt, aztán csak: Muszáj tudnom a végét! És végigolvastam, és az a borzasztó jó érzés, hogy neked most azonnal valaki adja ide a második részt, valami felbecsülhetetlen:) Most még ráadásul új kedvencet is arattam, aminek nagyon örülök.*-*
Itt tudod tovább olvasni a véleményemet»> http://mindenamikonyvek.blogspot.hu/2017/07/gabriella-e…

Kifejezetten élveztem ezt a történetet! Rengeteg szereplő, rengeteg szemszög, mégsem éreztem, hogy kaotikus vagy zavaró lenne. Kellőképp sötét, épp erre volt most szükségem. A világfelépítés annyira részletgazdag, érdekes, és változatos, hogy el sem hittem, hogy ennyi minden belefér úgy egy első kötetbe, hogy nem untam. Nekem kifejezetten tetszett az a módszer, hogy Jordannak elmesélik, hogy amúgy ő kicsoda és micsoda, mert hogy nem emlékszik az életére. Éli az átlagos középiskolások életét, kosarazik, csajozik, füvezik, egyszer csak bumm, kiderül, hogy ő egy másik világból származó erdőszellem!

Gokkot én nagyon bírtam, annyira szarkasztikus, de vicces, hogy szerintem nem lehet nem imádni. Akkora egy s*gg, de közben azért jó ember démon. Nagyon tetszett ez a megközelítése a mennynek és a pokolnak, meg hogy a bandában voltak angyalok és démonok is. Sosem tudhatod, hogy egy angyali álarc mögött miféle gonosz bújik meg.

Viszont, nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy nagyon sok elírási, elválasztási hiba, gondolatjel hiány, egybemosódó párbeszédek vannak benne. Ami engem kifejezetten zavart. Valamint, ami tudom, hogy nem a könyv hibája, de olyan kényelmetlen volt fogni, mert olyan erős a kötés benne, hogy becsukódik.

Viszont a történet nagyon jó! Kellett egy kis idő, míg felpörögnek az események, nekem viszont a lassabb, bevezetős részek is tetszettek. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

Bővebben:
https://habarkonyveskocsma.blogspot.com/2017/08/gabriel…

Érdekes történet volt ez, amin még lehetne javítani. A megteremtett világ nem szokványos, és a benne szereplő lények sem sztereotípek, bár sok hasonlóságot mutatnak az általam elképzeltekkel (pl. vámpír). A váltott szemszögek jók voltak, mert rengeteg információt így tudtunk meg a szereplőkről és az eseményekről. De: túl sokszor változik a szemszög, így néha elvesztem, nem mindig tudtam követni, hogy éppen kinek a szemszögéből is látjuk az eseményeket. A szövegre meg nagyon ráférne egy szerkesztő, mert maradt benne magyartalan mondat, helyesírási hiba, és néha nem eléggé konzekvens a szöveg. Az általam leírtaktól eltekintve, ez egy jó kezdő kötet (ha nem is függővéggel, de nem lezárt cselekménnyel), amit örömmel olvastam.

Hirtelen nem is tudom mit kéne írjak, jelenleg még a befejezés hatása előtt állok.
Gabriella Eld-nek sikerült egy olyan fantasy-t írnia, amiben bár minden megvan, ami kell egy jó fantasyba, mégis más…persze jó értelemben. A karakterek szerethetőek (bár Nestor azért ritka idióta…és vannak vele amúgy is furcsaságok). Hosszabb értékelés majd videóban, aztán hajrá második rész :D

Ez is hirtelen felindulásból elkövetett könyvheti szerzemény volt, és nem is bántam meg. És dedikált, ami nagyon menő, vénségemre ezzel fogok dicsekedni a szomszédnéni unokáinak nekem nem kellenek, utálom a kölköket És még könyvjelzőm is van hozzá, muhaha!
Ahhoz képest, hogy első könyves és magyar szerzőről van szó, meglepően jó. A világfelépítése nagyon tetszik, látszik, hogy alaposan át van gondolva és kidolgozott, hiába van benne egy rakás természetfeletti lény, nem éreztem úgy, hogy csak minden össze lett dobálva, És mint tudjuk, a jó történet alapja a jó világkidolgozás. Mármint én tudom. Mennyire szuper ötlet már, hogy a Menny és a Pokol párhuzamos világok.
A szereplőkkel nem vergődtem még zöldágra, mindenkiben látom a lehetőséget, de csak Robint és Riót kedveltem meg igazán. Meg egy kicsit Gokot is spoiler Furcsamód Jordant és Nestort éreztem a leggyengébb láncszemeknek, ami tulajdonképpen érthető, nehéz lehet egyik pillanatról a másikba belecsöppenni egy másik világba és rájönni, hogy az egész életed egy hazugság. De Nestor olyan hülyén viselkedett, értem, hogy hiányzott neki a másik fele, meg minden, de szerencsétlen Jordannek csak még frusztrálóbbá tette a helyzetet.
A sok szemszögnek nem sok értelmét láttam, persze így mindenkinek nyerhettünk egy kis bepillantást a lelkületébe, de engem néha picit zavartak a váltások. Owen és Evon így is haloványak maradtak, bár látom bennük a lehetőséget. Szóval remélem, hogy a folytatásban mindenki nagyobb mélységeket kap.
A stílusáról annyit, hogy a szarkasztikus humora nagyon bejön, de engem néha zavartak a káromkodások. Aztán eszembe jutott, hogy a főszereplő egy tizenéves fiú, és minden helyrekattant. Ha illik a karakterhez, akkor felőlem jöhet, nyilván nem azt várom, hogy Jordan barokk körmondatokban fog sirámokat zengeni. Könyvek terén nagyon toleráns vagyok.
Viszont ami tényleg rontotta az élményt, az a sok elírás. Borzasztóan zavart, az még elmegy, ha egy-két betű kimarad, de amikor a mondat közepén volt egy sortörés, vagy valami rosszul volt elválasztva, az nagyon idegesített. Vagyis inkább az bosszant, hogy mennyire el tud ez rontani egy jó könyvet. Bár hozzáteszem, amikor a végén a halhatatlanok hallhatatlanok lettek, azon derültem egy jót. Szóval nem tudom, hogy aludt-e a szerkesztő, vagy nem is volt, vagy nem volt magánál, de remélem, a második részben nem lesz ennyi hiba, mert kíváncsi vagyok rá, és nem akarok ilyen zavaró tényezőket.
A legfontosabb pedig: teljesen odavagyok a borító tapintásáért, annyira jó simizni meg fogdosni.

Az Emlékek Jordan számára egy olyan fantasy, amihez hasonlóhoz még nem volt szerencsém. Nem a hagyományos, tökéletes hősökkel telepakolt „hű, de szerelmes”, csöpögős nyáltenger, hanem egy olyan fantáziavilág, ami valóban egyedi és elhatárolódik az általam eddig ismert hasonló műfajú regényektől. Van itt minden, ami egy jó fantasy elengedhetetlen kelléke, pokolbéli zongoristától kezdve vámpír-fenevad keveréken át szuicid arkangyalig, mégsem éreztem azt, hogy egy katyvasz lenne a történet. Mindenkinek megvan a maga helye és szerepe a sztoriban; a szereplők frappánsan egészítik ki egymást, és alkotnak egy – kicsi sete-suta – csapatot. Nem mondanám, hogy túl sok minden történt az első részben, de ez kifejezetten jó, mert egy jó fantasynál – szerintem – elengedhetetlen, hogy az első kötet megfelelő ütemben haladva építse fel a világot, ami itt meg is történt. Ha ennél gyorsabban pörögtek volna az események, akkor követhetetlen lett volna a történet, és mivel az írónő jó sok szereplővel dolgozik, az olvasó könnyen zavarodhatott volna bele a sztoriba. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne, éppen ellenkezőleg. A szereplők olyannyira viszik magával az olvasót, hogy már-már letehetetlen lenne a könyv, ha… És itt most van egy nagy "ha" bele lehetne nyúlni a könyvbe, hogy egy bizonyos szereplőt agyonverjek egy szívlapáttal. Kedves spoiler ! Huh… Szerintem sosem leszünk barátok. Ilyen jól megírt irritáló karakterhez még soha nem volt szerencsém. De komolyan… mikor spoiler fel tudtam volna rúgni. Igazából, végig fel tudtam volna rúgni. Amúgy is, a srác spoiler úgyhogy extrán kijárna neki egy nevelő jellegű nyakleves :D A kedvenc karakterem határozottan Gok volt, aki a lelki szemeim előtt végig úgy nézett ki, mint Gaara a Naruto-ból spoiler Összességében azt mondanám, hogy az Emlékek Jordan számára egy merőben új megközelítése a fantasy műfajnak. Üdítő volt végre nem romantikus, csillogó vámpírokról olvasni. :) Kíváncsian várom a folytatást. :)