Az ​öregedés művészete 3 csillagozás

Fritz Riemann: Az öregedés művészete Fritz Riemann: Az öregedés művészete

A szerző hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál – deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk – külső és belső világunk felelős gazdáivá.

Eredeti cím: Die Kunst des Alterns

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lélek-kontroll Háttér

>!
Háttér, Budapest, 2001
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638128933 · Fordította: Bodrog Miklós
>!
Háttér, Budapest, 1998
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638128399 · Fordította: Bodrog Miklós
>!
Helikon, Budapest, 1987
116 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632079108 · Fordította: Bodrog Miklós

Most olvassa 3

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Galambdúc>!
Fritz Riemann: Az öregedés művészete

Értékes könyv. Nagyon puritán írás, de megannyi igazságot oszt meg az arra kíváncsiakkal. Elemzi az ember és elidegenedett világunk kapcsolatát, hogy a fejlett társadalmakban az öregek többségét ma már selejtnek ítéli a társadalom, s kiveszett belőlünk az idősek élettapasztalatának tisztelete, amiért részben a rohanó életstílus és fejlődő technika a felelős.
„Tartalmas öregséget!”, ez lenne Riemann jelszava, de manapság a korosodást tabu övezi, a haldoklókat kórházba, az elaggottakat szeretetotthonba küldjük (piha, ez is milyen egy elnevezés, „szeretetotthon”, érted.) Sokan nem tudnak szépen megöregedni, úgy érzik, kimaradnak valamiből, nem teljesedett be az életük, és ezért a sorsot okolják, vagy a fiatalabb generációkra fújnak, ami érthető. A fiatalok meg nyilván nem értik az öregeket, gyakran vitáznak egymással. Riemann azt mondja, ez a magatartás is érthető, hiszen szembesülni azzal az állapottal, a testi-lelki romlással, ami elodázhatatlan, nem könnyű senkinek. Főleg, mikor a média is azt a képet sugallja, hogy csak az az érték, ami fiatal, tökéletes és szép. A megoldást abban látja, hogy idős korban is értelmes tevékenységet kell találnunk, amiben örömünket leljük, és nemcsak a családi életet tekinteni értéknek, hagyni kell a fiatalabb korosztályt élni a maga életét. Szép elgondolás, kivitelezni nehéz, de nem lehetetlen. Taglalja még az öregedést mint válságot és a szabadság útjának lehetőségét, illetve a szexualitást és a magányt az emberi élet alkonyán. A könyvet fiatalok kezébe is adnám (mondjuk 20-30-asok), Riemann szerint nem árt időben elkezdeni felkészülni az öregedésre, nehogy aztán meglepetésként érjen bárkit is.

19 hozzászólás
Maxwell_C>!
Fritz Riemann: Az öregedés művészete

Érdekes, hogy mit sodor néha a kezeim közé az élet folyama… Ezt a könyvet egy köztéri közösségi könyvszekrényben – vagy minek nevezik az ilyesmiket – találtam.
Fritz Riemann sorait olvasva az volt az érzésem, mintha Ő magával ülnék egy szobában, beszélgetést folytatva… innám szavait.
Több helyütt, amiről szól, elgondolkodtatott. Azt gondolom, hogy ennyi év elteltével sem halványult el annak értéke, amit e könyv lapjai őriznek.
Érdemes legalább egyszer elolvasni!


Népszerű idézetek

Galambdúc>!

Ha az öregek terhére vannak a társadalomnak, az nemcsak az ő hibájuk, hanem a társadalomé is.

60. oldal

Galambdúc>!

Az öregedés nemcsak folyamat, hanem feladat is – együtt megöregedni úgyszintén. Egyetlen más életkorban sem ilyen nagy a párkapcsolat értéke.

31. oldal

Galambdúc>!

A „fogyasztói társadalom” jelszava, vagy még leplezetlenebbül az „eldobó társadalom” kifejezés árulkodik arról, hogy milyen félelmetes a fenyegetés: embertársi kapcsolatainkra is átcsaphat ez a mentalitás, amely használat után eldobja azt, ami már nem szolgálja kedvét. Bizony úgy látszik, hogy az önmegvalósítást összetévesztjük az önzéssel, és azt hisszük, hogy a boldogság titka az egyre féktelenebb bírvágy.

11. oldal

Galambdúc>!

Túl sokáig és túlságosan a mának élünk, anélkül, hogy a jövőre gondolnánk. Ezért az öregségre való felkészülés legrövidebb tétele így hangzik: idejekorán számoljunk vele, tervezzük meg, nehogy aztán egy nap ott álljunk gyámoltalanul a nagy üresség előtt.

41. oldal

Galambdúc>!

Életünknek lehetőségként része a betegség, az elválás és a veszteség, az öregedés, s a halál pedig bizonyosságként. Ám többnyire túl sokáig fojtjuk el magunkban mindennek tudatát, gondolatainkat is elterelve róluk, és csak későn döbbenünk rá, hogy azok személyesen ránk is érvényesek. De akkor már mind nehezebb menekülni a magánytól – mert hová is lehetne? A kinti világ aligha tartogat túl sokat magányos, beteg vagy öreg emberek számára; akire szerencsétlenség szakadt vagy szenvedés terhét hordja, annak ritkán örülünk, mert azt juttatja eszébe másoknak, hogy így vagy amúgy velük is elbánhat még a sors, s erre nem óhajtanak gondolni. Akkor pedig keserű azt tapasztalni, hogy nem vagyunk kívánatosak, végső soron nem hagyatkozhatunk másokra, és senkire nem számíthatunk. Így egyre kisebb a magánytól való menekülés lehetősége, s nemegyszer a betegség az egyetlen esély, hogy valamicske gondoskodáshoz és kapcsolathoz hozzájussunk„ annyihoz bár, amennyit egy kórház vagy gondozás nyújtani tud.

102. oldal

Maxwell_C>!

… a boldogságot éppen akkor veszélyeztetjük igazán, ha görcsösen belekapaszkodunk, mint ahogy veszélynek tesszük ki mindazt, amit változatlanul akarunk megőrizni, kivonva a múló idő sodrából.

8. oldal, Boldogságkeresés (Helikon, 1987)

Gubbio>!

Az átállás a változás lehetőségeit nyitja meg, a kapaszkodásból pánik lehet.

Gubbio>!

Mert öregkorunkban is működnek a testi lelki kölcsönhatások, s aki önmagát feladja,azt feladja az életet is.

>!

Némelyeknek még sikerülhet együtt újat kezdeni, talán egy házassági tanácsadó vagy pszichoterapeuta segítségével. Mások cseberből vederbe kerülnek, ha partnert váltanak, mert ne a házasságban volt a baj, hanem önmagukban, mondjuk szeretet-képtelenségükben vagy azokban az illúziókban, amelyeket magukról egy elképzelhető élettársról vagy általában az életről tápláltak.

29. oldal

Gubbio>!

A boldogságot éppen akkor veszélyeztetjük leginkább,ha görcsösen belekapaszkodunk,mint ahogy veszélynek tesszük ki mindazt,amit változatlanul akarunk megőrizni,kivonva a múló idő sodrából.


Hasonló könyvek címkék alapján

Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Kovács Eszter: Köszi, jól
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
Stefanie Stahl: Igen is, meg nem is
Juhász Bettina – Miklós Andrea – Pető Dorina: Mélylevegő Projekt: Elmerülő
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát
Edith Eva Eger: Az ajándék