Orosz ​népmesék 6 csillagozás

Nőtt-növekedett, mígnem ötéves lett. Más ötéves gyermek még csak pitykézik, golyózik, de ő már tanulgat, betűt vet és olvas, könyveket forgat.

279. oldal, Világhíres Volga

De a legkisebbnek, Iván cárevicsnek a nyila csak szállt, szállt mind följebb, el se tudta gondolni, hova száll. Megy utána, addig megy, hogy egyszer csak egy mocsár szélén találja magát. Ott ül egy kicsi béka, annál van a nyila.
– Béka, kicsi béka, add vissza a nyilam!
Feleli a béka:
– Végy el feleségül.
– Ugyan már! Békát vegyek feleségül? Olyant csak nem teszek.
– De csak tégy, ha már ez a sorsod.
No, búnak ereszkedett Iván cárevics, de hát nincs mit tenni, felveszi a békát, hazaviszi.
[…]
Megállnak Iván cárevics előtt, csúfolódnak:
– Mi az, te otthon hagytad a feleségedet? Elhozhattad volna zsebkendőbe kötve. Hogy is tudtál ilyen szép feleséget keríteni! Sokat járhattad érte a mocsarakat!

170-173. oldal, A béka-menyasszony

Megy, megy jó lován Fjodor cárevics, sokáig-e, nem sokáig, fentebb-e vagy alant, reggeltől estélig, piros naplementéig, mígnem elérkezik egy hármas úthoz, meglát egy kőtáblát a földön. A kőtáblára ez van felírva:

Aki jobbra halad – lova elvész, maga megmarad.
Aki balra halad – maga elvész, lova megmarad.
Aki előre, egyenest – szép feleséget szerez.

Gondolkodik, töprenkedik, végtére azt gondolja ki: „Gyerünk, szerezzünk feleséget, ez a jó út.”

67. oldal, Az ifjító alma és az éltető víz

– Tudom, mindent tudok – mondta a banya. – Feleséged a Halhatatlan Vén palotájában van, de attól bajosan szerzed vissza, a Halhatatlan Vénnel nehéz lesz elbánnod. Halála egy tűnek a hegyén van, a tű egy tojásban, tojás a kacsában, kacsa a nyuszkóban, nyuszkó egy kőládikában, az a kőládika meg egy magos tölgyfa tetején. És azt a tölgyfát a Halhatatlan Vén úgy őrzi, mint a szemefényét.

174-175. oldal, A béka-menyasszony

Vándorolt Marjuska, azt se tudta, mióta vándorol, bocskora elnyűtt, vesszeje eltört, süvegje elvásott. Mígnem kiért egy tisztásra, előtalált egy házikót: tyúklábon forog, körülötte kerítés, minden karón lókoponya, és a koponyák tűzfénnyel világítanak. Megszólítja a házikót:
– Kicsi ház, állj meg, ajtóddal felém, háttal az erdőnek!
Odafordítja ajtaját a kis ház és megáll, Marjuska bemegy, hát egy vén csont, egy őszöreg anyóka ül a szobában, két lába szétvetve szeglettől szegletig, ajka a falipolcig duzzad, orra a mestergerendáig nőtt. Ábrázata egészen fekete, csak szájából mered ki egy szemfog, valóságos agyar. Ahogy Marjuskát meglátja, ráripakodik:
– Cih, cih, orosz szagot érzek! No, szép leányzó, munkát keressz, vagy éppen munkát kerülsz?
– Fényes Sólymot keresem, öreganyám.

144. oldal, Fényes Sólyom

Lovagoltak egy nap, két nap, három nap, negyednapon egy rengeteg erdőbe értek és a sűrűből valami lármát, kiabálást hallottak.
– Álljunk meg, pajtásaim – mondja Iván kalmárfiú –, várjatok itt, én megnézem, mi az a nagy zene-zuna.
Leugrik nyergéből, szalad a fák közé, hát – a tisztáson három öreg civakodik.
– Adj isten, három öregek! – köszönt rájuk. – Mi baj, min civakodtok?
– Jaj, ifjú legény, háromfélét kaptunk apánktól örökségbe: köd-sipkát, repülő szőnyeget és nagyotlépő bocskort. Immár hetven éve, hogy civakodunk, mégse tudunk megosztozni rajtuk.
– Akarjátok, hogy én igazságot tegyek? – kérdi Iván.
– Akarjuk, akarjuk, nagyon megköszönjük.
Iván kalmárfiú megfeszítette az íját, és kilőtt három nyilat háromfelé, egyik öregnek azt mondta, hogy szaladjon jobbra, a másikat balra küldte, a harmadikat egyenest előre.
– Amelyitek elsőnek érkezik ide vissza a nyilával, az kapja a köd-sipkát, a másodiknak a repülő szőnyeget adjuk, az utolsó meg vigye a nagyotlépő-bocskort.
Az öregek úgy is tettek, elszaladtak hárman háromfelé, ő meg fogta a három csudaportékát, és sietett vissza a társaihoz.
[…]
A lakodalom végeztével a cárevics felkészült, hogy hazavigye ifjú feleségét a maga országába, de a tizenkét deli legényt előreküldte. Azok el is indultak mindjárt, de a városkapu előtt leterítették a szőnyegüket és repültek, fel a magas égre, a felhőkön túlra, aztán leereszkedtek, és éppen ott értek földet a sűrű erdőben, ahol a lovaikat hagyták. Alighogy leértek, látják, jön az egyik öreg nagyloholva a nyílvesszővel. Iván odaadta neki a köd-sipkát. Kisvártatva megérkezett a második is; az a szőnyeget kapta, a harmadiknak maradt a bocskor.

163-168. oldal, Az álmát eltitkoló fiú

Azzal kiszállt, felkapaszkodott a meredek parton és elindult a sziget hosszában. Ahogy megy, egyszer nagy lármát, kiabálást hall az erdőből, és két ördög ugrik ki előtte az útra, valamit rángatnak egymás keziből, közben ordítoznak.
– Enyém! Nem adom! – kiabál az egyik.
A másik meg:
– Nem a tied! Enyém! – és rángatja.
Amikor Ivánt megpillantják, megállnak, és egyszerre kiáltják:
– Ítélj te közöttünk, jóember! Ezt a bűvös kardot kaptuk örökségül, a kard csak egy, mi meg ketten vagyunk. Harminc éve veszekszünk, verekszünk, mégse tudunk megosztozni rajta.
No, Iván katonának több se kellett.
– Pedig egyszerű a dolog – mondja nekik. – Én kilövöm ezt a nyilat, ti ketten meg utána eredtek, és amelyiktek előbb felveszi és idehozza, azé legyen a kard.
A két ördög beleegyezett. A nyíl kirepült, ők meg uzsgyi, utána! Iván koma se rest, felkapja a kardot és – gyerünk! – bottal üthetik a nyomát.

47. oldal, A bűvös bogyó

Sokára-e, nemsokára, idébb-e vagy odább, egy erdő szélére gurult a gombolyag. Egy házikó van ott, tyúklábon forog nagysebesen.
– Házikó, házikó, állj meg, és úgy állj, mint régen, amikor ideállítottak, homlokoddal felém, háttal az erdőnek!
A házikó megállt, homlokával feléje, háttal az erdőnek. Iván cárevics bemegy, hát a kemencén, a kilencedik téglán egy öreg szüle, egy vén csoroszlya fekszik, foga a falipolcig áll ki, orra a mestergerendáig ér.
– Mit keresel itt, te deli legény? – kérdi. – Munkát keressz, vagy éppen munka elől szöktél?
Feleli Iván cárevics:
– Ejnye, te vén csoroszlya, tán előbb kínálnál, asztalhoz ültetnél, fürdőt készítenél, s aztán kérdezgetnél.

174. oldal, A béka-menyasszony

Hol, hol nem, az Óperenciás-tengeren, a Buján-szigeten van egy egészbesült ökör; egyik oldalába belevágva a kés, a másik oldalán ott a tört fokhagyma, csak szelsz egy darabot, fokhagymába mártod és a szádba rakod. Az ám a jó!
Ez még nem a mese, csak a kacskaringója, a mese még eztán jön. Mikor a forró pirogot esszük és friss sört iszunk hozzá, akkor nekikezdünk a mesének is.

116. oldal, Az özvegyasszony fia

Hej, kemény tusa volt az! A Halál-hegyek meghasadoztak, vén tölgyek tövestől kifordultak, a fű három arasznyira a föld alá bújt.

259. oldal, Dobrinya Nyikityics és a Hegyi Sárkány