Udvarhelyszék ​népi építészete 0 csillagozás

Furu Árpád: Udvarhelyszék népi építészete

„És éppen ezen véghatárainkon fekvő legérdekesebb terület, a szép Székely föld az, mely legkevésbbé van ismerve, melyről önmagunk is legkevesebbet tudunk. Égető szükséggé vált tehát annak felkutatása és ismertetése” – e sorok Orbán Balázs Székelyföld leírása című, nagy hatású munkájának 1868-ban, Lengyelfalván írt bevezetőjéből származnak. Az égető szükséget a népi építészet terén még ma, majd másfélszáz évvel később is érezzük. Mert nem létezik egyetlen olyan tudományos igényű mű sem, mely összefoglalná a népi építészetét ennek az „ország az országban” vidéknek, vagy akár az olyan kisebb területeknek, mint a székek. Ezért fontos, hogy kisebb és sokszor nagyon lényeges és alapos rész-feldolgozások után elkészült ez a kötet – Udvarhelyszék népi építészete.

>!
Exit, Kolozsvár, 2012
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786069323045

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Gazda József: Így tudom, így mondom
Kútvölgyi Mihály: Regélő Torockó
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
Huszka József: A magyar ornamentika nagykönyve
Vákár Tibor: Székelyföld építészszemmel
Kocsi Márta – Csomor Lajos: Korondi székely fazekasság
Tüdős S. Kinga: Erdélyi védőrendszerek a XV-XVIII. században
Szőcsné Gazda Enikő: Székelyföldi sgrafitto kerámia
Kós Károly: Erdély népi építészete
Balatonyi Judit: A gyimesi lakodalmak