Az ​elveszett délelőtt 7 csillagozás

Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt

Gabriela ​Adameşteanu 1942-ben született, Bukarestben szerzett bölcsészdiplomát. Pályája kezdetétől elismert regényíró, novellista, műfordító, kiváló szerkesztő, irodalomszervező, s nem mellesleg tevékeny, nyitott közéleti személyiség. Magyarul eddig A találkozás című regényét olvashattuk, amely nyomban felkeltette az irodalomértő közönség figyelmét. Az elveszett délelőtt 1983-ban jelent meg Romániában. Két idősíkon, a Ceauşescu-éra sivár jelenében és a (némelyeknek) megfényesedő múltban játszódik a cselekmény. Egy öregasszony, míg átutazik Bukaresten egykori gazdáihoz sovány kegydíjáért, hányatott életére is visszatekint. Az ő szemszöge a viszonyítási pont, melyhez képest kibomlik a többi szereplők, élők és holtak esze járása. Majd’ évszázadnyi román történelem elevenedik meg egyszerre alul- és felülnézetben, pőre tényeivel és kényes dilemmáival: árnyalt, groteszk és szívszorító rajza az emberi viszonyoknak, indulatoknak, egyszersmind kompozíciós, de főként nyelvi bravúr, amelyet… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2010
592 oldal · ISBN: 9789630789103 · Fordította: Koszta Gabriella

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

balagesh I>!
Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt

Mindig meglepődöm, ha egy könyvnél megtapasztalom a mulandóságot. Ha azt látom, hogy miképpen változhat, akár enyészhet el teljesen a jelentősége. Egy adott kultúrán belül még talán könnyebben vissza lehet nyúlni egy másik korba. Az élő és a tanult hagyomány segít élővé vagy legalább értelmezhetővé tenni valamit, vagy legalább az emlékmű előtti tiszteletadás érzését előhívhatja. Mindez egy fordítás esetében kevésbé lehetséges. Ez a könyv 1983-ban off, még a kommunizmusban jelent meg – nekünk magyar olvasóknak ez akár bejárást is engedhetne a műbe. Úgy látom, a 2010-es években egészen sok fordítása készült el, és a magyar kiadást a nagyobb nyelveket tekintve talán csak a francia előzte meg. Vagyis egy nemzetközileg is nagy karriert befutott és komoly visszhangot kiváltott műről van szó. Mindezt csak azért írom le, mert nagyon erős a szakadék a kortárs olvasási elvárások és a klasszikushoz való közelítés között.
A szöveg a belső gondolatsorok és a megszólalások közötti távolságra épít. Mindig megtapasztaljuk, hogy a gyakran a negatív véleményt tükröző gondolatsorból mi marad az illendő megszólalás keretei között. Vagy hogy a beszélő a szándékát milyen úton-módon kívánja elérni. Ez különösen az I. világháborús részben erősödik fel, ahol egy család belső viszonyait egy szerelmi háromszög által meghatározott térben ismerhetjük meg, és az adott eseményeket mindhárom fél átéli és átgondolja.
Próbálom elképzelni, milyen lehetett ezt a (ha jól tudom, akkoriban még cenzúrázott) könyvet a ’80-as években is szigorú légkörű Romániában olvasni. Milyen érzés lehetett, hogy a 20. századról semlegesen, a hivatalos értelmezéstől függetlenül beszél valaki. Milyen lehetett olyan művet olvasni, amelynek a legfontosabb kérdése az, hogy kinek mit mutathatunk meg magunkból, ki mit gondol rólunk, hogyan helyezkedünk magánviszonyainkban is, milyen apró feltételezések, vádak indulhatnak meg akár egy figyelmetlenségből megválaszolatlanul hagyott kérdés nyomán. Próbálom megbecsülni a könyv helyi értékét. Nehezen megy csak.
Élvezhetném még az egyszerű elbeszélő figuráját. A szerző az előszóban említi, hogy a ’70-es években találta meg a szegény, kiszolgáltatott idős nő hangját. Az ő napjából nőtt ki a regény. A román múlt elbeszélhetőségét jelenleg nem lehet értékelni, hiszen a történelmi tudás most hozzáférhető, viszont a női nézőpontok erőssége és hitelessége talán a jelenleg legérdekesebb vonása ennek a műnek. Mindössze két férfit ismerhetünk meg igazán off – éppen a liaison kapcsán. A finomkodó szalonlégkör mindig is untatott off, így számomra (akárcsak @ppeva számára) a közepe érdektelen volt. Biztos vagyok benne, hogy ma egy teljesen női hangra szerelt nagyregényként óriási siker lehetne. De az írói eszközök, a tartalmi különlegességek egykori újdonsága mára megfakult.
Összességében úgy érzem, ebből a mécsesből örökre eltávozott a szellem, és az élvezhetősége nagyban múlik azon, hogy az olvasó rendelkezik-e személyes élményekkel.

6 hozzászólás
ppeva P>!
Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt

Huhhh. Hát ez feladat volt, pontosabban menet közben vált feladattá. De kiolvastam, befejeztem.
Ez a könyv többször a kezembe került a könyvtárban, addig kerülgetett, míg végül hazahoztam. Számos oka volt, többek között az, hogy rájöttem, szinte nem is olvastam még román irodalmat.
Olvasás közben egy idő után gyakran eszembe jutott a szarka meg az ő farka. Mert ha ez a regény kevesebbet markolt volna, rövidebb lett volna a hatszáz oldal vagy 2-300 oldallal (vagy esetleg az a 2-300 oldal jobb lett volna…), mennyire más lett volna! Így az első 120 oldalt olvasva örültem, milyen jó könyvre leltem, aztán jött a neheze, amikor folyton elaludtam rajta, szenvedés volt kézbe venni, és ha ránéztem a borítóra, még a címét is félreolvastam – Az elveszett délelőtt-ből elcseszett délelőtt lett… De megérte kitartani, mert a végén megint feltámadt a regény, és a befejező rész megint nagyon tetszett. Mert volt benne ötlet is, svung is, humor is, gondolat is, teljesen magával ragadott a monológfolyam. (Emlékeztetett kicsit egy lengyel regényre, Wiesław Myśliwski Traktat o łuskaniu fasoli című, szintén monológfolyamos regényére.)
Jó volt, hogy a könyv végén volt egy történelmi összefoglaló, hiszen Románia történelméből nekem csak egyes erősen kivonatos részek voltak ismerősek, és így legalább utólag megértettem néhány összefüggést. Egyébként pont a középső rész volt az, aminek szándéka lehetett a családtörténet mellett az országtörténet bemutatása is – voltak benne számomra teljesen ismeretlen, figyelemfelkeltő momentumok. Akár érdekes is lehetett volna, de nekem nem az volt. Hosszú lett és unalmas, ellentétben a remek kezdő és befejező részekkel.

Joeymano>!
Gabriela Adameşteanu: Az elveszett délelőtt

Elolvastam, végigrágtam magam rajta. Nem erre számítottam, és igazából nem is tetszett. Biztos megvan a maga szépsége, és biztos vannak olyan olvasók, akiknek tetszik, de engem nem nyűgözött le. Nem tetszett a folyamatos nézőpontváltás, a hirtelen 50 év ugrás az időben, majd kb. 300 oldalra ottragadás. De biztos megvan a szépsége, mondom.


Népszerű idézetek

balagesh I>!

Egy nőnek elsősorban önmagának kell tetszenie – ez tartást ad neki.

165. oldal

balagesh I>!

Csak saját érzékeny és határozatlan természetére vethet, amiért képtelen bárkinek egyenesen a szemébe mondani, amit gondol, és ettől ilyen bonyodalmakba keveredik.

141. oldal

balagesh I>!

a román közvélemény sajnos nagyon képlékeny egy zsarnok politikus kezében… Ilyen valaki a közvéleményt viszonylag könnyen az érdekeivel ellentétes irányba terelheti… Ennek okát nagyon jól ismerjük: nálunk a tömegből aggasztóan hiányzik a demokrácia gyakorlata, és egyetlen nemzedék nem is képes tradíciót teremteni, másodszor: ezért a követeléseit sem tudja érvényesíteni, viszont nagyon könnyen lefegyverezhető, és mint általában a pórul járt ember, kevéssel is beéri… De mindenekelőtt nem szolidáris, ezt a hiányosságát minden szinten tapasztalhatjuk. Tehát az előbbiekre visszatérve, remélem, nem értett félre, nem akarok ellentmondani: igen, éppen azt gondolom, hogy a mi tömegeinket könnyen a saját érdekeik ellen lehet fordítani…

173. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Az életnek ezek a boldog pillanatai, amikor az ember megmagyarázhatatlanul boldognak érzi magát, megmaradnak, de ez csak később válik nyilvánvalóvá. Ő is később jött rá, hogy a boldogság ilyen nyugalmi pillanataira nagy veszélyek leselkednek, be is ütött minden baj, de mégis ő a szép emléket őrzi.

138. oldal

ppeva P>!

– Mert nálunk, kedveseim, az emberek eleve fáradtak, elve lemondóak, mintha egy csomó nehéz és kiábrándító életet leéltek volna már, és már réges-rég lemondtak volna arról, hogy ellenálljanak a mindenható gonosznak. De a szervezetlenség, ideiglenesség, primitívség mégis spontán szaporodik. Mint porban a mikrobák. Mintha a levegőben volna a fertőző rendetlenség.
– Egy enzim – mondja nevetve a vendég.
– Igen, nevezheti enzimnek is – bólint a professzor. – A mindenható korrupció, a káosz, a felületesség enzime. Csupa olyan rossz, amelyekre már apám is panaszkodott, amelyekre mi is folyton panaszkodunk. És ez mind összegyúrva csak tovább erjeszti azt a tunyaságot, amelyben minden energia megfeneklik, tönkremegy, elsikkad. Mert az ifjúságunk, a gyerekeink, látják-e, milyen tehetségesek? Milyen csodálatosak a gyerekeink, és milyen kiábrándítóak a felnőttek…

330-331. oldal

ppeva P>!

…nem keresném idegesen zsebeimben a Fructines Vichy feliratú fémdobozt, traitement rationnel de la constipation, migraines, díspepsies, maladies du foie, de l'estomac, de l'intestin, * megvan, na végre! Jól ismert édeskés savanyú ízével a nyelvemen jólesik megkönnyebbülten sóhajtanom, …
* székrekedés, emésztési zavar, máj-, gyomor- és bélpanaszok rendezésére.

278. oldal

2 hozzászólás
ppeva P>!

Nem először tapasztalom, hogy az emberek ellenséges indulattal ezernyi szemrehányást raktároznak el a szívükben és kellemetlen megnyilvánulásaik vannak velünk szembe, de két nap múlva képesek, mint egy szivaccsal, mindent kitörülni, saját súlyos tetteikről is könnyen megfeledkezni, aztán harmadnap mindent elölről kezdeni, és ebben a zavaros viselkedésben nem találnak semmi kivetnivalót. nemcsak nőknél (akiktől nem várható el sem logika, sem következetesség), de férfiaknál is megfigyeltem ezt a számomra ízléstelen magatartást.

400-401. oldal

ppeva P>!

– … Mit keresgél már megint?… Keres valamit, Delcă asszony?
– A szatyromat! Azt mind keresem, be akarok venni egy hiposerpilt, egy carbaxint, mer' itt csak ittam egyik kávét a másik után, s most mintha… Hagyja csak, kimegyek egy kis vízért a konyhába.

481. oldal

1 hozzászólás
ppeva P>!

Jó leány volna ez az Ivona, csak olyan kelekótya! S a fia is pont olyan, mer' arra is azt lehet mondani, hogy nem volt rossz gyermek, de az is olyan hóbortos volt! Mer' az is hóbort, örökké csak a könyvet bújni! Azt nem is lehet ép ésszel megúszni! Attól nem tud józanul gondolkozni. Azért hagyja, hogy tönkremenjen itt a ház, ő pedig a világot járja!

511. oldal

ppeva P>!

Ó, jobb is, hogy nincs gyermekem! Jó, hogy a Fennvaló nem adott nekem gyermeket, mer' ő tudja, mit mér csinál! Ahol gyermek van, ott baj is van… De most már a gyermekeknek is van bajuk elég a szülőkkel, most már a gyermek kerül bajba az egész családjáért. Mer' hetedíziglen – a kommunistáknál ez a törvény. Akkor aztán nincs, aki egy jó szót szólna az emberhez, aki reá nyitná az ajtót, ahogy ezekre se. … Úgyhogy jó is, hogy nincs gyermekem, ki tudja, az is milyen bolond volna! Kínlódj, neveld fel, mondj le érte mindenről, aztán jön egy nőci, s már ott is hagyott.

511-512. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Francisc Munteanu: A kis szeplős
Domnica Radulescu: A trieszti gyors
Bogdan Suceavă: Éjszaka valaki meghalt érted
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Radu Aldulescu: Jeruzsálem prófétái
David Benioff: Tolvajok tele
Böszörményi Gyula: Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán
Heinrich Harrer: Hét év Tibetben
Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére