Az ​emberi állapot gyökerei 2 csillagozás

Frithjof Schuon: Az emberi állapot gyökerei

Az emberi állapot gyökerei: e cím egy olyan perspekítvát sejtet, amely a lényegiség, a princípiumok, archetípusok és létokok tudatosítása felé nyílik. E tudatosításnak, tegyük hozzá, nem egy érvelő gondolkodás az alapja, hanem az intellekció. És itt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a metafizikában nem létezik empirizmus: principiális tudás nem származhat tapasztalatokból, még ha tudományos vagy más tapasztalatok is lehetnek az intellektus intuíciójának kiváltó okai. Transzcendens intuícióknak azok a velünk született premisszák a forrásai, melyek bár a tiszta intellektussal egylényegűek, a «Paradicsom elvesztése» miatt de facto «elfeledetteké» váltak. Következésképpen a principiális tudás, miként azt Platón állítja, nem más mint «visszaemlékezés». Ez pedig egy ajándék, melyet Deo juvante többnyire az intellektuális és szellemi diszciplinák tesznek elérhetővé.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arcticus Libri Religionis Arcticus

>!
Arcticus, 2001
164 oldal · ISBN: 9630082276 · Fordította: Nagy Csaba

Enciklopédia 13


Kedvencelte 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

aled P>!
Frithjof Schuon: Az emberi állapot gyökerei

„A primordiális ember mindenhol Istent látta, érzékelte az archetípusokat és az esszenciákat, s nem volt bezárva a hús vagy szellem alternatívájába; a bukott ember sehol sem látja Istent, s a világot csak mint olyat látja, nem mint Isten megnyilvánulását…"

Schuon tanulmánykötete viszonylagos tömörsége ellenére igen érdekes utakon terelgeti az olvasót; mely a princípiumoktól kezdődően a morális és szellemi dimenziókon át egy átfogó képet eredményez mindazok számára, akik szeretnének elmélyülni a kötet által taglalt témákban. A szerző sorai a gyökerekhez vezetik vissza a 'saját istenségéből kiesett' embert – gyakorta utalva a teljesebb létezés, az 'egység' elsődleges állapotára;

„A pokol képzete tökéletesen világossá válik előttünk, ha arra gondolunk, hogy micsoda érzéketlenség – és micsoda pazarlás és egyben öngyilkosság is – átaludni az emberi állapotot anélkül, hogy valóban emberekké válnánk (…) minthogy ez vezet Istenhez –, egy olyan ritka és becses lehetőség, amely egyedülálló a maga területén. És ez magyarázatot ad arra, hogy miért a kárhozat; mert aki elutasítja, hogy átmenjen az ajtón, az soha többé nem lépheti át annak küszöbét." /„…de ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem." – (mint olvashatjuk azt Pál rómaiakhoz írt levelében.)

Az 'elesett ember' számára tehát egy utat térképez fel a matériák világából a transzcendens princípum felé, közben elidőzve egyéb, érdekfeszítő kérdéseken.
Egyetlenegy számomra zavaró tényezőt említenék csupán – s ez nem más, mint a 'szeretet' mint olyan előtérbe helyezése; hisz véleményem szerint szubjektív érzelmeken alapuló megtapasztalások középpontba állítása minden ilyen jellegű igyekezet esetén előnytelen. Ennek ellenére egy igen igényes, átfogó olvasmány, melyet érdemes nyitott szemmel olvasni, s közben emlékezni mindarra, amelyre – legalábbis Platón szerint – emlékeznünk kell, hisz;

„Az istenemlékezet egy halál az életben, ami a halálban életté lesz…"

Ajánlom.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

Szelén>!

A primordiális ember magától tudta, hogy van Isten; a bukott ember ezt nem tudja, meg kell tanulnia. A primordiális embernek mindig tudatában volt Isten; a bukott ember, ha megtanulta, hogy van Isten, törekednie kell rá, hogy Isten mindig a tudatában legyen. A primordiális ember jobban szerette Istent, mint a világot; a bukott ember jobban szereti a világot, mint Istent, s ezért a lemondást kell gyakorolnia. A primordiális ember mindehol Istent látta, érzékelte az archetípusokat és az esszenciákat, s nem volt bezárva a «hús vagy szellem» alternatívájába; a bukott ember sehol sem látja Istent, s a világot csak mint olyat látja, nem mint Isten megnyilvánulását.

A primordialitás a szúfík fitrahja: ez a lényegi és normatív emberi természet, mely Isten képére teremtetett.

Cheril>!

Kiáltó abszurditás: hit nélkül, emberhez méltatlanul, horizontálisan élnek emberek egy olyan világban, ahol minden, amit a természet nyújt, a természetfelettiről, a túlvilágról, az isteniről árulkodik.

Szelén>!

A szúfi miszticizmusban az Isteni Jelenlétet – vagy mint a szeretet, a sóvárgás tárgyát, magát az Istent is – általában nőként jelenítik meg. Idézzük Ahmad al-‘Alawí Sejk Dívánját: «Mikor meghallottam Laylā hangját, közel húzódtam lakhelyéhez. Ó, bárcsak sohase némulna el édes hangja! Kedvelt (Laylā) engem, magához vont és elbűvölt. Aztán a legmeghittebb szavakkal szólt hozzám. Maga mellé ültetett, közelebb húzódott, majd fellebbentette a ruhát, mely szemem elől rejtette őt, szépségével ámulatba ejtvén engem … Megváltoztatott és átalakított, megbélyegzett különös bélyegével, magához szorított, egy páratlan állapotot adományozott, és saját nevén szólított.» Az «isteni dimenziót» azért nevezik Laylānak, «Éjszakának», mert e dimenzió a priori megnyilvánulatlan minősége. Erről eszünkbe juthat Pārvatí fekete színe, a keresztény művészet fekete Szüzei, de bizonyos értelemben Krisztus és Nikodémus éjszakai beszélgetése is.

Kapcsolódó szócikkek: Nikodémus
Szelén>!

Mi a világ, ha nem a formák áradása: és mi az élet, ha nem két éjszaka közt egy szemünk láttára egyre ürülő serleg? És mi az ima, ha nem az egyetlen biztos pont, a béke és fény pillanata ebben az álom univerzumban, és a valódi átjáró mindahhoz, amit a világ és az élet hasztalan keresett? Az ember életében négy bizonyosság létezik: a jelen pillanat, a halál, az Istennel való szembesülés és az örökkévalóság. A halál kijárat, ahol egy világ lezárul; az Istennel való találkozás olyan, mint egy kitárulkozás a ragyogó és múlhatatlan végtelenségben; az örökkévalóság a lét teltsége a tiszta fényben; és a jelen pillanat az a csaknem megragadhatatlan «hely» életünk folyamában, ahol már örökök vagyunk – egy csepp az örökkévalóságból a formák és melódiák szakadatlan mozgása közepette. Az ima fedi fel a földi pillanat teljes súlyát és isteni értéket. Egy szent hajó, melyben életen és halálon kelünk át, mely a túlsó part felé visz minket, a fény csendje felé; de végül is nem az ima kel át az időn miközben önmagát ismétli, hanem az idő az, ami úgymond megáll az ima égi egyszerűsége előtt.

ajikarei P>!

[…] az összes földi teremtmények közül csak az embernek van vertikális testtartása, ami a szellem «vertikális» potencialitására mutat rá, ezen keresztül pedig az emberi lét értelmére.

9. oldal, Első rész, Princípiumok és gyökerek - Az intelligenciáról (Arcticus Kiadó, 2001)

Meara P>!

… a Jóság mindenekelőtt maga az Isten, azután Isten «kivetülése» az egzisztenciába, végül a létesült «reintegrálása» Istenbe.
Ennek kapcsán az egyik Ősatyától származó mondat juthat eszünkbe:
« Isten emberré vált, hogy az ember Istenné válhasson»

Rahamim>!

Két olyan pillanat van az életben, amely mindent magában foglal: a jelen pillanat, amikor szabadon választhatjuk azt, amik lenni szeretnénk, és a halál pillanata, amikor nincs többé választásunk, és a döntés Istené. Mármost, ha a jelen pillanat jó, a halál is jó lesz. Ha Istennel vagyunk ebben a pillanatban, amely bár folyton megújul, mégis mindig ugyanez az egy és egyedüli jelenlévő pillanat, akkor Isten is velünk lesz a halál pillanatában. Az istenemlékezet egy halál az életben, ami a halálban életté lesz.

132. oldal, Appendix - Az örök bölcsesség visszhangjai (Arcticus, 2001)

Meara P>!

A Próféta a következőket mondta magáról: «A Törvény (Shari'ah) az, amit mondok; az Ösvény (Tariqah) az, amit teszek; a Tudás (Haqiqah) az, ami vagyok».

40. oldal

Meara P>!

Szögezzük le, hogy az ember számára három elsődleges jó létezik: a vallás, az istenfélelem és a megváltás…


Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Róbert: Indiai feljegyzések
Hamvas Béla: Hagyomány
Friedrich Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi
Lőrincz Gabriella (szerk.): Világokon át
John Donne: A szerelem istensége
László Ruth (szerk.) – Szathmári Botond (szerk.): Fényvaluta
Jacques Derrida: Grammatológia
John Donne: Negatív szerelem
G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal?