Battleground ​Zero 31 csillagozás

Gaál Viktor: Battleground Zero

Nem túl gyakori, hogy valaminek a kezdetét ennyire pontosan hozzá tudod kötni egy bizonyos dátumhoz, különösen, ha ez a valami ilyen gyorsan terjed. November ötödike volt a fordulópont, legalábbis Londonban.
Az apokalipszis visszavonhatatlanul elkezdődött, a felnőttek kezéből kicsúszott az irányítás – a gyerekek viszont játszi könnyedséggel vették át a kontrollt.
Gaál Viktor regénye ijesztő képet fest arról a világról, ahol már semmi sincs úgy, ahogy korábban volt, ahol a megtanult minták nem működnek, ahol a valóság minden képzeletet felülmúl, és végérvényesen úgy is marad.
VIGYÁZAT! BRUTÁLIS, SZÓKIMONDÓ SZÖVEG!

Adam Osburn vagyok. Harmincéves. Londonban élek. Egy pályavesztett kulturális antropológus, könyvesbolti eladó. Sosem akartam Londonban élni, sem könyvesbolti eladó lenni.
Már nem vagyok az. Ennyi a jó hír.
Túlélő vagyok. Túléltem az apokalipszist.
Hallottál az Elysium hálózatról? És Ozy üzeneteiről?
Nem?
Az baj.
Akkor te nem leszel túlélő.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Libri Insomnia Libri

>!
Libri, Budapest, 2017
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634330462
>!
Libri, Budapest, 2017
544 oldal · ISBN: 9789634333500

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 33

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

pat P>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Hát igen, tipikusan ilyen szövegek keletkeznek, mikor egy lelkes, de képzetlen elsőkönyves szerző megír valamit, nincs szerkesztője, senkije, csak kiadja valami no-name kiadó – kezdtem volna az értékelésemet az első fejezetek döbbenete után. Aztán kicsit megnéztem jobban, és láttam ám, hogy Gaál Viktornak ez kábé kilencedik könyve már. Hoppá, mondtam. Aztán láttam, hogy amúgy meg a Libri adta ki. Hoppá, mondtam még egyszer.
Aztán olvastam tovább, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen mérsékelt kvalitásokkal bíró szöveg megjelenhetett a fent említett kiadó gondozásában – szóval lelkesen vártam, hogy majd mindjárt jobb lesz.
Aztán meg már csak azért olvastam tovább, mert félbehagyott könyvre nem adok csillagot. És erre nagyon akartam adni csillagot, jaj, nagyon.

Mert az még hagyján, hogy írástechnikailag egy komplex ellenpéldagyűjtemény a könyv – tényleg, ha valaki írni próbál, és látja, hogy erre akar hasonlítani az általa alkotott szöveg, hát gondolja át az egészet, még időben. Főleg az olvasónak kiszólogatós, meg az érzelmeket és jellemeket ábrázolós részek, hát jaj. (Hentelést írni tőmondatokkal, az ugye egyszerűbb. Mondjuk utóbbiakból több is volt a könyvben, mint az előbbiekből.)
Mert még a karakterek „komplexitása” is hagyján. De tényleg, volt benne például bevándorló indiai apa és fia, akik a Mekiben dolgoznak. Idős angol politikus hölgy brit akcentussal, aki whiskyt iszik és szivarozik. Volt idegenlégiós magyar testőr, aki akcentussal beszél angolul. Fiatal koreai kocka, aki kocka, és (eleinte) akcentussal beszél angolul. Fiatal rendőrlány, aki cserkész volt, és keresztény értékekben hisz. Lúzer családapa, aki borong a tönkrement házassága miatt, és eltávolodott a fiaitól. Meg 12 éves autista zseni is, igen.
Mert még a történet logikai felépítésének esetlegessége is hagyján. Mert például, hol vannak a tíz év alatti gyerekek? Honnan van ivóvíz, mit esznek, mi van a hullák többségével (hányan is laknak Londonban?), miért nem tört még ki mindenféle járvány? És az az egész Elysium Hálózat, azt komolyan gondoltuk? És az miért van, hogy nagy ménkű Londonban mindig azzal a három személlyel találkoznak össze, akiket már ismernek, és fontosak is?

No de aztán.
Aztán jött a kötet csúcspontja, az a jelenet, amikor spoiler
Aztán van a sugallt világkép. Értem én, hogy minden mocskos, minden szar, mindent elrontottunk, a világ rohad és értelmetlen, és kéne egy Új Világrend (és persze ilyen bonyolult dolgokról nehéz ám úgy írni, hogy ne legyen demagóg és didaktikus, illeszkedjen a cselekménybe és ne kelljen kiszólni pár oldal erejéig, hogy megértsem még én is, tutira, de egészen biztosan), és ehhez persze vérmocskon és hullahegyeken keresztül vezet az út, és a számítógépes játékokat tényleg túlzásba lehet vinni, és valóban, néha nehéz a mai tinédzserekkel, de azért… csak egy kiragadott példa az oldalak tucatjain át folyó gyerekhentelésből, de milyen beteg lelkivilág kell ahhoz, hogy a spoiler szókapcsolatot bárki, bárhol, bármilyen kontextusban le tudja írni? Ehhez képest az, hogy az Új Világrend szerint a nő az vagy férfiként kinéző és viselkedő amazon, vagy megalázott szexrabszolga, már csak ilyen kis apróság.
És hát a végső fordulat. Az egyrészt az egész történet addig felépített narratív keretét tönkrevágja spoiler , másrészt gyakorlatilag legitimálja ugye spoiler . És tényleg nem tudom, mi a nagyobb gáz, ha ez a frappáns fordulat a vége előtt 20 oldallal jutott írónk eszébe, vagy ha végig tudott róla?
És miért nincs ezen a könyvön egy hatalmas 18+ felirat?

16 hozzászólás
cintiatekla P>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Valóban, ez az a könyv, ami nekem egyáltalán nem tetszett, és elég sok gondolkodás után rájöttem, hogy a stílusa volt az, ami egészen egyszerűen taszított. Szóval akkor vegyük szépen sorra a dolgokat. Brutális, szókimondó szöveg: ez nem egyenlő azzal, hogy vulgáris, méghozzá sokszor sok helyen indokolatlanul. Néha abszolút nem árt, ha olyat lát az olvasó nyomtatásban, amihez nincs hozzászokva, de nem olyan szinten az arcunkba tolva, ahogyan ebben a regényben jelent meg. Szoktam én is káromkodni, csúnyán beszélni, de nem ennyire, és nem így. Ettől a szöveg és a mondandó nem lesz sem több, sem nyomatékosabb, maximum hiteltelenebb – legalábbis az én szememben biztosan.

Bővebben: https://teklakonyvei.blogspot.hu/2017/12/gaal-viktor-ba…

Hanon13>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Ismételten megkaptuk főszereplőnek ugyan azt a karaktert, mint akit Gaál Viktor előző köteteiben is. Ismételten megkapuk ugyan azt a romlott Várost, mint amit az előző kötetekben, csak most kivételesen kapott nevet is: London. Kezdem úgy érezni hogy a könyvekben található főszereplői maga az író. Hisz az eddig olvasott könyvek közül az összesben egy értelmes, humán szakot végzett férfival találkozunk kivétel az Arche első kötete, ahol még csak tinédzser, aki gyűlöli a mai világot, de ezért képes tenni valamit. Egyes esetekben elmenekül máshová, máskor maga veszi fel a harcot. De a történetek lényege majdnem teljesen ugyan az: A városisodás és a mai korrupt rendszer teljesen hasznavehetetlen és leáldozóban van. Ezt pedig csak egy forradalommal lehet megváltoztatni. A körítés mindenhol más, néha beleszól valami mágikus erő, néha pedig, mint itt is, csak egyszerűen önmagunk okozzuk a vesztünket.
Az alapötlet mint az összes eddig olvasott Gaál Viktor könyvben, itt is szimpatikussá vált. Talán ezért kedvelem én ennyire ezt az írót, mert bár groteszk világot hozott létre, mégis úgy éreztem „Igen…jah…értem én mit akarnak ezek a gyerekek!” Végig ez járt a fejemben, és őszinte leszek teljesen összezavart. Most akkor én is úgy gondolom le kéne gyilkolni minden felnőttet? Na az azért durva, nem….de látván a világban, hogy mennyire sok olyan tudatlan ember él, akit nem érdekel semmi ami új, a múlt rabszolgája, ez viszont engem is arra késztet hogy „Oké, lehet tényleg nincs jobb megoldás….”
Az egész könyv maga amúgy meglepetést számomra nem okozott. Egy fél pillanat volt a könyv vége felé amikor majdnem sikerült elbizonytalanítaniai az írónak, de szerencsé tartotta magát ahhoz amit én is kitaláltam. Meg úgy, igazából mindent kitalált. Hogy körülbelül kik élik túl, kik nem, miért van így írva és a nagy csattanót is tudtam már az első pár fejezet után. Ilyenkor nem tudom mely írókat szeretem igazán: Azt, akit kiismertem több könyv után és tudom mire fog fókuszálni egy-egy kötetben, vagy amelyik minden egyes oldallal meg tud lepni….
Az azért még mindig érdekelne, hogy az író honlapján meghirdetett versenyt ki nyerte meg, mert hogy semmi infót nem tudtunk meg róla utána a blogon…és pedig tuti jól válaszoltam a kérdésekre, most visszanézve :D

Könyveskuckó_reblog>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

YouTube értékelőm:
https://www.youtube.com/watch…

Az apokalipszis elkezdődött. A gyerekek és vérgőzös indulattal teli kamaszok átvették a hatalmat, és egy közös eszmétől hajtva sorra lemészárolják a felnőtteket. Hol rontottuk el? Mit tehetünk? Hogyan éljük túl? Fegyvert kell ragadnunk a saját gyerekeink ellen? Vagy van még visszaút?

Gaál Viktor legújabb regényét, a ’Battleground ZERO’-t már angol nyelven írta, a megfilmesítés jogait a kanadai Filmblips produkciós iroda vette meg (Viktor Marcus Warren rendezővel együttműködve írt belőle forgatókönyvet).

Bár született már hasonló alaptörténetű mű Truancy címmel egy amerikai, japán származású író tollából, az valószínűleg az írásmódja miatt nem igazán örvend nagy népszerűségnek az olvasók körében. Most azonban magyar író valósította meg ezt az elképzelt (talán nem is olyan távoli) jövendőbeli világot, s a könyv különlegessége, hogy legnagyobb meglepetésemre azt olvastam, film is készül belőle.

Ez a regény (ha úgy tetszik, sci-fi vagy pszicho-thriller) egy olyan apokaliptikus jövőképet tár elénk, ahol a „gyerekek” (leginkább kamaszok) átveszik az uralmat a felnőttek kezéből, hogy egy új, saját, szerintük jobban működő társadalmat hozzanak létre. Ennek megvalósításának kezdeteként elkezdik lemészárolni a felnőtteket egytől-egyig.

Ez egyébként egy olyan gondolat, amely sajnos nem is olyan hihetetlen, főleg, amikor elbeszélő főszereplőnk, Adam éppen azt taglalja, hogyan is kezdődött mindez. Hiszen már tényleg nem nagyon fegyelmezzük a gyerekeket, gyakorlatilag rengeteg mindenben szabad kezet kapnak, és valóban még csak rájuk sem merünk szólni akár az utcán vagy a tömegközlekedési eszközökön, amikor direkt feszültséget keltenek, megpróbálnak kihozni másokat a sodrukból, vagy egyenesen verekedést kezdeményeznek. Szóval igen, a felnőttek többsége közbeszólás helyett inkább meghúzza magát, fél, arrébb megy, menekül. Hát, így kezdődött ez a történet is, és lám, hová fajult.

Ebből is látszik, hogy nem kevés társadalomkritikát tartalmaz a könyv – legnagyobb örömömre –, de mindezek mellett olyan erkölcsi kérdéseket is boncolgat, hogy vajon mi is a helyes hozzáállás egy ilyen helyzetben. Mert hiszen, akkor ez már háború, és a felnőtteknek is fegyvert kell ragadniuk? Vagy van még lehetőség a habozásra, van még bármi esély arra, hogy visszafordítsuk, ami már elkezdődött?

A könyv egyszerűen már az első oldalaktól lenyűgözően magába szippantja az embert, és tényleg filmszerűen jelennek meg az olvasó szeme előtt az események, miközben végig azon járatjuk az agyunkat, vajon mi mit tennénk egy-egy adott helyzetben. Mert a komplett történet és egyes jelenetek nem csak elmesélnek, hanem komoly gondolkodásra is ösztökélnek. Ebben rejlik többek között a könyv értéke, amely engem bőven meggyőzött arról, hogy nem kevésbé fantasztikus olvasmány, mint külföldi társai, és bátor szívvel merem minden, a történet iránt érdeklődő figyelmébe ajánlani.

Elég sok karakter szerepel egyébként a könyvben, akiknél bár van átfedés, mégis mindig mindenki a megfelelő helyen van és a megfelelő szerepet és szöveget kapta, ami bizony nem lehetett egyszerű. Az író a maga kis sakktábláján rendkívüli magabiztossággal és tapasztalattal mozgatta kis bábuit, akiknek harcába így mi is bepillantást nyerhetünk – természetesen elsősorban az elbeszélő főszereplőnk, Adam szemén keresztül.
Amit azonban picit hiányoltam a végén, az a Főgonoszunk érzelmi háttere, indítéka, mozgatórugója, ezt ugyanis nem éreztem eléggé kifejtettnek ahhoz, hogy esetleg még valamennyire meg is érthessem vagy legalább valamennyire egyet érthessek vele. Minden esetre elég kíváncsi vagyok, a kötet elolvasása után vajon a többi olvasó melyik oldalra is pártolna szíve szerint. Mert úgy látom, itt bizony muszáj választani.

Összességében tehát ez egy nagyon jól összerakott, egyébként gyönyörű borítóval és szélein festett fekete lapokkal megáldott olvasmány, amely az erkölcsi kérdések boncolgatása mellett rengeteg tanulságot, társadalomkritikát és persze akciódús jeleneteket tartalmaz. Az egész elmélet, a mögöttes tartalom, a megvalósítás nagyon tetszett, kiváltképp a rendszer, amely az egész mögött áll, no de ebbe a spoiler mentesség miatt most nem megyek bele részletesebben. Mindenképp olvassátok el, nem fogjátok megbánni!

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 6. Kedvencek között
Karakterek: 9,5/10 – Nagyon jól kidolgozott, sokféle karakter, s bár vannak köztük átfedések, bizonyára nem egyszerű ennyire sok karaktert mindig mozgásban tartani, hogy érdekesek legyenek és legyen saját feladatuk, szemléletmódjuk, stb., de ez mind megvolt szerencsére.
Borító: 10/10 – Szuper, nagyon tetszik, ráadásul a lapok szélei feketére vannak festve, így igazán egyedi és hangulatos az egész kötet.
Kinek ajánlom: A poszt-apokaliptikus könyvek, sci-fik, thrillerek, pszicho-thrillerek kedvelőinek, 16 éven felül, nőknek és férfiaknak egyaránt.
+ pont: A nagy csavarért a végén, amit tényleg nem lehetett kitalálni, hiába hittem a háromnegyedénél, hogy én milyen szemfüles is vagyok.
– pont: Szintén a végén örültem volna több magyarázatnak főleg érzelmi szinten és indíttatásnak, mert számomra ez így nagyon hihetetlen volt.

Kátya_Bokán>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Az alapotlet nagyon tetszett, es az elso szaz oldalt lelkesen olvastam, a konyv feletol mar kezdett elviselhetetlen lenni a konstans oldokles, de csak vegigkuzdottem magam rajta. Hat, ez elso konyv, ami a kukaban vegezte, es meg fel is kellett volna gyujtanom. Teljesen beteglelku, aki kepes egy ilyen tortenetet igy befejezni. Ja, nem, egy pszichologus irta. Nincs tobb kerdesem.
Nem is tudom, hogy a gyenge stilus, a sztereotip karakterek, az osszelopdosott fordulatok, a vegtelen agresszio, vagy a rengeteg logikatlan fordulat es elvarratlan szal idegesit-e a legjobban. A gyomorforgato sovinizmust meg hagyjuk is…

libeszilvia>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Imádtam a könyvet, főleg a végét – azért ledöbbentem rendesen! Már kétszer is elolvastam!

Gombos_Niki>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

100 oldalt tudtam magamra erőszakolni, aztán feladtam. Nagyon nem az én világom.

aztaaz>!
Gaál Viktor: Battleground Zero

Ez a könyv egyszerre felkavar, elgondolkodtat és ledöbbent. Úgy gondolom, a fülszöveg igen keveset árul el a könyv valódi mivoltáról, és sokkal több rejlik benne mint amit az a pár sor átad.
A stílus kicsit vulgárisra sikeredett (ezért is voltam le csillagot), de maga a történet szerintem elég jó. Az író egy olyan alternatív zord jövőt ír le, amely tele van fegyverekkel és olyan csavarokkal amelyekre sok esetben nem is lehet számítani. Mindemellett egyfajta fekete humorral is találkozhatunk, hiszen a szereplők még a legvadabb helyzetben is képesek viccelődni.
Bővebben: http://reabett.cafeblog.hu/2018/03/12/battleground-zero…


Népszerű idézetek

Andrée P>!

Van egy bizonyos „Nulladik T-szabály", amit Tamás direkt nem osztott meg senkivel a túlélők közül. Ez a szabály valahogy így szól: „Mi mind ugyanazok vagyunk. Csak kurvára elszúrtunk valamit, és ezért most egymást hibáztatjuk." Ezt követi az Első szabály, azaz a „Háborúban állunk". Onnantól a többi mind csak költői handabanda; valójában csak a Nulladik és az Egyes szabály számít.

509. oldal

Andrée P>!

– Az iskola felesleges. Az oktatás egyetlen értelmes formája az önképzés- ismétli William.
A buborékjába be lehet törni, de elméjének gyémántketrece áthatolhatatlan.

23. oldal

Andrée P>!

Az Amerikai Álom azért álom, mert csak álmaidban láthatod.

251. oldal

Andrée P>!

Valójában be sem kell mutatnom az Új Világot, mert bennetek van és pontosan tudjátok, mit kell tennetek érte!

251. oldal

Andrée P>!

– Jönnek a seggfejek korcs utódainak a zabigyerekei, akik néhány generációval ezelőtt úgy döntöttek, a család meg a hagyomány ostoba babonák csupán.

433. oldallal.


Hasonló könyvek címkék alapján

Dean R. Koontz: Végsőkig
Stephen King: A búra alatt
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet
Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember
Stephen King: Végítélet
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Paula Hawkins: A lány a vonaton
James Dashner: Halálkúra
Stephen King: Éjszakai műszak
Helena Silence: Ezüsthíd