A ​feleségem története 158 csillagozás

Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története

A ​feleségem története, nemcsak a magyar irodalom kiemelkedő regénye. A mű európai hírnevet és rangot szerzett magának, tizennégy nyelvre fordították le, és valamennyi kritika megemlíti kivételes erényeit. Miben rejlik Störr kapitány, a holland hajós történetének varázsa? A házasság, a szerelem, a féltékenység a világirodalom örök témái közé tartozik. Azt hihetnők, mindent megírtak már erről. A feleségem története mégis valami újat, ki nem mondottat és valamennyiünk által csak homályosan érzett igazságokat közöl a legnagyobb érzésről, mely embernek adatott. Störr kapitány szerelemféltése, feleségével kapcsolatos aggodalmai, gyanakvásai a szoknyaügyekben járatlan férfi kálváriájának megannyi stációján vezetik végig az olvasót. Az emberi lelket ismerő író feltárja előttünk a szerelem titkait, a férfi és nő kapcsolatának soha meg nem oldható ellentmondásait, és eközben mintegy tudományos leírását adja a féltékenység kórtanának. Hiszen mirólunk van szó. Störr kapitány és felesége mi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1942

>!
Kossuth, Budapest, 2015
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630980678
>!
Fekete Sas, Budapest, 2010
406 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639680494
>!
Fekete Sas, Budapest, 2000
400 oldal · ISBN: 9638254793

6 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 42

Most olvassa 19

Várólistára tette 155

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
SteelCurtain
Füst Milán: A feleségem története

Nincs itt semmi látnivaló kérem. Egyszerű hétköznapi férfi gorillaizomzattal, s valami hozzá hasonló intelligenciával. Elveszve csetlik-botlik a barátságtalanul berendezett világban, ám konkrét helyzetekben meglepően jól megállja a helyét. Viszont többnyire a szárazföldön rekedt hajóskapitány szerepére kényszerül. Nemcsak képletesen. A nők, és a párkapcsolat is valami fehér foltokkal pettyezett szárazföld a számára. Hozzá képest az elefánt valóságos balett-táncos a porcelánboltban. Ösztönök, megérzések alapján próbál ott is tájékozódni, ahol a radar fellebbenti a sötétséget. Mégsem anakronisztikus. Folyamatosan újjászülető, örök figura. És a meg nem értett, elhanyagolt házastárs is örökkön visszatérő alakja az életnek, s az irodalomnak. Mégsem unalmas, a sablonokat nagy ívben kerüli. Csak a laikus képzeli, hogy létezik két teljesen azonos dolog, vagy helyzet. Látszólag azonos szituációk is a lehetőségek számtalan verzióját rejtik magukban, a reakciótól, annak gyorsaságától és hosszától függően. Főbb vonalak természetesen léteznek, de ha valaki akár ösztönösen, akár tudatosan megragadja az egyiket, korántsem biztos, hogy helyesen választott. És még a jó választás sem biztosíték arra, hogy később egy újabb jelzésre is a megfelelő választ adja. Az élet halálig tartó iskolai feleltetés, ahol rossz válasz esetén nem lehet automatikusan pótvizsgázni. Störr kapitány reakciói tulajdonképpen kiszámíthatóak, nincs bennük semmi extra. Füst Milán rendkívüli eleganciával tálalja fel egy kevésbé elegáns férfi konvencionális nézeteit, azok megbicsaklását.
Meglep, hogy sokan fanyalognak e mű olvastán, de hát nem vagyunk egyformák, s mindenki mást lát ugyanabból a dologból. Szerintem kihagyhatatlan.

>!
eme P
Füst Milán: A feleségem története

Vannak könyvek, amelyek első olvasásra fura, zavaros benyomást keltenek bennem. Nem tudom, hogy szeressem vagy tegyem vissza a polcra és feledjem is el azonnal őket. És az ilyen könyvekkel gyakran az történik, hogy valami miatt (elég egy szó, egy asszociáció, egy új nézőpont lehetősége) még egyszer elolvasom, és bizony, gyakran megszeretem, sőt „kedvencelem” őket. Ezzel a könyvvel még az első olvasás után tartok, és lassan feldereng bennem az újraolvasás és újraértékelés lehetősége, esetleg ennek első lépései.
Az első kb. 40 oldal olvasásakor még úgy éreztem: na végre, valami érdekesben lesz részem. Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy lassan, vontatottan olvasok, egyre inkább unom a könyvet, hogy irritál a hangneme, az elbeszélő stílusa, maga az elbeszélő, a főszereplő primitív alakja. Az utolsó fejezet ismét jobban lekötötte a figyelmemet, de az összképen sokat nem változtatott, sőt kicsit zavart is. Nem igazán passzolt a nagy megtérés pillanata az elmeséltekhez, az elbeszélő stílusához. Hiszen ha Störr visszatekintve mesél, a megtérésnek nyomot kellett volna hagynia az egész történeten, más fényben kellett volna láttatnia dolgokat. Ez így volna természetes. De itt ez nem történt meg. Picit furának érzem ezt is.
Kellett pár óra, hogy emésztgessem az egészet, majd jól jött a pár oldalas utószóból egy szó: Szindbád (hogy nem jöttem én erre rá!!! – Na persze, nem vagyok profi, és nem vagyok Tamás Gáspár Miklós…). Lassan kezd összeállni egy kép: hajóskapitány, nők, tárgyak, illatok, asszociációk, emlékek, múlt, elmúlás stb. És persze a különbségek, a harminc év és minden, ami ezzel jár. Aztán a másik hajós: a bolygó hollandi…
Igen, azt hiszem első olvasásra nem sikerült annyira eltávolodni a történettől, hogy szubjektív ellenszenvemet legyőzve a felszínről egy picit mélyebbre juthassak: a szerkezethez, a tudatosan ilyennek, ilyen ellenszenvesnek, ugyanakkor mégis annyira sajátosan emberinek felépített főhőshöz, aki bármennyire is távolinak tűnik 1942-től (a regény megjelenésének idejétől), mégis korához hű… Rettentően tudott például zavarni többek közt az, mikor Störr emberekkel, főként a feleségével kapcsolatban személyes névmás helyett mutató névmást használ: „ez”, „ezek”, vagy a gyerekekkel kapcsolatban ezt írja: „…feküdtek az ágyacskáikban zordonul és nekikeseredve, valami öt darab…, s az egész készlet, becsületemre, csupa vitamin” – dehát „Störr” (egyik) feladata, hogy idegesítsen, zavarjon – vagy nem? Az egész elbeszélésen végigvonul ez az elidegenülés, tárgyiasítás. Minden(ki) darab, készlet, tárgy, ez és nem ő, mindenki tárgy egy cél (?) elérésére. „Nincs ebben semmi furcsa, kérem. Ez az élet.” – válaszolja erre Störr.
Azt hiszem, mégis lesz újraolvasás, de nem a közeljövőben.

6 hozzászólás
>!
kaporszakall 
Füst Milán: A feleségem története

@SignorFormica többszörújraolvasós kihívásának második általam választott kötete. Füst Milán – ez a töprengő, furcsa szerzet – molyhernyóbáb korom óta az egyik olyan szerző, aki – lelkiállapottól függően – vagy nagyon tetszett, vagy legalább nagyon nyugtalanított. Hogy pont A feleségem története lett a konkrét mű? Nos, A Parnasszus felé nem nagyon lelkesített, a Hábi-Szádi… afféle breviáriumként szolgál nálam, de nem elejétől végig, hanem hol ezt, hol azt csipegetek ki belőle (persze volt már többször teljes futam is), az Öröktüzek novellái vegyes becsűek a szememben, a Látomás és indulat… esztétikáját kedvelem, de négyszer egymás után…? végül a Naplók kétezer oldalába is belekóstoltam már, de monumentalitása megrémít… Így maradt az opus magnum, a hét évig írt-csiszolgatott nagyregény. És most jön értékelésből az

1. év

Kamaszkoromban ezt a fura, szecessziós hangvételű szózuhatagot a világirodalom egyik legszebb szerelmes regényének véltem. Véleményem – némi fenntartásokkal – ma is áll. Szerelem ez a javából, de Hamlet monológjával fűszerezve: …utált szerelme kínját…. Füst – aki életútjának javát egy dolgozószobában, az íróasztala mellett töltötte, egészen zseniális spekulátor: úgy teremt önnön lelkéből hús-vér figurákat, és feszült lélektani drámát, hogy közben csak a saját – meglehetősen gyér – tapasztalataira, továbbá irodalmi élményeire támaszkodik. Ez a modell azoknál a szerzőknél, akik csak az átélt dolgokról tudnak jó írni, a teljes csődöt jelentette volna: Hemingway például alighanem gyorsított eljárásban issza szét és lövi főbe magát kétségbeesésében. Proust viszont épp ellenkezőleg: ő éppoly virtuóz módon tudott egy-két emlékfoltból világot formálni, mint Füst, legfeljebb bővebb lére eresztve… Mégis: valahol szellemi rokonok ők ketten, s talán nem véletlen, hogy A feleségem története épp Franciaországban kapta a legkedvezőbb fogadtatást.

A narrátor-hős maga: egy vulgáris tahó. Azazhogy nem teljesen: csak az empátiás képessége igen korlátozott. Sokkal több érzékenység lapul benne, mint amit a külseje sejtet (én mindig valami Bud Spencer-formájú figurának képzeltem), viszont az antennái, amikkel mások lelki rezdüléseit felfogná, igen csökevényesek, vastagon bezsírozva. S már a házassága is – melyet félszóval elintéz – amolyan kényelmi intézkedésnek tűnik: valahol Spanyolországban felszed egy francia feleséget. Akit pasztell színekkel ábrázol – apró termetén kívül, s hogy szőke, alig tudunk meg valamit a külsejéről. A bödönhajó formájú izomember és a porcelánbaba viszonya: Shrek elveszi Csipkerózsikát…

Csakhogy ez a Csipkerózsika nem aludt évszázadokig! Múltja is van, és saját elképzelései. És megkezdődik az érzelmi csiki-csuki, a sejtés és a sejtetés párharca, az érzelmek tengerén a bödönhajó léket kap… Az Ógre naplójegyzeteiből kibontakozik a lelki gyötrelmek rohama, a fojtott célzások és dühödt összecsapások, a hazugságok hálójába gabalyodott drabális személyiség kétségbeesett kapálózása. S a sorok közül kicsendül Füst párkapcsolati filozófiája, amit én integratív szemléletnek mondanék: hogy a harag perceiben se feledjük el azt, amit más időkben a másiktól kaptunk. Ez persze triviálisnak tűnhet, de hányan képesek a gyakorlatban is alkalmazni…?

Füst nagy gonddal formálta a mondatait (nem hiába kotlott a regényen hét évet), s a látszatra darabos bekezdések ritmikus prózakölteménnyé állnak össze (nekem helyenként Baudelaire A fájó Párizsa jut róla eszembe). Persze itt-ott örvénylik az áramlat, de szöveg sodrása végig kitart.

Az író Lizzy figurájában Bovarynénál és Anna Kareninánál sokkal homályosabb, s megkockáztatom, helyenként sokrétűbb figurát teremt. A férfialakról nem is beszélve: Charles Bovary vagy Alekszej Alekszandrovics Störr kapitány mellett csak rugóra felhúzós bábunak tűnik. És bár még sokan, és sokféleképpen megírták a féltékenység és megcsalatás történetét, ennyire sokoldalúan Füstön kívül talán senki (bár Saul Bellow Herzogja még labdába rúg nálam).

Ennyi elég is elsőre a regényről: úgyis újraolvasom még háromszor; a többit majd akkor…

>!
sznob
Füst Milán: A feleségem története

Annyira tetszett, hogy majdnem elloptam a dedikált könyvtári példányt.

>!
evol
Füst Milán: A feleségem története

Sokáig semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki belőlem. Aztán a vége felé kezdtek helyrekerülni a dolgok. Az utolsó pár oldal, meg nagyjából a teljes könyv felfogását fordította meg nálam.
Viszont utólag nagyon hálás voltam a szerencsémnek, hogy a hátsó borítón lévő fülszöveget csak a könyv befejezése után olvastam el. Ahol is pont ezeket a „könyvfordító” utolsó momentumokat sikerült kiragadni a könyvből. Hogy lehet így elspoilerezni egy könyvet a saját borítóján? Nem is értem… Csak azért sem viszem fel ezt a változatot a fülszövegek közé…

>!
Hencsulátor
Füst Milán: A feleségem története

Próbálok becsempészni egy-egy klasszikust az olvasásaim közé, de a nyelvezettel mindig bajban vagyok. Sajnos ennél a kötetnél is éreztem, hogy nem tudok normálisan haladni, eléggé untam is. Störr kapitány eléggé hullámzó karakter. Az egyszer biztos, hogy rengeteg féltékenység volt ebben a műben.

>!
Georginanéven P
Füst Milán: A feleségem története

Füst Milánból előzetest ezzel a könyvvel avattam. Azt a betyár mindenit! Haragudtam, mérhetetlenül haragudtam erre a morcos tengeri medvére. Ez a harag (és a könyv falhoz vágásának vágya) hajtott mégis, tudnom kellett a végét. Micsoda lelki facsarás! Tényleg elhiszem, hogy vannak ilyen típusú emberek, akár férfiben, akár nőben, akik a saját önelégedetlenségüket vetítik ki a társas kapcsolataikra. De mennyire rosszul járnak el! Szabályos lelki terror alatt tartják a többieket (itt a feleséget). A másik pedig: ha feltételez is valamit, nem kellene folyamatosan a másik orra alá dörgölni ezt a félelmet, amit kivetít rá. Mert ha nincs is igaza, de a rendszeres terrorizálással előbb-utóbb eléri ezt, vagyis bekövetkezik az, amitől tartott. Megteremti magának. Ugyanúgy, ahogyan vágyálmát elővarázsolhatja magának az illető (állítólag – ha kitartóan, sokat gondol rá, bevonva életébe).Kellőképpen marcangoló történet ez. Mégis, évek távlatából úgy éreztem, otthoni könyvespolcon a helye. Megvásároltam.

>!
Tündérmaci
Füst Milán: A feleségem története

A történet (az Élet) mindig egyszerű, ahogy megéljük magunkban, a külvilág felé, no az már ritkán egyértelmű, vagy könnyen emészthető. A könyv minden egyes sora remek. Rengeteg mondatát lehetne idézni, ami világosan leírja, hogy milyen az ember szíve, sorsa, gondolata, megélése és ezek hogyan is vesznek össze egymással önmagunkban és még is így kerek az élet, semmi sem bonyolult. Csak hozzáállás, optimizmus, vagy éppen pesszimizmus kérdése.
Megint eszembe jutott a könyv kapcsán, hogy tényleg minden emberi történet nagyon hasonló, mert mindenkivel a színdarab különböző részletei történnek meg egy élet során, gondolok itt, születés, halál, bánat, szerelem stb… Csak a díszlet más és a történetet játszó színészek szíve gondolkodik mindig másként, de mindenkinek igaza van, nincs jó, vagy rossz szerep, vagy cselekedet, ettől sokszínű a világ.
Egy emberen belül annyi vita folyik egy élet során, főleg a szív kérdéseit illetően, mint a szerelem, birtoklás, elfogadás, vagy éppen megtorlás.

>!
szöszmösz I
Füst Milán: A feleségem története

Nekem olyan vegyes. Állítólag a magyar Bovaryné…, de nekem az egyik a nőt mutatta meg (az igazi nőt) ez pedig az igazi férfit. Csomószor olyan érzésem volt, mintha Arany János Toldija írta volna ezt a könyvet :)

2 hozzászólás
>!
OlvasóMókus
Füst Milán: A feleségem története

Furcsa érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert olvasni nem szerettem, azt hittem, hogy sosem érek a végére. Viszont olvasás után meg kellemes érzéssel gondolok vissza a történetre. Kár hogy annyira túl volt bonyolítva és sokszor eltért a tárgytól.


Népszerű idézetek

>!
eme P

Egy hollandi költő így szól:
"Virágot szeretni,
Embert elfeledni,
Fehérbe öltözöm,
Szigetre költözöm,
Majd sokat olvasok…"

99. oldal

5 hozzászólás
>!
Mafia I

Ez az idézet ugyan nem tartozott szorosan a tárgyhoz, de mert kívülről tudtam, hát elmondtam.

>!
Frank_Spielmann I

(nem is tudom, melyik gonosz ördög tiltotta meg a férfiaknak a sírást)

79. oldal

>!
pepege MP

Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel… Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal.

3 hozzászólás
>!
Szédültnapraforgó

Mert a közöny épségben tart, a szenvedély pedig megaláz.

192. oldal

>!
zsanna_zs

Hiába vesződsz. Mert képzelj el egy egész életet ekképpen: pástétomot akartál, és csokoládét kaptál – igaz, nem rossz a csokoládé sem, csak vedd a többit is ugyanígy: a vidám Julcsa helyett a tűnődő Katalint, szívderítő nyugalom helyett nyugtalanító tüzeket, szenzációkat vagy zenebonát, síp helyett dobot, francia rózsa helyett olasz bazsalikomot…s akkor még csodálkozol, hogy nem találod a helyed?
Ha egyszer mindez együttvéve sem az, amit akartál? Hisz, nem mondom én, nem csak a Juliska szép a világon, és nem csak a pásztorsíp – de ha neked az kell!
S való igaz, sok baj van ezekkel is a végén, mint ahogy mindennel, amit úgy nevezünk, hogy földi szerelem, s amit áhít az ember, és óhajt – mindez színültig csupa igazság, csak el ne feledd a világért, hogy mégiscsak ez az, amit a szíved akart, s a vágyad neked minden poklon át mutatott, vagyis hogy ez neked az irányzék, a szentségit a fejednek.
Mert ha te másfelé fordulsz, egy más irányba haladsz, akkor mi a panaszod?
Jobbra van az, amit akartál, te meg balra mégy, akkor hogy várhatod a boldogulásodat, ember?

>!
Almost_Zed

S egy kicsit persze elkezdett sírni. De azért el is mosolyodott. S tudjuk, az ilyesmi nagyon szép, mikor egy fiatal nő a könnyein át mosolyog. Olyan ez, mint mikor verőfény tör át az esőn.

>!
Nati_

Az én kedves apám halála előtt egy félórával így fejezte ki magát:
– Unom én ezt, de nagyon. – S az újságját letette kezéből. De még helyesbítette is a saját szavait. – Unlak én benneteket – mondta pragmatikusan. S röviddel utóbb kegyesen elhunyt.

>!
Eszter01

Aki hazátlan, az hazátlan, az úgyse találja többé sehol a helyét. Mert csupa keserűség: ha hazamegy, otthon nem jó már neki semmi, és akárhova megy is újra, megint csak idegen és minden időkre.

250. oldal

Kapcsolódó szócikkek: haza
5 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Németh László: Iszony
Závada Pál: Jadviga párnája
Mikszáth Kálmán: Különös házasság
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Hamvas Béla: Karnevál
Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magda: Régimódi történet
Vámos Miklós: Apák könyve
Rideg Sándor: Indul a bakterház