Előadások ​a művészet filozófiájáról 7 csillagozás

G. W. F. Hegel: Előadások a művészet filozófiájáról

Mindazt, ami a prózai tudat számára csupán végesként létezik, a művészetnek mindenütt áttetszővé kell tennie, úgy, hogy minden ponton a lélek legyen hallható, a szellemi fedje fel magát.

Hegel legendás művészetfilozófiai előadásainak Hamburgban csak nemrég kiadott eredeti lejegyzése döbbentette rá a művészet és a filozófia barátait, hogy az eddig „Hegel esztétikájának” hitt három vaskos kötet – utólagos hallgatói konstrukció. Az eredeti szöveg először olvasható magyarul.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mesteriskola Atlantisz

>!
Atlantisz, Budapest, 2004
374 oldal · keménytáblás · ISBN: 963916562X · Fordította: Zoltai Dénes

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

aled P>!
G. W. F. Hegel: Előadások a művészet filozófiájáról

„A művészet legfőbb rendeltetése az, hogy képes legyen a gondolat kimondására, együtt a vallással és a filozófiával; mint a vallás és a filozófia, úgy a művészet is az isteni, a legfőbb szellemi kívánalmaknak kimondásának és tudatosításának egyik módja. A népek a művészetben legmagasabb rendű képzeteiket összegezték; gyakran a művészet az egyetlen kulcs valamely nép vallásának megismeréséhez. Közbülső láncszem egyfelől a tiszta gondolat,az érzékfeletti világ, másfelől a közvetlenség, a jelenvaló érzés között; míg a gondolkodás ezt az érzéki régiót úgy mutatja be,mint valami túlsó világot. A művészet a két végletet kibékíti egymással; összekötő láncszem fogalom és természet között. E meghatározásban osztozik vallással és filozófiával; ám sajátos vonása, hogy még a magasabbrendűt is érzéki módon ábrázolja, és így közelebb hozza az érző természethez."

A hegeli művészetfilozófia szerves részét képezi a szerző teljes eszmerendszerének, melyet igen közérthető megfogalmazásban olvashatunk e mű által, ahol a művészet alakulását szellemtörténeti narratívába helyezve adja át számunkra értékes gondolatait, melyekben – mint műveiben általában – számos érdekességre bukkanhatunk. Ilyen többek között az isteni és emberi természet közötti viszony kifejtése a témát illetően – mely végkifejleteként az embert, mint szubjektív totalitást nevezi meg. Ebből kifolyólag nem oly meglepő, hogy a művészet középpontjaként a kultuszt, illetve a transzcendentális igazsághoz való kapcsolódást jelöli meg, amely központból az idők előrehaladtával a művészet egyre inkább 'kiszakadt'. E szakadás jelenségére mutat rá találóan az alábbi idézet, melyet a A művészet históriája és historizmus címet viselő, kapcsolódó írás révén olvashattunk már: „Hegel foglalkozott a kortárs és a jövő művészetével is, amely szerinte alapvetően megváltozott bizonyos szempontból: a reformáció és a felvilágosodás után a művészet múlt időbe került, elszakadt a kultusztól és elveszett belőle a transzcendentális igazság. Az élettől és az igazságtól eltávolodva pedig azt a mindenek feletti létjogosultságát is elveszette, amelyet addig a társadalomban jelentett." Jól látható e jelenség Hegel Esztétikájában is, melyben a szerző a művészet szóbanforgó lefokozódásához való viszonyulásáról hangot is ad: „…a művészet – legmagasabb rendű meghatározása értelmében – számunkra már a múlté, és azé is marad. Eredeti igazságát és elevenségét ily módon elvesztette a szemünkben, s inkább képzetünkbe tevődik át, mintsem hogy a valóságban kitartott volna egykori szükségszerűsége mellett, megőrizvén előkelő helyét.” Bár a jelenség megfogalmazása kissé drasztikus jelleget ölt a sorokban, mégis úgy vélem, érdemes elmerengeni a mondandóján. Fontos elemként említendő még a művészet – mely itt az abszolút szellem első megnyilvánulási formája, mit ily módon a valláshoz kapcsol – magáértvalósága, mely eredményeképp a tetszés, mint olyan, mindig esetleges – s az első lényeges megállapítás mellett ezt is egy olyan pontnak látom, amelytől az egyén szintén elszakadt… Sajnálatos jelenség ez, hisz ha e szakadás nem jönne létre, az egyén felismerné, hogy a művészet realitása sokkalta magasabb, mint a felszíné, amelyet tévesen ugyan, de valóságként óhajt definiálni. Gondolatébresztő, érdekes összefüggések képeivel tarkított, s egyben átfogó olvasmány ez – melyben mindenképp érdemes elmélyülni; egyben – mégha ideiglenesen is, de – átadva magunkat a Hegel alkotta tereknek…

„…a tér saját dialektikája továbblendül, átmegy az időbe, ebbe a negatív érzékibe, amely amennyiben létezik: nem létezik, és amely nemlétében saját létét teremti újra, amely ezáltal önmagának szüntelen megszüntetése és önmegszüntetésében önmaga létrejövetel."

Érték… Ajánlom.

calmovato>!
G. W. F. Hegel: Előadások a művészet filozófiájáról

Érdekes személy ő számomra, valamelyik könyve után gyűlölöm, máskor pedig magasztalom. Most az utóbbi történt.


Népszerű idézetek

aled P>!

A művészet legfőbb rendeltetése az, hogy képes legyen a gondolat kimondására, együtt a vallással és a filozófiával; mint a vallás és a filozófia, úgy a művészet is az isteni, a legfőbb szellemi kívánalmaknak kimondásának és tudatosításának egyik módja. A népek a művészetben legmagasabb rendű képzeteiket összegezték; gyakran a művészet az egyetlen kulcs valamely nép vallásának megismeréséhez. Közbülső láncszem egyfelől a tiszta gondolat,az érzékfeletti világ, másfelől a közvetlenség, a jelenvaló érzés között; míg a gondolkodás ezt az érzéki régiót úgy mutatja be,mint valami túlsó világot. A művészet a két végletet kibékíti egymással; összekötő láncszem fogalom és természet között. E meghatározásban osztozik vallással és filozófiával; ám sajátos vonása, hogy még a magasabbrendűt is érzéki módon ábrázolja, és így közelebb hozza az érző természethez.

2 hozzászólás
DAZs>!

[…] az ember önmagából, saját életviszonyaiból alkotja meg isteneit […]

147. oldal

DAZs>!

A művészet legfőbb rendeltetése az, hogy képes legyen a gondolat kimondására, együtt a vallással és a filozófiával: mint a vallás és a filozófia, úgy a művészet is az isteni, a legfőbb szellemi kívánalmak kimondásának és tudatosításának egyik módja

56. oldal

DAZs>!

A franciák szellemesen mondják: ha Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor az, folytatva a játékot, saját képére és hasonlatosságára alkotta meg az Istent.

211. oldal

DAZs>!

A gótikus templomok magukértvaló művek; bennük az emberek valósággal elvesznek, mintha csak porszemek lennének. Csak az épület áll ott, szilárdan, örökkévalóan. Székek, padok nincsenek benne. Tágas terében az emberek ide-oda kószálnak, mint a nomádok.

282. oldal

DAZs>!

A tetszés az esetlegesség körébe tartozik, s nem lehet a művészet célja.

80. oldal

DAZs>!

Ha mármost meg akarjuk határozni, hogy mi a művészet végcélja, akkor ezt kell mondanunk: a művészetnek fel kell fednie az igazságot, be kell mutatnia azt, ami az emberi szívben megmozdul, mégpedig képszerű, konkrét formában. Ebben a végcélban a művészet osztozik a történelemmel, a vallással és a szellem egyéb formáival.

81. oldal

DAZs>!

A szenvedély által rabul ejtett ember egyetlen pátosz fogságában él, egyetlen isten hatalmába került; az ilyen ember már nem szabad szubjektum, magán kívül van, míg a magánál-lét maga a szabadság. A puszta szenvedélyesség, ahol egyetlen szenvedélyben olvad fel az egész tudat, tehetetlenség, egyoldalúság.

152. oldal

DAZs>!

Például Akhillészről azt mondják, hogy sebezhetetlen volt, kivéve a sarkát. Ha ezt végiggondoljuk, akkor tovatűnik a vitézség minden képzete; ha a hős sérthetetlen, akkor hősiessége nem szellemi tevékenység, hanem pusztán fizikai minőség.

150. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Umberto Eco: A szépség története
Umberto Eco: A rútság története
Friedrich Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi
Platón: Platón összes művei I–III.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Magatokon röhögtök!
Maurice Blanchot: Az irodalmi tér
Balázs Béla: Halálesztétika
Galvano della Volpe: Az ízlés kritikája
László Levente: Mithras és misztériumai
Popovics Zoltán: „Noli me legere”