A ​hatalom akarása 16 csillagozás

Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

Ez a kötet Nietzsche 1883–1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza A hatalom akarása címen, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. Nietzsche hatalmas és rendezetlen hagyatékából barátja, Peter Gast és húga, Elisabeth Förster-Nietzsche válogatta e mindmáig egyedül hiteles gyűjteményt, amelynek rendszere a költő-filozófus 1887. március 17-én papírra vetett A hatalom akarása című tervét követi.

Tartalomjegyzék

>!
Cartaphilus, Budapest, 2002
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303577 · Fordította: Romhányi Török Gábor

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

John Stuart Mill


Kedvencelte 3

Most olvassa 5

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kkatja>!
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

Első könyvem Nietzsche-től, mert kicsit féltem tőle, bár régóta érdekelt ez a megosztó filozófus, akit sokan szeretnek és még többen nem értenek.

Lehet nem is ezzel kellett volna kezdenem, mert nagyon kemény koktél ez a gondolataiból, amiken érdemes jobban elgondolkodni és nem első hallásra kidobni az ablakon vagy épp beleszerelmesedni, mert több rétegűek ezek a kinyilatkoztatások és nem biztos, hogy mindig az első gondolatunk a helytálló a megítélésükkor… bár miért is kellene megítélni; – vagy megértjük, hogy miért is, honnan is jönnek ezek a gondolatok vagy sem.
Ezzel együtt engem is folyamatosan ambivalens érzések kerülgettek, mert sok gondolatával nagyon is szimpatizáltam, míg másokkal meg nagyon nem: [http://moly.hu/idezetek/447602, http://moly.hu/idezetek/447190] (vagy legalábbis nagyon vitatkoznék vele, ha lehetne) bár ez sem N. hibája, sokkal inkább az én felfogóképességemet éreztem kevésnek hozzá.
De legalább @Morpheus kedvesemmel jó kis eszmefuttatásokhoz vezetett egy-egy elmorfondírozásom.

A hatalom akarását kétfelé kellene választani, az egyik, amikor önmagunkon akarunk uralkodni, mert ez jó és kívánatos vágy, viszont, amikor másokon akarunk uralkodni, az már nem annyira.
A mások feletti hatalom gyakorlásának akarása, olyan dolog, ami mindig a legagresszívabb emberek sajátja, míg a legrátermettebb vezetőnek és nem leuralónak alkalmas emberek meg a hátuk közepére nem kívánják ezt a hatalom akarása dolgot. (vajon miért?)
Ez a kettő kicsit összefolyik nekem Nietzsche-nél, mert megértem, hogy nem szabad a „csordára” bízni a hatalmat, de a mai helyzet sem az igazi, ahol a legerőszakosabbak és a legelvetemültebbek döntenek mindenki sorsáról, szem előtt főleg a saját céljaikat tartva. Szóval hol is vannak azok a felsőbbrendű emberek? …lehet, hogy mégis a helyükön ülnek? :P http://moly.hu/idezetek/447603

Fejet hajtok Nietzsche zsenije, mély gondolatai, sokrétegű tudása és oly mértékű tisztánlátása előtt, amire én sosem leszek képes, de sokszor határozottan irritáló volt a felsőbbrendű gőg, amivel írja a felsőbbrendű ember ismérveit a csordaállattal szemben, még ha igaza is van a legtöbb dologban. :(

Szóval nem tudom… a Zarathustra még mindenképp előttem áll, aztán meglátom, akarok-e mélyebben megismerkedni vele.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2002
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639303577 · Fordította: Romhányi Török Gábor
3 hozzászólás
Chöpp >!
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

„A nagy dolgok megkövetelik, hogy az ember hallgasson róluk, vagy fennkölt hangnemben szóljon róluk: fennkölten, vagyis ártatlanul – cinikusan.”
(Első mondat /ELÖLJÁRÓ BESZÉD/, 9.o.)

Nietzsche ezennel a kedvenc filozófusommá avanzsálódott! Nagyon sokáig féltem tőle. Aztán úgy adódott, hogy muszáj volt elolvasnom A morál genealógiáját. Ott megtört a jég. Konstatáltam, hogy: Dejszen ez jó! Bár nem értettem egyet minden gondolatával és éreztem benne egy kis meg nem magyarázott logikai bakugrást (26 éves lehettem). Ma már erről sem vagyok meggyőződve. Sokkal több dologban adok igazat Neki, mint nem. Gyanítom, még mindig hátulgombolós vagyok Hozzá.
Az Idomítás és tenyésztés kapcsán ki nem mondott félelmeim és visszahúzódó jólelkűségem viaskodtak mizantróp eszméimmel és időnként fellépő „embergyomlálási” elveimmel.
A fél pont levonás nagyrészt annak köszönhető, ahogy Nietzsche a nőkről beszél. „Alattvalónak született”? Nem való tudományos munkára? Kullogjon szótlanul az erős férfi nyomdokában? O.K. Ezen félrecsúszásokat betudom Friedrich elfajult tapasztalatainak és nagylelkűen megbocsátok életművéért cserébe.
Álljon itt néhány gondolat a molylányoknak engesztelésül Egyik kedvenc könyvemből: Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek:

„Az urrastik társadalmi életében nagy szerepet játszhat ez a fölé- meg alárendeltség, gondolta. Ha Kimoe, csak hogy önbecsülését megőrízze, kénytelen az emberi faj felét alacsonyabbrendűnek tekinteni, akkor hogy őrzik meg önbecsülésüket a nők – ők meg a férfiakat tekintik alacsonyabbrendűnek? És hogyan hat ki mindez a szerelmi életre?”
(15. oldal)

tündérróka>!
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

Csak a fordítás miatt kellett levonnom egy csillagot. Néhol borzasztó. Abba nem kötnék bele, hogy maga a kötet sokszor logikátlan és ellentmondásos, mert ez lehet az összeállítás és Nietzsche hibája (?) egyaránt. Az ellentmondásokkal meg kellett barátkoznom, de végül úgy fejeztem be, ahogy egy igazán nagy filozófus művét fejezi be az ember: sok szempontból megváltozott a látásmódom. De persze nem hiszem el, hogy megismertem Nietzschét. Ha magamat és a világot sem tudom világosan látni, hogy tudnám őt?

zoltanz74>!
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

Vannak benne inspiráló, merész gondolatok négy csillag. Összességében károsnak tartom, de ismertségéről, túlértékeléséről főleg Hitler és a világháború tehet.

Viszont kedvencem Oswald Spengler sokat merített élete zseniális főművéhez ebből a könyvből a Nyugat alkonyához.

"Az „ember” ördögivé tette a környezetet. Nemhogy aggasztaná, még otthonoson érzi is magát."

„Lucifer” nem lelkünkért fog így eljönni a földre, hanem hogy ne legyen a pokolnak konkurenciája.

Daniella78 >!
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása

Friedrich Nietzsche talán legrosszabb hírű könyvét olvastam, A hatalom akarását, ebben a könyvben állítja ugyanis, sok más egyéb között, hogy a nagy formátumú ember érdekében tömegek is feláldozhatóak. Nietzsche filozófiája mindig delejes hatással van rám, könyvei örvénylőek, érzelmesek, erősek és szédítőek. Nietzsche a legköltőibb filozófus, ugyanakkor a költők széplelke nagyon is távol áll tőle: brutális, erőszakos, indulatos, beszól Kantnak, Spinozának, Rousseau-nak, fenntartással kezel minden gondolkodót, dekadensnek, a morál rabszolgáinak bélyegezve őket. Nietzsche filozófiája csábító, vonzó, táncba hívó, olykor még igaza is van, agresszivitása imponáló, de nem szabad, hogy megtévesszen.
A hatalom akarásának alapgondolatai Nietzsche más könyveiben már olvashatóak, a könyv értéke inkább – a filozófusra olyannyira nem jellemző – összefoglalni akarás, szintézis, útmutató és program. A célja egy új, erős, ösztöneiben élő, amorális (morálon túli), uralkodásra termett ember kinevelése, egy magányos harcosé, amelynek kifejlődését eleddig akadályozta a nihilizmus, a pesszimizmus és elsősorban a kereszténység. Nietzsche első könyvében az európai nihilizmus előretörését mutatja be, nihilizmuson értve az élet alapvető értékeinek masszív tagadását és elhazudását, amennyiben az élet erő, erőszak, keménység, „gonoszság”, a valósággal (elsősorban a folyamatos változással, „levéssel”) való szembenézés vagyis annak elfogadása, hogy a világ alapvetően nem jó (vagy nem halad a jó, jobb felé), hogy nincs üdvösség és túlvilág, hogy a középszerűség uralkodik. A kereszténységet kiáltja ki a legnagyobb bódítószernek, mely az egészséges ösztönöket aláásta, bűntudattal bástyázta körbe, projektálta valamiféle unalmas túlvilágba és megtiltotta az élet örömét – így a kereszténységet határozottan károsnak, életellenesnek és pesszimistának tartja. Dekadencia mutatkozik meg abban, hogy a kereszténység üldözi a rosszat, igyekszik kiirtani, de valójában a rossz eltörlésével a jó is eltűnne, tehát a hit csakis ellenféllel szemben működik, vagyis a kereszténység – keresztény szempontból – csöppet sem morális.
Nietzsche a második könyvben roppant szellemesen mutatja ki a keresztény értékek mögött sunyító ellentmondásokat, az istenképzetet részben grammatikai bakinak (minden állítmányhoz alanyt rendelünk), illetve pszichológiai szükségletnek titulálja (és mint szükségletet nem is vet el, úgymond a csordának szüksége van pásztorra). Ugyanakkor meglepő módon Jézusról az elismerés hangján beszél, olyan emberként értelmezi, aki a valóságban élt és nem tagadta meg a gonosz létét, hanem elismerte jogait, a keresztény alapeszme elfajzásáért és egyházzá torzulásáért Pál apostolt teszi felelőssé. „Az egyház a kereszténység barbarizálása.” Hosszan fejtegeti a kereszténység káros hatásait az életre, a nagy formátumú és magányos emberekre és úgy általában a férfiakra. A kereszténység mellett kritizálja a buddhizmust (a kifáradás vallása), a morált (a jó ember kiherélt eszményét), a szocializmust, a nacionalizmust és a liberalizmust (politikai felfogása az arisztokratikus oligarchiához közelít) és végül a filozófiát, amely mint rossz prostituált, folyton lefekszik a morálnak és nem képes az értékek átértékelésére.
A harmadik könyv Nietzsche ismeretelméletét tartalmazza, talán a legizgalmasabb rész volt. Elveti az objektív-szubjektív szembeállítást, tagadva az objektivitást, de szubjektumelmélete is nagyon szkeptikus: tagadja az Ego létezését (szintén hamis következtetésnek tartja, hogy egy cselekedethez szükségszerűen tartozna cselekvő), a szubjektumot történésként képzeli el (folyamatos levés), ugyanakkor egyéniségről, individuumról beszél, amit ezek után inkább eszközként tudunk elképzelni, amit formálhatunk. Kiváló a formális logikáról szóló rész, kimutatja, mennyi egyszerűsítés, előítélet és torzítás lapít a logikai ítéletek mögött, amelynek semmi köze az élethez vagy a Werden (levés) világához. A tudományról és a darwinizmusról szóló részben elég sok zöldség van, azt hiszem Nietzsche nem nézett pontosan utána, mit is írt Darwin (nem a legerősebbek, hanem a legrátermettebbek élik túl). Nietzsche ebben a fejezetben a „hatalom akarásában” jelöli meg azt az erőt, amely képes lesz egy emberen túli ember kitermelésére, ezen erőt véli felfedezni a természetben, de leginkább a művészetben (irodalom, zene).
Az utolsó könyv az Idomítás és tenyésztés kissé hangzatos és rideg címét viseli, de valójában önidomításról van szó, vagyis hogy milyen értékeket és hogyan érhet el a kiválasztott, a „nagy ember”. Legfőbb jellemvonása, hogy rejtőzködik és hazudik, igyekszik a csőcselék elől értékeit elrejteni, így magabiztosságát, erejét, kegyetlenségét, együttérzés-mentességét, magányát, hidegségét. Nietzsche fejtegetéseit imádott Dionüszoszával és az örök visszatérés tanával zárja, kissé patetikus hangnemben.
Élvezet volt olvasni újra imádott filozófusomtól, de úgy tűnik, az évek során kialakult bennem valamiféle kekeckedés vele szemben, ami korábban nem volt jellemző. Most is vonzónak éreztem filozófiáját, de határozottan nem igaznak. A hatalom akarásából például kétségtelenül következne az önfelfalatás ténye, vagyis hogy egy ilyen Übermensch előbb-utóbb nem tudna már min hatalmat gyakorolni, soha nem érne véget vágya, míg végül önmaga ellen fordulna vagyis az egyre többre vágyás ugyanúgy a semmi vágyába torkollna. Bosszantott az is, hogy többször intéz kirohanást az egyenjogúság és az egyenlőség eszméi ellen, de alapvetően mikor a csordáról beszél, akkor az egyformaságra gondol, ez a három fogalom pedig nem azonos. Nietzsche véleménye a nőkről egészen lesújtó, bár ez nem volt meglepő, mégis vérforraló, amikor a nőt csakis a férfi kiszolgálójaként képes látni, vagy bigott keresztényként, esetleg szimplán gyengeelméjűként.
Mindenesetre A hatalom akarása olvasása közben többször is rácsodálkoztam, milyen sok gondolata került be azóta a köztudatba, egyes módszerei az értékek kritikájában még ma is működnek és a történelmi (genealógiai) perspektívája egészen csodálatos. Nietzsche filozófiája nemcsak az agyhoz szól, még csak nem is a szívhez, hanem egyenesen a zsigerekig hatol. Üdítő.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Nevelés: lényege, hogy a kivételeket tönkretegyék a szabályos javára. Képzés: lényege, hogy az ízlést szembefordítsák a kivételessel, a középszerű javára.

395. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nevelés
2 hozzászólás
Chöpp >!

… a tömegek öncsalása, például minden demokráciában, rendkívül érdekes: „haladásként” adják el az ember lealacsonyítását és a kormányozhatóságát!

66. oldal

75 hozzászólás
Chöpp >!

Miért bűnhődünk a legkeményebben? Szerénységünkért; amiért nem figyeltünk legsajátosabb szükségleteinkre; a tévedéseinkért; önmagunk lealacsonyításáért; ha nem volt igazán fülünk ösztöneink meghallgatására; – önmagunk tiszteletének hiánya csúnyán megbosszulja magát, mert veszteségünk lesz egészségben, barátságban, közérzetben, büszkeségben, vidámságban, szabadságban, kitartásban, bátorságban.

390. oldal

4 hozzászólás
Kkatja>!

Az ember szörnyeteg és felsőbbrendű állat; a magasabb rendű ember embertelen és ember feletti ember: így tartozik össze. Az ember magasba törésével, fejlődésével mindig mélyebbre is száll és szörnyűbb lesz: egyiket a másik nélkül nem akarhatjuk – helyesebben: minél erősebben akarjuk az egyiket, annál biztosabban érjük el a másikat.

426. oldal Dionüszosz 1027

11 hozzászólás
Chöpp >!

A zenéhez képest minden szóval történő közlemény szégyentelen; a szó felhígít és elhülyít; a szó elszemélytelenít: közönségessé teszi a nem közönséges dolgokat.

345. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szó · zene
1 hozzászólás
Chöpp>!

Azt akarom, hogy az emberek önmaguk tiszteletével kezdjék: minden egyéb ebből következik.

390. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tisztelet
1 hozzászólás
Chöpp >!

Létezik-e veszedelmesebb eltévelyedés, mint a test megvetése?

421. oldal

3 hozzászólás
Chöpp >!

Mit jelent a nihilizmus? – Hogy a legfőbb értékek elértéktelenednek. Hiányzik a cél; hiányzik a válasz a „miért?”-re.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nihilizmus
1 hozzászólás
Chöpp >!

Semmi esetre sem az az elsőrendű kérdés, hogy elégedettek vagyunk-e önmagunkkal, hanem az, hogy egyáltalán bármivel elégedettek vagyunk-e. Föltéve hogy Igent mondunk egyetlen pillanatra, ezzel nem csupán önmagunkra mondtunk Igent, hanem az egész létezésre. Mert semmi sem önmagáért van, sem bennünk, sem a dolgokban: és ha lelkünk húrja akár egyszer is megrezdül a boldogságtól, akkor egy örökkévalóságra volt szükség ezen Egy esemény bekövetkezéséhez – és Igent mondásunknak ebben az egyetlen pillanatában az egész örökkévalóság igazolásra, jóváhagyásra, megváltásra és igenlésre talált.

1032 (427.o.)

2 hozzászólás
Chöpp >!

[…] mert pontosan az akarat az, amely a vágyat úrként kezeli, megmutatja útját és mértékét…

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: akarat
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. Kelényi Angelika: Bécsi keringő
Lucius Annaeus Seneca: Seneca prózai művei I-II.
Földényi F. László: Melankólia
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Lev Tolsztoj: Napló
Henry David Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről / A gazdaságról
Arthur Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet
Walt Whitman: Ének magamról
Parmenidész: Töredékek