Tizenkét ​vándor novella 170 csillagozás

Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

"Egyik ​városnak se volt már semmi köze ahhoz, ami bennem élt róluk. Mindegyik, akárcsak az egész mai Európa, döbbenetes változáson esett át: a valóságos emlékeim a memóriám által teremtett kísérteteknek tűntek, a hamis emlékeim pedig olyan meggyőzőek voltak, hogy kiszorították a valóságot. Így aztán képtelen voltam megállapítani, hogy a csalódás és a nosztalgia közt hol húzódik a határ. Ez lett a végső megoldás. Mert végre megtaláltam azt, ami a legjobban hiányzott ahhoz, hogy be tudjam fejezni a könyvet, és amit csak az évek múlása adhatott meg: az idő távlatát.
E kalandos útról hazatérve újra átírtam minden novellát, az elejétől a végéig, nyolc lázas hónap alatt, amikor nem kellett eltűnődnöm azon, hogy hol ér véget az igazi és hol kezdődik a képzelt valóság, mert akkor már az a jótékony és hasznos gyanú élt bennem, hogy abból, amit húsz évvel ezelőtt Európában átéltem, talán semmi sem igaz. Ettől olyan könnyen ment az írás, hogy olykor már úgy éreztem, csakis a mesélés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1992

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434309 · Fordította: Egry Katalin, Scholz László, Székács Vera, Szőnyi Ferenc
>!
Magvető, Budapest, 2016
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434309 · Fordította: Egry Katalin, Scholz László, Székács Vera, Szőnyi Ferenc
>!
Magvető, Budapest, 2006
174 oldal · keménytáblás · ISBN: 963142202X

4 további kiadás


Enciklopédia 9


Kedvencelte 14

Most olvassa 15

Várólistára tette 74

Kívánságlistára tette 56

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Amadea>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

A szerzőtől olvasott két legutóbbi kötet (vagy inkább három…) eléggé elvette a kedvem az életmű folytatásától és már belenyugodtam, hogy nekem Márqueztől a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején lesz az etalon, de ezeknek az igényes kis újdonságoknak, amellyel a Magvető örvendeztette meg az olvasókat, nem tudtam ellenállni, ráadásul kedvesen megkaptam ajándékba, muszáj volt hát elolvasni.

A fent említett két művet nem taszította le a trónról, de meglepően tetszettek ezek a kalandos életű novellák, amelyek tizennyolc év alatt születtek meg és csak akasztott emberek nem voltak; némelyik történet tárcaként, másik forgatókönyvként indult, de olyan is akad, amelyet Márquez egy interjúban mesél el, a barátja leírja, ő pedig ezt dolgozza át. Az ötletek egy iskolásfüzetben hányódtak évekig és Márquez, bár nyugtázta a meglétét, különösebben nem mutatott irántuk érdeklődést. Naná, hogy amikor a füzetnek lába kélt, egyből rém érdekes lett. A majdani novellák további sorsa is kalandos, jó volt olvasni a kis bevezetőt, de minden életerőm is elhagyott, amikor belegondoltam, mennyi melóval járt ezeket megírni.

A novellák egy-egy városhoz kötődnek; gondolom, mindenki találkozott már azzal az érzéssel, amikor az édes nosztalgia összeütközik a valósággal és ezer darabra törik. Az érzés, amelyet ott, akkor rögzített az emlékezet, és keserű szájízzel fedezzük fel, hogy elmúlt, nem ismételhető meg, nem hozható vissza; hogy semmi nem lesz már többé olyan, mert a világ (és benne mi is) változik.

Abból a szempontból is érdekesek ezek az írások, hogy a laza városos tematikán kívül más nem fűzi össze őket; vannak jellegzetesen márquezi témák-stílusok, pl. A szentet le sem tagadhatná, de a Rémtörténetet vagy a María dos Prazerest se nehéz az íróhoz kötni.

Vannak itt azonban érdekességek; ezek az írások olyan szürreális-bizarr valamik, amelyeket általában nem szeretek olvasni, mert kényelmetlenül érzem magam közben (azaz hatnak), az egzisztenciális szorongás összes válfaját sikerül közben produkálnom. Ld.: ártatlan, épelméjű ember bolondokházába kerül, és amikor az embert megsorozzák némi jeges vízzel, pont úgy dadog és őrjöng, mint egy valódi elmebeteg. Ismerős, ugye? Persze, sok ilyenről olvashattunk már. Na, micsoda szerencse, hogy Márquez is bemutatja a saját példányát, és még egy rendszertelenül etetett macska is van benne, tiszta horror volt a számomra a „Csak azért jöttem, hogy telefonáljak”. A költői című Véred nyoma a havon ennek a testvére, szintén a valóság feletti kontroll elvesztése a témája. A Tizenhét megmérgezett angol is bizarr történet, egy zárvány az élet szövetében, amelybe jobb nem belegondolni.

A kafkai hangulatú novellák iránti zsigeri előítéleteimet leszámítva mindegyik írást szerettem olvasni – ugyan baromi sokáig tartott egy helyre terelni ezeket a vándorló novellákat, de megérte dolgozni velük.:) Talán a Csipkerózsika a repülőgépen az egyetlen, ami kissé kilóg a sorból (nekem), de a többibe ha akarnék, se tudnék belekötni – és ugyan miért akarnék?

1 hozzászólás
mbazsa P>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Noha Márquez az előszóban szabadkozik egy hosszabb sort, hogy mennyire nehezen veszi rá magát, hogy rövid elbeszéléseket írjon, és hogy valójában az ő igazi műfaja a regény, ez a tizenkét vándornovella azonban pont az ellenkezőjét igazolja állításának. A kolumbiai író ugyanolyan jártasan és lazán mozog a rövid elbeszélések területén, mint a kisebb vagy nagyobb regények világában. Persze, ahogyan regényeinél, itt is vannak hol nagyon jól, hol kevésbé jobban sikerült szövegek, összeségében azonban elmondható, hogy jó kis írások lettek ezek. Mindegyikben megtalálható Márquez jellegzetes stílusa, végtelen mesélőkedve, amely egyszerre tudja megvalósítani, és keverni egymással a faulkneri szószárjártasságot a hemingwayi macsó feszességgel. Bár az egyes elbeszélések különböző városokban játszódnak (elsősorban Európában), mégis sugárzik belőlük a Karib-tengeri életszenvedély, nem véletlen tehát, hogy a legtöbb szöveg a szerelem és a halál kérdése körül forog. És persze nem maradhat el a márquezi mágikus realizmus sem, amely az egyes elbeszélésekben hol a realizmus, hol pedig a mágikus felé hajlik. Jó volt újra olvasni ezeket a vándornovellákat.

Olympia_Chavez P>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Márquezt olvasni mindig különleges élmény a számomra. Ebben a kötetben, a novellák sorát egy néhány oldalas kis bevezető előzi meg, ami arról mesél, hogyan is született a kötet. Milyen volt a folyamat, mely során a történetek csiszolódtak, redukálódtak, formát nyertek. A szerző kedves és élvezetes magyarázata az elhúzódó folyamatra, egyúttal számomra is magyarázatot adott arra a benyomásra, amit egy-egy novelláskötet végén érezni szoktam. Ti. arra, hogy miért nem szeretem a novellásköteteket. A szerző nehéz feladatnak tekinti a megírásukat, megterhelőnek, történetről történetre újra és újra meghatározni a hangot, a stílust, a regényalakok jellemét. Nem is megy ez mindenkinek zökkenőmentesen, de Márquez ért a csodához. S még ha a történeteknek semmi köze sincs egymáshoz, valami, mégis összeköti őket, ami nem más, mint az álomszerű világ amibe átcsúsznak, és a szerző varázsereje, amivel a sokszor nyers valóságot egy finom mozdulattal hinti meg mágikus porával. Ettől a varázslattól pedig minden egyes történetben félmosolyra húzódik a szám, miközben karaktereinek sorsával, mázsás terhet is helyez a lelkemre. Vándorlásunk, álmunk egyre folytatódik, továbbgyűrűzik és mindig új európai nagyvárosban találjuk magunkat, ahol földijeinek kicsiny világába csöppenünk. Bukott miniszter, egyszerű hívők szerelmesek lesznek útitársaink, akik vén kontinensünk atmoszféráját pillanatok alatt elárasztják a magukkal hozott napfénnyel, a fojtogató illatok keverékével, babonás hiedelmekkel és szenvedéllyel.
Nem tudnék kedvencet választani a kötetből és nem is lenne ildomos egyet-egyet kiragadni, hiszen akkor felszakadna az a láthatatlan burok, ami összetartja őket. Egyszerű szavak és sorok, minden cirkalmasságtól mentesen, mégis olyan könnyedén megteremtett világok és mesés valóságok, amik szárnyukra emelik az olvasót.

2 hozzászólás
Dénes_Gabriella>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Mágikus realizmus rövidprózába zárva… És ha megdörzsölöd a rövidpróza oldalát, akkor előjön belőle az odarejtett dzsinn mágikus realizmus, de nem azért, hogy teljesítse három kívánságod, legfönnebb a sajátjait.
Érdekes élmény volt nekem a novellákat olvasni, valahogy abba a helyzetbe kerültem, hogy inkább olvastam volna mindből valami hosszabb lére eresztett szöveget, de hát mint mondtam, nem az olvasó (három) kívánsága a lényeg.

Ildó P>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Nagyon kíváncsi voltam a nagy regények után, mit tud nyújtani novellákkal. Engem teljesen elvarázsoltak ezek a történetek, egytől egyig mind tetszett, nem is tudnék kiemelni igazán közülük kedvencet, mert valamilyen módon mind megfogott. Inkább olyat tudnék említeni, ami felejthetőbb volt számomra, mint a többi: ez pedig a Rémtörténet és a Tizenhét megmérgezett angol.
A novellák nagy részénél azt éreztem, hogy izgatottan, már-már lélegzet visszafojtva várom, milyen váratlan, mágikus eseménnyel zárja le a történeteket, melyek egyből magukba szippantanak. Minden vég döbbenetes, ugyanakkor olyan érzést kelt, hogy igazán nincs is vége a történetnek, mert az olvasóban ott marad, és elgondolkodik, fejben tovább játszva a történéseket.
Szóval számomra édes mindegy, hogy regény vagy novella, ha Márquez írja, csak jó lehet.
Még nagyon keveset olvastam a szerzőtől, de már most tudom, hogy mindent szeretnék elolvasni tőle.

3 hozzászólás
Light_House>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Egyre erősödik bennem a gyanú, hogy szeretem Márquez stílusát :)
Remek novellákat válogatott itt össze. Az egyik meglepett, másik megdöbbentett, volt, amin szomorkodtam, volt, amin mosolyogtam. Életszagú, jól megírt történetek. Ajánlom!

Gelso P>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Nagyon tetszett – azt hiszem, ezzel a könyvével kellett volna kezdenem az ismerkedést Márquezzel.
Szeretem a novellákat, és úgy érzem, Márquez ebben a stílusban tömörebb és sikeresebb eredményeket ért el, mint a regény műfajában. A regényeiben erősebb a mesélés, a novellái viszont erősen ütősek, a szavaknak hatalma van.
Némelyikben inkább a mágikus vonal érezhető, pl.: A fény olyan, mint a víz
A legsikerültebbekben pedig a váratlan véletlen-beavatkozása, pl.: „Csak azért jöttem, hogy telefonáljak” – az forog az agyamban, hogy hogy lehetnek ennyire szemetek és nemtörődömök és egykedvűek az emberek? Csak egy aprócska kérdés hiányzott… Bár az is elgondolkoztató, hogy kisgyermek korunktól megismertették velünk a Kiálts farkast! meséjét. Vajon pont ezért? Ennek elkerülése végett??
Kedvenceim: Véred nyoma a havon – a kétségbeesés és a tanácstalanság közvetítése miatt
María dos Prazeres – az öntudatosság közvetítése miatt
Tizenkét mérgezett angol – a kiszolgáltatottság fojtó átéreztetése miatt
Rémtörténet – a meglepetésnyújtás miatt
Forbes asszony boldog nyara – mert nagyon elgondolkoztatott

Márquez nagyon magával ragadóan mesél, mindig van vmi érdekes, vmi meghökkentő, vmi különleges, vmi hirtelen, vmi szokatlan, vmi furcsa, vmi megmosolyogtató, vmi elborzasztó, stb. ami nem engedi lanyhulni a figyelmet, fenntartja azt…Nagyon bírom a humorát, a mesélni akarását és tudását…
…és hát ilyen mondatai miatt érzek késztetést a rajongásra:
„pocsolya, amelyekben már rothadni kezdett a fény” (54.old.)

„felidézte a manausi temetőt: az októberi esőzés idején tapírok lubickoltak a névtelen sírok s a kalandorok firenzei üveggel díszített mauzóleumai közt” (96-97.old.)

„Prudencia Linero mindkét reteszt rátolta az ajtóra, és reggel óta először jól kipisilte magát, lanyhán csörgedező és olykor-olykor elakadó patakban, amitől visszanyerte a hajóút alatt elvesztett önazonosságát.” (117-118.old.)

Az olaszok már évszázadok óta tudatában vannak annak, hogy az embernek csak egy élete van, és azt az egy életüket igyekeznek a lehető legjobban leélni. Ettől olyan számítók és állhatatlanok, de a kegyetlenségből is ez gyógyította ki őket." (121.old)

Kb. a fele a novelláknak nagyon tetszett, a többi kevésbé, de eszemben sincs csorbítani a csillagok számát, mert számomra sokkal hatásosabbnak bizonyultak ezek a novellák az eddig elolvasott könyvei, a Szerelem a kolera idején-től ill. a Száz év magány-tól.
Tiszta szerencse, hogy ez a tizenkét novella nem kóborol tovább, és megtalálta azt a regényírót, aki élete során épp rájuk várt, de szívből kívánom, hogy más írók továbbgondolják ezeket a(z) (alap)történeteket, mert igen nagyon érdekelne, hogy más írók ezekből a szituációkból milyen (más) történeteket tudnának kerekíteni.

@Goniminimano Gabriel García Márquez – Örök c. kihívásához
egy másik elolvasott könyvével együtt:
Szerelem a kolera idején
http://moly.hu/olvasasok/1787797
http://moly.hu/ertekelesek/1246430

Fermin>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Nagyon jó válogatás. Változatos témák, abszurd történetek, amelyek néha már fantasy-be mentek át. A novellák többségének hangulata nyomasztó, mélabús. A szereplők is elég fura figurák, néhányuk élete olyan kilátástalannak tűnik, de nem küzdenek ellene, hanem szép csendben beletörődnek. A „Csak azért jöttem, hogy telefonáljak”, és a „Véred nyoma a havon” című novellák tetszettek a legjobban. Mindkettő mestermunka.

Titina>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

Meg kell említenem, hogy imádom Márquez előszavait! És néha lehet jobban tetszenek, mint maga a könyv. Valahogy itt is ez volt, annyira tetszett, az amit az előszóban írt! (Szeretem, hogy volt önkritikája.)
Viszont a novellák nem mindig nyerték el tetszésem, bár így is volt kedvencem, sőt kedvenc idézetem is lett.
Kedvenc novellám a „Csak azért jöttem, hogy telefonáljak” volt, szegény Máría de la Luz Cervantes! Azt hiszem az ő történetét sosem fogom elfelejteni. Ez volt rám a legnagyobb hatással.
A kedvenc idéztem pedig Forbes asszony boldog nyara c. novállából a következő volt: „Katonás bakancsban, állig begombolkozva jelent meg a rekkenő délszaki hőségben, férfiasra vágott haján filckalap díszelgett, Majompisiszaga volt. – Minden európainak ilyen a szaga, főleg nyáron – magyarázta apánk. – Ez a civilizáció illata.”
Azt hiszem ezek miatt a mondatok, miatt kezdem egyre jobban kedvelni!

>!
Magvető, Budapest, 2016
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631434309 · Fordította: Egry Katalin, Scholz László, Székács Vera, Szőnyi Ferenc
just_aGirl>!
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella

A kötetben csak egyetlen olyan novella volt, ami igazán tetszett és elgondolkodtatott (Csak azért jöttem, hogy telefonáljak), 3-4 novellát jónak tartok, de a többiből sajnos hiányolom azokat az elemeket, amelyeket A szerelemről és más démonokról című művében megismertem és megkedveltem a szerző kapcsán, és amelyeket egy irodalmi Nobel-díjas szerzőtől a magamfajta laikus olvasó talán önkéntelenül is elvár.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kek P>!

Neruda egy pillanat alatt elaludt, de tíz perc múlva már föl is ébredt, mint a gyerekek, akkor, amikor a legkevésbé se számítottunk rá. Kipihenten lépett be a nappaliba, arcán a párnahuzat rápréselődött monogramjával.
– Arról az álmodó nőről álmodtam – mondta.
Matilde arra kérte, hogy mondja el az álmát.
– Azt álmodtam, hogy rólam álmodik – mondta Neruda.
– Ez Borges – mondtam.
Neruda csalódottan nézett rám.
– Már megírta?
– Ha még nem írta meg, majd megírja. Ez is az egyik labirintusa lesz.

79. oldal, A bérálmodó

Kapcsolódó szócikkek: Jorge Luis Borges
2 hozzászólás
Aquarius P>!

[…] a jó ízlés nem velünk született adottság, de el sem sajátítható, hacsak gyerekkorban vérünkbe nem issza magát.

136. oldal

SophieOswald>!

(…) olykor már úgy éreztem, csakis a mesélés gyönyörűségéért írok, ami talán az az emberi állapot, amely a legközelebb áll a levitációhoz.

10. oldal, Előszó

Kapcsolódó szócikkek: írás
Aquarius P>!

A jó írót nem azon lehet lemérni, hogy mit tesz közzé, hanem inkább azon, hogy mit tép össze.

7. oldal, Előszó

Kapcsolódó szócikkek: író
olvasóbarát P>!

Aznap délután, miközben a közelgő veszedelem miatt az ajtókat és ablakokat rögzítette, úgy beszélt a tramontánáról, mint egy asszonyról, akit csak gyűlölni lehet, de aki nélkül nem érdemes élni. Meglepett, hogy egy tengerész ilyen komolyan vesz egy szárazföldi szelet.

146. oldal

3 hozzászólás
Rawalpindi>!

A szerelem, amíg tart, örök. (Vicinius de Moraes)

90. oldal, Pesti Szalon Könyvkiadó és Marfa-Mediterrán Kiadó, Budapest, 1998

SophieOswald>!

„A fenébe is!” – dörmögte maga elé. „Mindig mondtam, hogy az ember gyorsabban öregszik a fényképein, mint az életben.”

Jó utat, elnök úr (15. old.)

2 hozzászólás
Rawalpindi>!

…a kacérság, az olyan, hogy soha nem lehet leszokni róla.

34. oldal, Pesti Szalon Könyvkiadó és Marfa-Mediterrán Kiadó, Budapest, 1998

SophieOswald>!

– Elnézést – mondta a férfi. – Eltévesztettem a házszámot.
– Bárcsak így volna – felelte az asszony –, csakhogy a halál sosem téved.

96. oldal, María Dos Prazeres

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei
Jordan Radicskov: Kecskeszakáll
Jorge Luis Borges: Körkörös romok
Miguel Ángel Asturias: A Kincses úrfi
Julio Cortázar: Kronópiók és fámák története
Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
Komor Zoltán: Néhány reggel, néhány éj és minden tárgy magánya
Lázár Ervin: Buddha szomorú
Lázár Ervin: A Masoko Köztársaság
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek