A ​hazavezető út minden reggel egyre hosszabb 841 csillagozás

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.”

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Animus, Budapest, 2021
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter
>!
Animus, Budapest, 2017
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter

Enciklopédia 34

Szereplők népszerűség szerint

nagyapó · nagyanyó · Noah, az unoka · Ted, az apa


Kedvencelte 97

Most olvassa 13

Várólistára tette 319

Kívánságlistára tette 331

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Suba_Csaba P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Ez a novella az öregedésről és annak családi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról szól. Egy idős ember története ez, aki küzd emlékei megőrzésével. Imádtam! ♥
Backman csodálatos író, ez nem kérdés. Már csak az Itt járt Britt-Marie című könyvét nem olvastam a magyarul megjelentek közül.

>!
Animus, Budapest, 2021
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter
15 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

A könyv rövid ugyan, ám jelen esetben ez nem is baj. Nem azért, mintha nem olvasnék bármilyen hosszúságú könyvet a kedvenc szerzőmtől, hanem azért, mert ez a könyv felidézi elvesztett szeretteinket, felszaggatja a rég eltemetett fájdalmainkat, előhozza azokat a meg nem tett, elmulasztott dolgokat, amelyeket most már megtennénk és máshogy csinálnánk.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/fredrik-backman-ha…

1 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

No hát! Végre ez a nagy svéd manipulátor elkövette azt a rövidke írást, ami hozzám szól és nem érzem, hogy játszik benne az érzelmeimmel és visszaél a manipulálhatóságommal. Megírta azt a kisregényt, amelyben úgy érzem, hogy minden szó és pont és vessző, de még az óhatatlanul kicsorduló könnycsepp és az öntudatlanul felvillanó mosoly is, egytől egyig, pontosan azon a helyen van, ahová maguktól is illeszkednének, ha az élet, ez a nagy rendező, rájuk szólna, hogy „Igazodj!”.

Csak azt kívánom a könyv minden olvasójának, hogy soha ne ismerje meg nagyapó elveszettségének rettenetes fájdalmát, a gyökértelenség hiábavaló rettegését, a napok kiüresítő, könyörtelen folyamát.
De váljék belőle olyan nagyanyó, vagy nagyapó, akiről egyszer majd érdemes lesz ilyen történetet írni. Elképzelni sem tudok más gazdagságot, úgy gondolom, ez lehet a kegyelem legszentebb állapota.
Nem kérdés: olvassátok!

5 hozzászólás
szadrienn P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

“- Azért vagyunk itt, hogy megtanuljunk elbúcsúzni, nagyapó?” – teszi fel a kérdést a kisunoka, és számomra talán ez a mondat volt a regény legmegrázóbb gondolata. Hiszen az élet szüntelen búcsúzás, előbb-utóbb mindenkinek el kell engednünk a kezét, aki valaha a legdrágább volt nekünk.
Nehéz lehet igazán jó könyvet írni az élet és a halál, az emlékezés és a felejtés közötti szűk mezsgyéről. A családi szeretetkötelék folytonosságáról, a legkisebbek mosolyáról, amibe kapaszkodunk, és ami az átélt fájdalom és veszteség után is megőriz és megtart
minket. Fredrik Backmannak sikerült megragadnia az elmúlás pillanatait, és gyönyörű, tökéletes művet alkotni belőlük.

2 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„ Ha egy csillag kialszik, nagyon sok időbe telik, mire tudomást szerzünk róla, ugyanannyiba, mint amennyi idő alatt az utolsó fénysugara eljut a Földig.”

Minden évben a születésnapomon azt a kis sajátos „játékot” élvezhetem Párommal karöltve, hogy elmegyünk egy könyvesboltba és kiválaszthatok két kötetet, amit akkor a legközelebb érzek a szívemhez. Idén sem volt ez másképpen, így az egyik szerencsés választás Fredrik Backman egyik újra kiadott regényére esett.

Amikor először megláttam a borítót elfogott egy nagyon erős hiányérzet, amelyet először nem tudtam hova tenni, de később, amikor elolvastam az utolsó lapot is, megértettem. Tulajdonképpen a borító a maga gyönyörűségében olyan, mint egy festmény, ami arra hivatott, hogy emlékeztessen szeretett nagyapámra, hiszen mi is gyakran ültünk így kettesben.

Ez a könyv is igen kicsi mind terjedelmileg, mind pedig méretre is. Mégis olyan elemi ereje van a benne leírtaknak, hogy szem nem marad szárazon, ebben biztos vagyok. De nézzük is, hogy miről szól a történet.

Adott három generáció, ahol a nagyapa és unokája hasonlósága igen szembetűnő, míg az apa egy külön világot képvisel. Ennek a három személynek a közös vérvonalon túl számos más hasonlósága van, mégpedig az emlékek sokasága. Noah – az unoka – életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel bár nagyon hasonlítanak egymásra, mégis mindig új kalandokba keverednek, amikor az idős úr mesélni kezd. Nagyapa már igen csak koros, és sajnos komoly harcot vív azért, hogy a fejében lévő emlékek és gondolatok a helyükön maradjanak. Az öregség egyig legnagyobb adománya az idő, melyet azon szeretett személyekkel tölthet az ember, akik elkísérik majd utolsó útjára. Egész életében a számok szerelmese volt nagyapó, ahogy most Noah is. Tudja, hogy csak idő kérdése és sok emléktől kell búcsúznia, de vannak olyanok, amikért megéri harcolni, ilyen például egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Ezek a csodálatos képek kavarodnak az egyre nagyobb örvényben, ami a fejében tombol és félő, hogy nem lesz elég lehetősége ahhoz, hogy mindent elmeséljen. Vajon sikerül-e, mielőtt az utolsó csillag is kialszik? És vajon hol van az a hófödtetáj, ami minden alkalommal betakarja?

„– Mikor egy agy kialszik, a testnek sok időbe telik, amíg megtudja. Az emberi test fantasztikus munkamorállal bír, matematikai mestermunka, egészen az utolsó fénysugárig. Az agyunk egy végtelen egyenlet, és amikor az emberiség megoldja, az nagyobb csoda lesz, mint a holdra szállás. Az univerzumnak nincs nagyobb rejtélye, mint az ember. Emlékszel mit mondtam a kudarcról?

– Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg újra.”

Ennek a könyvek csodálatos mondanivalója van, melyet elsődlegesen egy család három generációján át mutat be. Ebből is az unoka és nagyapó beszélgetései, emlékeik adják azt a különleges és szívbe markoló érzést, hogy semmi sem állandó és egyszer mindenki elmegy.

Bővebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/10/fredrik-backma…

>!
Animus, Budapest, 2021
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter
8 hozzászólás
Málnika >!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Ez a kisregény tökéletes példája annak, hogy néhány oldalt hogyan lehet csurig tölteni szeretettel és mély érzésekkel. Elmúlásról, elengedésről, emlékekről, értékekről mesél, könnyen olvasható, ám szívbe markoló stílusban.

2 hozzászólás
Annamarie P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Sós karamella

Ha rendhagyó módon címet adhatnék a könyvről írott értékelésemnek, akkor egyértelműen a Sós karamella-t választanám. Ez a kis történet a maga 88 oldalával, képeivel, csipkekönnyű gondolataival egyetlen hatalmas vers, vagy novella, vagy egy szépséges metafora kifejtése. Édesen kacagtat és közben potyognak az ember könnyei. Sós karamell. A két íz egymásra hatása pedig egy elmélyült, intenzív zamatot eredményez, amit nehéz elfelejteni.

Nagyapó és unokája, Noahnoah egymással szemben ülnek egy csónakban, egy padon, egy sátorban, egy kórházban, a múltban, a jelenben, s mindezekben egyszerre. Beszélgetnek egymással végtelen gyöngédséggel. Hogy vagy, mi van az iskolában, mi az, ami fáj – kérdések váltakoznak egymás után, melyek segítenek kimondani az életbe történő belemenés, és az élettől való elszakadás kétirányú félelmét. Bár az idő halad, a kis Noah lába már leér a földre, nem kalimpál, de az örökké felbukkanó viccek, emlékek újra és újra felidéződnek. Pedig nagyapó körül szűkül a tér, egyre hosszabb az út haza, az emlékek fakulnak, már csak képek villannak be, s a múlt egy kiállítás darabjaivá tompul.

„Az emlékeim sorra hagynak el, édesem, elszivárognak, akár a víz, ami kifolyik az ujjaim között.”

De micsoda képeket mutat kis unokájának a nagypapa! Az nagyszülők bölcsessége, a lényegre történő egyszerűsödés kincsei. S mindennek végső magja maga a szeretet, amit a szerző egyetlen szóval sem említ talán, de mégis minden mondatából ez süt.

Fredrik Backman az élettől való elszakadás súlyos kérdését énekli meg, röviden, egyszerűen. Úgy tudja átadni a lényeget, hogy közben teljes mértékben elkerüli a bölcselkedés minden látszatát. Talán a szöveget belengő humor az, ami ezt emészthetővé teszi. Ezek a mosolyok adják a történet báját, és szívet – lelket melengető édességét. És aki megélt már veszteséget, átérezte már valaha az elmúlás véglegességének erejét, annak óhatatlanul csorogni fognak könnyei. Felkavaró kis elbeszélés ez, ártatlannak tűnő szösszenet, valójában egy rendkívül jó formába öntött élettapasztalat átadása.

Kétségtelen, hogy a könyv felétől -érintettségem okán is- teljesen elérzékenyültem, és így fogadtam be minden sorát. De amellett, hogy nagyapó búcsúzik az élettől, a könyv csodálatos módon eleveníti fel a nagyszülők szerelmét és kapcsolatát is, amely nem volt mentes az összetűzésektől sem. Valós vagy kitalált, de a szerző által használt koriander motívuma, annyira jól ragadja meg azokat a kis ellentéteket, melyeket kapcsolatainkban hordozunk. De nem ez volt az egyetlen olyan kép, amit szívembe zártam, és viszek magammal.
Fredrik Backman az én nyelvemen szólt, a saját életszemléletemet tükrözte vissza, ezért voltam képes annyira megszeretni ezt az édes-bús történetet.
Kétségtelen, hogy kell egy nagyot sírni utána. Jó, ha van valaki mellettünk, akivel átbeszélhetjük a mélyből feltörő érzéseket vagy félelemeket. (Ezért kifejezetten közös olvasásra ajánlanám a kötetet.)
A kiszakadáshoz pedig jó megejteni egy könnyed sétát! Nekem bejött.

11 hozzászólás
K_Kata99 P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„Az emberek a felnőttvilágban teli vannak megbánással, és azt kívánják, bár visszamennének az időben, hogy elbúcsúzhassanak rendesen.”

♥♥♥

"- Miért szorítod ennyire a kezem, nagyapó? – suttogja ismét a fiú.
– Mert minden eltűnik Noahnoah. Téged szeretnélek legtovább megtartani."

14 hozzászólás
robinson P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Svédországban is van Holtág… Ez egy apró, ám nagy bölcsességű könyv. Backman zseniális író ezt ismét bizonyította. Remek emberismeretről tesz tanúbizonyságot, a kapcsolatok fontosságáról ír.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/06/a-hazavezeto-ut.html

3 hozzászólás
wzsuzsanna P>!
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Igaz, én is fájlaltam, hogy ennyire rövid ez a könyv, de azt hiszem, ha Backman kiadná a bevásárló-listáját, azt is szemrebbenés nélkül megvenném, bízva abban, hogy értéket képvisel.
Ez egy gyönyörű, erős hangulatú, álom-szerű történet az elmúlásról és a búcsúról, amit az is mélyen átérez, aki megélte már a veszteséget, és az is, aki még nem. Az elején még terveztem, hogy kiírom a legszebb idézeteket, de aztán rájöttem, hogy ennyi erővel konkrétan az egész könyvet bemásolhatnám. Imádom Backman-t, na.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Citrompor>!

– A tanárunk arra kényszerített minket, hogy írjunk egy fogalmazást arról, mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk – meséli Noah.
– Mit írtál?
– „Először inkább arra koncentrálnék, hogy kicsi vagyok.”
– Nagyon jó válasz.
– Ugye? Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
– Ezt írtad?
– Igen.
– Mit mondott a tanárod?
– Azt, hogy nem értettem meg a feladatot.
– Mire te?
– Hogy ő nem értette meg a választ.

40-41. oldal

2 hozzászólás
No_és_mi P>!

– Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg még egyszer.

39. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

A sárkányt nagyapótól kapta, amikor megszületett. Nagyanyó szerint ugyan nem célszerű plüss-sárkányokat adni csecsemőknek, de nagyapó azt mondta, nem óhajt célszerű unokát.

18. oldal

Jdit>!

– Azért kényeztetjük el az unokáinkat, mert általuk bocsánatot kérhetünk a gyerekeinktől.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyermek · unoka
Citrompor>!

– […] Egyszer azt akarta a tanár, hogy írjuk meg, mi az élet értelme.
– Mit írtál?
– „Társaság.”
Nagyapó behunyja a szemét.
– Ez a legjobb válasz, amit valaha is hallottam erre a kérdésre.
– A tanárom azt mondta, írjak bővebben.
– Mire te?
– Azt írtam: „Társaság. És fagylalt.”

63-64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
5 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!

– […] Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.

41. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Szerelembe esni vele olyan volt, mintha nem férne el a saját bőrében. Ezért inkább táncolt.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
RZednik>!

– […] Rémes dolog hiányolni valakit, aki még mindig jelen van.

72. oldal

szera>!

Nagyapó nevet, Noah is. Szükségtelen ajándékokkal szokták meglepni egymást. Karácsonykor nagyapó egy zacskó levegőt adott Noah-nak, Noah pedig egy fél pár szandált ajándékozott cserébe. Nagyapó a születésnapjára egy olyan csokit kapott, amit Noah már megevett. Eddig ez volt nagyapó kedvence.

35-36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nagyapó · Noah, az unoka
1 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!

– Azért valami jó is van abban, hogy beteg az agyad, nagyapó, mert megtartasz majd minden titkot. Ez pedig jó tulajdonság egy nagyapánál.

72. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
Szabó Magda: Pilátus
Jodi Picoult: Apró csodák
Priscille Sibley: Csillagpor
B. N. Toler: Lélekvesztők
Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Sjón: A macskaróka
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia