Hárman ​a szekrény tetején (Hárman a szekrény tetején 1.) 89% 312 csillagozás

Hatvanhárom éven keresztül nemigen olvastam pöttyös könyveket, most újabban ez a második. Meg kell mondanom e hiányosság hiba volt. Időnként a könnyeim is csorogtak a nevetéstől…

Egy nosztalgikus hangulatú könyv, Andreával a főszerepben, aki a szekrény tetején csücsülő lányok közül az egyik, sőt, sokáig csak az ő kiváltsága volt, hogy a szekrény tetején üljön.

Andrea egy meglehetősen élénk, mozgékony, eleven fantáziával megáldott, nyughatatlan kislány, aki nem sokáig tud a fenekén maradni. Mindig belekeveredik valami galibába, ami vicces helyzeteket szül.

Van egy húga, Éva, aki időnként a saját feje után megy, és van egy nővérük, Médi, azaz Mari, aki több év után Svájcból került elő, ahol az édesapjukkal és annak új családjával élt együtt, de most már Andreáékkal fog élni.

Mielőtt Andrea beleélhetné magát a problémába, elutaznak nagynénjükhöz nyaralni Mosonmagyaróvárra, ahol megismerkednek Péterrel, aki egy kicsit idősebb tőlük ugyan, de remek társaság, és innen aztán vicces dolgok sorozata történik.

Ami a felnőtteknek ugyan nem vicces, de mi, olvasók remekül szórakozunk, a szemem előtt
szinte képbe rendeződtek a könyv eseményei, és sokat nevettem. Egyszerre éreztem gyereknek magam, és felnőttnek, aki nagyon mérges lesz a történtek miatt. Elárulom, azért a gyerekeknek drukkoltam. :)

Vicces, aranyos, elragadó történet, egy mai gyereknek – pl. Titusznak – is remek kikapcsolódás, bekerülhet a nyári olvasnivalók listájába.

Nagyon tetszettek Várnai György rajzai, kicsit olyan ismerősnek tűntek, a könyv elolvasása után végeztem egy kis nyomozást, és kiderült, hogy gyermekkorom egyik nagy kedvencének, a Frakk könyveknek is ő készítette az illusztrációit, amelyeket szintén imádtam.
http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/gyerekeknek.html

Vannak olyan gyerekkönyvek, amiket receptre írnék fel aggódó, szorongásra és befelé fordulásra hajlamos kiskamaszoknak (értsd tehát, hogy akár 9-10 éves kortól), mert mély meggyőződésem, hogy ha az ilyen könyvekből elegendő számú kerülne az ő látómezejükbe, akkor ezek segítenének abban, hogy a lelki ellenállóképességük erősödjön. Andrea például megmutatja, hogy igenis lehet nevetni saját magunkon, ha hülyeséget csinálunk, a világ nem dől össze, a dolgokat jóvá lehet tenni, persze ehhez az is kell, hogy őszinték és egyenesek legyünk magunkkal és másokkal is.

Korábban csak a sorozat 2. részével találkoztam, számtalanszor újraolvastam, tipikusan az a könyv, azok a szereplők, akiket nem lehet nem szeretni. Most úgy gondoltam, ideje végre megismerkedni az előzményekkel is. Nem mondom, hogy csalódás volt, mert ez is tetszett, szívesen olvastam, teljesen ki tudott kapcsolni a történet. Viszont nem ragadott annyira magával, mint a 2. rész. Valahogy nem volt meg az a varázsa, a hangulata.
Azt sem értettem, hogy a középső lány itt miért Andrea, a folytatásban pedig miért Anikó? Én az Anikót szoktam meg, szerintem jobban is illik hozzá, úgyhogy számomra továbbra is Anikó marad, bárhogy is szerepel a többi részben.
Érdemes olvasni az írónőtől, nagyon szeretem a humorát, igazán szórakoztató.

Igazi gyerekeknek való, kedves történet. Lehet, hogy ezért is éreztem azt, hogy Andreából már néha kicsit elég, sőt sok is. Bizonyára jobb lett volna gyermekfejjel olvasni ezt a nagyon bájos, aranyos könyvet. Nagyra értékeltem viszont a családtagok és a rokonok birka – türelmét, mindent elnéző engedékenységét a vásott kölykökkel szemben. Ahol ők megjelentek, ott fű nem nőtt többé. Legalábbis biztosak lehettünk a jó kiadós galibákban.
Legjobban a Rómeó és Júlia adaptációja tetszett, persze a gyerekek átdolgozásában.
Vevő voltam a humorra, ahogy mondani szokás. De arról már nem vagyok meggyőződve, hogy ilyen zabolátlan, uram bocsá', neveletlen kölykökkel szeretném magam körülvenni. Tartósan biztosan nem. Épp elég volt belőlük annyi időre, amíg olvastam a „sztorijaikat” !
Ebadta lurkói !

Mindig szerettem a pöttyös könyveket, örülök, hogy ráakadtam egy újabb gyöngyszemre. Olvasás közben azon gondolkodtam, ismertem-e gyerekkoromban ennyire szeleburdi kislányt, de arra jutottam, hogy nem, habár minket sem kellett félteni. :-))
Kedves kis történet volt, mosolyogtam közben, ahogyan következtek sorban a csínytevések, cirkuszi előadás, színdarab és a többi. És azok a beszólások és poénok! Komolyan kész vagyok ettől a szövegtől. Izgatottan várom a sorozat következő részét; szerintem holnap meg is nézem a könyvtárban. :-)

Örülök, hogy végül harmadszor is nekikezdtem. Egész jó kis könyv volt, nem is értem, miért nem bírtam sosem a felénél tovább olvasni. 6 éve kaptam, azóta pedig 3-szor belekezdtem. Ez, a harmadik próbálkozás végül sikeresen végződött.
A stílusa az elején nem annyira tetszett, és rájöttem, hogy valószínűleg ezért is volt az, hogy nem bírtam tovább olvasni, mint a fele. Aztán ahogy teltek a napok és fogytak a lapok (ugyanis az elején nem bírtam egyszerre sokat olvasni belőle, hiába csak 160 oldal az egész) megszoktam a stílusát és a könyv így még vicces is lett.
Andrea egy kicsit hasonlít rám…cserfes, hiperaktív és néha idegesítő… :D
Nagyon jól szórakoztam a könyv olvasása közben, jó volt figyelni, milyen is volt Andreáék nyara Izé és Eszti néniéknél. Eszembe jutott, hogy annak idején nem is olyan régen =) mi is így játszottunk, mindenféle bolondságot egész nyáron…Így nemcsak a könyvvel kapcsolatos élmény (hogy kitől, mikor kaptam), hanem a történet miatt is nosztalgikussá vált számomra.
Rengeteg jó beszólás, vicces mozzanat volt a regényben. spoiler
Elgondolkoztam azon is, hogy lehet, hogy ez a könyv érettebb fejjel még szórakoztatóbb. A 9 éves kisgyerek lehet, hogy nem érti – vagy nem pont úgy értelmezi – ezeket a vicces beszólásokat, mint egy felnőtt vagy egy érettebb gondolkodású gyerek.
Tetszett, kár lett volna még több évig olvasatlanul a polcomon tárolni. :)

Na, ez is egy olyan könyv, aminek minden mondatát idézni kéne. De azt meg minek, akkor inkább olvassa el mindenki magának! Különben meg lesztek mondva! ;o)

No, most azért megnéztem volna magamat az utóbbi napokban, amint ezzel a Zachergáboros dizájnommal, halásznadrágban, kilógó inggel, dupla karkötőben, bal csuklómon a kedvenc zöldkendőm, fehér mintákkal, magyaros nyaklánccal a nyakamban, fülessel a fülemben, ujjaimmal, lábammal verve a zene ütemét (jobbára valami progrock), a HÉV-en, egyes villamoson, menet közben olvasom ezt a réges-régi, (az én kiadásomban ráadásul) rózsaszínes-lilás Pöttyös Könyvet, s közben ráadásul legalább oldalanként egyszer szélesen vigyorgok.

A könyvecske voltaképpen nem összefüggő történet, hanem történetecskék sora, amiknak a főhőse a tizenkét éves, ötledazdag, ebből kifolyólag néha bizony rohadtul idegesítő Andrea, a húga és a Svájcból hazaszakadt testvérük Médi (alias Mari). De jobbára csak az első kettő a főhős.
Andrea dolgait olvasva lehet jókat kuncogni, röhécselni, kacagni, de bizony a sokadik ötletének a megvalósításakor eszembe jutott, hogy vele élni nem lenne fenékig tejfel, s hogy a lízingelt lányom mindennapi ötleteit rosszmagam nem ilyen derűsen kezelem, sőt, s hogy vajon akkor a gyerekekben vagy a felnőttekben van a hiba? (A mainstream választ, persze, tudom, de ha nem a mainstream-ben gondolkodom, akkor gondolkodnom kell, és a józan paraszti azért azt mondja, hogy Andreát nem ártana néha nyakon vágni, mert tizenkét évesen már azért számolnia kellene a következményekkel és előrelátóbbnak kellene lennie. spoiler De úgy döntöttem, alig túl a költözésen, még meg-meg álldogálva a felrobbant és még helyre nem tett lakás káoszában, hogy most csak azért sem hagyom magam nem szórakoztatni!

Vavyan Fable első könyve 1987-ben jelent meg. Vagyis az, hogy ki tanult kitől, nem kérdés. Ha Fable ifjúsági regényt írna, az nagyjából úgy szólna, ahogy G. Szabó Judit szólt 1973-ban. Hogy ez kinek miként hangzik, nem tudom. Részemről dicséret G. Szabó felé, s még csak árnyalata sem annak, hogy Fable plagizálna. Csupán hasonlóság. Amivel mindkettőjük olvasótábora jól járt.

Szóval még egyszer nekifutva: a könyv kis történetek lánca, amiket a szereplőkön kívül nem nagyon köt össze semmi, nincsen egy átfogó cselekmény, nincsen csúcspont, nincsen intellektuális orgazmus, jellemfejlődés. Nem, az nincsen. Csak önfeledt szórakozás van. Hatalmas poénok, derűs történetek, pofátlan vagy gyermeki beszólások (na, azon a Rómeó és Júlia előadáson szakadtam, Zachergábor-alteregó röhög magában egy Pöttyös Könyv felett az egyesen, mondhatom!). Meg szerethető szereplők, akik nem hibátlanok, de nem is ördögök, hanem éppen emiatt, élnek.

Várnai György illusztráció pedig szinte önmagukban biztosítékok a minőségre. (Vele csak Sajdik Ferenc rajzai vetekednek.) Oda vagyok a rajzaiért!

Valahogy az ilyen típusú ifjúsági könyveket mindig szerettem. Micsoda kölykök!, Az ágasvári csata, Talán Pista, Nyár a szigeten, Jó szelet, kaptány!… Nem folytatom, pedig bőven lehetne még…

Csak néhány másdopercig gondolkodtam, na, akkor mit olvassak most, de felmásztam az elköltözött lakás dobozhalmain a már álló könyvespolc tetejére, és levettem a Hárman a szekrény tetején folytatását. Holnap a Zacher-dizájn újra kiscsaj-könyvvel röhög majd a villamoson.

Ja, egyébként mindig kedveltem a Pöttyös Könyveket, és soha nem zavart, hogy kiscsaj-könyvek. Tán' azért, mert szerintem egy jó könyv soha nem bír nemi- és életkori korlátokkal.

Olvasás közben remekül szórakozik rajta az ember. Ez nem is csoda, hisz a szereplők tele vannak ötletekkel, és mindent megtesznek azért, hogy ezek ne csak ötletek maradjanak. Mondjuk ez így a vakációban rendben is lenne. A gondok ott kezdődnek, ha az ember felnőttként nézi végig a kivitelezést. Én biztos nem találtam volna annyira szórakoztatónak Andrea ötleteit, ha a közvetlen környezetemben hajtotta volna végre őket. Szerencséje volt a felnőtt szereplőkkel. A nagynéni kötél-idegeit szívesen kölcsön kérném egy időre.