1872-ben jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi „démoni” filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, „megoldási keretként” is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt… (tovább)
A tragédia születése 76 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1871
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mérleg Európa
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 10
Most olvassa 20
Várólistára tette 65
Kívánságlistára tette 64
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Túl szép, hogy igaz legyen.
Túl szép, hogy ne legyen igaz.
Meg ilyenek.
(Egyébként meg tökmindegy, hogy igaz-e, mert szép. Szegény Szókratész meg Euripidész megkapja itt a magáét, de milyen szépen! A fiatal Nietzsche-t és az idős Nietzsche-t ötvözni kellett volna, és hű, talán másik világban élnénk most. Vagy nem.)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Már vagy negyven oldalt elolvastam, mikor kíváncsi lettem, hogy ki fordította a szöveget, annyira érezhető volt rajta az igényesség. Kertész Imre remekelt (pedig a Sorstalanságtól nem voltam elragadtatva). Nem könnyű szöveg, sőt… mégis élvezetes (mármint műfajában).
Gyönyörű mondatokkal járja körül az antikvitást, a dionüszoszi kultuszt, a drámát, a tragédiát, a művészetet, de ezeken mindig túlmegy; megpróbál ezek mélyére nézni és tulajdonképpen egy vitairat ezek átértelmezésére. Némely gondolat tényleg nagyot üt. Meghökkentő, hogy Szókratészt, Platónt, Euripidészt milyen vádakkal illeti, de amúgy nagyon elgondolkodtató és a sorok között rá lehet ébredni, hogy van hely ezeknek a nézeteknek. Nietzsche saját szándékai szerint egy érdemibb emberi kultúrát lát a görög történelem preszókratikus fejezetében – akárcsak Rousseau a civilizáció előtti emberben – és ennek hanyatlását siratja. Szókratész bűnbakká válik a szemünkben, amiért túllépte korát és ezzel olyan kataklizmát okozott a kultúránkban, ami csak a Jégkorszakban ténykedő kardfogú mókus tetteivel mérhető:
„Ki hát ő, aki magányosan nemet merészel mondani az egész görög szellemiségre amelyet (…) a mi csodálva imádó tekintetünk a legmélyebb szakadéknak és legmagasabb csúcsoknak lát? Miféle démoni erő az, amely arra vetemedik, hogy a varázsitalt a homokba öntse löttyintse? Micsoda félisten, akinek a legjava emberiség szellemkara kénytelen odakiáltani: „Szétzúzta, jaj, rettentő öklöd e szépséges világot: bukik már, korhad és darabokra hull!””
Tetszik, ahogy megalkotja az apollóni-dionüszoszi ellentétpárt, mint terminus technicust, ezután pedig szintéziséből levezeti a tragédia és a szellemiség alakulását. Szerintem frappáns, mély és lényegre törő gondolat, amely végül is egyszerű – ahogy általában a nagy gondolatok. Túlságosan is egyszerű ahhoz, hogy egy sznob tudós komolyan vegye. (Kicsit Freud tudatműködési mechanizmus elveire emlékeztet. Azok is szalonképtelenek, mivel absztrakt homályosságuk folytán kívül esnek a bizonyosság határain, de attól még működnek és használják iparági szinten.)
Ami mutatja, hogy Nietzsche ilyen fiatalon is milyen vagány az, hogy már itt Dionüszosz oldalára áll. Apollónban túlnövő, kártékony irányzatot lát, amely Szókratésztől kezdve, Platónon keresztül elvezet a megvetendő kereszténységig. Röviden szólva: Szókratész olyan szintű racionalitást követel meg mindenkin, ami rideg racionalizmusa miatt kártékony és életidegen. Az élet diktálta ösztönösség elegendő lenne az élethez, mint ahogyan a görögöknél az volt és így zsenialitásokat eredményezett. Platónnal is az a baj, hogy nem azért gondolkodik, hogy éljen, hanem azért él, hogy gondolkodjon. – Elég fura álláspont egy hivatásos gondolkodó tollából, de attól még korrekt…
Leginkább ez ragadott meg a könyvben. Volt még sok érdekesség, de ennyi szerintem bőven elég ide. Azt azonban nem lehet szó nélkül hagyni és ő sem tudta (mármint az előszónak odaillesztett kései írásában önmagát bírálja), hogy nagyon rendezetlen szöveg. Abszolút strukturálatlan gondolatdzsungel, ez sajnos sokat levon az értésből és az élvezetéből.
Nem tagadom, némely helyen az agyam ledobta a szíjat, pedig hát szerény képességimmel tényleg igyekeztem… Lehet kéne a klasszikus zene keltette átszellemülés (amire én elég immunis vagyok), vagy valami szer, amivel megközelíthetővé válik a nietzschei/schopenhaueri esztétikai ideatan metafizikai dimenziója – persze csak a megértés végett és szigorúan receptre.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Igazán élvezetes kibontása a tragédia születésének, majd újjászületésének.
Apollón és Dionüszosz kettőssége, az egyéni és a közösségi, a szép és rút, az álom és a képzet a fegyelem és az önfeledtség mindannyiunkban ott van. Művészet sem lenne nélkülük, ahogyan tragédia sem.
A mítosz mint ősigazság valami olyan, amit ha túlmagyarázunk, okosnak talán vélhetjük magunkat egységesnek, boldognak, a mámorral azonosulni tudónak már nem.
Azaz jó, ha okos vagy, de ne légy teljesen. Ne, mert lehetetlen, ahogyan Kant is megmondta: megismerni valamit a maga teljességében lehetetlen. Ne, mert a magyarázat nem engedi a művészet erejét és csodáját hatni.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Hősiesen bevallom, hogy elolvastam, de nem értettem… Tudom, hogy valami összehasonlítást akart írni a dionüszoszi és apollóni tragédiákról, de nekem túl magasröptűek voltak a gondolatai, és valószínűleg nincs meg a kellő tudásom az ókori görög színművészetről.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Kicsi vagyok én ahhoz, h. bármit hozzáfűzhetnék. Időnként el-elkaptam a szálat, de sokszor éreztem, h. csak vakon bolyongok a nietzschei gondolatok labirintusaiban. Azt viszont észrevettem, h. esztétikai, színháztörténeti tanulmányaim során sok megtanulni való Nietzschetől származik
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Szókratészról más a véleményem, de gyönyörű.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Az individuumot a dionűszoszi félelmes ám gyönyörteli feloldódásba taszítja, hogy aztán Apollón gyógyító kezével emelje újra a létre. Ez a tragédia s a múvészet a tragédiában érte el csúcspontját, hogy aztán a Szókratész nevű démon, a teoretikus ember szívenszúrja, és Euripidész a kontár tragédiaköltő karjaiban végleg kimúljon. De Nietzsche szerint van még remény…. bár talán az idő nem őt igazolta. Hol van ma már az a művészet, amiben kritika nélkül feloldódna, mintegy tiszta naívsággal az ember. És hol van az az ember, aki feledve a teoretikus világnézetet képes lenne még feladni az individuumtól kapott védőbástyáit egy oly korban, ahol az individuumot mintegy pajzsként tartja maga előtt a partikuláris ember???
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Érdekes okfejtés a tragédia születéséről, haláláról és újjászületéséről, amely okfejtés szerintem nem állja meg a helyét (pl.: "a zene a világ ideája, a dráma csupán a visszfénye"), plusz az író nagyon elfogult. Ez szórakoztató is tud lenni (pl.: az opera jellemzése), meg zavaró is.
Ugyanakkor sokmindenben a kora előtt jár (pl. a recepcióesztétika alapjait használja a tragédia erejének magyarázatakor), gyakran érdekes és kidolgozott ötleteket, meglátásokat ad, és zseniálisan fűzi össze a gondolatait.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Ennek fényében nem meglepő, hogy Nietzsche népszerűtlen a klasszika-filológusok közt. Érdekes elképzelések művészetről a szokásos nietzschei tálalásban. Megéri elgondolkodni rajtuk, aztán ki-ki eldönti magának, egyet ért-e.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Nekem is meg kell jegyeznem, hogy egyre kevesebb dologban értek egyet herr Nietzsche-vel.
Iskolai tanulmányaim alapján nem sokat konyítottam az ógörög drámához, még szerencse, hogy teljesen feleslegesen volt erről is szó anno, így semmilyen hasznosítható tudásra nem tettem szert akkor, ezért egy csomó dolognak utána kellet (volna) néznem, hogy teljes mértékben élvezni tudjam a művet.
Külön érdekes része volt az opus-nak az Istentisztelet a görögöknél c. rész. Aki szereti az ilyenfajta pseudo antropológiát, ajánlom figyelmébe Frazer Aranyágát és Freud Totem és tabuját.
Népszerű idézetek
Most azonban tarts velem, tragédia kerül színre, s áldozzál velem a két istenség közös templomában!
utolsó mondat
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
[…] a kitartó gondolkodás energiája az elszántság, hogy semmi középszerűvel ne érjék be […] „Hogyan jutott el a felfedezéseihez?” – kérdezték Newtont. „Úgy, hogy szüntelenül azokon gondolkodtam.”
230. oldal, Istentisztelet a görögöknél 1. (Szenzár, 2019)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Nagyon jól értjük, hogy e beteg kultúra miért gyűlöli a z igazi művészetet; mert az életet félti tőle.
167. oldal
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Igazi költő számára a metafora nem retorikai fordulat, hanem a fogalmat helyettesítő kép, amely csakugyan a szeme előtt lebeg. A jellem neki nem holmi egyes vonásokból összekeresgélt s azokból kikerekített egész, hanem eleven személy, aki tolakodó érzékletességgel él, cselekszik a szeme előtt, s csak annyiban különbözik a festő hasonló látomásától, hogy folyamatosan él és cselekszik. Miért ábrázol Homérosz minden más költőnél szemléletesebben? Mert sokkal többet lát. Azért beszélünk oly elvontan a költészetről, mert többnyire rossz költők vagyunk.
8.
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
[…] a művészet legmagasabb rendű, valóban komoly feladata, nevezetesen az, hogy megváltsa tekintetünket az éjszaka rettenetétől […]
143. oldal, Előszó Richard Wagnerhez, 19 (Szenzár, 2019)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
A görögök egyenesen csodálatra méltóak a rend iránti, valamint a tagolásban megmutatkozó, illetve a szépség, a κόσμος* iránti érzékük okán; a rendszerezésben megnyilvánuló tehetségük az itáliai törzsekkel, azok matematikai-konstruktív képzeletével való rokonságukról árulkodik, mellyel e törzsek az eget, a földet, az isteneket és önmagukat is a szabályok kordájában tartják. Ám a rend, a rendszerezés iránti érzéküknek mértéke van; nem csap át pedantériába és jogászszellembe, miként a rómaiaknál. Bármi legyen is ebből a közös örökség, illetőleg bármi legyen az, amit máshonnan merítettek a görögök, ők mindezt valami szebbé formálják át. Ez a legragyogóbb tulajdonságuk: az idegen szokások átvétele és meghaladása: kezdettől idegen kultúrvilág vette körül és ösztönözte őket minden módon; mindennemű [barbár] ázsiai mértéktelenség és kicsapongás eleven világossággal rajzolódott ki szemük előtt – tudniillik olyan magasan fejlett kultúrák képében, amelyeket már készen láthattak. Még mélyebb elismeréssel kell adóznunk a görögség teljesítményének és energiájának, ha meggondoljuk, hogy más népek őnáluk nem kevésbé intenzíven, sőt hosszabb ideig voltak kitéve a Napkelet hatásának, és – mint például Ibéria – mégsem jutottak a fejlődés magasabb fokára (amit azt Müllenhoff a Deutsche Altertumskundéban különösen jól kimutatta).
*Kozmosz: rendet, rendezett világot jelent
245. oldal, Istentisztelet a görögöknél, 4. (Szenzár, 2019)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Az aktív bűn mint a voltaképpeni prométheuszi erény – ez a fennkölt képzet az árja elképzelés megkülönböztető jegye: ezzel pedig egyszersmind ráleltünk a pesszimista tragédia etikai alapjára, ami nem egyéb, mint az emberi bajoknak, tehát az ember bűnének és az ezzel kiérdemelt szenvedésnek is az igazolása. Úgy nyilvánul meg a töprengő árja előtt a dolgok lényegében rejlő romlás, a világ szívében lakozó ellentmondás – amelyet nem hajlandó holmi értelmezési trükkökkel eltüntetni saját szeme elől –, mint különféle világok összeütközése, például egy isteni és egy emberi világé: és jóllehet a maga individualitásában tekintve mindkettőnek igaza van, egy másik egyén mellett létező egyénként mindkettőt szenvedésre ítéli a maga individuációja. Mivel heroikus törekvés űzi az általános felé, mivel megpróbál kitörni az individuáció bűvköréből, hogy egymaga válhasson a világ egyetlen lényévé, maga az egyén is elszenvedi a dolgokban rejlő ős-ellentmondást, azaz szentségtörést követ el, és szenved.
76. oldal, Előszó Richard Wagnerhez, 9 (Szenzár, 2019)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Igazi költő számára a metafora nem retorikai fordulat, hanem a fogalmat helyettesítő kép, amely csakugyan a szeme előtt lebeg. A jellem neki nem holmi egyes vonásokból összekeresgélt s azokból kikerekített egész, hanem eleven személy, aki tolakodó érzékletességgel él, cselekszik a szeme előtt, s csak annyiban különbözik a festő hasonló látomásától, hogy folyamatosan él és cselekszik. Miért ábrázol Homérosz minden más költőnél szemléletesebben? Mert sokkal többet lát. Azért beszélünk oly elvontan a költészetről, mert többnyire rossz költők vagyunk. Alapjában véve az esztétikai jelenség egyszerű; rendelkezzék csupán azzal a képességgel, hogy folyton valami eleven játékot lát, hogy állandóan szellemsereg körében és, s akkor költő az ember; sarkallja az átváltozás vágya, az, hogy más testbe bújjon és mások lelkéből szóljon, s akkor pedig drámaíró.
49-50. oldal
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
A görög tragédia másként múlt ki, mint nővérei, a többi korábbi művészet: halálát feloldhatatlan konfliktus miatt elkövetett öngyilkosság okozta, a tragédia tehát tragikus véget ért, míg a többi műfaj az aggkori végelgyengülés szép halálával szenderült örök nyugalomra.
91. oldal
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
A tett halála a megismerés, a cselekvéshez az illúziók fátyolára van szükség – ez a Hamlet tanulsága, nem pedig az az olcsó bölcsesség, hogy a reflexiók túltengése, mondhatni a lehetőségek sokasága megakadályozza Álmodozó Jánosunkat a cselekvésben; nem a reflexió, nem! – hanem az igazi megismerés, a rettentő igazság belátása nyom el minden cselekvésre sarkalló késztetést, Hamletben és a dionüszoszi emberben egyaránt. Nem használ többé semmiféle vigasz, a halál utáni életnél, magunknál az isteneknél is messzebbre röpül a vágy, az istenekben vagy valamely halhatatlan túlvilágban való ragyogó visszatükröződésével egyetemben megtagadtatik a lét. Csakis a létezés rettenetét vagy abszurditását látja az ember mindenütt az egyszer már megpillantott igazság tudatában, megérti Ophelia sorsának szimbolikáját, megérti Szilénosz, az erdei isten bölcsességét: és mindez undorral tölti el.
Ekkor, az akarat legvégső szorongattatásában lép elő a művész, ez a gyógyulást, menekvést hozó varázsló: csakis ő képes a lét rettenete és abszurditása okozta undorból támadt gondolatokat olyan képzetekké átformálni, amelyekkel együtt lehet élni: ez pedig a fenséges mint a rettenet művészi megzabolázása és a komikus mint az abszurditás okozta undortól való művészi megtisztulás.
63. oldal, Előszó Richard Wagnerhez, 7 (Szenzár, 2019)
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése 85% Avagy görögség és pesszimizmus
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Török Endre: Orosz irodalom a XIX. században ·
Összehasonlítás - William Shakespeare: Öt dráma 88% ·
Összehasonlítás - Rainis: Száll és ég s kihuny a csillag ·
Összehasonlítás - Plutarkhosz: Iszisz és Oszirisz 88% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Az európai irodalom története 87% ·
Összehasonlítás - Kálnoki Izidor (Vulpes): Újságíró-iskola ·
Összehasonlítás - Szophoklész: Élektra / Oedipus király / Antigoné 85% ·
Összehasonlítás - Robert Graves: Az aranygyapjú 84% ·
Összehasonlítás - Oscar Wilde: Salome 82% ·
Összehasonlítás - Szophoklész: Antigoné / Oidipusz király 80% ·
Összehasonlítás