A ​tragédia születése 62 csillagozás

Avagy görögség és pesszimizmus
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

1872-ben ​jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi „démoni” filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, „megoldási keretként” is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mérleg Európa

>!
Szenzár, 2019
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278636 · Fordította: Kurdi Imre
>!
Magvető, Budapest, 2007
254 oldal · ISBN: 9631423417 · Fordította: Kertész Imre
>!
Magvető, Budapest, 2003
254 oldal · ISBN: 9631423417 · Fordította: Kertész Imre

2 további kiadás


Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Apollo / Apollón


Kedvencelte 8

Most olvassa 12

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

Frank_Spielmann I>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Túl szép, hogy igaz legyen.
Túl szép, hogy ne legyen igaz.
Meg ilyenek.
(Egyébként meg tökmindegy, hogy igaz-e, mert szép. Szegény Szókratész meg Euripidész megkapja itt a magáét, de milyen szépen! A fiatal Nietzsche-t és az idős Nietzsche-t ötvözni kellett volna, és hű, talán másik világban élnénk most. Vagy nem.)

1 hozzászólás
Richard_the1st>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Már vagy negyven oldalt elolvastam, mikor kíváncsi lettem, hogy ki fordította a szöveget, annyira érezhető volt rajta az igényesség. Kertész Imre remekelt (pedig a Sorstalanságtól nem voltam elragadtatva). Nem könnyű szöveg, sőt… mégis élvezetes (mármint műfajában).
Gyönyörű mondatokkal járja körül az antikvitást, a dionüszoszi kultuszt, a drámát, a tragédiát, a művészetet, de ezeken mindig túlmegy; megpróbál ezek mélyére nézni és tulajdonképpen egy vitairat ezek átértelmezésére. Némely gondolat tényleg nagyot üt. Meghökkentő, hogy Szókratészt, Platónt, Euripidészt milyen vádakkal illeti, de amúgy nagyon elgondolkodtató és a sorok között rá lehet ébredni, hogy van hely ezeknek a nézeteknek. Nietzsche saját szándékai szerint egy érdemibb emberi kultúrát lát a görög történelem preszókratikus fejezetében – akárcsak Rousseau a civilizáció előtti emberben – és ennek hanyatlását siratja. Szókratész bűnbakká válik a szemünkben, amiért túllépte korát és ezzel olyan kataklizmát okozott a kultúránkban, ami csak a Jégkorszakban ténykedő kardfogú mókus tetteivel mérhető:

„Ki hát ő, aki magányosan nemet merészel mondani az egész görög szellemiségre amelyet (…) a mi csodálva imádó tekintetünk a legmélyebb szakadéknak és legmagasabb csúcsoknak lát? Miféle démoni erő az, amely arra vetemedik, hogy a varázsitalt a homokba öntse löttyintse? Micsoda félisten, akinek a legjava emberiség szellemkara kénytelen odakiáltani: „Szétzúzta, jaj, rettentő öklöd e szépséges világot: bukik már, korhad és darabokra hull!””

Tetszik, ahogy megalkotja az apollóni-dionüszoszi ellentétpárt, mint terminus technicust, ezután pedig szintéziséből levezeti a tragédia és a szellemiség alakulását. Szerintem frappáns, mély és lényegre törő gondolat, amely végül is egyszerű – ahogy általában a nagy gondolatok. Túlságosan is egyszerű ahhoz, hogy egy sznob tudós komolyan vegye. (Kicsit Freud tudatműködési mechanizmus elveire emlékeztet. Azok is szalonképtelenek, mivel absztrakt homályosságuk folytán kívül esnek a bizonyosság határain, de attól még működnek és használják iparági szinten.)
Ami mutatja, hogy Nietzsche ilyen fiatalon is milyen vagány az, hogy már itt Dionüszosz oldalára áll. Apollónban túlnövő, kártékony irányzatot lát, amely Szókratésztől kezdve, Platónon keresztül elvezet a megvetendő kereszténységig. Röviden szólva: Szókratész olyan szintű racionalitást követel meg mindenkin, ami rideg racionalizmusa miatt kártékony és életidegen. Az élet diktálta ösztönösség elegendő lenne az élethez, mint ahogyan a görögöknél az volt és így zsenialitásokat eredményezett. Platónnal is az a baj, hogy nem azért gondolkodik, hogy éljen, hanem azért él, hogy gondolkodjon. – Elég fura álláspont egy hivatásos gondolkodó tollából, de attól még korrekt…
Leginkább ez ragadott meg a könyvben. Volt még sok érdekesség, de ennyi szerintem bőven elég ide. Azt azonban nem lehet szó nélkül hagyni és ő sem tudta (mármint az előszónak odaillesztett kései írásában önmagát bírálja), hogy nagyon rendezetlen szöveg. Abszolút strukturálatlan gondolatdzsungel, ez sajnos sokat levon az értésből és az élvezetéből.
Nem tagadom, némely helyen az agyam ledobta a szíjat, pedig hát szerény képességimmel tényleg igyekeztem… Lehet kéne a klasszikus zene keltette átszellemülés (amire én elég immunis vagyok), vagy valami szer, amivel megközelíthetővé válik a nietzschei/schopenhaueri esztétikai ideatan metafizikai dimenziója – persze csak a megértés végett és szigorúan receptre.

2 hozzászólás
postmodjane>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Igazán élvezetes kibontása a tragédia születésének, majd újjászületésének.
Apollón és Dionüszosz kettőssége, az egyéni és a közösségi, a szép és rút, az álom és a képzet a fegyelem és az önfeledtség mindannyiunkban ott van. Művészet sem lenne nélkülük, ahogyan tragédia sem.
A mítosz mint ősigazság valami olyan, amit ha túlmagyarázunk, okosnak talán vélhetjük magunkat egységesnek, boldognak, a mámorral azonosulni tudónak már nem.
Azaz jó, ha okos vagy, de ne légy teljesen. Ne, mert lehetetlen, ahogyan Kant is megmondta: megismerni valamit a maga teljességében lehetetlen. Ne, mert a magyarázat nem engedi a művészet erejét és csodáját hatni.

Gabriella_Balkó>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Hősiesen bevallom, hogy elolvastam, de nem értettem… Tudom, hogy valami összehasonlítást akart írni a dionüszoszi és apollóni tragédiákról, de nekem túl magasröptűek voltak a gondolatai, és valószínűleg nincs meg a kellő tudásom az ókori görög színművészetről.

>!
Európa, Budapest, 1986
226 oldal · ISBN: 9630739038 · Fordította: Kertész Imre
vargarockzsolt>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Szókratészról más a véleményem, de gyönyörű.

tgorsy>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Kicsi vagyok én ahhoz, h. bármit hozzáfűzhetnék. Időnként el-elkaptam a szálat, de sokszor éreztem, h. csak vakon bolyongok a nietzschei gondolatok labirintusaiban. Azt viszont észrevettem, h. esztétikai, színháztörténeti tanulmányaim során sok megtanulni való Nietzschetől származik

2 hozzászólás
Laurelin>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Az individuumot a dionűszoszi félelmes ám gyönyörteli feloldódásba taszítja, hogy aztán Apollón gyógyító kezével emelje újra a létre. Ez a tragédia s a múvészet a tragédiában érte el csúcspontját, hogy aztán a Szókratész nevű démon, a teoretikus ember szívenszúrja, és Euripidész a kontár tragédiaköltő karjaiban végleg kimúljon. De Nietzsche szerint van még remény…. bár talán az idő nem őt igazolta. Hol van ma már az a művészet, amiben kritika nélkül feloldódna, mintegy tiszta naívsággal az ember. És hol van az az ember, aki feledve a teoretikus világnézetet képes lenne még feladni az individuumtól kapott védőbástyáit egy oly korban, ahol az individuumot mintegy pajzsként tartja maga előtt a partikuláris ember???

stat_rosa_pristina_nomine>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Ennek fényében nem meglepő, hogy Nietzsche népszerűtlen a klasszika-filológusok közt. Érdekes elképzelések művészetről a szokásos nietzschei tálalásban. Megéri elgondolkodni rajtuk, aztán ki-ki eldönti magának, egyet ért-e.

SunnyRiver>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Nekem nagyon nehéz volt ez a mű, annak ellenére, hogy rettentő érdekesnek találtam. Viszont kb. háromoldalanként megálltam, mert végig kellett gondolnom, meg kellett emésztenem, amiről írt. Összességében tetszett, de nem ez lesz a kedvenc könyvem :)

Barbeszkovics_Ödön>!
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Érdekes okfejtés a tragédia születéséről, haláláról és újjászületéséről, amely okfejtés szerintem nem állja meg a helyét (pl.: "a zene a világ ideája, a dráma csupán a visszfénye"), plusz az író nagyon elfogult. Ez szórakoztató is tud lenni (pl.: az opera jellemzése), meg zavaró is.
Ugyanakkor sokmindenben a kora előtt jár (pl. a recepcióesztétika alapjait használja a tragédia erejének magyarázatakor), gyakran érdekes és kidolgozott ötleteket, meglátásokat ad, és zseniálisan fűzi össze a gondolatait.


Népszerű idézetek

macs>!

Most azonban tarts velem, tragédia kerül színre, s áldozzál velem a két istenség közös templomában!

utolsó mondat

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

1 hozzászólás
tgorsy>!

Nagyon jól értjük, hogy e beteg kultúra miért gyűlöli a z igazi művészetet; mert az életet félti tőle

167. oldal

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Frank_Spielmann I>!

Igazi költő számára a metafora nem retorikai fordulat, hanem a fogalmat helyettesítő kép, amely csakugyan a szeme előtt lebeg. A jellem neki nem holmi egyes vonásokból összekeresgélt s azokból kikerekített egész, hanem eleven személy, aki tolakodó érzékletességgel él, cselekszik a szeme előtt, s csak annyiban különbözik a festő hasonló látomásától, hogy folyamatosan él és cselekszik. Miért ábrázol Homérosz minden más költőnél szemléletesebben? Mert sokkal többet lát. Azért beszélünk oly elvontan a költészetről, mert többnyire rossz költők vagyunk.

8.

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Kapcsolódó szócikkek: Homérosz · költő
Lunemorte P>!

Igazi költő számára a metafora nem retorikai fordulat, hanem a fogalmat helyettesítő kép, amely csakugyan a szeme előtt lebeg. A jellem neki nem holmi egyes vonásokból összekeresgélt s azokból kikerekített egész, hanem eleven személy, aki tolakodó érzékletességgel él, cselekszik a szeme előtt, s csak annyiban különbözik a festő hasonló látomásától, hogy folyamatosan él és cselekszik. Miért ábrázol Homérosz minden más költőnél szemléletesebben? Mert sokkal többet lát. Azért beszélünk oly elvontan a költészetről, mert többnyire rossz költők vagyunk. Alapjában véve az esztétikai jelenség egyszerű; rendelkezzék csupán azzal a képességgel, hogy folyton valami eleven játékot lát, hogy állandóan szellemsereg körében és, s akkor költő az ember; sarkallja az átváltozás vágya, az, hogy más testbe bújjon és mások lelkéből szóljon, s akkor pedig drámaíró.

49-50. oldal

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

piribolygo>!

Most, mikor az akaratot a legnagyobb veszedelmek fenyegetik, mentő, gyógyírt tudó varázslóként most jelenik meg a művészet: a lét borzalmának vagy abszurditásának undorát egyedül ő formálhatja át olyan képzetekké, amelyek élhetővé teszik az életet.

67. oldal

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

piribolygo>!

A görög tragédia másként múlt ki, mint nővérei, a többi korábbi művészet: halálát feloldhatatlan konfliktus miatt elkövetett öngyilkosság okozta, a tragédia tehát tragikus véget ért, míg a többi műfaj az aggkori végelgyengülés szép halálával szenderült örök nyugalomra.

91. oldal

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Frank_Spielmann I>!

Sokat nyer vele az esztétikai tudomány, ha nem csupán logikailag látjuk be, hanem a szemlélet közvetlen bizonyosságával is felismerjük, hogy a művészet fejlődése az apollóni és a dionüszoszi kettősségéhez kötődik. […] Hogy közelebb férkőzhessünk e két törekvéshez, elsőbben is képzeljük el őket úgy, mint az álom és mámor egymástól elkülönített művészi világát; e két, más-más fiziológiai jelenségben ismerhetjük fel az apollóni és a dionüszoszi ellentét megfelelőit is.

1.

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Lunemorte P>!

Miközben színházban és hangversenyteremben a kritikus, az oktatásban a zsurnaliszta, a társadalomban a sajtó lett az úr, a művészet a legalacsonyabb rendű szórakoztatási eszközzé fajult, az esztétikai kritikát pedig egy hiú, szórakozottan csapongó, önző és kiváltképpen szánalmasan nem eredeti társas élet társalgási kötőanyagául használták, melynek szellemét legjobban a sündisznóról szóló schopenhaueri parabola példázza; mert még soha ennyit nem fecsegtek a művészetről, és még soha nem becsülték le annyira a művészetet.

123. oldal

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Utóbbiról [a civilizációról] Richard Wagner azt mondja, hogy a zene úgy foszlatja szét, akár a napvilág a lámpafényt.

7.

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus

Kapcsolódó szócikkek: Richard Wagner · zene
postmodjane>!

Holott mítosz híján oda lesz minden kultúra természetes alkotóereje: mert csak a mítoszok övezte horizont zár szoros egységgé valamely kultúrát, tereli ugyanazon mederbe valamennyi folyamatát, minden mozgalmát.

Magvető, 218.

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése Avagy görögség és pesszimizmus


Hasonló könyvek címkék alapján

Nigel Spivey – Michael Squire: Az antik világ panorámája
Johann Wolfgang Goethe: Antik és modern
Johann Wolfgang Goethe: Polaritás
Salyámosy Miklós (szerk.): Kultusz és áldozat
Johann Wolfgang Goethe: Drámák I-II.
Kelemen Pál – Kulcsár Szabó Ernő – Tamás Ábel – Vaderna Gábor (szerk.): Metafilológia 2.
Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai
George Cox: A mitológia kézikönyve
William Shakespeare: Athéni Timon
Euripidész: Euripidész összes drámái