Nietzsche egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.
Az Antikrisztus 119 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1895
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr
Enciklopédia 5
Kedvencelte 14
Most olvassa 18
Várólistára tette 108
Kívánságlistára tette 148
Kölcsönkérné 3
Kiemelt értékelések
Nagyon könnyen félreérthető és félreértett könyv.
Amit nem támad Nietzsche: a hit, Jézus, és a zsidók.
Amit támad: az egyház, a klérus, mindenféle papság.
Gondolataim:
– Nietzsche Dosztojevszkij rajongó volt. A Karamazovokban van egy ?rész? betét? akármi, A Nagy Inkvizítor címmel. Sokan nem értik mi célból írta oda D. Lehet, h. N. ezt gondolta tovább? Ezt a profetikus írásművet emelte filozófiai síkra? Nyolc év Szibéria után D. nagyon meggondolta mit, mikor, hogyan írjon, mondjon. Mélyen vallásos, istenéhez ragaszkodó ember volt. De látta, láthatta az egyház bűneit. Vádiratát ebben a részben fogalmazta/hatta meg.
N. Többször ténylegesen is hivatkozik D-re ( A félkegyelmű, Feljegyzések az egérlyukból), de az egész írásmű nálam a nagy Inkvizítorra hajaz.
– És természetesen Th. Mann Józsefére is. Mert ahogy Ábrahám addig ment, kereste, kutatta Istent, a legnagyobbat, amíg rá nem talált, amíg már senki és semmi nem állhatott ember és Isten közé, N. úgy ostoroz mindent, aki az ember és istene közé áll. És ez maga az egyház. ( s mikor Ábrahám kiválasztotta Istent, Isten kiválasztotta Ábrahámot. De ez most nem ide tartozik.)
– Mióta Biblia olvasó vagyok , titkolt, lelkiismeret furdalásom van amiért nem szeretem Pált. Testidegennek (Krisztus-idegennek) érzem. Most egy nálam sokkal okosabb ember megnyugtatott: nem kell restellnem magam. Más is látja úgy Pált, mint én.
– Fél csillag levonás, a félreérthetőségéért. Miközben N. maga mélységesen elítélte és megvetette az antiszemitizmust, hatalmas segítséget adott a fajelmélet, a gázkamrák kitalálóinak kezébe.
És bár a kés nem tehet arról, ha kenyér szegésen kívül gyermekek felkoncolására is használják. de a kés készítőjének felelősségét meg lehet és kell is vizsgálni.
„A szó veszélyes fegyver”, az „írástudók felelőssége” még nagyobb, mint az atombomba készítőié.
– Az egyik legpompásabb dolog egy anya életében, amikor a gyermeke azt mondja: Anyu ezt olvasd el!
Nietzschét most már abszolút egy méregzsáknak képzelem el, és bocsánat, ha van, akit sért az összehasonlítás, mert már követni sem tudom, mi az új trend, min szokás megsértődni ezen a héten például, de minden Sznobjektív epizódot megnéztem, és eljutottam oda, hogy Nietzschét most már Puzsér hangján hallom a fejemben. De minden begőzölt, „ágyúval verébre” módon megfogalmazott mondata és fennhéjázó túlkapása ellenére azt kell mondjam, többször értek vele egyet vagy többször értem a gondolatmenetetét, mint kedvem lenne hozzá. Persze, ez egy vélemény, amivel az olvasó vagy egyetért, vagy nem, az emberiség hatamas hányadát valószínűleg helyből vérig sérti, de én azért azt kívánom, bár az összes ember, akiben ennyi indulat és ellenszenv van valami, bármi iránt, így le tudná vezetni és alátámasztani, mi is pontosan a baja.
Fura de valamiért Puzsér hangján olvastam az egészet.
Egy icipicit nehezen olvasható itt-ott, legtöbb része simán olvasható (ha esetleg ez riasztana vissza valakit).
Nem sok mondanivalóm van. Nietzsche kifejti a véleményét, nagy részével egyet is értek, többivel nem. Viszont végig elszórakoztatott – immáron másodszor. Remélem, nem szentségtörés ilyet mondani róla, nekem egyik kedvencem. Mellesleg idióták kezébe nem csak ez, de a többi irománya sem való. Nagyon könnyen félreértelmeztető. És erre sajnos eléd durva precedens van.
Nietzsche nem fogja vissza magát.
Észérvekkel, kemény, de jogos gondolatokkal bombázza a kereszténységet, az egyházat.
Igazából a cím nagyon találó, a legtöbb jó keresztény valószínűleg azonnal ezt a szót használná rá.
Ettől függetlenül azt mondom, hogy ezt olvasni kell. Mindenkinek, aki gondolkozik, aki él, aki szeret és remél. És annak is, aki hisz.
„Deus, quelem Paulus creavit, dei negatio"
(Isten, ahogyan Pál megteremtette, Isten tagadása.)
Csak a könyv feléig jutottam el, onnantól egyszerűen nem érdekelt és nem kötött le. Amit az elejéből leszűrtem, az éppen elég. Tetszett a keresztény vallás földi helytartóinak embertelenségének bemutatása, e jelenség pszichológiai értelmezése egy bizonyos nézőpontból, a dekadenciájának feltárása.
A témában némileg személyesen is érdekelt vagyok, mivel az életem elején úgy 15 évig próbáltak rákényszeríteni arra, hogy elfogadjam ezt a vallást, és a tanításai szerint éljek, de nekem nem jelentett soha semmit, és képtelen voltam hitre mint olyanra, – csak a többi hívő álszentségét láttam és a képmutatást. Nem mondom, volt egy-két jó ember a keresztények között, de a nagy többségnél ez csak betanult ideológia. Viszont nagyon is érzem magamon, hogy a tanok tagadása ellenére valahogy áthatott az a dekadens szellem, amit Nietzsche leír, – borzasztóan hajlamos vagyok aszketizmusra, és arra, hogy önmagamban keressek minden hibát, ahogy a keresztények érzik a bűnt – kemény munka volt, míg a mostani állapotomig sikerült eljutnom, de még mindig nem végeztem. Merni kell élvezni az életet, merni kell elhasználódni, és nem elsorvadni egy isten lábai előtt kuporogva. Ehhez jók az ilyen könyvek, emlékeztetnek és ha kezdenék kételkedni magamban, megtámogatnak azzal, hogy nem nekem kell magamat rosszul éreznem, a világ maga egy őrült hely, amiben sok olyan dolog történhetik, mi nem tesz jót nekünk. Vannak barátibb vallások is, ahol nem tömik a gyerekek fejét hülyeségekkel, ők maguk dönthetnek úgy, hogy vallásosak lesznek, ha akarnak, – nekem ilyen barbárabb jutott.
Megint újraolvasás – néhány éve forgattam én már ezt a könyvet, akkor a felét sem értettem még, és szokás szerint elbizonytalanított. Most értem, mit akarhatott a szerző, és ez nagyon jó érzés.
Szerintem nem a legjobb írása ez Nietzsche-nek, bár tagadhatatlanul érdekes, – remek karácsonyi olvasmány volt. Tetszik a valláskritika, amit megfogalmaz, ahogy a szervezett vallást bírálja, s ahogy a keresztényellenessége mellett a buddhizmus előtt viszont tiszteleg. Ma is aktuális a keresztény antiszemitizmusról szóló megfigyelése, amikor pedig Kantot bírálja, az majdnem olyan szórakoztató, mint Schopenhauer kirohanásai Hegel és társai ellen. :)
Az utószó egészen kiváló, csodálom, hogy senki nem említi itt Csejtei Dezső esszéjét, amely segíti az értelmezésben a kevésbé tájékozott olvasókat is. De a szöveghű fordítás, a források és jegyzetek is mind az ő nagyszerű munkáját dicsérik.
