Az ​öregedés művészete 2 csillagozás

Fritz Riemann: Az öregedés művészete Fritz Riemann: Az öregedés művészete

A szerző hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál – deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk – külső és belső világunk felelős gazdáivá.

Eredeti cím: Die Kunst des Alterns

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lélek-kontroll

>!
Háttér, Budapest, 2001
116 oldal · ISBN: 9638128933 · Fordította: Bodrog Miklós
>!
Háttér, Budapest, 1998
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638128399 · Fordította: Bodrog Miklós
>!
Helikon, Budapest, 1987
116 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632079108 · Fordította: Bodrog Miklós

Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Galambdúc
Fritz Riemann: Az öregedés művészete

Értékes könyv. Nagyon puritán írás, de megannyi igazságot oszt meg az arra kíváncsiakkal. Elemzi az ember és elidegenedett világunk kapcsolatát, hogy a fejlett társadalmakban az öregek többségét ma már selejtnek ítéli a társadalom, s kiveszett belőlünk az idősek élettapasztalatának tisztelete, amiért részben a rohanó életstílus és fejlődő technika a felelős.
„Tartalmas öregséget!”, ez lenne Riemann jelszava, de manapság a korosodást tabu övezi, a haldoklókat kórházba, az elaggottakat szeretetotthonba küldjük (piha, ez is milyen egy elnevezés, „szeretetotthon”, érted.) Sokan nem tudnak szépen megöregedni, úgy érzik, kimaradnak valamiből, nem teljesedett be az életük, és ezért a sorsot okolják, vagy a fiatalabb generációkra fújnak, ami érthető. A fiatalok meg nyilván nem értik az öregeket, gyakran vitáznak egymással. Riemann azt mondja, ez a magatartás is érthető, hiszen szembesülni azzal az állapottal, a testi-lelki romlással, ami elodázhatatlan, nem könnyű senkinek. Főleg, mikor a média is azt a képet sugallja, hogy csak az az érték, ami fiatal, tökéletes és szép. A megoldást abban látja, hogy idős korban is értelmes tevékenységet kell találnunk, amiben örömünket leljük, és nemcsak a családi életet tekinteni értéknek, hagyni kell a fiatalabb korosztályt élni a maga életét. Szép elgondolás, kivitelezni nehéz, de nem lehetetlen. Taglalja még az öregedést mint válságot és a szabadság útjának lehetőségét, illetve a szexualitást és a magányt az emberi élet alkonyán. A könyvet fiatalok kezébe is adnám (mondjuk 20-30-asok), Riemann szerint nem árt időben elkezdeni felkészülni az öregedésre, nehogy aztán meglepetésként érjen bárkit is.

19 hozzászólás
>!
Ross P
Fritz Riemann: Az öregedés művészete

Istenem, de jó, hogy ezt még most olvastam, amíg működnek a térdizületeim, és nem az emésztőrendszerem milyensége a legfőbb beszédtémám.

Szinte mindennap találkozom a kötetben vázolt típusokkal, akikből életük alkonyára rosszul megkötött, szottyadt húszsák vált, és húzzák maguk után a szivárgó rosszindulatot.
Bár ilyesmiket hordanának haza a könyvtárból a Danielle Steel, és a II. világháborús kötetek helyett. Tán elviselhetőbb lenne ez a generációs szakadék, ami mifelénk van.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Galambdúc

Ha az öregek terhére vannak a társadalomnak, az nemcsak az ő hibájuk, hanem a társadalomé is.

60. oldal

>!
Galambdúc

Az öregedés nemcsak folyamat, hanem feladat is – együtt megöregedni úgyszintén. Egyetlen más életkorban sem ilyen nagy a párkapcsolat értéke.

31. oldal

>!
Galambdúc

A „fogyasztói társadalom” jelszava, vagy még leplezetlenebbül az „eldobó társadalom” kifejezés árulkodik arról, hogy milyen félelmetes a fenyegetés: embertársi kapcsolatainkra is átcsaphat ez a mentalitás, amely használat után eldobja azt, ami már nem szolgálja kedvét. Bizony úgy látszik, hogy az önmegvalósítást összetévesztjük az önzéssel, és azt hisszük, hogy a boldogság titka az egyre féktelenebb bírvágy.

11. oldal

>!
Galambdúc

Túl sokáig és túlságosan a mának élünk, anélkül, hogy a jövőre gondolnánk. Ezért az öregségre való felkészülés legrövidebb tétele így hangzik: idejekorán számoljunk vele, tervezzük meg, nehogy aztán egy nap ott álljunk gyámoltalanul a nagy üresség előtt.

41. oldal

>!
Galambdúc

Életünknek lehetőségként része a betegség, az elválás és a veszteség, az öregedés, s a halál pedig bizonyosságként. Ám többnyire túl sokáig fojtjuk el magunkban mindennek tudatát, gondolatainkat is elterelve róluk, és csak későn döbbenünk rá, hogy azok személyesen ránk is érvényesek. De akkor már mind nehezebb menekülni a magánytól – mert hová is lehetne? A kinti világ aligha tartogat túl sokat magányos, beteg vagy öreg emberek számára; akire szerencsétlenség szakadt vagy szenvedés terhét hordja, annak ritkán örülünk, mert azt juttatja eszébe másoknak, hogy így vagy amúgy velük is elbánhat még a sors, s erre nem óhajtanak gondolni. Akkor pedig keserű azt tapasztalni, hogy nem vagyunk kívánatosak, végső soron nem hagyatkozhatunk másokra, és senkire nem számíthatunk. Így egyre kisebb a magánytól való menekülés lehetősége, s nemegyszer a betegség az egyetlen esély, hogy valamicske gondoskodáshoz és kapcsolathoz hozzájussunk„ annyihoz bár, amennyit egy kórház vagy gondozás nyújtani tud.

102. oldal

>!
_teresa

A ma korosodó emberének csak kétféle többlete lehet az ifjúsággal szemben: az általános élettapasztalat s talán a már említett személyes érettség, vagyis ahogyan eleven tudássá sűrűsödött benne az, amit biológiai és lelki fejlődésének stációi – emberi válságai, egy-egy lépés az érlelődés útján, változásának élményei, viták-vívódások és feladatok – folyamán megélt, egyszóval mindaz, amiből felépül egy emberi élet, de amit az ember csak az élete folyamatában tud meg. E tekintetben az öregedő embernek változatlanul van adnivalója az ifjúság számára. Annál kínosabb, ha ehelyett megpróbál konkurálni a fiatalokkal, nem lévén képes megöregedni. S ezzel sok esetben ő játssza el a lehetőséget, a fiataloknak azt a készségét, hogy valóban tiszteletet érezhessenek egy meggyőző emberi teljesítmény iránt, mint amilyen az öregedni tudás is.

55. oldal

>!
_teresa

Némelyeknek még sikerülhet együtt újat kezdeni, talán egy házassági tanácsadó vagy pszichoterapeuta segítségével. Mások cseberből vederbe kerülnek, ha partnert váltanak, mert ne a házasságban volt a baj, hanem önmagukban, mondjuk szeretet-képtelenségükben vagy azokban az illúziókban, amelyeket magukról egy elképzelhető élettársról vagy általában az életről tápláltak.

29. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Anna: Ne féljetek!
Szekeres Ilona: Ötórai tea
Marék Antal: Hogyan éljen az idős ember?
Henri J. M. Nouwen – Walter J. Gaffney: Időskor
Iván László: Ne féljünk az öregedéstől!
Alfons Deeken: Öregszünk, de győzzük!
Takács Éva (szerk.): Az idősgondozás kézikönyve
Imre Sándor (szerk.): A klinikai gerontológia alapjai
Marton István: Korkontroll
Dan Buettner: A hosszú élet oázisai – Földünk Kék Zónái