Búcsú (Diablo 13.) 9 csillagozás

Gabi Adam: Búcsú

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Carlotta nyílt napot készül tartani, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a Mentsvár tanya lakóit, a sokat szenvedett és kiöregedett lovakat. Barátai, kicsik és nagyok lelkesen segítenek a készülődésben. Ám a nagy nap előtti éjszakán Carlotta összeesik, és a kórházban köt ki. A gyerekek ekkor tudják meg, hogy beteg, és halaszthatatlanul meg kell műteni.
A gyerekek is, a felnőttek is érzik, hogy a nyílt napot nem mondhatják le – nemcsak a lovak, de Carlotta miatt sem. Ricki számára azonban lidércnyomássá válik a nap: Diablo régi, kegyetlen gazdája is időközben letöltötte börtönbüntetését, és bosszút akar állni azokon, akik rács mögé juttatták. Vajon miként végződik a terve, hogy elrabolja Diablót, és csalinak használja?

Vidámság és könnyek – mindkettőre számíthattok Ricki, Diablo és barátaik utolsó kalandjainak olvasása közben.

>!
PonyClub, Németország, 2010
152 oldal · ISBN: 9789639749948 · Fordította: Nagy Flóra

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 16


Hasonló könyvek címkék alapján

Monty Roberts: Shy boy
Laura Hillenbrand: Vágta
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála
Lili Ann Daniels: Szerelem kötőféken
Erdélyi Magdolna: Lovak
Michael J. Sullivan: Dulgath halála
Terri Farley: Renegát
Mary Gordon Watson – Russel Lyon – Sue Montgomery: Lovak
Elaine Walker: A ló
Flandorffer Tamás – Hajas József: Ló és lovaglás