A minap a liftre várakozva észrevettem két felhívást is, amelyet a szeméttároló ajtajára ragasztottak. Az egyiken arra kérték a lakókat, hogy a lebontott karácsonyfákat legyenek szívesek zsákban levinni a szeméttárolóba, hogy ne hullajtsák szanaszét a száraz tűleveleket, a másikon pedig az FKF hulladékgazdálkodási bírsággal fenyegette a hanyag lakóközösségeket, amennyiben azok képtelenek felfogni és alkalmazni, hogyan kell értelmes felnőttek módjára szelektíven gyűjteni a szemetet. Na végre! Első gondolatom az volt, hogy ideje rendet tenni a kukatárolóban, ez Ovénak is biztosan nagyon tetszene és egyet is értene vele. Hoppá, hogy Ove nem is létezik?! Az csak másodlagos. Az elmúlt napokban ugyanis számomra mégis olyan elevenen létezett, mintha valóban élne.
Szóval Ove. Már alig vártam, hogy naponta legalább 5-10 percre újra találkozzunk. És milyen szerencse, hogy megismerkedhettünk! Fenntartásokkal viseltettem ismeretlenül a történet iránt, elriasztott a „túlreklámozás” (600 000 eladott példány csak Svédországban! és a sok-sok könyvesbolti plakát a magyar megjelenésekor), továbbá tévesen a szerzőt a százéves ember szerzőjével azonosítottam véletlenül. És bár csak filmen láttam, ahogy ez utóbbi kimászott az ablakon, mégis, annyira nem tetszett, hogy én juszt eldöntöttem, hogy Ovét sem olvasom el, méghozzá soha! Hát nem badarság volt? Legalább akkora, mintha egy Audit vettem volna…*
Szerencsére a karácsonyi készülődésben megpihenve, egy este megnéztük Ove filmadaptációját, és mondhatom, szerelem volt első látásra! No, nem kell félni, nem úgy. A férjemmel néztem, aki hasonló fenntartásai ellenére szintén nagyon jó véleménnyel volt a filmről. (Azóta otthon már szállóigeként is idézünk belőle.)
És bár mondhatnánk, hogy kicsit elrontottam a meglepetést vagy mérsékeltem az olvasás közben érzett izgalmakat azzal, hogy előbb megnéztem a filmadaptációt, de nem így történt.** Ugyanúgy megkönnyeztem a megkönnyezős jeleneteket, már-már vinnyogva röhögtem a kacagtató jeleneteken, és imádtam minden sorát. Imádtam ezt az „aljas paragrafuslovagot”, ezt a szeretnivaló, morgós mackót, ki, ahogy az értékeléseitekben olvastam, nem csak engem emlékeztetett valós, általunk is ismert, mindennapjaink „Ovéira”, hanem nyomokban még magamra is ismertem.
Imádtam. Kedvenc lett. A többi könyvét is el fogom olvasni. Ezt is újra fogom olvasni. Sőt, receptre felírom magamnak évente újraolvasásra.
* Bár, jobb, ha ezzel kapcsolatban inkább meg sem szólalok, dél-koreai autómárka-használóként. A könyvben Ove szó szerint kimondta rám is az ítéletet. :)
** Volt egy közös kedvenc jelenetünk a filmben. Sajnos ez nem volt benne a könyvben. Viszont voltak olyan jelenetek – jó jelenetek – a könyvben, ami meg a filmben nem. Szóval rendben volt ez.