A ​feleségem története 198 csillagozás

Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története Füst Milán: A feleségem története

A ​feleségem története, nemcsak a magyar irodalom kiemelkedő regénye. A mű európai hírnevet és rangot szerzett magának, tizennégy nyelvre fordították le, és valamennyi kritika megemlíti kivételes erényeit. Miben rejlik Störr kapitány, a holland hajós történetének varázsa? A házasság, a szerelem, a féltékenység a világirodalom örök témái közé tartozik. Azt hihetnők, mindent megírtak már erről. A feleségem története mégis valami újat, ki nem mondottat és valamennyiünk által csak homályosan érzett igazságokat közöl a legnagyobb érzésről, mely embernek adatott. Störr kapitány szerelemféltése, feleségével kapcsolatos aggodalmai, gyanakvásai a szoknyaügyekben járatlan férfi kálváriájának megannyi stációján vezetik végig az olvasót. Az emberi lelket ismerő író feltárja előttünk a szerelem titkait, a férfi és nő kapcsolatának soha meg nem oldható ellentmondásait, és eközben mintegy tudományos leírását adja a féltékenység kórtanának. Hiszen mirólunk van szó. Störr kapitány és felesége mi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1942

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Életreszóló olvasmányok, Horizont könyvek, Füst Milán életmű, Magyar Elbeszélők

>!
Fekete Sas, 2018
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155568671
>!
Fekete Sas, 2017
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639680937
>!
Kossuth, Budapest, 2015
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630980678

10 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 52

Most olvassa 34

Várólistára tette 215

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Nikolett_Kapocsi P>!
Füst Milán: A feleségem története

Bár Füst Milán közel 80 éve írta meg Störr kapitány feljegyzéseit, azonban A feleségem története olyan fontos kérdéseket boncolgat – a szerelem, a féltékenység, a boldogság keresése, a női lélek rejtelmei-, amelyek miatt a mai napig sem veszített aktualitásából. A fiktív holland kapitány fiktív feljegyzései valójában csak ürügyet szolgáltatnak ehhez a lélektani nagymonológhoz, ahol a tényleges cselekmény nagyjából 10 oldalban leírható volna. Ehhez a könyvhöz valóban le kell lassulni és vissza kell kapcsolni egy fokozattal hétköznapi életritmusunkhoz képest, hogy átérezzük a sajátos atmoszféráját, keserédes, szarkasztikus humorát. A korabeli nyelvezetű, már kikopott kifejezésekkel és szófordulatokkal teli regény igazi nyelvi csemege. Füst Milán a világban ide – oda csapongó, sehová sem tartozó igazi „bolygó hollandi” nagydarab és esetlen figuráján keresztül próbálja bemutatni azt az érzelmi hullámvasutat, amelyre felülve már nincs menekvés, ha egyszer valaki szerelmes lesz. Egyszerre jelenik meg az odaadás, a hódolat, a vágy a féltékenység és a magányosság, ebben az érzelmi zűrzavarban a férfi és a nő mindvégig csak elbeszélnek egymás mellett Tipikusan olyan mű ez, amely minden olvasó számára más és más értelmet hordoz, mivel óhatatlanul is saját élményein, vágyain és álmain keresztül reflektál Störr kapitány különös szerelmi történetére. És éppen ezek miatt nevezhető igazi klasszikusnak. Remélem, hogy hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz Enyed Ildikónak a regény alapján, azonos címmel 2019-ben forgatott filmje.

4 hozzászólás
SteelCurtain >!
Füst Milán: A feleségem története

Nincs itt semmi látnivaló kérem. Egyszerű hétköznapi férfi gorillaizomzattal, s valami hozzá hasonló intelligenciával. Elveszve csetlik-botlik a barátságtalanul berendezett világban, ám konkrét helyzetekben meglepően jól megállja a helyét. Viszont többnyire a szárazföldön rekedt hajóskapitány szerepére kényszerül. Nemcsak képletesen. A nők, és a párkapcsolat is valami fehér foltokkal pettyezett szárazföld a számára. Hozzá képest az elefánt valóságos balett-táncos a porcelánboltban. Ösztönök, megérzések alapján próbál ott is tájékozódni, ahol a radar fellebbenti a sötétséget. Mégsem anakronisztikus. Folyamatosan újjászülető, örök figura. És a meg nem értett, elhanyagolt házastárs is örökkön visszatérő alakja az életnek, s az irodalomnak. Mégsem unalmas, a sablonokat nagy ívben kerüli. Csak a laikus képzeli, hogy létezik két teljesen azonos dolog, vagy helyzet. Látszólag azonos szituációk is a lehetőségek számtalan verzióját rejtik magukban, a reakciótól, annak gyorsaságától és hosszától függően. Főbb vonalak természetesen léteznek, de ha valaki akár ösztönösen, akár tudatosan megragadja az egyiket, korántsem biztos, hogy helyesen választott. És még a jó választás sem biztosíték arra, hogy később egy újabb jelzésre is a megfelelő választ adja. Az élet halálig tartó iskolai feleltetés, ahol rossz válasz esetén nem lehet automatikusan pótvizsgázni. Störr kapitány reakciói tulajdonképpen kiszámíthatóak, nincs bennük semmi extra. Füst Milán rendkívüli eleganciával tálalja fel egy kevésbé elegáns férfi konvencionális nézeteit, azok megbicsaklását.
Meglep, hogy sokan fanyalognak e mű olvastán, de hát nem vagyunk egyformák, s mindenki mást lát ugyanabból a dologból. Szerintem kihagyhatatlan.

Varga_Írisz_Dóra IP>!
Füst Milán: A feleségem története

A címoldalon ceruzával bejegyezve a nem molyos békebeli idők (2011. május 20.) értékelése:

    *****-csillagos
    nagyon emberi    
    nagyon igaz    
    nagyon őszinte    
    nagyon tiszta    
    +
    könnyedén súlyos    
    könnyedén olvasható    

>!
Magvető, Budapest, 1968
444 oldal
3 hozzászólás
kaporszakall>!
Füst Milán: A feleségem története

@SignorFormica többszörújraolvasós kihívásának második általam választott kötete. Füst Milán – ez a töprengő, furcsa szerzet – molyhernyóbáb korom óta az egyik olyan szerző, aki – lelkiállapottól függően – vagy nagyon tetszett, vagy legalább nagyon nyugtalanított. Hogy pont A feleségem története lett a konkrét mű? Nos, A Parnasszus felé nem nagyon lelkesített, a Hábi-Szádi… afféle breviáriumként szolgál nálam, de nem elejétől végig, hanem hol ezt, hol azt csipegetek ki belőle (persze volt már többször teljes futam is), az Öröktüzek novellái vegyes becsűek a szememben, a Látomás és indulat… esztétikáját kedvelem, de négyszer egymás után…? végül a Naplók kétezer oldalába is belekóstoltam már, de monumentalitása megrémít… Így maradt az opus magnum, a hét évig írt-csiszolgatott nagyregény. És most jön értékelésből az

1. év

Kamaszkoromban ezt a fura, szecessziós hangvételű szózuhatagot a világirodalom egyik legszebb szerelmes regényének véltem. Véleményem – némi fenntartásokkal – ma is áll. Szerelem ez a javából, de Hamlet monológjával fűszerezve: …utált szerelme kínját…. Füst – aki életútjának javát egy dolgozószobában, az íróasztala mellett töltötte, egészen zseniális spekulátor: úgy teremt önnön lelkéből hús-vér figurákat, és feszült lélektani drámát, hogy közben csak a saját – meglehetősen gyér – tapasztalataira, továbbá irodalmi élményeire támaszkodik. Ez a modell azoknál a szerzőknél, akik csak az átélt dolgokról tudnak jó írni, a teljes csődöt jelentette volna: Hemingway például alighanem gyorsított eljárásban issza szét és lövi főbe magát kétségbeesésében. Proust viszont épp ellenkezőleg: ő éppoly virtuóz módon tudott egy-két emlékfoltból világot formálni, mint Füst, legfeljebb bővebb lére eresztve… Mégis: valahol szellemi rokonok ők ketten, s talán nem véletlen, hogy A feleségem története épp Franciaországban kapta a legkedvezőbb fogadtatást.

A narrátor-hős maga: egy vulgáris tahó. Azazhogy nem teljesen: csak az empátiás képessége igen korlátozott. Sokkal több érzékenység lapul benne, mint amit a külseje sejtet (én mindig valami Bud Spencer-formájú figurának képzeltem), viszont az antennái, amikkel mások lelki rezdüléseit felfogná, igen csökevényesek, vastagon bezsírozva. S már a házassága is – melyet félszóval elintéz – amolyan kényelmi intézkedésnek tűnik: valahol Spanyolországban felszed egy francia feleséget. Akit pasztell színekkel ábrázol – apró termetén kívül, s hogy szőke, alig tudunk meg valamit a külsejéről. A bödönhajó formájú izomember és a porcelánbaba viszonya: Shrek elveszi Csipkerózsikát…

Csakhogy ez a Csipkerózsika nem aludt évszázadokig! Múltja is van, és saját elképzelései. És megkezdődik az érzelmi csiki-csuki, a sejtés és a sejtetés párharca, az érzelmek tengerén a bödönhajó léket kap… Az Ógre naplójegyzeteiből kibontakozik a lelki gyötrelmek rohama, a fojtott célzások és dühödt összecsapások, a hazugságok hálójába gabalyodott drabális személyiség kétségbeesett kapálózása. S a sorok közül kicsendül Füst párkapcsolati filozófiája, amit én integratív szemléletnek mondanék: hogy a harag perceiben se feledjük el azt, amit más időkben a másiktól kaptunk. Ez persze triviálisnak tűnhet, de hányan képesek a gyakorlatban is alkalmazni…?

Füst nagy gonddal formálta a mondatait (nem hiába kotlott a regényen hét évet), s a látszatra darabos bekezdések ritmikus prózakölteménnyé állnak össze (nekem helyenként Baudelaire A fájó Párizsa jut róla eszembe). Persze itt-ott örvénylik az áramlat, de szöveg sodrása végig kitart.

Az író Lizzy figurájában Bovarynénál és Anna Kareninánál sokkal homályosabb, s megkockáztatom, helyenként sokrétűbb figurát teremt. A férfialakról nem is beszélve: Charles Bovary vagy Alekszej Alekszandrovics Störr kapitány mellett csak rugóra felhúzós bábunak tűnik. És bár még sokan, és sokféleképpen megírták a féltékenység és megcsalatás történetét, ennyire sokoldalúan Füstön kívül talán senki (bár Saul Bellow Herzogja még labdába rúg nálam).

Ennyi elég is elsőre a regényről: úgyis újraolvasom még háromszor; a többit majd akkor…

2. év

Nos, újraolvasva szembetűnik, milyen kockázatosan egyensúlyoz az író a romantika és a giccs határán, és – az olvasó szerencséjére – sikerül ez utóbbit elkerülnie, bár helyenként hajszálon múlik, hogy nem pottyanunk a Romana füzetes regények érzelmi mocsarába. A szecesszió, mely a preraffaelitákon keresztül a romantika egyenesági leszármazottja, e regény megírásakor ráadásul már kissé túlhaladott is volt; a szikár hangú modernek, a szürrealisták, az expresszionisták mind-mind elsuhantak mellette. Ez a munka, bár a cselekmény apró részleteiben utal a két világháború közti időkre, de atmoszférája a birodalmak korának hangulatát idézi – Anglia uralja a tengereket, és a Titanic még útjára sem indult. Kissé anakronisztikus tehát, de a benne felvázolt gondok – a féltékenység gyötrelmei – máig megoldatlanok, és azok is maradnak. A regény maradandóságát éppen ez adja: hogy nincs még egy olyan szerző, aki ezt a kérdést alaposabban körbetöprengené, mint Füst Milán.

3. év

Nem esett nehezemre újraolvasni, de az évenkénti ciklus meglehet, túl szapora. Szinte minden fordulatra jól emlékszem, így a munka érdekességét a benne rejlő elmélkedések nyújtják – mert Füst újra és újra elmondja filozófiáját a világról, bármi is kerül ki a keze alól.

Harmadjára nehéz újabb magvas gondolatot kicsikarni a könyvről – az tűnik egyre jobban szembe, hogy szerelmeink ugyanúgy időnek alávetett dolgok, mint bármi más, és ha némelykor súlyos csalódással is érnek véget, illendő a legnehezebb pillanatokban is mérleget vonni – s nem belesüppedni a csúfos befejezés okozta bosszúvágyba. Persze könnyű ezt mondani, amikor a friss düh kormányoz… de talán évekkel az események után, retrospektíve már nem lehetetlen megvalósítani. Erről már szóltam az első évben, most csak kihangsúlyozom, mint a legfőbb tanulságot.

