A ​hazavezető út minden reggel egyre hosszabb 516 csillagozás

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel.
Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Animus, Budapest, 2017
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter

Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

nagyapó · nagyanyó · Noah, az unoka · Ted, az apa


Kedvencelte 53

Most olvassa 10

Várólistára tette 255

Kívánságlistára tette 227

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bea_Könyvutca P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

A könyv rövid ugyan, ám jelen esetben ez nem is baj. Nem azért, mintha nem olvasnék bármilyen hosszúságú könyvet a kedvenc szerzőmtől, hanem azért, mert ez a könyv felidézi elvesztett szeretteinket, felszaggatja a rég eltemetett fájdalmainkat, előhozza azokat a meg nem tett, elmulasztott dolgokat, amelyeket most már megtennénk és máshogy csinálnánk.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/fredrik-backman-ha…

1 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

No hát! Végre ez a nagy svéd manipulátor elkövette azt a rövidke írást, ami hozzám szól és nem érzem, hogy játszik benne az érzelmeimmel és visszaél a manipulálhatóságommal. Megírta azt a kisregényt, amelyben úgy érzem, hogy minden szó és pont és vessző, de még az óhatatlanul kicsorduló könnycsepp és az öntudatlanul felvillanó mosoly is, egytől egyig, pontosan azon a helyen van, ahová maguktól is illeszkednének, ha az élet, ez a nagy rendező, rájuk szólna, hogy „Igazodj!”.

Csak azt kívánom a könyv minden olvasójának, hogy soha ne ismerje meg nagyapó elveszettségének rettenetes fájdalmát, a gyökértelenség hiábavaló rettegését, a napok kiüresítő, könyörtelen folyamát.
De váljék belőle olyan nagyanyó, vagy nagyapó, akiről egyszer majd érdemes lesz ilyen történetet írni. Elképzelni sem tudok más gazdagságot, úgy gondolom, ez lehet a kegyelem legszentebb állapota.
Nem kérdés: olvassátok!

5 hozzászólás
>!
szadrienn P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

“- Azért vagyunk itt, hogy megtanuljunk elbúcsúzni, nagyapó?” – teszi fel a kérdést a kisunoka, és számomra talán ez a mondat volt a regény legmegrázóbb gondolata. Hiszen az élet szüntelen búcsúzás, előbb-utóbb mindenkinek el kell engednünk a kezét, aki valaha a legdrágább volt nekünk.
Nehéz lehet igazán jó könyvet írni az élet és a halál, az emlékezés és a felejtés közötti szűk mezsgyéről. A családi szeretetkötelék folytonosságáról, a legkisebbek mosolyáról, amibe kapaszkodunk, és ami az átélt fájdalom és veszteség után is megőriz és megtart
minket. Fredrik Backmannak sikerült megragadnia az elmúlás pillanatait, és gyönyörű, tökéletes művet alkotni belőlük.

2 hozzászólás
>!
Annamarie P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Sós karamella

Ha rendhagyó módon címet adhatnék a könyvről írott értékelésemnek, akkor egyértelműen a Sós karamella-t választanám. Ez a kis történet a maga 88 oldalával, képeivel, csipkekönnyű gondolataival egyetlen hatalmas vers, vagy novella, vagy egy szépséges metafora kifejtése. Édesen kacagtat és közben potyognak az ember könnyei. Sós karamell. A két íz egymásra hatása pedig egy elmélyült, intenzív zamatot eredményez, amit nehéz elfelejteni.

Nagyapó és unokája, Noahnoah egymással szemben ülnek egy csónakban, egy padon, egy sátorban, egy kórházban, a múltban, a jelenben, s mindezekben egyszerre. Beszélgetnek egymással végtelen gyöngédséggel. Hogy vagy, mi van az iskolában, mi az, ami fáj – kérdések váltakoznak egymás után, melyek segítenek kimondani az életbe történő belemenés, és az élettől való elszakadás kétirányú félelmét. Bár az idő halad, a kis Noah lába már leér a földre, nem kalimpál, de az örökké felbukkanó viccek, emlékek újra és újra felidéződnek. Pedig nagyapó körül szűkül a tér, egyre hosszabb az út haza, az emlékek fakulnak, már csak képek villannak be, s a múlt egy kiállítás darabjaivá tompul.

„Az emlékeim sorra hagynak el, édesem, elszivárognak, akár a víz, ami kifolyik az ujjaim között.”

De micsoda képeket mutat kis unokájának a nagypapa! Az nagyszülők bölcsessége, a lényegre történő egyszerűsödés kincsei. S mindennek végső magja maga a szeretet, amit a szerző egyetlen szóval sem említ talán, de mégis minden mondatából ez süt.

Fredrik Backman az élettől való elszakadás súlyos kérdését énekli meg, röviden, egyszerűen. Úgy tudja átadni a lényeget, hogy közben teljes mértékben elkerüli a bölcselkedés minden látszatát. Talán a szöveget belengő humor az, ami ezt emészthetővé teszi. Ezek a mosolyok adják a történet báját, és szívet – lelket melengető édességét. És aki megélt már veszteséget, átérezte már valaha az elmúlás véglegességének erejét, annak óhatatlanul csorogni fognak könnyei. Felkavaró kis elbeszélés ez, ártatlannak tűnő szösszenet, valójában egy rendkívül jó formába öntött élettapasztalat átadása.

Kétségtelen, hogy a könyv felétől -érintettségem okán is- teljesen elérzékenyültem, és így fogadtam be minden sorát. De amellett, hogy nagyapó búcsúzik az élettől, a könyv csodálatos módon eleveníti fel a nagyszülők szerelmét és kapcsolatát is, amely nem volt mentes az összetűzésektől sem. Valós vagy kitalált, de a szerző által használt koriander motívuma, annyira jól ragadja meg azokat a kis ellentéteket, melyeket kapcsolatainkban hordozunk. De nem ez volt az egyetlen olyan kép, amit szívembe zártam, és viszek magammal.
Fredrik Backman az én nyelvemen szólt, a saját életszemléletemet tükrözte vissza, ezért voltam képes annyira megszeretni ezt az édes-bús történetet.
Kétségtelen, hogy kell egy nagyot sírni utána. Jó, ha van valaki mellettünk, akivel átbeszélhetjük a mélyből feltörő érzéseket vagy félelemeket. (Ezért kifejezetten közös olvasásra ajánlanám a kötetet.)
A kiszakadáshoz pedig jó megejteni egy könnyed sétát! Nekem bejött.

11 hozzászólás
>!
Málnika P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Ez a kisregény tökéletes példája annak, hogy néhány oldalt hogyan lehet csurig tölteni szeretettel és mély érzésekkel. Elmúlásról, elengedésről, emlékekről, értékekről mesél, könnyen olvasható, ám szívbe markoló stílusban.

2 hozzászólás
>!
robinson P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Svédországban is van Holtág… Ez egy apró, ám nagy bölcsességű könyv. Backman zseniális író ezt ismét bizonyította. Remek emberismeretről tesz tanúbizonyságot, a kapcsolatok fontosságáról ír.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/06/a-hazavezeto-ut.html

3 hozzászólás
>!
wzsuzsanna P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Igaz, én is fájlaltam, hogy ennyire rövid ez a könyv, de azt hiszem, ha Backman kiadná a bevásárló-listáját, azt is szemrebbenés nélkül megvenném, bízva abban, hogy értéket képvisel.
Ez egy gyönyörű, erős hangulatú, álom-szerű történet az elmúlásról és a búcsúról, amit az is mélyen átérez, aki megélte már a veszteséget, és az is, aki még nem. Az elején még terveztem, hogy kiírom a legszebb idézeteket, de aztán rájöttem, hogy ennyi erővel konkrétan az egész könyvet bemásolhatnám. Imádom Backman-t, na.

2 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Az elején nem érted, mi az a bekezdés… miért került oda…
Amikor a vége felé újra szembejön, megállíthatatlanul elkezdenek potyogni a könnyeid és az utolsó néhány oldalt vánszorogva, szemtörölgetve, alig haladva olvasod el.

Nagyon fáj.
Abszolút tökéletes.
Kézremegés nélkül képtelenség kiírni az idézeteket.

Blogbejegyzés helyett csak rányomok a Kedvencem és az Ajánlom gombokra, rendben?
Olvassátok!

>!
Animus, Budapest, 2017
88 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633245125 · Fordította: Bándi Eszter
>!
Aigi P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Talán nem jó ha túl sikeres az első könyv. (Én is nagyon szerettem Ove-t.) Az író elhiszi, hogy már mindent tud és bármit ír az jó, a marketinges pedig a kiadóval karöltve, az író munkaebéd közben leevett nyakkendőjét is kiadja, ha pénzt szimatol. Szerintem így született ez a könyv is. 96 oldalnyi újrahasznosított, helyenként már túlságosan elcsépelt semmitmondó gondolat. Túltolt érzelgősség mézbe áztatva, sziruppal vastagon nyakon öntve és ezen, házát cipelve, hogy mélyebb nyomott hagyjon, még átmászott egy nagy nyálas csiga is.

Egy példa, hogy mire is utalok újrahasznosított, máshol, máskor kicsit másképpen megfogalmazott, megélt, de tartalmában nagyon hasonló gondolatokon.

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
– A tanárunk arra kényszerített minket, hogy írjunk egy fogalmazást arról, mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk – meséli Noah.
– Mit írtál?
– „Először inkább arra koncentrálnék, hogy kicsi vagyok.”
– Nagyon jó válasz.
– Ugye? Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
– Ezt írtad?
– Igen.
– Mit mondott a tanárod?
– Azt, hogy nem értettem meg a feladatot.
– Mire te?
– Hogy ő nem értette meg a választ.

John Lennon
„Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.”

Lennoné sokkal jobb.

Elengedés témában, ha már ez a főfonala Backman rövidke blöffjének, sem kell rohanni a filozófusok, vallásos bölcselők, pszichológusok „száraz” gondolataihoz ha az ember szeretné ezt sokkal jobban átélhető formában magáévá tenni mert vannak ebben a témában nagyon jó kis könyvek, például a Szólít a szörny.

2 hozzászólás
>!
Citrompor 
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Ez volt az a könyv, ahol számomra először keveredett por a backmani könnyfacsaró gépezet fogaskerekei közé. Itt kezdtem érezni azt, hogy megvezetnek. Ugyan (még) nem csap be orvul a szerző, de a történet szándékosan eltúlzottan szentimentális, szenvelgő és érzelgős. Ez hasonló volt Ove és a nagymama esetében is spoiler, de ott engedtem, hogy magával sodorjon az ár, élveztem és működött a recept. Ez itt viszont most nem ment.

Backman itt is szokásosan megmondja a „tutit”. Egyszerű, közhelyszerű „nagy” igazságokat, amik leírva mégis apró revelációknak hathatnak. Ezt egyébként a védelmében mondom. Viszont voltak olyan „bölcsességei” is, amelyektől sikítva tudtam volna menekülni (pl. „Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg még egyszer.”, „Az emberek a felnőttvilágban teli vannak megbánással, és azt kívánják, bár visszamennének az időben, hogy elbúcsúzhassanak rendesen.”, „Azért kényeztetjük el az unokáinkat, mert általuk bocsánatot kérhetünk a gyerekeinktől.”).

A könyvben megjelenik egy rátermett, sablonokban gondolkodni nem akaró*, nonkonformista kisgyerek és az Alzheimer-kórban szenvedő, szintén nem átlagos nagyapja. Kettejük viszonya kapcsán jutott eszembe, hogy Backman könyvei bizony tele vannak ilyen mesterkélt különcökkel (például lásd Elsát és a nagymamáját is). Kicsit talán mind (vagy legalábis sokan) szerettünk volna ilyenek lenni életünk bizonyos szakaszaiban. Aztán mégsem lettünk ilyenek, helyette ilyen könyveket olvasunk. Amik néha működnek, néha nem. Ez most nálam az utóbbi.

* Például: https://moly.hu/idezetek/814741 és https://moly.hu/idezetek/814744

17 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Citrompor

– A tanárunk arra kényszerített minket, hogy írjunk egy fogalmazást arról, mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk – meséli Noah.
– Mit írtál?
– „Először inkább arra koncentrálnék, hogy kicsi vagyok.”
– Nagyon jó válasz.
– Ugye? Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
– Ezt írtad?
– Igen.
– Mit mondott a tanárod?
– Azt, hogy nem értettem meg a feladatot.
– Mire te?
– Hogy ő nem értette meg a választ.

40-41. oldal

>!
No_és_mi

– Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg még egyszer.

39. oldal

>!
robinson P

A sárkányt nagyapótól kapta, amikor megszületett. Nagyanyó szerint ugyan nem célszerű plüss-sárkányokat adni egy csecsemőnek, de nagyapó azt mondta, hogy nem óhajt célszerű unokát.

18. oldal

>!
Jdit

– Azért kényeztetjük el az unokáinkat, mert általuk bocsánatot kérhetünk a gyerekeinktől.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyermek · unoka
>!
Citrompor 

– (…) Egyszer azt akarta a tanár, hogy írjuk meg, mi az élet értelme.
– Mit írtál?
– „Társaság.”
Nagyapó behunyja a szemét.
– Ez a legjobb válasz, amit valaha is hallottam erre a kérdésre.
– A tanárom azt mondta, írjak bővebben.
– Mire te?
– Azt írtam: „Társaság. És fagylalt.”

63-64. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
5 hozzászólás
>!
szera

Nagyapó nevet, Noah is. Szükségtelen ajándékokkal szokták meglepni egymást. Karácsonykor nagyapó egy zacskó levegőt adott Noah-nak, Noah pedig egy fél pár szandált ajándékozott cserébe. Nagyapó a születésnapjára egy olyan csokit kapott, amit Noah már megevett. Eddig ez volt nagyapó kedvence.

35-36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nagyapó · Noah, az unoka
1 hozzászólás
>!
Bea_Könyvutca P

Szerelembe esni vele olyan volt, mintha nem férne el a saját bőrében. Ezért inkább táncolt.

19. oldal

>!
Bea_Könyvutca P

– (…) Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.

41. oldal

>!
Bea_Könyvutca P

– Meséltem már, amikor orvoshoz mentem Noahnoah? Azt mondtam: „Doktor úr, doktor úr, két helyen is eltörtem a karom!”, mire az orvos azt felelte: „Akkor azt tanácsolom, többet ne menjen azokra a helyekre!”

27. oldal

>!
szadrienn P

– Túl kevés időt kaptunk – mondja.
A lány a fejét rázza.
– Egy örökkévalóságot kaptunk. Gyereket és unokát.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
Antoine Leiris: Csak azért sem gyűlöllek titeket
Szabó Magda: Pilátus
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Alice Sebold: Komfortos mennyország
David Walliams: Gengszter nagyi
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek