Aquinói ​Szent Tamás 3 csillagozás

Ez a könyv nem akar egyéb lenni, mint népszerű rajza egy nagy történelmi alaknak, akinek tulajdonképpen sokkal népszerűbbnek kellene lennie. Célomat elértem, ha azokat, akik alig hallottak Aquinói Szent Tamásról, rábírja, hogy jobb könyveket olvassanak róla. Ebből a szükségszerű elhatárolásból bizonyos következtetések származnak, amelyeket legjobb, ha mindjárt kezdetben előrebocsátok.
    Először is az következik belőle, hogy a könyv nagy mértékben azoknak is szól, akik nem Szent Tamás hitét vallják és akiket úgy érdekel az aquinói szent, mint engem például Konfucius, vagy Mohamed. Ámde az a követelés, hogy világos és jellegzetes vázlatokat nyújtsak, többé-kevésbé másirányú, mint az a szándék, hogy a másként gondolkodóknak is írjak. Ha elsősorban idegenek számára írok könyvet Nelsonról, aprólékosan meg kell magyaráznom sok olyan dolgot, amit minden angol tud, viszont rövidség okából esetleg ki kell hagynom sok olyan részletet, amelyet sok angol szeretne tudni. Másfelől azonban nagyon nehéz volna eleven és mozgalmas életrajzot írni Nelsonról és közben teljesen eltitkolni azt a tényt, hogy a franciák ellen harcolt.

5. oldal, BEVEZETŐ SZAVAK (Szent István Társulat, 1986)

    […] Szent Tamást az jellemzi, hogy szerette a könyveket és bennük élt, a Canterbury Tales papjának vagy tudósának életét élte, aki inkább választotta Arisztotelész száz könyvét és filozófiáját, mint a világ minden gazdagságát. Amikor megkérdezték tőle, miért hálás leginkább Istennek, nagyon egyszerűen így felelt: „Megértettem minden oldalt, amit életemben elolvastam.”

10. oldal, Első fejezet - Két kolduló barát (Szent István Társulat, 1986)

[…] Nyilvánvaló, hogy nem ez a fejlődés szó természetes értelme. Ha egy gyermekről azt mondjuk, hogy jól fejlett, akkor a „jól fejlett” szón azt értjük, hogy tulajdon erejéből nőtt naggyá és erőssé, nem pedig kölcsönvett vánkosokkal párnázták ki és attól vaskos, vagy hogy gólyalábon jár és attól olyan magas. Ha azt mondjuk, hogy a kutyakölyök kutyává fejlődött, nem arra gondolunk, hogy növekedése fokozatos kompromisszum a macskává levés felé, hanem arra, hogy egyre kutyább lesz. Fejlődés annyi, mint a tan vagy elmélet minden lehetőségének és minden rejtett adottságának kibontakozása abban a percben, amikor elérkezett a különválás és a megmutatkozás ideje.

9. oldal, 1. fejezet - Két kolduló barát

    […] Szent Tamás keményen kiállt azért a tényért, hogy az embernek a teste éppen annyira a teste, mint ahogyan a lelke a lelke és az ember csak ennek a kettőnek egyensúlya és egyesülése lehet. […] Elválaszthatatlan kapcsolatban áll azzal az ijesztő dogmával, amit a modernek legkevésbé képesek lenyelni: a test feltámadásával.

26-27. oldal, Első fejezet - Két kolduló barát (Szent István Társulat, 1986)

A történelem egyéb alapvető nagy tényeihez hasonlóan igaz, hogy Tamás nagyon nagy ember volt: a hitet összeegyeztette az értelemmel, új utakat nyitott számára a természettudományok felé és ragaszkodott ahhoz, hogy az érzékek a lélek ablakai, az észnek isteni joga van ahhoz, hogy való tények táplálják és a hitnek igenis feladata, hogy megeméssze a legreálisabb és a valósághoz legközelebb álló pogány filozófiák kemény húsát.

11. oldal, 1. fejezet - Két kolduló barát

    […] Semmi újat nem hoztak a kereszténységbe, semmi pogány vagy eretnek vonást, ellenkezőleg: kereszténységet hoztak a kereszténységbe.

18. oldal, Első fejezet - Két kolduló barát (Szent István Társulat, 1986)

És még mielőtt Szent Tamásnak ahhoz az oldalához közeledünk, amely szigorúan intellektuális, nem árt megjegyezni, hogy mind benne, mind Szent Ferencben volt valami gyakorlati, vagy talán inkább erkölcsi és megvolt az a készség, hogy az ember bizonyos esetekben önmagában is észrevegye az állattestvért; aminthogy Szent Ferenc tulajdon testét szamárhoz hasonlította. Itt látható, hogy a kettőjük közti ellentétek mindenütt, még állattani hasonlatokban is fennállnak és ha Szent Ferenc az a közönséges szamár volt, amely Krisztust Jeruzsálembe vitte, Szent Tamás, akit kortársai néma szicíliai ökörnek neveztek, inkább hasonlítható a már szinte asszír mondákba illő apokaliptikus szörnyhöz, a szárnyas bikához. De a sok ellentét mellett nem szabad elfelejteni vagy elhomályosítani azt, ami közös volt bennük: egy sem lett volna túlságosan büszke ahhoz, hogy a betlehemi istállóban türelmesen álljon és várjon, mint az ökör és a szamár.

11. oldal, 1. fejezet - Két kolduló barát

    […] Kezdik belátni, hogy amint a tizennyolcadik század a felvilágosodás korszakának nevezte magát, a tizenkilencedik a közönséges józan ész korszakának, a huszadik századi ember mindmáig nem tehet egyebet, mint az egyáltalán nem közönséges esztelenség korszakának nevezi korát.

14. oldal, Első fejezet - Két kolduló barát (Szent István Társulat, 1986)

A hazugság soha nem olyan hazug, mint amikor közel jár az igazsághoz.

37. oldal

Abban az időben volt valami, ami Tamást és Bonaventúrát nagyon megerősítette igazukban, és ez az általános közvélemény volt, hogy nincs igazuk. Az a kor mindenképpen a vad zavarok korszaka volt, ilyen időkben pedig szokás, hogy azokat, akik a dolgokat rendezni akarják, megvádolják, hogy még jobban fel akarnak forgatni mindent. Senki sem tudta, ki fog győzni ebben a zűrzavarban. Az iszlám-e, a dél manichaeusai, a kétkulacsos és gunyoros császár-e, a keresztesek, vagy a kereszténység régi, monachus szerzetesrendjei? Egyesek nagyon elevenen érezték, hogy felborul és összeomlik minden s hogy valamennyi újabb kísérlet és kitörés ugyanannak az általános társadalmi bomlásnak részletfolyamata. Két dolog volt, amit ezek a megijedtek az összeomlás jelének tekintettek: az egyik a keletről jövő borzasztó kísértet: Arisztotelész, akit mint valami görög istent tiszteltek arab rajongói; a másik a barátok hallatlan új szabadsága: hiszen megnyitották a kolostorokat és szerteküldték a szerzeteseket a világba!

Az az elterjedt vélemény, hogy úgy szálltak szerteszét, mint a szikrák a lezárt és hirtelen felnyitott kemencéből, Isten mérhetetlen szeretetének kemencéjéből; az az általános felfogás, hogy kizökkentik a köznépet egyensúlyukból, ha a tökéletes életet ajánlják nekik; az az aggodalom, hogy elragadtatják magukat és demagógok lesznek: szóval minden nézet, felfogás, ijedtség és ellenszenv végül egy hírhedt könyvben robbant ki. Címe ez volt: „Az újabb idők veszedelme”, írója egy dühödt reakciós: St.-Amouri Vilmos. Úgy nekitámadt a francia királynak és a pápának, hogy azok kénytelenek voltak vizsgálatot elrendelni.

29. oldal