4 hozzászólás
eme P>!
Füst Milán: A feleségem története

Vannak könyvek, amelyek első olvasásra fura, zavaros benyomást keltenek bennem. Nem tudom, hogy szeressem vagy tegyem vissza a polcra és feledjem is el azonnal őket. És az ilyen könyvekkel gyakran az történik, hogy valami miatt (elég egy szó, egy asszociáció, egy új nézőpont lehetősége) még egyszer elolvasom, és bizony, gyakran megszeretem, sőt „kedvencelem” őket. Ezzel a könyvvel még az első olvasás után tartok, és lassan feldereng bennem az újraolvasás és újraértékelés lehetősége, esetleg ennek első lépései.
Az első kb. 40 oldal olvasásakor még úgy éreztem: na végre, valami érdekesben lesz részem. Aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy lassan, vontatottan olvasok, egyre inkább unom a könyvet, hogy irritál a hangneme, az elbeszélő stílusa, maga az elbeszélő, a főszereplő primitív alakja. Az utolsó fejezet ismét jobban lekötötte a figyelmemet, de az összképen sokat nem változtatott, sőt kicsit zavart is. Nem igazán passzolt a nagy megtérés pillanata az elmeséltekhez, az elbeszélő stílusához. Hiszen ha Störr visszatekintve mesél, a megtérésnek nyomot kellett volna hagynia az egész történeten, más fényben kellett volna láttatnia dolgokat. Ez így volna természetes. De itt ez nem történt meg. Picit furának érzem ezt is.
Kellett pár óra, hogy emésztgessem az egészet, majd jól jött a pár oldalas utószóból egy szó: Szindbád (hogy nem jöttem én erre rá!!! – Na persze, nem vagyok profi, és nem vagyok Tamás Gáspár Miklós…). Lassan kezd összeállni egy kép: hajóskapitány, nők, tárgyak, illatok, asszociációk, emlékek, múlt, elmúlás stb. És persze a különbségek, a harminc év és minden, ami ezzel jár. Aztán a másik hajós: a bolygó hollandi…
Igen, azt hiszem első olvasásra nem sikerült annyira eltávolodni a történettől, hogy szubjektív ellenszenvemet legyőzve a felszínről egy picit mélyebbre juthassak: a szerkezethez, a tudatosan ilyennek, ilyen ellenszenvesnek, ugyanakkor mégis annyira sajátosan emberinek felépített főhőshöz, aki bármennyire is távolinak tűnik 1942-től (a regény megjelenésének idejétől), mégis korához hű… Rettentően tudott például zavarni többek közt az, mikor Störr emberekkel, főként a feleségével kapcsolatban személyes névmás helyett mutató névmást használ: „ez”, „ezek”, vagy a gyerekekkel kapcsolatban ezt írja: „…feküdtek az ágyacskáikban zordonul és nekikeseredve, valami öt darab…, s az egész készlet, becsületemre, csupa vitamin” – dehát „Störr” (egyik) feladata, hogy idegesítsen, zavarjon – vagy nem? Az egész elbeszélésen végigvonul ez az elidegenülés, tárgyiasítás. Minden(ki) darab, készlet, tárgy, ez és nem ő, mindenki tárgy egy cél (?) elérésére. „Nincs ebben semmi furcsa, kérem. Ez az élet.” – válaszolja erre Störr.
Azt hiszem, mégis lesz újraolvasás, de nem a közeljövőben.

6 hozzászólás
sznob>!
Füst Milán: A feleségem története

Annyira tetszett, hogy majdnem elloptam a dedikált könyvtári példányt.

Charbogardy_Jolán>!
Füst Milán: A feleségem története

Éljen a szoptatás! Mármint az az idő, amit így méltatlanul jegyzetben kutyafuttában olvasott szövegek újbóli felfedezésére lehet szánni. A feleségem története egy szerelmi sokszög(és még rengeteg más) meséje, a jó szándékúnak és egyszerűnek tűnő (egyébként egészen rafinált, és valahol végtelenül cinikus – és szerintem ez az elbeszélésmód egyik különlegessége) hajóskapitány narrációjában, aki, végtére is szándéka és minden más ellenére szereti a feleségét (valamiért Olive Oyl és Bluto jut az eszembe), miközben betekintést nyerhetünk a két világháború közti európai világpolgárok egészen lenyűgöző életébe. A narrátor úgy sztorizik, hogy bármilyen kocsmában hajnalig hallgatnám, száznyelvű, és száz hangulatú történetek ezek, amelyek fantasztikus módon még csak nem is érintik sem a politikát, sem az éppen aktuális városok geográfiáját.
És ráadásul: nagyon rég volt olyan, hogy egy regény végétől a hideg kirázott. Tegnap este ezt a szomatikus olvasási tapasztalatot is sikerült átélnem.

evol>!
Füst Milán: A feleségem története

Sokáig semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki belőlem. Aztán a vége felé kezdtek helyrekerülni a dolgok. Az utolsó pár oldal, meg nagyjából a teljes könyv felfogását fordította meg nálam.
Viszont utólag nagyon hálás voltam a szerencsémnek, hogy a hátsó borítón lévő fülszöveget csak a könyv befejezése után olvastam el. Ahol is pont ezeket a „könyvfordító” utolsó momentumokat sikerült kiragadni a könyvből. Hogy lehet így elspoilerezni egy könyvet a saját borítóján? Nem is értem… Csak azért sem viszem fel ezt a változatot a fülszövegek közé…

Hencsulátor>!
Füst Milán: A feleségem története

Próbálok becsempészni egy-egy klasszikust az olvasásaim közé, de a nyelvezettel mindig bajban vagyok. Sajnos ennél a kötetnél is éreztem, hogy nem tudok normálisan haladni, eléggé untam is. Störr kapitány eléggé hullámzó karakter. Az egyszer biztos, hogy rengeteg féltékenység volt ebben a műben.

LadyM>!
Füst Milán: A feleségem története

Gyenge volt, fárasztó és unalmas. Az író összevissza csapong, folyton eltér a történettől, mintha ötletszerűen haladna előre, és mindent leírna, ami épp eszébe jut. Eléggé semmitmondó történet, ami nem szól semmiről, főleg nem a feleségről. A fülszöveg szerint ez a magyar irodalom egyik kiemelkedő regénye. Nos, ha ilyen egy kiemelkedő regény, akkor inkább nem szeretném tudni, milyen lehet egy „nem kiemelkedő”. A kapitány karakterétől rosszul voltam, de a többi szereplő sem hagyott bennem mély nyomot. Semmilyenek voltak, ötletszerűen cselekedtek, nem éreztem azt, hogy valódi emberekről olvasnék, pedig az olvasásnak pont az lenne a lényege, hogy valósághűek legyenek a karakterek, hogy az olvasó beleélhesse magát a történetbe. Sajnálom, de még a 1,5 csillagot is csak kegyelemből adtam meg.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

eme P>!

Egy hollandi költő így szól:
"Virágot szeretni,
Embert elfeledni,
Fehérbe öltözöm,
Szigetre költözöm,
Majd sokat olvasok…"

99. oldal

5 hozzászólás
Mafia I>!

Ez az idézet ugyan nem tartozott szorosan a tárgyhoz, de mert kívülről tudtam, hát elmondtam.

Frank_Spielmann I>!

(nem is tudom, melyik gonosz ördög tiltotta meg a férfiaknak a sírást)

79. oldal

pepege P>!

Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem. De hogy evvel… Hat láb és egy hüvelyk magas ember vagyok s kétszáztíz font, tehát valóságos óriás, ahogy mondani szokták, ha ráköpök erre, meghal.

3 hozzászólás
Szédültnapraforgó>!

Mert a közöny épségben tart, a szenvedély pedig megaláz.

192. oldal

zsanna_zs>!

Hiába vesződsz. Mert képzelj el egy egész életet ekképpen: pástétomot akartál, és csokoládét kaptál – igaz, nem rossz a csokoládé sem, csak vedd a többit is ugyanígy: a vidám Julcsa helyett a tűnődő Katalint, szívderítő nyugalom helyett nyugtalanító tüzeket, szenzációkat vagy zenebonát, síp helyett dobot, francia rózsa helyett olasz bazsalikomot…s akkor még csodálkozol, hogy nem találod a helyed?
Ha egyszer mindez együttvéve sem az, amit akartál? Hisz, nem mondom én, nem csak a Juliska szép a világon, és nem csak a pásztorsíp – de ha neked az kell!
S való igaz, sok baj van ezekkel is a végén, mint ahogy mindennel, amit úgy nevezünk, hogy földi szerelem, s amit áhít az ember, és óhajt – mindez színültig csupa igazság, csak el ne feledd a világért, hogy mégiscsak ez az, amit a szíved akart, s a vágyad neked minden poklon át mutatott, vagyis hogy ez neked az irányzék, a szentségit a fejednek.
Mert ha te másfelé fordulsz, egy más irányba haladsz, akkor mi a panaszod?
Jobbra van az, amit akartál, te meg balra mégy, akkor hogy várhatod a boldogulásodat, ember?

1 hozzászólás
Almost_Zed>!

S egy kicsit persze elkezdett sírni. De azért el is mosolyodott. S tudjuk, az ilyesmi nagyon szép, mikor egy fiatal nő a könnyein át mosolyog. Olyan ez, mint mikor verőfény tör át az esőn.

forElle >!

Mert mit csináljon az ember, ha már nem elég fiatal az érzelmeihez, tépjem ki a szívemet?

11 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

– Miből él ez a fiatalember?
– Oh, író – feleli ő.
– Író?
– S ezenfelül van egy gazdag nagybátyja is – feleli szerényen.
– Szóval parazita – fejeztem ki én a véleményemet habozás nélkül.

47. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Mikszáth Kálmán: Különös házasság
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Závada Pál: Jadviga párnája
Szabó Magda: Az ajtó
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Kertész Imre: Sorstalanság
Jókai Anna: Ne féljetek!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő