A ​misztérium bölcselete 0 csillagozás

Gabriel Marcel: A misztérium bölcselete

Gabriel Marcel (1889–1973) a 20. századi francia filozófia meghatározó alakja volt, akit általában a „keresztény egzisztencializmus” legfőbb képviselőjének tekintenek, jóllehet ő maga a neoszokratizmus megjelölést részesítette előnyben. Agnosztikus zsidó családból származott, majd 1929-ben megkeresztelkedve belépett a Római Katolikus Egyházba. Martin Heidegger Lét és idő című munkájával egy évben jelent meg korszakalkotó jelentőségű Metafizikai naplója, amely megalapozta és kijelölte gondolatvilágának későbbi fejlődését. Nem alkotott elvont filozófiai rendszert, hanem a konkrét emberi létállapot alapvető problémáit, illetve a problémák világát meghaladó ontológiai misztériumot kutatta. Részletesen elemezte például az interszubjektivitás, a jelenlét, a teremtő hűség, a birtoklás, a rossz és a halál kérdéseit. Egész életművében azt hangsúlyozta, hogy az emberi életben rejlő misztériumok végső vonatkozásukban a legfőbb titokra: a keresztény kinyilatkoztatásra mutatnak.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: XX. századi keresztény gondolkodók Vigilia

>!
Vigilia, Budapest, 2007
194 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637964855 · Fordította: Bende József, Cseke Ákos, Nagy Zsolt Péter

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 9


Népszerű idézetek

ajikarei P>!

A halál életünk egyetlen olyan eseménye, amely bizonyosnak tekinthető. A róla való gondolkodás ezért olyan igéző hatással lehet ránk, ami egész tapasztalati mezőnket uralmába keríti, kioltja minden örömünket, megbénítja kezdeményezéseinket. Azt hiszem, minden erővel muszáj jelezni, hogy a halálnak és a nemlétnek ez a meta-problémája igenis lehetséges, hogy az öngyilkosság is az – hogy az öngyilkosság bizonyos szempontból a kísértés és az árulás őstípusa, és hogy az összes többi kísértés és az összes többi árulás belőle vezethető le. Nem elég tehát közhelyszerűen azt mondani, hogy létezőként alá vagyok vetve a halálnak, hanem azt kell mondani, hogy ki vagyok téve a halál iránti vonzalomnak, ahogyan annak is, hogy a világot illúziók olyan palotájának tartsam, ahol a halálé az utolsó szó. Ha valóban megelégedhetnénk annak a kijelentésével, hogy – fizikai értelemben – a magam teste vagyok, a magam élete vagyok, ha tartanánk magunkat ezekhez az állításokhoz, akkor kétségkívül valamiféle igazságértéket kellene tulajdonítanunk nekik; ez azonban lehetetlent. Annak a legmélyen, amik vagyunk, el kell ismernünk egyfajta tétovaságot; és ennek az egzisztenciális derengésnek megfelel lelkünk magaslatán a hit derengése. Nem teljesen igaz, hogy én a magam élete vagyok, hiszen olyankor ítélkezem életem felett, és egyáltalán nem ismerem fel magamat benne; ez az ítélet pedig csak arra alapozva születhet meg, ami én vagyok, azaz amit hiszek. Innentől fogva indul meg az a mozgás, amelynek révén megszabadulhatok a halál objektív pesszimizmusától. […] ez nem lehetséges, hacsak nem a kegyelem révén. […] Amire emberi sorsunk legszigorúbb elgondolása, a kinyilatkoztatott valóságon innen, egyedül feljogosít, az az, hogy minél inkább felkészüljünk arra, hogy aktív módon átjárhatóvá váljunk annak a Fénynek a számára, aminek révén világra jöttünk, és ezáltal lehetővé tegyük a magunk számára annak a reményét, hogy a halál csak azért szakít el minket saját magunktól, hogy még jobban a létbe állítson.

153-154. oldal, A teremtő hűség (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

Hívő vagyok egy nem hívővel szemben. Láttuk: nagy a kísértés bennem arra, hogy hitetlenségét úgy értelmezzem, mint ami rosszhiszeműséget vagy rosszakaratot feltételez. Azt is beláttuk, hogy ellent kell állnom a kísértésnek, és a másik megértése érdekében jelenősen meg kell nyílnom, hogy olyannak képzelhessem el belső magatartását, amilyen az az ő számára (nem pedig az én magatartásom függvényében). Ezáltal arra a gondolatra fogok jutni, hogy számomra megadatott valami olyan dolog, ami az ő számára nem. Majd el kell gondolkodnom ennek az adománynak a természetéről és az ellenkezőjéről. Itt lép közbe azon körülmények vizsgálata, amelyek között a hitet valóságosnak lehet tekinteni. Azt hiszem, ez a vizsgálat lehetővé teszi annak felismerését, hogy a realitás szót itt nem lehet sem az érvényesség, sem a gyakorlati hatékonyság értelmében venni. Sokkal inkább annak kiderítéséről van szó, hogy a hívő – vagy inkább én, aki hívőnek nevezem magam, valóban tudtam-e válaszolni a hozzám intézett hívásra, mivel a válasz csak az én saját életem által jelenített vagy nem jelenített állításban valósulhat meg, vagyis nem pusztán, vagy nem lényegileg a pontosan leírható és megszámlálható cselekedetek által, hanem azáltal, ami belőlem a többiekre árad vagy ragyog. Más szóval, a reális hit lényegéhez hozzátartozik, hogy semmilyen tekintetben nem hasonlítható birtokláshoz, amivel büszkélkedhetünk. Ha hetvenkedünk vele, rögtön eltorzul. Ily módon fel kell mérnem azzal a hittel szembeni egyenlőtlenségemet, amelyről látszólag azt mondtam, hogy a birtokom, vagyis tekintetbe kell vennem hitetlenségemet is azon belül, amit a hitemnek nevezek. Ezáltal rögtön kommunikáció alakul ki közöttem és aközött, aki minden további nélkül nem hívőnek nevezi magát – és párbeszédünkre az igazság fénye vetül, ami egyben a felebaráti szeretet fénye is.

162. oldal, Elmélkedés Isten létezésének bizonyíthatóságáról (Vigilia Kiadó, 2007)

1 hozzászólás
ajikarei P>!

[…] immár beléptünk magának a kétségbeesésnek a korszakába. Egyfolytában hittünk a technikában, vagyis a valóságot problémák összességének tekintettük – ugyanakkor ma már a technika globális csődje ugyanolyan világosan látható, mint részleges sikerei. Arra a kérdésre, hogy vajon mire képes az ember, még azt válaszoljuk: arra, amire az általa létrehozott technika. Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy a technika nem képes megmenteni önmagától az embert, ám arra igenis képes, hogy az ember lényének legmélyen lakozó ellenséggel a legfélelmetesebb szövetségeket kösse.

29. oldal, Az ontológiai misztérium tételezése és konkrét megközelítései (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

Lehetetlent volna fel nem ismerni, hogy az a fény, amelyre hitem által megnyílok, messze nem ragyogja át teljes egészében a lényemet, hanem a legtöbbször inkább én magam vagyok az, aki elhomályosítom őt. Amennyiben nem vagyok áttetsző, nem hiszek. A hitetlenség és a homály ugyanaz. És amit itt a hit kapcsán próbáltam kifejezni, az nemcsak a hit, hanem a szerelem és a szeretet valóságra is igaz.

152. oldal, A teremtő hűség (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

A konformizmus, legyen az bármilyen jellegű – intellektuális, esztétikai, politikai –, nem egy személytől, hanem egy csoporttól származó bizonyos jelszónak való alávetettséget jelent, mely csoport annak megtestesítőjének állítja be magát, amit gondolni kell, amit értékelni kell egy meghatározott országban, egy pontosan meghatározott időszakban, ám természetesen tartózkodik annak elismerésétől, hogy a tudás vagy az ízlés valamennyi történelmi módozata viszonylagos jellegű.
Szemben azzal, amit a 19. század folyamán a pozitív tudományhoz hozzákapcsolódó szofisztikus jellegű filozófia – mely valójában csak a tudomány parazitája – kívánt állítani, abszurd dolog az erény gyakorlásában morális konformizmust látni, minthogy a valódi erény, függetlenül attól, hogy gyakorolja-e a hívő, vagy sem, nem egy parancsolat mechanikus végrehajtása, hanem a szabadság sajátos aktusa.

167. oldal, Az ortodoxia szemben a konformizmussal (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

Ha létezik kötelező feladat a hívő számára, akkor az mindannak felismerése, ami hitetlenség csak lakozik benne.

93. oldal, A véleménytől a hitig (Vigilia Kiadó, 2007)

Fehérló_Filozó_Fia>!

„Ami leltárba vehető, mindig alkalom a kétségbeesésre”? – Ez az észrevétel számomra nagyon fontos, mivel ebben látom a gyökerét annak, amit legszívesebben a birtoklás tragédiájának neveznék.

60

ajikarei P>!

[…] maga a Hit, magára a Létre alapozott legyőzhetetlen bizonyosság. Itt, és csak itt, nemcsak valóságos, hanem egyben értelmes feltétlenséghez jutunk; az abszolút Te feltétlenségéhez, amelyet a Miatyánknak Legyen meg a te akaratod kezdetű sora fejez ki.

113. oldal, A véleménytől a hitig (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

Az ortodoxia a testet öltött Ige iránti abszolút hűséget jelenti […]

165. oldal, Az ortodoxia szemben a konformizmusokkal (Vigilia Kiadó, 2007)

ajikarei P>!

Az ortodoxia, vagyis Krisztus mellett csak alázat által tanúskodhatunk, amely nem puszta magatartás, hanem egy reális és sorszerű helyzet felismerése. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ugyan nem áll hatalmunkban egyáltalán nem tanúskodni, azonban sajnos nagyon is tanúskodhatunk Mesterünk ellen, és növelhetjük azok számát, akik naponta megújítják Keresztre feszítését. Mindenféle konformizmus tévedése abban rejlik, hogy azt hiszik, beiktatható egy közbülső álláspont a kétféle tanúságtétel, az igen és a nem közé, amelyekben valamennyi spirituális sors kikristályosodik, és amelyeken kívül pusztán a vélekedés szétfolyó köde számára van hely. Csakhogy az ilyen köd semmivé lesz az éjszakában, ha nem a napfény váltja fel.

176. oldal, Az ortodoxia szemben a konformizmussal (Vigilia Kiadó, 2007)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Jean-Paul Sartre: A szabadságról
Jean-Paul Sartre: Exisztencializmus
Albert Camus: A lázadó ember
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal
Albert Camus: A pestis
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről
Blaise Pascal: Gondolatok
Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész