Bánatos ​kurváim emlékezete 558 csillagozás

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Gabriel García Márquez legújabb regénye egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karib kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. Márquez új regénye nemzetközi irodalmi szenzáció, amely a memoárkötetek írása közben, divertimentóként született.

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Magvető, Budapest, 2019
102 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435429 · Fordította: Székács Vera
>!
Magvető, Budapest, 2017
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435429 · Fordította: Székács Vera
>!
Magvető, Budapest, 2005
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631424278 · Fordította: Székács Vera

Enciklopédia 8

Helyszínek népszerűség szerint

New York


Kedvencelte 35

Most olvassa 19

Várólistára tette 178

Kívánságlistára tette 156

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Márquez művészete számomra mindörökké olyan marad, mint Forrest Gump mamájának bonbonos doboza: soha nem tudhatom, milyen ízű nyalánkságot veszek ki belőle. Talán csak abban lehetek biztos, hogy a falatka ízleni fog, még ha kissé fanyar is.
Hatalmas varázsló volt a szerző, az Ő műveiben csak a változás változhatatlan. Így van ez hattyúdalával, a Bánatos kurváim emlékezetével is. Ahogyan a magyar nyelvű kiadás fülszövege említi, ez a kisregény valóban Márquez munkásságának divertimentója, szabad ujjgyakorlat, egy utolsó, igazi „örömzene”, „jam session” a javából. De bármennyire is hasonlíthatatlan az általam olvasott más köteteihez, valami azért csak visszaköszön. Egyrészt újra érzem a szerző világának jellegzetes latin hangulatát, a mindenkori márquez-i kisváros fülledt, átizzadt emberi kapcsolatainak nyomasztó, és mégis furán otthonos kipárolgásával, a semmibe kötődő jövőtlen jelenével. Másrészt pedig itt van Márquez taníthatatlan – és persze megtanulhatatlan – mágikus realizmusa. Az a bizonyos teremtő képzelet, amely vénségesen bölcsen és mégis kisfiúsan huncut módon bekacsint a – talán csak általa teremtett – csupa kar-csupa láb, aligmellű serdülő gyermeklány szegényes szobácskájának ablakán. S vele tart az elmúlásra készülő öreg emlékezet is, amely már hajlamos a valóság képének átfestésére, a múlt jelenné, vagy akár jövővé tételére, az álom valósággá formálására.

Olvasás közben furcsa érzés kerített hatalmába. Bár a szerző még nem volt 80, amikor papírra vetette a kilencvenéves újságíró emlékezését, de azért úgy vélem ez a kor is meglehetősen élemedettnek tekinthető. Mégis egy ifjú magyar költő csodálatos sorai jártak az eszemben, míg Márquez Delgadinát kereste, róla képzelgett, a tovatűnt gyermekszerelem emlékét kutatta egyre sebesebben széthulló világában. Hiszen Csokonai már huszonévesen megírta:

„Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.”

Szép, szinte megható búcsú ez az írófejedelemtől, pedig a sorok között mindvégig érezhető az a sajátos ironikus hang, amely nem engedi az olvasót a romantika felé fordulni, ami könyörtelenül visszarántja a mágikus képzeletet a reáliák talajára, az álmok és emlékek gyönyörű összefonódását feloldja a morcos ébredésben.

12 hozzászólás
robinson>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Izgalmas cím, remek stílus. Márquez zseniális, egy idős ember újra szerelembe esik. A szerelem, az érzelmek nincsenek korhoz kötve. Jó kikapcsolódás néhány órára, ha nem is meghatározó.

eme P>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

A Száz év magány csodája egyszeri és megismételhetetlen. Első és legmaradandóbb találkozásom volt Garcia Márquezzel, azóta is keresem a hasonló élményt. Sajnos hiába, valahogy mindig hiányzik valami.
Ez a rövid kis kötetecske is, bár atmoszférájában, fura, kissé szürreális világában magában hordozza a márquezi mágiát, eléggé egyenetlen. Az itt-ott felcsillanó zsenialitást helyenként közhelyek tarkítják, néhol pedig már-már a giccs határán járunk, ha épp át nem lépjük azt. Mégis jó olvasni ezt a könyvet. Minden kisebb-nagyobb hibája ellenére úgy tud beszélni az időről, ifjúságról és öregségről, emlékezésről és álmokról, érzésekről és a lélek labirintusáról, hogy utána sokáig ott motoszkálnak a gondolatok, a kérdések az emberben.
A kisregény egyetlen igazán kidolgozott, komplex karaktere, az idős öregúr, a szimpatikusan önironikus narrátor, aki kilencven évesen ajándékozza meg magát a változás és változtatás lehetőségével. Aki úgy kezd élni a jelenben, hogy közben, úgy tűnik, számot vet a múlttal és megmenti magát a jövő számára. A jelen pillanatban vég és kezdet közeledik egymáshoz, időskori kontempláció, önismeret és számvetés a fiatalos, kamaszos idealizmushoz, az illúziók kergetéséhez. Közben megelevenedik előttünk egy középszerű élet minden képmutatásával, érzelmi sivárságával, magányával és fura anakronisztikusságával. Meg a csodás változás, amelyet a szerelem, az elérhetetlen utáni örök vágy, ennek tudatosítása, elfogadása hoz az elbeszélő „semmi érdekes” életébe. Narrátorunk az élet értelméről, értékeiről, a nagy öszefüggésekről elmélkedik, miközben lassan enged az érzelmek csábításának, vigyázva arra, hogy meg ne zavarja az álmokat… Másokét, magáét. Közben meg ír, sokakat elvarázslón. Az olvasó meg talányokon töpreng, a valóság és álom között lebegő történeten, többek közt azon, hogy emlékezhetünk-e arra, ami talán soha nem történt meg.

Chöpp P>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Szülészeten olvastam, amikor Kedves, ámde túlféltő nőgyógyászom befektetett 6 hónapos terhesen, hogy pihenjek egy kicsit. 3 nap után könyörögtem, hogy Engedjenek ki! Természetesen Kislánykámat is túlhordtam, úgyhogy az aggodalom felesleges volt. Viszont az osztályvezető főorvos megkérdezte, hogy mit olvasok. Lányos zavaromban ekképp vágtam ki magam:
„Márquez új könyvét”.
Szerettem olvasni – a szülészeten is. :)

3 hozzászólás
SteelCurtain >!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Micsoda életerő van ebben a rövid kis műben!
Van egy öregúr, aki kilencvenedik születésnapjára egy 14 éves szűzlányt szeretne. Máshol már aggastyánnak bélyegeznék, ám ő még folyton írja cikkeit a helyi lapba, és a kuplerájosnéval is ápolja régi üzleti kapcsolatait. Kissé irigy lettem. Nem a tini szűzlány miatt. Ki akar 90 évesen pedofília miatt börtönbe kerülni? Persze azt mondják, hogy sosem késő valamit elkezdeni, de azt hiszem ezzel a börtönbe vonulással kivételt tehetünk. Ráadásul szüzet! Ki az a bolond, aki vénségére a dolog macerásabb részével akar foglalkozni? De egyáltalán az, hogy ennek az öregúrnak ilyen nem éppen szokványos ötletei vannak, az, hogy még mindig élvezetet talál a munkájában, hogy kísérő nélkül járkál a városában, s nincs egy lélegeztetőgéphez kötve, az maga a csoda. Ezt irigylem tőle. Tulajdonképpen nem is kicsit, mert teljesen valószínűtlen, hogy én ilyen matuzsálemi kort érjek meg, főként ilyen frissen. Márquez főhőse helyettünk, rövidebb életre és szürke hétköznapokra, meg kórházi ágyra ítéltettek helyett él.
Úgy él, ahogy ő jónak véli, ahogyan élvezni tudja az életet, s eszébe sem jut életvezetési tanácsadókhoz, fittnessgurukhoz és más új keletű szélhámosokhoz fordulni. 90 évhez egyébként sem elég az egészséges életmód, de még az örökölt jó gének sem. Ahhoz már jó sok mázli is kell. És persze azt is tudni kell, hogy akár élvezted az életed, akár végigszenvedted minden pillanatát, mindenért fizetni kell. Élvezetért és szenvedésért egyaránt. Nincs árkülönbség. Az életnek mindegy, hogy mit választottál. Csak neked nem. Márquez főhősére ezért nem tudok egyetlen pillanatig sem mocskos vén kéjencként gondolni. Örök életre berendezkedett kedves vén csirkefogó ő, aki még mindig férfiként definiálja magát.
Bravó, öregúr!
Bravó, Márquez!

5 hozzászólás
Turms>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Ha valaki ír néhány olyan világklasszis remekművet, mint a Száz év magány vagy a Szerelem a kolera idején, akkor fennáll a veszélye annak, hogy az olvasó minden újabb könyvétől ezt a szintet várja majd el. Ezúttal nem sikerült felnőni az életmű csúcsát jelentő művekhez, de azért még így is hamisítatlanul márquez-i a légkör, és az egyszeri rajongót ez elnézővé teszi. Erős közepes.

19 hozzászólás
Juci P>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Most erősen gondban vagyok, hogy ezt hogy is értékeljem. Nekem Márquez, az elsősorban a Szerelemről és más démonokról, meg a Száz év magány. Az összes többi regénye csalódás volt ezekhez képest, ez a kettő viszont olyan sokat mondott nekem a szerelemről fogékony kamaszlány koromban, mint kevés más könyv. És akkor itt van ez a kis regényke, eléggé csapongó, mondhatnám ziláltnak is – de végül is egy kilencvenéves ember csapongása pont ilyen lehet –, és különös módon keverednek benne a Coelho-szintű közhelyek és az igazi, fehéren izzó márquezi mondatok, amiket csak úgy odavág, te meg tátogsz, mint a partra vetett hal. És hát ez a szerelem, amit leír, erre a szerelmesirodalmilag meg élettapasztalatilag kiművelt Juci azt mondja, hogy mi ez már, ez nem is szerelem, de aztán olvassa tovább, és feldereng, hogy de mi van, ha mégis az? Mert kicsoda a Juci, hogy megmondja, mi a szerelem és mi nem az? Pontosan ez a lényege, hogy ennyire irracionális, sőt irreális olykor, nem kell hozzá ébren találkozni sem, vagy akár egy szót is beszélni, mert a szerelmes viszi magával a szeretett lényt mindenhová önmagában, aki egyfelől állandóan jelen van, minden lélegzetvételben, másfelől meg – adott esetben – k**vára nincs ott, és akkor ebbe lehet szépen belebolondulni.
Ahogy a Szerelemről és más démonokról mottója (egyik kedvenc idézetem) mondja: „Mint sólyom az égből, lecsap rád a szerelem.” Na ezt tudja a Márquez nagyon, még ha minden mást el is felejtett. Úgyhogy én azt mondom, ne sajnáljátok azt a két órát erre a könyvre.
(Egyébként szerintem van egy tök más olvasata is ennek a könyvnek, ami nem a szerelemről szól, hanem a megbánásról, az elérhetetlen kergetéséről és az életünk kísérteteiről. Vagy ez ugyanaz?)

13 hozzászólás
Angele>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Ha már kezdesz öregedni, vagy már eszedbe jut, hogy lassan már kezdesz öregedni, akkor olvasd el! Elvonatkoztatva attól, hogy a lány fiatal, a férfi öreg, nagyon öreg, de amit mond, az megérint. Miért? Mert tudod, hogy igaz. Nem a szerelem volt itt a lényeg. Szerelem volt egyáltalán? Hanem az öregedés. Amitől félünk, mert nem tudjuk milyen lesz, de attól még jobban félünk, hogy lesz e egyáltalán.

Ibanez P>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Egy könnyed kis kötet Marqueztől, ahol Florentino Ariza 90 éves öregként tér vissza, de hajdani vére még pezseg, vagy legalábbis úgy gondolja. Merthogy igazából rájön, hogy nem is a szűzlány kell neki, de a szerelem. A lapok gyorsan pörögnek, néha mulattató a helyzet, habár a vége felé, mikor már spoiler :-D Pont egyébként tegnap volt a kezemben a boltban a Száz év magány olasz kiadása (csodaszép borítóval) (nem vettem meg) :-D

Bélabá>!
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete

Első Marquez-olvasásom. Bejött nagyon! Elejétől fogva beszippantott. Meneközben azon morfondíroztam, hogy ez a szépirodalom? Egyáltalán mi a szépirodalom pontos meghatározása? Nos, viccesen fog hangozni, de ez tényleg szép és irodalom is a javából! Szép törtétenet, szép nyelvezet, szép tájak. Tele van szebbnél-szebb körrnyzet- és tájleírással. Aki szereti ezt, az tobzódhat. Aki meg nem szereti, az meg fogja szeretni, ha elolvassa a kisregényt. Továbbá tele van könyv a könyvben és zene a könyvben leírásokkal. Dél-Amerika rulez, naná! Csupa művésziesség, csupa, muzsika.
Ellenben az csalódni fog, aki erőteljesebb erotikus tartalomra számít. Az nem sok van benne, épp csak mutatóban. Azt kell mondjam, csalódtam Marquezben, pozitív értelemben!
Egyszer kezembe került az agyonsztárolt Száz év magány, de képtelen voltam elolvasni, félbehagytam. Kérdeztem magamban: ez lenne Gabriel García Marquez? Hogyan lehet ilyen felkapott? Nos, elolvasva A bánatos kurváimat, megértem. Én is rajongó lettem, lehet csak ennek a könyvének. Mutassatok még hasonlót, úgy olvasnék ilyeneket!

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

metahari>!

Egy héten át nem vetettem le az ezermesteri kezeslábasomat, se éjjel, se nappal, nem fürödtem, nem borotválkoztam, nem mostam fogat, mert a szerelem, ha későn is, de megtanított rá, hogy az ember valakinek a kedvéért hozza rendbe magát, valakinek a kedvéért öltözik fel és kölnizi be magát, és nekem sohase volt kiért.

75. oldal

maneki_neko>!

Aki megkérdezi tőlem, annak mindig az igazat válaszolom: a kurvák sose hagytak időt rá, hogy nős ember legyek.

37. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

(…) a csendes őrültek elébe mennek a jövőnek.

61. oldal (Magvető)

Cicu>!

A világ minden kincséért sem cserélném el azt a gyönyört, amit a kínjaim okoznak.

77. oldal

Juci P>!

Megpróbáltam újraolvasni azokat a klasszikus írókat, akik kamaszkoromban utat mutattak nekem, de nem birkóztam velük. Belemerültem a romantikusokba, akiket akkor utáltam meg, amikor anyám rám akarta erőszakolni őket, és most ők vezettek rá, hogy a legyőzhetetlen erő, amely a világot előre vitte, sosem a boldog, hanem mindig is az üldözött szerelmek voltak. Amikor a zenei ízlésem válságba került, rájöttem, hogy maradi vénember vagyok, és megnyitottam a szívem a véletlen szülte gyönyörűségek előtt.

60. oldal

psn>!

(…) ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna.

54. oldal

Thanatos>!

Akkoriban hallottam valakitől, hogy az öregségnek az az első tünete, hogy az ember elkezd hasonlítani az apjára. Úgy látszik, örök fiatalságra vagyok ítélve, gondoltam akkor, mert az én ló pofám sohasem fog hasonlítani az apám őskarib profiljára, se az anyám császárkori római profiljára.

12. oldal

korneliak>!

Megvolt a magam külön etikája. Sose vettem részt csoportos dáridókon, nyilvános viszonyt se folytattam, nem adtam ki titkokat, és se testi, se lelki kalandokat nem fecsegtem ki, mert fiatalkorom óta tudtam, hogy egyiket se lehet büntetlenül elkövetni.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Nicole Krauss: A szerelem története
Jaume Cabré: Én vétkem
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Anne Rice: Lestat, a vámpír
José Saramago: Vakság
Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át
Stephen King: Cujo
Janne Teller: Semmi