A görög „aphorizein” ige jelentése: körülhatárolt, körülír, elkülönít. Az aforizma tehát elválik az általánostól, a szokványostól, és szinte arcul vágja a közhelyszerűséget. Mivel egyáltalán nem felel meg a várakozásoknak, intenzív erőfeszítést követel hallgatójától és olvasójától. A gondolkodó embernek valósággal meg kell fejtenie értelmét, fel kell fednie igazságtartalmát. Az „Emberi – túlságosan is emberi” témáinak csoportosítása megfelel az igazságkeresés aforisztikus formájának, ugyanakkor a tartalom tüzetesebb szemügyre vétele azt bizonyítja, hogy nem a filozófia egyfajta zárt rendszerével állunk szemben. Nietzsche itt inkább az uralkodó „igazságokat” és gondolkodásmódot, valamint a metafizika, etika, esztétika alapjait igyekszik megtámadni, azokat legalábbis kérdésessé téve. A mű alcíme: „Könyv szabad szellemeknek” . E cím arra céloz, hogy jó volna megszabadulni a régi „igazságoktól”, az idealizmustól. Hiszen a szellem felszabadulása – amelynek döntő mozzanatai mindig… (tovább)
Emberi – túlságosan is emberi 17 csillagozás
A vándor és árnyéka címmel is megjelent
Eredeti megjelenés éve: 1878
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolkodó bölcsek - Bölcs gondolatok Szukits
Enciklopédia 6
Kedvencelte 5
Most olvassa 2
Várólistára tette 43
Kívánságlistára tette 43
Kiemelt értékelések
A Zarathustra után nekem ez túl szájbarágós, és bár sok jó gondolat volt benne – lásd idézetek –, sok teljesen elavult is. Tudom, hogy miért támadta a vallást, és miért magasztosította fel a tudományt. Azt hiszem, ha ma élne, és meglátná, hova jutott az emberiség, sírva radírozna ki jó néhány passzust.
A hatalom mindent fel tud használni a saját érdekében, legyen az a hit, vagy a tudomány, mindkettőt megrontja végül.
Népszerű idézetek
A magányos ember a magányban önmagát zabálja fel, a tömegben felzabálja őt a többi.
Tessék választani!
348. Az emberevők országából
Hogyan lesz a látszatból valóság. – A színész még legmélyebb fájdalmában sem, mondjuk még gyermeke temetésén sem gondol másra, mint saját személyének hatására és a színpadi összhatásra; siratja tulajdon fájdalmát és ennek megnyilvánulását, mégpedig önmaga tulajdon nézőjeként. Az a képmutató, aki mindig ugyanazt a szerepet játssza, végül nem képmutató már; például a papok, akik fiatal korukban általában képmutatók tudatosan vagy öntudatlanul, végül egyszerűen és minden színlelés nélkül papok lesznek; vagy ha az apának nem sikerül teljesen a színlelés, akkor a fiú e hajlamot örökölve, beteljesíti az apa által megkezdett művet. Ha valaki nagyon sokáig és makacsul akar látszani valaminek, akkor végül roppant nehezen tud csak más lenni. Majdnem minden emberi foglalkozás; még a művészi hivatás is, képmutatással, külsőségekkel kezdődik, az ember másolni próbálja a hatékony dolgokat. Aki mindig barátságos vonások álarcát hordja, az egyszer biztos hatalmában keríti a jóindulatú hangulatokat is, mivel nélkülük nem csikarható ki a barátságos arckifejezés, míg végül e hangulatok kerítik hatalmukba őt: ilyen a jóindulatú ember.
Még azon ritka fajtájú emberek is, akik nem csak önmagukra gondolnak, az élet elszigetelt részeit veszik szemügyre csupán, nem pedig az életet általában…
Az átlagos, hétköznapi ember számára tehát az élet értékének az az alapja, hogy önmagát fontosabbra tartja a világnál.
33. Az élethez szükséges az élet téves megítélése.
Gondolkodóként csak ön-nevelésről volna szabad beszélni. Az ifjúság nevelése mások által vagy kísérlet, amelyet ismeretlen, megismerhetetlen közegben hajtanak végre, vagy az új uralkodó szokások és erkölcsök alapján keresztülvitt alapvető nivellálás… Egy szép napon, ha már jó hosszú ideje a világ véleménye szerint neveltek minket, felfedezzük önmagunkat: akkor kezdődik a gondolkodó feladata; akkor jön el az ideje, hogy őt hívjuk segítségül – de nem nevelőként, hanem önmaga által nevelt emberként, aki tapasztalatokkal rendelkezik.
267. nincsenek nevelők.
Azt mondják, hogy a drámaíró (és általában a művész) valóságos jellemeket alkot, de hát ez alapos tévedés, no meg túlzás, aminek puszta létében és terjesztésében a művészet nem túlzottan kívánatos, mintegy fölösleges diadalát ünnepli. Igazság szerint egy valóban élő emberből nem értünk valami sokat és roppant felületesen általánosítunk, amikor ilyen vagy olyan jelleműnek tartjuk: az emberekhez fűződő nagyon tökéletlen viszonyunknak megfelel a költő viszonya, mivel ő szintén olyan felületes benyomásokból alkotja meg az embereket (ebben az értelemben „alkot”), amilyen felületes a mi emberismeretünk. Sok a szemfényvesztés a művészek által alkotott jellemekben; ezek nem húsból és vérből való természeti lények, hanem a festményeken látható emberekhez hasonlóan élettelenek, nem állják a közeli szemügyre vételt. És hiába mondják, hogy az átlagember jellemében sok az ellentmondás, és a drámaíró alkotta meg az emberi jellemnek azt az ősképét, amelynek megalkotására a természet törekedett – ez így teljesen hamis. Egy valóságos ember teljességgel szükségszerű (még úgynevezett ellentmondásaiban is), legföljebb mi nem mindig ismerjük fel e szükségszerűségét. A költött ember, a fantazma, szándék szerint valami szükségszerűt jelentene, ám olyan embereknek csupán, akik egy valóságos embert is csak természetellenesen leegyszerűsítve képesek megérteni: néhány erős, gyakorta ismételt vonás, nagyon sok fény, nagyon sok árnyék, körös-körül a félhomály – és már ki is vannak elégítve az igényeik. Tehát mindjárt készek a fantazmát valóságos, szükségszerű emberként kezelni, mert megszokták, hogy a valóságos embereket fantazmának, árnyképnek, az egész rövidítésének fogják föl. Már ez is fantasztikum és érzékcsalódás, hogy a festő vagy a szobrász az ember „eszméjét” fejezné ki: ahol ilyesmit állítanak, ott a szem zsarnokoskodik, hiszen az emberi testből csak a felületet, a bőrt látja; a belső test azonban szintén az eszméhez tartozik. A képzőművészet a bőr felszínén akarja megjeleníteni a jellemet; az írásművészet ugyanezzel a céllal folyamodik a szóhoz, vagyis a hangokból képzi a jellemet. A művészet az ember természetes tudatlanságából indul ki, semmit nem tud tulajdon belső világáról (sem a testről, sem a jellemről): a művészet nem fizikusok és filozófusok számára van.
160 -- Megalkotott emberek
Akiről olyan mértékben lehulltak az élet bilincsei, hogy már csak a megismerés kedvéért él, annak sok mindenről, majdnem mindenről le kell mondania, ami a többi ember számára érték, mégpedig irigység és neheztelés nélkül; ez az ember érje be legkívánatosabb állapotként az emberek, erkölcs és törvények fölötti bátor lebegéssel és a dolgok megszokott értékelésével.
34. Megnyugtatásul
Hasonló könyvek címkék alapján
- Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő 98% ·
Összehasonlítás - Platón: Platón összes művei I–III. 92% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Magatokon röhögtök! ·
Összehasonlítás - Boros Gábor: Módszer, metafizika, emóciók ·
Összehasonlítás - Arthur Schopenhauer: A nemi szerelem metafizikája / Az élethez való akarat igenléséről / Az élet semmiségéről és gyötrelméről ·
Összehasonlítás - Toni Llácer: Nietzsche 85% ·
Összehasonlítás - Volker Gerhardt: Az ember veleszületett méltósága ·
Összehasonlítás - Szigethi András: A szellem anyajegyei / Родинки духа ·
Összehasonlítás - Gutbrod Gizella – Sepsi Enikő (szerk.): Simone Weil – filozófia, misztika, esztétika ·
Összehasonlítás - Vajta Vilmos: Hit és élet összecsengése ·
Összehasonlítás