Sánta ​szabadság 6 csillagozás

És igen. Kos pasi megint megvett magának. (Tegnap pedig, ha írói működése nem lett volna elég, bónuszként az általa előadott Hajnali részegség hallgatásával kínáltam meg magam – finoman szólva is príma volt. Az azért megvan, hogy a Kos pasi egy másik Kos pasi által írott költeményt szaval, ugye? A Kos nő meg réveteg tekintettel fogadja befele az élményt.)

Pedig már előre húztam kicsit a számat. Tartottam az ötvenhatos évtől, félve tűnődtem, vajon nem sül-e ki belőle valami hiteltelen mítoszteremtés (főként a saját szerepvállalást illetően), és elég erősen fohászkodtam, hogy a kötetben inkább Miklósból legyen több, mint Miklósból a történelemben. Mert ha létezik öncélra túl sokszor felhasznált, kény-kedv szerint előadott történelmi esemény, amiben hirtelen mindenki a hős fekete-fehér és giccses szerepét követeli magának évtizedek távlatából, hát ötvenhat októbere, úgy hiszem, könnyedén dobogós helyezést érhetne el a könnyen tágítható mezőnyben. És akkor még itt van hozzá egy már túl sokszor, túl könnyen, a mindentudás nagyképűségével szerteszét pufogtatott szó: szabadság. Ha ötvenhatról van szó, hirtelen egy csomó mindenki azt akarja elhitetni az emberrel, hogy ő ott, akkor érezte, értette, ismerte meg, de igazán egyik sem tud meggyőzni arról, hogy valóban tudja, mit kéne érteni ez alatt a szó és állapot alatt, és ami nem kevésbé fontos: mit kéne kezdeni azzal, ami vele jár, és amit általa kapunk. Úgyhogy reszkettem, csak ne jöjjön valami kínos elcsábulás, hogy aztán hirtelen a Gábor Miklós is hőst akarjon csinálni magából, jó isten, mi lesz, ha nem fogja tudni megállni, és előadja, hogyan mártogatta hirtelen hályogvesztett szemét a szabadság hömpölygő, kristálytiszta folyamába. Na, ekkor martam volna meg magam rögtön, és fakadtam volna sírva, mert az nem lehet, hogy csak ennyire fussa attól a fickótól, akinek az ötvennégyes évet felelevenítő kötetétől egészen hasra zuhantam…

Kár volt aggódnom. Amikor Gábor Miklóst olvasom, mintha két rétege lenne a szövegnek: egyrészt ott szárnyal az én szilajabb, de intellektusát szilajságában is őrző, inkább érzelemből és lendületből megnyilvánuló, föld felett tíz centivel cikázó része, mellette meg ott a magát kívülről figyelni és felülbírálni tudó énrész, ami egészen meseszerű módon képes arra, hogy más szögből, megvilágításból, de párhuzamosan mesélje el Gábor Mikit, de ugyanazt ám, véletlenül sem egy jobbat vagy hibátlanabbat. Így pedig megmarad egyrészt a balansz, másrészt az önmagában és az abszolút igazságokban kételkedni tudó Gábor Miklós. Úgyhogy néhány döccenő ellenére továbbra sem tudott kiábrándítani magából, épp csak a cipője orrának hegye, ha átcsúszott a képzeletbeli vonal túlfelére, ahol az azonosulni nem tudás kezdődik, de ezek a csusszanások nem tartottak tovább pár másodpercnél, és olyan minimálisak voltak, hogy mire a lelki szemem megpillantotta, már nyomuk sem maradt, és Gábor Miklós megint megvetette a lábát azon az oldalon, ahol a hitelesség és rokonszenvesség vert tanyát.

És megint egészen elbájolt, milyen okos ez a fiú. Amikor pedig az ész és az érzelmek találkoznak… Hát, abból valami igazán nagyszerű lesz. Ilyen gyönyörűen, lágyan nem tudott még nyilatkozni nekem senki az érzelmi (főként a házas-) életéről, mint ő. Pedig itt aztán senki nincs körülnyalogatva, még a hozzá legközelebb állókhoz is kicsit zsebre dugott kézzel, félszegen közelít, ennek ellenére egy percre sem érződik, hogy ne tudna lelkileg kapcsolódni azokhoz, akik fontosak számára. Elképesztő, milyen finoman képes elcsípni és leírni egy párkapcsolat rezdüléseit, és annak ellenére, hogy a – Ruttkai Évával való – házasság később véget ért (ez a kötet meg egy naplóalapú visszaemlékezés, ugye), nincsenek alattomosan elejtett, rosszindulatú félszavak, gunyoros megjegyzések, megbánás vagy tagadás. Talán csak a legvégén, amikor már bekacsint az új kapcsolat lehetősége, hősünk meg kikacsint rá, véltem érezni pár gondolat erejéig az utólagos belemagyarázást ebbe-abba, de összességében olyan döbbenetes elegancia jellemzi az egykori házasságára vonatkozó sorait, ahogy vállalja és megosztja az emlékét mindannak, ami – az idővel felmerülő nehézségek ellenére – összességében mégis inkább szép, mint rút volt, míg tartott, hogy még akkor is benyomtam az I Want to Spend My Lifetime Loving You című számot a kapcsolatra vonatkozó visszaemlékezés-részeknél, amikor már ki lehetett tapintani a szerelem felszínén keletkező hajszálrepedéseket.

A szerző – színész – naplókat írt az ötvenes években. Ez a kötet 1955-56-57-ről szól, mondhatni, hiteles, hiszen a saját élmények, érzések vannak benne, kicsit áthangszerelve a megjelenés előtt, ami 1997-ben volt. (Tehát nem csak az akkori gondolatok, hanem – szerintem – azok néha átértelmezett aktualitása).
Persze, nem lehet elvonatkoztatni a történelemtől, vannak benne politikusok, pártvezetők, hiszen a színészek, a „pesti, vezető” színészek mindig is közel álltak hozzájuk. Itt is van Rákosi, Gerő, Nagy Imre, Révai, Münnich, Kádár és a többiek. Meg persze a színésztársak, és viselkedésük abban az időben. Major Tamás, (Gobbi) Hilda, Sinkovits, (Básti) Luigi, Szirtes Ádám, Manyika, Darvas Iván, (Tolnay) Klárika, Honthy Hanna, Bessenyei Ferenc, Kautzky József, Pécsi Sándor, Páger. Sztorik róluk. Az Írószövetség petíciójának aláírása. Letartóztatások és kiengedések. A Petőfi-kör. Poznan.
Írók: Karinthy Cini, Kuczka Péter, Méray Tibor, Örkény István, Román Gyurka.
Elmélkedése a színjátszásról, a szerepekről. Filmekről és filmgyártásról. És persze – vagy inkább másodsorban – spoiler Saskia, azaz Ruttkai Éva, a feleség. Aztán Julika, meg a mamikák, a család. Érzések finoman megfogalmazva. A színész házaséletének tenyerese és fonákja.
A forma kicsit fura. egyes bekezdések első sorai (valamiért) kiemelve, de néha egész bekezdés jelent egy mondatot, ami fél oldalt, vagy egész oldalt is betölt. Nem egyszerű olvasmány, odafigyelős!
1956-ban felgyorsulnak az események, és egy idő után szinte naponta vannak naplóbejegyzések. A nyár nagyrészt Leányfalun telt, aztán kiderült, hogy tényleg volt Páger-ügy! Íróközgyűlés. Mi köze egy színházi párttaggyűlésnek egy meztelen lányhoz? A Rajk-temetés. Ki a kommunista? Egy októberi hét Németországban. „Forradalom” idézőjelben. A pesti események az 56-os naplóban, magyarázatuk és reakciók 40 évvel későbbről. De ha október 23 kedd volt, akkor 25-e miért vasárnap? De azután 30-e megint kedd, közben történések, gondolatok egész sora. Beolvassunk a Rádióban vagy ne? („Nem” lett a vége!) Kiállás Horvai István mellett vagy a társulati ülés otthagyása? Hosszas magyarázkodás, vád és önvád!? „Hogy játszom majd ezután?” A Háy-kapcsolat.
Menjünk, maradjunk? Disszidálások sora: Bozóki Pista, Ferrari Vilcsi, Szabó Sándor…Az októberi fellépés – vagy fel nem lépés – következményei: nincs útlevél, nincs főszerep – többoldalas beszélgetés Greguss Zoltánnal.
1957 sok-sok beszélgetéssel kezdődi, írókkal, rendezőkkel, színésztársakkal. De van pártházas is, sőt, mintha valami különállás kezdődne a szerző és Saskia között, például a Szendrő Józseffel való találkozás kapcsán. 1957. május 1 – „ezek ugyanazok” – valóban??
De a színház él és játszik. És megtudjuk a „történelmi nevezetességű FING történetét” az 1001 éjszakából. spoiler. Mit csináljon, aki idegen a színészek között, és mindenhol csak „vendég”? Próbálja a Don Juant! És Saskia a Hattyú-t. Hát, nem ugyanúgy sikerült. spoiler
Színészi hiúságok, értékelések, Don Juan vagy Széchenyi, Tímár vagy Major. Tanulni Págertől, Földindulás és Hamlet.
Lesz még újra október? – NEM!
Egyre több elmélkedés fiatal nőkről – Saskia már tényleg nem elég? Vannak még politikai hullámok is: a Széchenyit betiltják, Darvas Ivánt letartóztatják. Tanúvallomás Darvas ügyben – nagy őszinteség? Ki tudja már?
Még forradalom vagy már ellenforradalom? Fontos ez? Vagy Soós Imre öngyilkossága fontosabb?
Nyár, Balatonvilágos – “_a kisfiú meg a két nő_". Új szerelem a láthatáron – Vicuska (Hendrikje) – Vass Éva. A naplóban csak ellopott percek, órák szerepelnek, de tudjuk, hogy a vége válás és új házasság lett.
Az utolsó oldalakon hosszú, egészoldalas mondatok. Vívódás a szerelmekről, első feleség, VIT, közben párttitkárság, majd Saskia, most Hendrikje – Rosalinda? Melyik legyen Rosalinda? (Az Ahogy tetszik-ben – és ki legyek, vagyok én??)
Az egész kötet arra biztosan jó, hogy megmutatja a gondolkodó, tépelődő EMBERT! Jó volt, hogy aláírtam a petíciót, vagy vissza kellene vonni? Kommunista vagyok vagy nem? Jó voltam a Don Juan-ban? Jó volt, hogy ezt mondtam Saskiának, mamikának, Majornak, Várkonyi Zolinak…? Ki nekem Saskia és ki Hendrikje??
Összességében a szerző sokat mutat meg magáról, de – terjedelme okán – nagyon sokat megmutat ezeknek az éveknek a társadalmáról, színészeiről, íróiról, politikusairól – egyszóval: Magyarországról. Akit érdekel a KORSZAK és AZ EMBER (vagy talán helyesebben AZ EMBER és a KORSZAK) – azoknak ajánlom!