Északra ​szállnak a hattyúk 6 csillagozás

G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti cím: Лебеди летят на север

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjárók Gondolat

>!
Gondolat, Budapest, 1973
284 oldal · keménytáblás · Fordította: Weber Anna, Bede Anna, Sellő Edit Éva, Petri Edit

Enciklopédia 1


Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Bla I>!
G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

Magyar nyelven elég keveset lehet olvasni a szamojédok és azon belül a nyenyecek történelméről és kultúrájáról, ezért ez a kötet bizonyos szempontból hézagpótló. A szerző nagyon sok hasznos információt oszt meg olvasóival, a helyi társadalom állapotáról, a rénszarvastenyésztésről, a halfogásról és feldolgozásról, a szokásokról, hiedelmekről. Nagyon információ-gazdag írás. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni a mellett a tény mellett, hogy az író – gondolatait olvasva – elkötelezett kommunistának tűnik. Bár tárgyilagosan szól a szovjet rendszer bekövetkezése után elkövetett és felszínre került hibákról is, pl. a folyók lehalászásáról, a faállomány pusztításáról, a természet kizsákmányolásáról, úgy véli mindezeket a szovjethatalom, a kutatóintézetek szakemberei, a párt képviselői majd biztosan eredményresen megoldják. Így célkitűzések szintjén elméletileg nincs is baj ezekkel, de – amint tudjuk – valóság kissé máshogyan sikerült és sikerül, így folyamatosan forráskritikával is kell élnünk.Tagadhatatlan, hogy a forradalom óriási előrelépést jelentett a szamojédok gondolkodásában, szokásaikban, pl. mentálhigiénés körülményeikben, az oktatásban, ismeretszerzésben, a lakáskörülmények javulásában, az élelmezésben, ha meg is kellett küzdeni sokaknak elmaradott hitrendszerével.
De akit érdekelnek a nyenyecek és általában Oroszország tundravidéke annak Metyelszkij műve az összes hibájával együtt nélkülözhetetlen forrás. Tudósítás a 20. század első feléből, felvillantva a történelmi előzményeket is. Érdemes olvasni!

1 hozzászólás
Ibanez P>!
G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

"Mi hívott, hogy erre kóborolj te?
Mért csábított a távoli föld?
Sokszáz versztnyi messzeségbe vesznek
a partok, a tundrán köd lebeg.
Mért sírt fel most hirtelen a lelked
az idegen, új vizek felett?
Nyáridőben jégtábláknak tükrét,
bámulod a megdermedt vizet…
Mért oly kedves néked az örök jég?
Tán a földön nincs elég meleg?"
    

Egy nagyon érdekes és csak helyenként belassuló Világjáró kötet egy olyan tájékról, amiről aztán tényleg semmit nem tudhatunk, de talán még az oroszok sem. Az északi tájak amúgy is kedvenceim, itt pedig olyan tájékokra utazunk, amelynek népei velünk rokonságban állnak. A keletkezés körülményeiből adódva belengi néha egy kis szocializmus a sorokat, de ezeken könnyen át lehet repülni a rénszarvasszánnal :-D
    

„Kinyitom a térképet és az Urál hegyein túl azonnal megtalálom a feltartott ujjat, a Jamal-félszigetet. A Szovjetunió hatalmas méreteihez képest ez az ujj tulajdonképpen nem látszik túl nagynak. De ha rápillantunk Nyugat-Európa térképére, elég szemmértékre összevetni bármelyik országgal, s azon nyomban megérezzük a félsziget valódi nagyságát. Négy Belgium! Három Svájc! Hát ekkora ez a Kara-tengerbe bökött ujj!”
    
Az író útját több helyre is követjük, nemcsak a Jamal-félszigetre, de a sarkvidéki Uralhoz, rénszarvastenyésztőkhöz, vele utazunk az Obon hajón és a szégyenbe hozó kis ládában is, mely kényelmesebb, mint a leesést garantáló rénszarvasszán (én tuti a szánt választottam volna, aztán persze biztos lepotyogtam volna gyorsan). Könnyedén ír, párbeszéd nem sok van, annál több gyönyörű tájleírás, a ropogó hó, a negyvenfokos hidegek, a hóviharok és szelek, a növényzet és állatvilág minden terítékre kerül. Néha szó szerint is.
    
„Sajátos, egyedülálló, semmihez sem hasonlítható a folyó szépsége. Az erő szépsége ez, amely nem külsőségekben mutatkozik meg, mint ahogy az erős ember leglassúbb mozdulataiban is érezhető az erő. Itt az Ob nem dühöng, még áradáskor sem morajlik, némán, szinte közömbösen sodor magával egész erdőket. Némán hömpölyög tova világítótornyok és magányos kunyhók mellett, némán rombolja a meredek partot, és némán halad tovább, az óceán felé.”
    
A könyvből megismerhetünk nyenyec legendákat (https://moly.hu/idezetek/1260204), hagyományokat, az öltözködés, dísztárgykészítés, a csum (sátor) berendezése és kényelme, az ételek, a túlélés apró trükkjei mind szerepelnek, talán egy kicsit még személyesebbé lehetett volna tenni néhány figurát a könyvből, nem csak azt a pár említett kutatót, orvost vagy már nem élő felfedezőt, akiknek a történethez közük volt. Sok érdekes dolgot tudhatunk meg a sarkvidéken élőkről és kultúrájukról. „A faforgács megnevezésére is több szavuk van: amit késsel faragtak le, annak a neve jesztyimja, a gyaluforgács: nyelnyimja, az a forgács pedig, amibe az arcukat törlik: varav.”
    
A könyv nagyobb részét a rénszarvasokhoz kötődő életforma megismerése teszi ki, hála az égnek, mert ezt nagyon szerettem. Kevésbé volt érdekes (sőt, semennyire), mikor olajmezőkről, konzervgyárakról volt szó, alig vártam, hogy visszatérjünk a tundrára, a természetbe. Olvashatunk betegségekről, a vezérbikák kiválasztásáról, olvasás közben hallottam a csengőszót és láttam a rénszarvascsorda agancsai felett párálló felhőt…
    

„Csak akit már elvetett a sorsa a tajgába vagy a tundrára nyáridőben, csak az tudja, mi az a szúnyog. A nyenyecek, a találó meghatározások mesterei, a júniusnak ezt a nevet adták: nyenyeng-jarij – a szúnyogok hónapja. Nem a fényes, le nem nyugvó napról, nem a halrajok vonulásáról nevezték el a júniust, mert a legfontosabb, a legjellemzőbb jegye nem a nap és nem a hal, hanem a szúnyogok. Mérhetetlen tömegben kerülnek elő a számtalan mocsárból, és ilyenkor jaj a szarvasoknak, jaj az embereknek! Fekete felhőként lepik el az áldozatot, és nincs az az igazi felhő, amely az állatokra ilyen veszedelmet zúdítana.”
…. Kivéve a bagócs (vagyis a bögöly). Aminek a leírása eléggé undorító és szánakozva gondoltam szegény szarvasokra.
    
A leírások csodaszépek, azért is kapott – a pár unalmasabb rész ellenére – öt csillagot a könyv, mert ha egy útleírás során százszor is sóhajtozol olvasás közben, hogy te úgy átélnéd ezt, és úgy elmennél ide és megnéznéd, a végén pedig úgy csukod be a könyvet, hogy felvésed a képzeletbeli bakancslistádra az összes, a könyvben előforduló helyet és cselekményt „ide el kell mennem” és „ezt ki kell próbálnom, meg kell néznem” felkiáltással, akkor szerintem a könyv teljesen elérte a célját!
    

„A nap csak nem akar kitekinteni a hegyek mögül, nincs hozzá ereje, hogy az alacsony, lankás vonulat fölé emelkedjék. Csak nagy ritkán, ott, ahol a sziklák szétválnak, jelenik meg ködfátyolba burkolózó, narancsszínű, hatalmas korongja. Még a delelő napba is bátran bele lehet nézni. Valahol, a Jamal-félsziget végén pedig egyáltalán nem emelkedik a látóhatár fölé. Bizonyára arról a vidékről származik a december nyenyec neve – a Nagy Sötétség Hava. Utána következik a január – nyenyecül: "tupkampja-jarij”. Az elnevezés a tupka: „fejsze” és a pja: „erdő” szóból származik, ilyenkor ugyanis olyan kegyetlen a fagy, hogy az acélfejsze is beletörik a kőkeményre fagyott fába. Ezt követi február: „jare-jarij”, a nyenyecek szerényen hideg hónapnak nevezik."
    
Összességében egy kiváló útleírás Földünk egy olyan szegletéről, amely sosem volt könnyen elérhető – szerintem most sem az – de kellőképpen izgalmas és nagyon-nagyon különleges élmény lehet mindazt átélni, amit az író. Örömmel elutaznék oda egy hosszabb ott tartózkodásra és megtapasztalnám, amit ő és megnézném, hogy ugyan mennyit változott azóta a világ arrafelé.
    

"Fehér tundra felett lapos ég.
Hideg csillagok járnak.
Északi szél ordítja dühét.
Szánok, szarvasok szállnak.

(nyenyec népdal)

Ditta P>!
G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

Azért szeretem a Világjáró sorozat könyveit, mert olyan helyekre juthatok el velük, ahová egyébként esélyem sem lenne. A meleg lakásban kényelmesen elnyújtozva a fotelban, remek kaland például az Ob és az Urál északi részéről olvasgatni, ahol télen a -40 ° teljesen átlagos és a 6 faházból álló telep már a környék központi településének számít. Persze tudom, hogy ezek a könyvek 40-50 évesek és azóta sok minden megváltozhatott, ennek ellenére érdekes olvasmányok és kellemes kikapcsolódást nyújtanak.
Az Északra szállnak a hattyúkkal, ahogy fent már írtam is, az Ob és az Urál északi részét járhatjuk be. Metyelszkij többször is járt ezen a zord vidéken, a könyvben 3 útját meséli el. Az 1. látogatása 1959-ben volt, amikor az Ob folyó környékét járta be és írt részletesen a terület földrajzáról, növény és állatvilágáról. A 2. és 3. útja 1963-ban volt egy nyári barangolás egy geológus csapattal az Urál északi részén, valamint egy téli túra az Ob környéki rénszarvas legelőkre.
Metyelszkijtől kisebb áttekintést kapunk a régi felfedezőkről is, akik a környéket először járták be, de legalábbis elsőkként maradt az útjaikról feljegyzés. ’59-re a geodéták elvégezték a dolgukat és ha még nem is részletes, de átfogó térképek már rendelkezésére álltak. Akkoriban az agronómusokon volt a sor, akik a zord körülményekkel szembeszállva próbálták megteremteni a növénytermesztés és az állattenyésztés alapjait a hosszú, sötét és hideg telek hazájában. Valamint a geológusok kaptak még főszerepet, akik olaj és földgáz után kutatva járták a területet. Metyelszkij többször is csatlakozott egy-egy geológus csapathoz, így geológiai elemzésről elég sokat olvashatunk. Ez a téma engem viszont nem nagyon hoz lázba, szívesebben olvastam volna ehelyett többet, akár az őslakos népek, mint a nyenyecek, akár az odatelepülő oroszok mindennapi életéről, szokásairól, amikről csak egy-két információ morzsácskát kaptunk végül.

>!
Gondolat, Budapest, 1973
284 oldal · keménytáblás · Fordította: Weber Anna, Bede Anna, Sellő Edit Éva, Petri Edit
Szabóné_Erdős_Gyöngyi>!
G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

Ma reggel nálunk a meteorológia szerint -19 C fok volt, ami itt nagyon cidrinek számít, pedig valljuk be mostanság tényleg ritkán fordul elő – na és ezért is olyan nehéz nekem elképzelni, hogy este, amikor a hét rénszarvas repítette szánon elindultak a legközelebbi „falu” (sokkal inkább pár sátorból és max egy-két faházból álló állomás) felé, akkor egészen enyhe idő volt ott – csak -35C amiből a kis utazás több mint négy órája alatt -45C lett…Brrrrrr….
Metyelszkij persze minden megtett, hogy minél többet tudjak meg a Sarki – Urál melletti népekről, főleg a nyenyecekről és az életükről. Millió és egy szerzőtől idézett, akik ott jártak és kutatták, járták az északi tundra megközelítően Franciaország nagyságú területét. Ott jártak, némelyek ott is maradtak a szegény, de barátságos nomádok mellett, kerestek, sőt találtak mindenféle kincseket, kőolajat, grafitot, szenet, drágaköveket, bizonyítékokat elméletekre, lehetőségeket, hogy a táj is megmaradhasson majdnem érintetlennek és a népe se pusztuljon bele a nélkülözésbe…
Nem akarok hálátlannak tűnni, de nekem fele ennyi tény, ember és részlet is sok lett volna…

Kooczka>!
G. Metyelszkij: Északra szállnak a hattyúk

Nagyon informatív, de kevésbé személyes élménybeszámoló, mint amit a sorozat többi, általam olvasott köteténél megszoktam, ezért kicsit lassabban haladtam vele. Bár a „kevésbé személyes” talán csak annyiban érvényes, hogy saját élményei egy részét tették ki csupán a könyvnek és legalább ugyanakkora arányban kapott helyet a térség történelmi, geológiai, szociológiai, zoológiai, gazdasági, stb. múltjának és jelenének sokoldalú bemutatása. A tudományosabb jellegű részeket számtalan érzékletes tájleírás, versidézet és egy-egy népmese is színesítette, amiből világosan kitűnt a szerző vonzódása a tájhoz és őszinte érdeklődése az ott élők iránt. Az író politikai beállítódása nyilvánvalónak tűnik, bár nem mondhatnám egyértelműen szemellenzősnek, hiszen rámutat a rendszer által elkövetett hibákra, de túl optimistának tartom bizakodását abban, hogy ugyanez a rendszer talál majd megoldást is az okozott problémákra.


Népszerű idézetek

Bla I>!

Csak itt, a tundrán, meg talán a tajga mélyén és a sarkvidéki lakatlan szigeteken ismeri meg az ember, mi az igazi egyedüllét.

154. oldal

Ibanez P>!

…Élt egyszer a tundrán négy fivér. Együtt laktak, egy fedél alatt, boldogok voltak, és sohasem marakodtak. A testvérek minden munkát együtt végeztek: együtt vadásztak sarki rókára, együtt jártak halászni és madarászni. Csak a rénszarvast legeltették sorban, egymás után. Egy alkalommal a legidősebb fivérre került a pásztorkodás sora. Odaért a csordához, és elállt szeme-szája a gyönyörűségtől: se szeri, se száma, olyan sok lett a szarvas. El is határozta, hogy körüljárja a csordát. Sokáig tartott az út, a nap háromszor is felhágott az égbolt tetejére, ő mégsem ért körbe. Elámult a legidősebb fivér ekkora gazdagság láttán. És akkor a gonosz szellem ezt súgta neki: „Miért ne lehetne a tiéd ez a számtalan szarvas? Hiszen te vagy a legidősebb!”
Visszatért az ifjú a csumba, maga köré gyűjtötte testvéreit, és elmondta, mi a szándéka. Nekibúsultak a fivérek, hallgattak egy darab, aztán hármuk közül a legidősebb így szólt a bátyjához:
– Én sem vagyok gyengébb nálad, miért lenne hát a tied az egész csorda? Nekem is szükségem van szarvasokra. Add nekem kedvenceimet, a fehéreket!
Nem akaródzott a legidősebbnek megválni a szarvasoktól, de meggondoltam, milyen temérdek a csorda, és beleegyezett.
– Nekem nem kellenek szarvasok – mondta a harmadik testvér. – Én a csónakot meg a hálót tartom meg magamnak; halászni fogook.
Még jobban elszomorodott a legifjabb testvér. Sokáig törte a fejét, a tűz is kialudt, olyan soká, azután így szólt:
– Nekem semmi sem kell: se szarvas, se csónak. Elhagyott bennünket a jó szellem, elhagyta a szerencse a mi sátrunkat. Elmegyek én tőletek gyalogszerrel, és a magam kezével keresem meg a szerencsémet. Ám a mai naptól fogva egyikünk sem nevezheti magát egyszerűen nyenyecnek. A te neved, legidősebb bátyám, legyen Okatetto – Sokszarvasos; a tiéd, akinek minden szarvasa fehér, legyen Szeratetto – Fehérszarvasos; te, harmadik bátyám, kapd az Anaguricsi – Csónakos nevet, az enyém pedig legyen Jande – Gyalogjáró.
Okatetto, Szeratetto, Anaguricsi, Jande a legsűrűbben előforduló nyenyec családnevek.

Ibanez P>!

Az északi fény még sokáig kísér az úton. Az oroszok „szpoloh”-nak is nevezték, amit a „felizgatni, felzaklatni” jelentésű „szpolostiy” igéből képeztek. Olyan érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak tűnt ez a jelenség, hogy babonás félelemmel vették körül. A középkorban sátáni erőt tulajdonítottak neki, s véres lándzsák képében ábrázolták. Csak az északi népek tartották az északi fényt olyan megszokott, olyan hétköznapi jelenségnek, hogy még a legendáik sem tesznek említést róla.

Ibanez P>!

A hetes számot a nyenyecek és a chantik rejtelmes, kabalisztikus számnak tartják. A nagyon távoli múltról így alkotnak fogalmat: „Hétezres holddal ezelőtt történt.” A mondabeli hős hét hegyen, hét folyón kel át. A mesebeli öregapónak és öreganyónak mindig hét fia van. A hagyomány azt tartja, hogy a világmindenség hét kisebb világból áll. A nyenyecek ördöge – a sátán – hét csumban lakik, s ráadásul hét foga van. Fából faragott bálványaikat hét rováscsoporttal díszítik, melyek egyenként ugyancsak hét rovásból állnak. Különleges, hét talpú szánt készítenek számukra, s a szántalpakat hét szalaggal díszítik. Hajdanán, a chanti ünnepet Obdorszk mellett hét napig ülte az összesereglett hét törzs.

Ditta P>!

Az orosz kereskedők régóta felhasználták a nyenyeceknek ezt a jellemvonását. Átkeltek az Urálon, egy szokásos helyen otthagyták áruikat, és visszafordultak. Tudták, hogy mire visszatérnek, a posztó, a rézüstök, a puskák mellett nemes prémeket találnak. A nyenyecek is, miután letették a fizetséget, mentek a dolguk után, aztán újra odalátogattak. Ha a prémek érintetlenül maradtak, ez azt jelentette, hogy a kereskedők keveselték a fizetséget. A nyenyecek ilyenkor vagy visszavitték a maguk sarki rókáit és cobolyait, vagy hozzátettek. Így folyt le a kölcsönös bizalmon és becsületességen alapuló távalkudozás.

152. oldal (Gondolat, 1973)

Bla I>!

Az alászálló nap hatalmasra nő, rézvörös színt ölt, már nem vakít. Éjjel két óra körül kelet felé haladva megállapodik a látóhatár szélén, alig-alig érinti a horizontot, alsó peremét megmártja a vízben, majd egyszer csak ünnepélyes lassúsággal emelkedni kezd. Az este azon nyomban reggelre fordul, elmarad az éjszaka. Új pirkadat lángol fel az égen.

11. oldal

Bla I>!

A csum…kúpformája nagyszerűen ellenáll a szélnek. Minden hozzávaló elfér két szánon. Könnyen lebontható és felállítható. Ha ég a tűz, a megnyírt szarvasbőrből készült sátorfal még negyven fokos fagyban is tartja odabenn a meleget.

17. oldal

Bla I>!

Minden csumban volt egy szent hely, ahová a nyenyec nő nem tehette a lábát, különben megszentségtelenítette volna, ez pedig szerencsétlenséget okoz. Nem mehetett át az úton egy szán előtt, ez bajt okozott volna. Ha csak átlépett egy kötélen, pányván, hámon vagy puskán, ami férfié volt, az illető tárgy hasznavehetetlenné vált, ki kellett dobni. Nem akaszthatta ruháját férfiruha mellé, nem léphetett az áldozatbemutatás szent helyére.

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csum
3 hozzászólás
Bla I>!

Azt is mondják, hogy ha a nőstényhattyú meghal, a párja csukott szárnnyal nagy magasságból a földre veti magát, és elpusztul.

157. oldal

Szabóné_Erdős_Gyöngyi>!

A geomorfológus munkája rokon a művészével. Ugyanaz az éles megfigyelőképesség szükséges hozzá, ugyanúgy kell szeretni a természetet, annak minden fűszálát.
Reggel Zanna ezeket a „fűszálakat” rendezgeti, nagy papírlapok közé rakja legújabb szerzeményeit. A kora tavaszt idézik a herbárium lapjairól kikandikáló halványkék hóvirág – fejecskék. Vastag fehér itatós borítja bunda módjára a hófajdfüvet. Az apró sarki ibolya mellett ott szerénykednek a kőtörőfű párnácskái, és ott virítanak a boglárka sárga csillagai. A gyapjúsás vékonyka szára olyan, mint egy finom ecset.

161. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén
Yrjö Kokko: A négy szél útja
Kádas Mária: Kurgáni napló
V. K. Arszenyev: Az őserdők fia
Koltai Gyula: Nem mind fénylik, ami Amerika
André Gide: Visszatérés a Szovjetunióból
Csepregi Márta (szerk.): Finnugor kalauz
Aage Gilberg: Sok eszkimó – egy orvos
M. Prisvin: Az erdő emeletei
Antal Zoltán: Szibéria közelről