Mellesleg pedig micsoda ívet ad a műnek, hogy épp Máriabesnyőn került kiadatásra!… Szép.
Érdekes valláskritikát fogalmaz meg, nem épp a legkönnyebb módon. De hát a vallás se egy könnyen magyarázható dolog véleményem szerint. Kérdések tárháza. Bűntudat, lelkiismeret, hatalom, boldogság, helyes és helytelen dolgok. Gondolkoztatott. Amolyan támaszt is adott a pillanatnyi lelkiállapotomnak, igaz ehhez saját magamnak kellett lehámozni lebontani a leírtakról a sok általánosítást.
Túlzottan nem ragadott magával, felfedeztem benne pár újdonságot, felfedeztem rég elfelejtett dolgokat, sok mindennel egyet értettem, és volt ami nem fért bele a fejembe.
Összességében jó volt ez most !
Ezennel első Nietzschémen is túl vagyok. Hát, nem tudom. Nem vagyok vallásos és a keresztény egyházakat sem kedvelem, de mégsem találtunk egymásra. Nehéz volt követni, sokszor nem értettem, hogy mit akar, hogyan kapcsolódik az egyik mondat a másikhoz, vagy hogy hol is van pontosan a mondatban elrejtve az érv. Lehet velem van a baj, hogy nem tudtam a gondolati ugrásait követni vagy nem vagyok filozófiailag eléggé előképzett.
Nagyon sokszor azt éreztem, hogy indulatból beszél. „Az egyház és a papok csúnyák és gonoszak és förtelmesek, megvetem őket, mert undorítóak brrr.” Ami tök jó, de érzelmi alapon nem lehet értelmes párbeszédet folytatni és azt éreztem néha, hogy ezek a kirohanások annyira megalapozottak és önmagukba fordulók, mint a másik oldal „hiszek istenben, tehát létezik, tehát hiszek benne” logikája.
Voltak benne jó gondolatok és néhol jobban szavakba tudta önteni a problémámat a vallással, mint én magam, de a könyv 80%-a valahogy csak elment mellettem…
Nagyjából egyet értek a mondanivalójával (sőt, igazából kivetni valót nem találtam benne.). Azonban hiába rövid könyv, sokat ismétli magát, és időnként végeláthatatlan mondatok vannak benne, ami megakadályozza a gördülékeny olvasást.
Népszerű idézetek
A „hit” azt jelenti, hogy nem akarjuk tudni, mi az igaz.
52.
A szeretet az az állapot, melyben az ember leginkább látja úgy a dolgokat, ahogyan azok nincsenek.
23.
A „Mennyország” a szív állapota – nem olyasvalami, ami „a Föld felett” van vagy „a halál után” jő el.
34.
S ettől kezdve jelent meg egy abszurd probléma: „hogyan engedhette meg ezt Isten? E kérdésre a kicsiny közösség tébolyult elméje egy kifejezetten félelmetes, abszurd választ talált: Isten a bűnök megbocsátásának fejében, áldozatként adta oda fiát. Ezzel az Evangéliumnak egy csapásra befellegzett! Az engesztelő áldozat, ráadásul annak legvisszataszítóbb, legbarbárabb formájában, az ártatlan feláldozása a bűnösök bűneiért! Micsoda irtóztató pogányság!
41. aforizma
Senki előtt nem lehet kétséges, hogy mit és kit vetek meg: a mai embert, azt az embert, akinek én végzetszerűen kortársa vagyok. A mai ember – ó, fulladok tisztátalan lélegzetétől… a múlttal szemben, mint minden megismerő, nagy toleranciával, azaz nagylelkű önuralommal viseltetem: balsejtelemmel teli óvatossággal megyek keresztül egész évezredek bolondokházán, nevezzük azt akár „kereszténységnek”, „keresztény hitnek” vagy pedig „keresztény egyháznak” – óvakodom attól, hogy az emberiséget szellemi betegségeiért felelőssé tegyem. Érzésem azonban hirtelen visszájára fordul, előtör, mihelyt az újabb korba, a mi korunkba lépek. Korunk tudó kor… S ami hajdanán csak betegség volt, mára tiszteletlenség lett – manapság kereszténynek lenni tiszteletlenség. S e ponton kezdődik az undorom.
Kell-e még mondanom, hogy az egész Újtestamentumban mindössze egyetlen olyan alak fordul csak elő, akit tisztelnünk kell? Ez Pilátus, a római helytartó. Nem győzi meg önmagát, hogy egy zsidó ügy – komolyan veendő. Egy zsidóval több vagy kevesebb – ugyan mit számít az?… Egy római, kinek színe előtt szemérmetlenül visszaéltek az „igazság” szóval, az ő nemes gúnyolódása ajándékozta meg az Újtestamentumot az egyetlen olyan szóval, melynek értéke van – amely annak kritikája, sőt megsemmisítése: „mi az igazság!…”
46. oldal
Az antik világ egész munkája hiábavaló: nem találok szavakat arra, hogy érzéseimet e szörnyűséggel kapcsolatban kifejezzem. – S ha tekintetbe vesszük, hogy az antik világ munkája előmunkálat volt, hiszen az évezredekig tartó munkának épp csak az alapjait rakták le – mégpedig gránitkeménységű önbizalommal –; akkor az antik világ egész értelme hiábavaló! …Mi végre léteztek a görögök? És mi végre a rómaiak? – Már minden előfeltétel s minden tudományos módszer adva volt ahhoz, hogy tudós kultúra alakuljon ki; már megvetették a helyes olvasás nagy és páratlan művészetének alapjait – a kultúra hagyományának, a tudomány egységének eme előfeltételét; a természettudomány a matematikával és a mechanikával karöltve haladt, s a lehető legjobb úton járt – a tényérzéknek, amely a legvégső és a legértékesebb valamennyi érzék közül, megvoltak a maga iskolái, s már több száz éves hagyománya létezett! Meg lehet ezt érteni? Minden lényegi elemet felleltek ahhoz, hogy képesek legyenek tovább folytatni a munkát: – a módszerek, tízszer is meg kell ismételni, ezek jelentik a lényegi s egyúttal a legsúlyosabb tényezőt, s azt is, amivel szemben a legtovább dacol a szokás és a lustaság. – Mivel valahogy mi mindnyájan még mindig a zsigereinkben hordjuk a rossz, a keresztény ösztönöket –, az, amit ma kimondhatatlan önfegyelmezés árán hódítunk vissza, így a realitás iránti elfogulatlan pillantást, az óvatos kezet, a legkisebb dolgot iránti türelmet és komolyságot s a tudás egész becsületességét – nos, mindez már megvolt! már több, mint kétezer évvel ezelőtt! S megvolt, ráadásul a jó és kifinomult viselkedni tudás és ízlés!
Hasonló könyvek címkék alapján
- Toni Llácer: Nietzsche 85% ·
Összehasonlítás - Richard Dawkins: Isteni téveszme 85% ·
Összehasonlítás - Carlo Maria Martini – Umberto Eco: Miben hisz, aki nem hisz? 80% ·
Összehasonlítás - Umberto Eco: Az ősfasizmus szaga 92% ·
Összehasonlítás - Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk ·
Összehasonlítás - Eckhart mester: Az értelem fénye ·
Összehasonlítás - Elek Mária (szerk.): Meslier abbé testamentuma ·
Összehasonlítás - G. K. Chesterton: Igazságot! ·
Összehasonlítás - C. S. Lewis: Az emberiség felszámolása ·
Összehasonlítás - Bertrand Russell: Miért nem vagyok keresztény? 88% ·
Összehasonlítás