Zarándokének 40 csillagozás

Fukadzava Hicsiró: Zarándokének Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Akkor ​halt meg, amikor már azt mondták róla, hogy a cérnát sem tudja befűzni a tűbe. Testvérei együtt temették el, szinte boldogan, hogy nem sínylődik tovább. O-Tome biztosra vette, hogy a túlvilágon jó dolga lesz, míg O-Fude éppen az ellenkező véleményen volt, az örök kárhozatra gyanakodott. Okoskodásának az adott alapot, hogy amikor a sírgödröt ásták, feltört a talajvíz, és koporsója mintha lebegett volna a vízen…

Fukadzava Hicsiró novellái mindig ilyen természetes egyszerűséggel érnek véget, s nyugtalanítóan zengenek tovább az olvasóban, mint a népdal. Nem véletlenül: zenei formák mintájára szerkeszti műveit. „Furcsa író vagyok és egyszersmind szörnyű író is – írja magáról. – A Zarándokének és a Hömpölygő Fuefuki két olyan mű, amely mélyen a Kósu-vidék hagyományaiban gyökerezik, s átszakítja a modern japán irodalomban kialakult elbeszélésformák szálait. Ezért azután nem vagyok írószerű író sem. Voltam a Music Hall gitárosa, a Csuó-kóron folyirat új tehetség pályázatának… (tovább)

A kötetet Hani Kjoko válogatása alapján Kalmár Éva állította össze.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek · Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1982
386 oldal · ISBN: 963072832x · Fordította: Hani Kjoko, Sz. Holti Mária, Szenczei László
>!
Európa, Budapest, 1965
262 oldal · Fordította: Holti Mária, Szenczei László

Enciklopédia 6


Kedvencelte 5

Most olvassa 9

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

Olympia_Chavez P>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

A Zarándokének c. kötet, a szerző 11 novelláját gyűjti egybe. A novellák nem szólnak minden esetben ugyanazon a frekvencián az olvasóhoz, némi diszharmóniát éreztem ezzel kapcsolatban, de a történetek többsége, a nagyobb erejű művek mégis ugyanazt a félhangot pengető szomorú és szorongató érzést tudják kiváltani. Ez ugyan nem egy kellemes lelkiállapot, de olyan intenzív és mély irodalmi élményt nyújtanak, amitől letehetetlenné válik a könyv, és a történetek még napokig kavarognak bennünk.

Hicsiró (vagy Sicsiró), nem ír happy endet, sőt, néha még lezárást sem, csak sejtet. Komoran érzékelteti a tragédiát, kilátástalanságot, bánatot, amit a korabeli japán szokások, a szereplők közönye és/vagy tehetetlensége teljesen hétköznapiként kezel. A változások hullámai közt hánykolódó egyszerű emberi sorsok történetei ezek, melyeket népies egyszerűségük és az író gördülékeny, mesélő hangvétele tesz könnyen befogadhatóvá, de mindemellett folyamatos feszültségben is tart.
A kötet talán három legkiemelkedőbb novellája, melyekkel mindenképp érdemes megismerkedni, a címadó Zarándokének, a Hömpölygő Fuefuki és a Kósui bölcsődal, melyek különösebb háttérismeretek nélkül is tökéletesen közvetítik az író érzékenységét a szegények iránt és egyértelmű háborúellenességét.
A Zarándokének c. novella erejét, mi sem bizonyítja jobban, minthogy többszörösen is érdemesnek találtatott a filmvásznon történő megjelenítésre. Ezek közül az egyik* pedig meghozta a történetnek az ismertséget és a világsikert, illetve több filmrendezőt, írót megihletett**. Ezt a történetet aztán a magyar színházművészet is színpadra állította. A történet, akárcsak a többi novella, nem operál hangos drámai jelenetekkel. Szépen csendben csordogál, melyben az ősi obaszute*** szertartás elevenedik meg, olyan finoman adagolva az információkat és olyan aprólékosan araszolva a történettel, hogy Rin anyó személye azonnal bekerül a világirodalom emlékezetes karaktereinek csarnokába.
A Hömpölygő Fuefuki és a Kósui bölcsődal (mely utóbbi, párba állítható az Aki-vidék felhőénekei c. történettel – ez is szerepel a kötetben) képviseli a háborúellenes írások csoportját. Előbbi a feudális Japánban, utóbbi a második világháború idején játszódik, de a pacifista szemlélet mellett természetesen ugyanúgy képet kapunk a korabeli japán szokások, hiedelmek, földművelő emberek életéről. Itt minden cselekménynek ők az alfái és ómegái.

Az olvasmány tökéletes választás volt ezekre a szürke, unalmas és lehangoló őszi napokra. Nyers egyszerűségével és őszinte hangjával megdöbbenti és elvarázsolja az olvasót, aki napokat, éveket, évtizedeket tölt ezekben az ismeretlen, egyszerű és izzadságszagú világokban, ahol Hicsiró lantművész módjára játszik az érzések kusza húrjain.

* Imamura Sóhej feldolgozása – Narayana balladája (1983)
** Ugyan nem inspirációról van szó, csak véletlen egybeesésről, de Hicsiró novellájával egy időben nekünk, magyaroknak is íródott egy hasonló témájú novellánk: Sánta Ferenc – Sokan voltunk (1954).
***spoiler

2 hozzászólás
juanito_b192 P>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Nem éppen vidám hangulatú, de rettenetesen szépen megírt novellagyűjtemény. Lehet, hogy nem ártana több ázsiai szerzőt olvasni, mert a könyveiken keresztül jobban megismerhetjük a kultúrájukat. Fukazava feszesen szövi a történeteket, egyetlen pillanatra sem unja el magát az ember, közben egyik novellára sem lehet azt mondani, hogy ugyanolyan, mint a másik. Az emberi érzelmeket is hűen mutatja meg. Zseniális!

Dana>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Szoktam én mondogatni fejcsóválva, hogy nem értem én a japán irodalmat, és tényleg, alig van japán író, aki közel áll a szívemhez. A populárisabb műfajokban valahogy sokkal nyerőbbek (Truancy, Battle Royale), a szépliteratúrában viszont lassúak, búskomorak és pepecselőek. Persze itt is vannak kivételek, de az eddigi olvasmányaim valahogy épp ilyenek voltak. Ennek ellenére nem adtam fel és most, hogy Fukadzava Hicsiró elbeszéléseihez értem, úgy érzem nem hiába. Bár Fukadzava írásai sem körömrágásig izgalmasak, mégis valami olyat mutat meg Japánból, amit mintha a korábban olvasott írók elkendőztek volna, vagy nem tartottak fontosnak, vagy ki tudja, talán köztudomású volt és nem nagyon számoltak nyugati olvasókkal. Fukadzava írásaiban ugyanis a 20. század első felének japán vidéki életét ábrázolja, és ha lehet hinni az életrajzoknak, igencsak hitelesen, természetesen az unikális japán mélabúval megfűszerezve, elbeszélései nyomokban Akira Kuroszava filmjeire emlékeztettek.

A címadó elbeszélés, a Zarándokének, talán a legsikerültebb darab, egy amúgy ténylegesen létezett japán szokás drámai leírása, a 60. életévüket betöltött idősek egy hegyre vonulnak meghalni, egészen pontosan a fiuk cipeli föl őket. Ha szerencsések, aznap esik a hó és a fagyhalál jótékonyan átsegíti őket. A Zarándokének egyik érdekessége, hogy a végtelenül szeretnivaló Rin anyó teljesen természetesnek és helyénvalónak tartja ezt a szokást, még akkor is, ha ő maga ereje teljében van, amit szinte már szégyell is. Lélektanilag egy hihetetlenül összetett problémát ábrázol Fukadzava, hisz egy mélyszegénységben élő család életét mutatja be a szűkösség konflikusaival, amely kénytelen kalkulálni az életekkel, csak akkor születhet gyermek, ha egy éhes szájjal kevesebb lesz, ugyanakkor az író egyértelműen szimpátiát érez Rin anyóval, aki bár elfogadja sorsát, sőt idő előtt elindul a halálos zarándokútra, mégis olyan életrevaló. (Különben érdemes elolvasni adalékként ehhez Sánta Ferenc Sokan voltunk c. novelláját, amely hasonló szituációt ábrázol, de magyar viszonyokra vonatkoztatva.)

A másik kedvenc elbeszélésem Az Aki-vidék felhőénekei, ami egy hirosimai atomrobbanásban megvakult nő küszködéseit festi fel, az érdekessége egy régi japán énekben rejlik, amely színes felhőkről szól, és melynek értelme egészen más interpretációt nyer a megvakult asszony gondolataiban.

Egészen különleges a Tokió hercegei c. írás, amely simán felkerülhetne a minimalista írásművek polcára, Fukadzava a japán elveszett nemzedéket mutatja be, nem kevés iróniával, de ugyanakkor mély együttérzéssel, olyan fiatalokat, akik a háború után céljukat vesztve Elvist hallgatnak, az amerikai dalszövegek bűvöletében élnek és olyan világról ábrándoznak, amelyben nincs kötelesség és nem kell megfelelni a szülők elvárásainak.

A kötetben két hosszabb elbeszélés is van, a Hömpölygő Fuefuki és a Kósui bölcsődal, melyek családtörténetek arról a vidékről, ahonnan különben maga az író is származik. Az első még a világháború előtti vidéki életet mutatja be, annak minden nyomorával, közösségi konfliktusaival. A főleg földmunkából, kereskedelemből élő parasztokat nemcsak a természet viszontagságai, a szeszélyes Fuefuki folyó sanyargatja, de a vidéken uralkodó uraság, aki szinte bármilyen okkal megölhette parasztjait, vagy ha úgy szottyant kedve és háborúzni indult szomszédjai ellen, elhurcolhatta a fiatal férfiakat. A Kósui bölcsődal szintén egy család széthullásának története, de itt már a 40-es években járunk, a vidékiek fiatal férfijai már nem az uraság szolgái, hanem évtizedekre Amerikába indulnak, hogy megalázó munkával megkeressék a családalapításhoz, megélhetéshez szükséges pénzt. Azonban kitör a II. világháború, egyre kevesebbet ér a keservesen összegyűjtött pénz és végül szintén a kényszerű katonáskodás lesz a férfiak sorsa. Mindkét elbeszélést valamiféle könyörtelen személytelenség hatja át, mintha a japánok teljesen ki lennének szolgáltatva körülményeiknek, és bármennyire is igyekeznek alkalmazkodni hozzá, végül a sorsuk a széthullás lesz, még ha Fukadzava mindkét elbeszélésben olyan nagyszerű anyákat szerepeltet, akik akár az életüket is feláldozzák fiukért.

Úgy gondolom, Fukadzava Hicsiró kötete igen fontos adalék a mai Japán megértéshez, ajánlom mindenkinek, fillérekért kapható az antikváriumokban.

1 hozzászólás
Wheel >!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

A könyv remekül megidézi a múlt század közepi, vagy még azelőtti Japán, elsősorban falusi életet. Tulajdonképpen nem is különbözik annyira a magyartól, csak kicsit más. Itt is meg akarnak felelni az emberek a köznek, találkozhatunk babonáikkal, szokásaikkal.
Rin anyó novellája erre nagyon jó példa. A tradíciókra, ahol egy családban él idős, fiatal, és gyerek. A szöveg nem szépelgő, egyszerű, olvasóbarát. A nevek, helyszínek nem zavartak, belesimultak szépen a szövegkörnyezetbe. A Zsákfickók című rövidebb novella ijesztően futurisztikus, kegyetlen, de valószínűleg valamiképpen beilleszkedik a világképükbe. (Hisz nagyon szigorúak is tudnak lenni, lásd harakiri.)
Teljesen nem tudtam a novellák világában elmerülni, de ismereteimet tágította, jó jellemrajzok vannak benne. Örülök, hogy olvastam!

Dénes_Gabriella P>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Nagyon magával ragadó olvasmánynak tartom a Zarándokének írásait.
Főként a kötet elején található, (rég)múltra mutató írásokat kedveltem. Valahogy jobban (öhm, pontosabban, esetleg szebben – nem tudom, mi a jó szó) megírtnak találtam.
Szívbe markoló olvasmányok. A tőlünk távoli kultúrának olyan aspektusait tárja föl, amely mára Japánban is históriának számít (azt hiszem legalábbis – ki lehet javítani, ha tévednék :P), számunkra pedig már-már rémisztőek. Azért kedvelem nagyon ezeket a kis írásokat, mert valahogy nagyon mély átérzéssel ír, mondhatnám, szeretettel, de mégsem a szerző érzelmi viszonyulása az, ami tükröződik a szövegből…
Ugyanakkor nagyon-nagyon összekavarodtam a nevekkel – és ez reflexióra késztetett. Mennyire megszoktam már az angol, német, román és az összes újlatin nyelv neveit, ritkán keverednék el még egy hömpölygős családtörténetben is, képes vagyok megkülönböztetni a neveket. Itt meg… hát… nagyon nehezen boldogultam többször is.
Újszerű élmény volt. Nagyon jó. Csak ajánlani tudom.

Georgina77 P>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Sok-sok epizódot kaphattam, sok-sok kis élethelyzetből, emberek érzelmi mozzanataiból. Érdekes volt, inkább mint felemelő. Olvastam már novelláskötetet, japánost olyat is, amelyik tökéletesen fel tudta emelni a szívem, megtölteni a lelkem. Itt nyomasztást, (le)nyomást éreztem. Általában (mint más korábbi olvasmánynál megjegyeztem már) bírom a nyomasztást, de nem kifejezetten a plasztikusakat, amikor öldökölnek, kínoznak, hullákat cafatolnak. Most kaptam jó néhány ilyent az arcomba. Nem esett jól. Ha ráutalás van a bitófára, vagy vesztőhelyre, az éppen elég, nem biztos, hogy szívesen látom magam előtt a guruló fejeket, amelyek érdekes módon, a vártnál nagyobb hanggal érnek földet, pedig csak hús és haj alkotja anyagukat. No, ez betett nekem.

takiko>!
Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

A japán államvizsga tételeket nézegetve döbbenten vettem észre, hogy az irodalmi résznél felsorolt művek közül elég sokat nem olvastam *sóhaj** Nosza, rajta, akkor ismét kénytelen leszek fejest ugrani a japán irodalomba.
A listára rábökve csak úgy találomra választottam ki ezt a könyvet, és kicsit megrettentem, amikor elkezdtem. Így államvizsga előtt egy hónappal nem igazán olyan olvasmányra vágyom, amelyben tengerbe ledobott csecsemőkről, meg ehhez hasonló, sajnos egykor nagyon is létező japán szokásokról van szó. Fukadzava mintha összegyűjtötte volna az összes olyan japán szokást, amiről általában mélyen hallgatnak, de legalábbis nem nagyon szokták reklámozni, hogy egykor (és nem is olyan régen, majd’ minden történet az 1900’-as években játszódik) ilyen is volt. Ha az ember átesett az első szörnyülködésen, akkor tudja csak igazán elkezdeni értékelni ezt a könyvet. Mindenféle finomkodás és tények kerülgetése nélkül ír olyan szokásokról, mint az obaszute, szó szerint „öregasszony kirakás”, és még több olyasmiről is, amelyekre az éhezés miatt kényszerültek rá az emberek.
Az én személyes kedvencem a könyvben az „Az Aki-vidék felhőénekei” című novella volt. Az szíven ütött. A többinél meg inkább csak szörnyülködtem.


Népszerű idézetek

Cneajna>!

Rin anyó körülnézett, nem látja-e valaki, s kapta a tűzkövet. Kitátotta a száját, és a tűzkővel néhányszor rásújtott elülső fogaira, fel-le, fel-le, kat, kat. Remélte, hogy végül is kitörnek, ha épek is. Komiszul fájt, egészen az agyáig nyilallott, dön, dön, de azzal vigasztalta magát, ha állhatatos, a végén csak kihull néhány foga. A foghíjasság gondolata akkora örömmel töltötte el, hogy még az ütés is valami jóleső érzésbe zsibbadt.
Rin anyó fogsora vén korára is ép maradt. Fiatalsága óta mindig foga volt a büszkesége. Olyan jó, hogy a száraz kukoricát is szétrágja vele. Hiába vénült meg, egy se hullott ki, s végül már szégyenkezett miattuk. Tappei, a fia, már jó néhány fogát elhullatta, míg Rin anyó fogazata teljesen ép, s azt hihetné valaki, az evésben verhetetlen, nincs, amit fel ne tudna falni. Az ilyesmit pedig egy élelemben szűkölködő falu szégyelli.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fog
Wheel >!

Hat gyökér, hat gyökér, ó, hat gyökér,
Pesztrálni könnyű, s be nehéz,
Háton sikít, vállon nehéz,
Hat gyökér, hat gyökér, ó, hat gyökér.

Valahányszor kiejti a pesztra: hat gyökér, a vállát himbálja, s ezzel a durva
ringatással csitítja a bőgő gyereket. Csakhogy ez ringatásnak nagyon durva, inkább verés.

ppeva P>!

A fiúcskát Szódzónak nevezték el, és apja rajongva szerette. Úgy érezte, jobban örül a fiúnak, mint ha a réten egy ellenséges hadvezér fejét találta volna.

112. oldal, Hömpölygő Fuefuki

Olympia_Chavez P>!

Mine elmagyarázta, hogy ha valakinek meghal a fronton a gyereke, annyi segélyt kap, amiből szépen eléldegélhet.
– Mit ér a segély, ha a gyereke elvész?
– Persze, az baj. De még mindig jobb, ha a fronton esik el, mint ha, teszem azt, otthon, a kórság vinné el.
Így vélekedett Mine a háborúról.

354. oldal, Kósui bölcsődal

1 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!

– A mi kunyhónkban ugyan nem terem oda méltó lány…
– Ó, ne mondjanak ilyent! – így Szei. – Hát akkor mire a mondás, hogy „akkor jó a menyasszony, ha szaros a sarka”?!
Mert ugye egy jó családból való fiatalasszony csak lenézné a férje a családját, a rokonság meg csupa ráfizetés lenne; míg ha szegény sorból veszik a menyasszonyt, akkor az hálából még dolgozik is férje családjának.

304. oldal, Kósui bölcsődal

Olympia_Chavez P>!

A holttestet kidobták egy kis kapun. Tacu Nobu teteméhez rohant, és őrjöngve becézte, fejét a karjaiba vette. Egy pandúr visszament, és ellökte Tacut. Tacu visszakúszott a hullához: a hastájék vízben úszott, és a lágyék irányából halk vinnyogást halott. Maradék erejével feltépte Nobu ruháját: a vérben ott mocorgott az újszülött. Tacu felkapta a gyermeket, s amikor látta, hogy fiú, örömében felsikoltott. A köldökzsinór a hulla alól tekergett elő. Tacu attól a pillanattól kezdve tudta, hogy Nobuval már nem kell törődnie, élete második célja a gyermek nevelése lesz. Fogaival tépte szét a köldökzsinórt. A gyermeket kimonójába rejtette, és elszaladt vele.

135. oldal, Hömpölygő Fuefuki

Kapcsolódó szócikkek: köldökzsinór
Olympia_Chavez P>!

Akkor halt meg, amikor már azt mondták róla, hogy a cérnát sem tudja befűzni a tűbe. Testvérei együtt temették el, szinte boldogan, hogy nem sínylődik tovább. O-Tome éppen az ellenkező véleményen volt, az örök kárhozatra gyanakodott. Okoskodásának az adott alapot, hogy amikor sírgödrét ásták, feltört a talajvíz, és koporsója mintha lebegett volna a vízen…
– Szegény O-Szen! Hát halálodban sem lehetsz boldogabb?! – mondogatták az emberek.

266. oldal, Az Isteni Lampion-beli testvérek

Olympia_Chavez P>!

Az éjszakák csak arra voltak jók, hogy elhagyatottságát mind jobban és jobban érezze. Szíve néha úgy elszorult, hogy valósággal fulladozni kezdett; ilyenkor hogy könnyebbítsen magán, kézzel-lábbal csapkodni kezdett. Nappal még csak kibírta volna valahogy, mert nappalra ott voltak a verebek. A verebeket addig hajkurászta-zargatta, míg maga is halálosan kifáradt, s így jóformán nem is tudott fájdalmával törődni. Kimerülten roskadt le a dűlőút szélén. Jobbról a köles érett kalászai, balról tömött rizsfejek csiklandozták. A kalászerdőn át sokáig bámulta az eget, szemével végigsimította a hegyek gerinceit.

63-64. oldal, Zummuk Észak-Japánban (Európa Könyvkiadó, 1982)

Cneajna>!

A látványra Keszakicsi rázendített:

Frissítsd fel a borsót, hogyha teheted,
Apa vak, nem látja, nyugton eheted.

„Frissítsd fel” azt jelenti: áztasd be hideg vízbe. A dal értelme: ha az ember sütve vagy nyersen borsót eszik, ropog a foga alatt, s ebből a vak szülők megtudják, hogy valaki eszik. Ezért fogyasztás előtt a borsót be kell áztatni, hogy megpuhuljon, s akkor egyedül, titokban is lehet enni. A „vak szülő”-n nem kell okvetlenül vakot érteni; inkább csak azt, hogy a fiatalok, akiknek nagyobb az éhük, kihasználják az öregek gyöngébb látását, hogy tudtuk nélkül, titokban is egyenek.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: borsó

Hasonló könyvek címkék alapján

Inoue Jaszusi: Utazás a Fudaraku-paradicsomba
Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül
Pan-dji: Vádirat
Boér T. Albert: Betyárnak áll a világ
Norinaga Akira: A legszebb virágok
Akutagava Rjúnoszuke: Az éneklő borz
Gy. Horváth László (szerk.): Égtájak 1980
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában