A kopogás megismétlődött, most sokkal erősebben. Luke az ajtóhoz ment, kinyitotta, és kinézett a holdfényes éjszakába. Először senkit sem látott, de aztán lepillantott. – Na nem – szaladt ki a száján. Az ajtó előtt apró zöld lény állt, lehetett vagy hetven centi. – Hé, Muki – szólalt meg. – Ez a Föld? – Na nem – mondta Luke Derereaux. – Lehetetlen. Ám semmi sem lehetetlen. Fredric Brown fergeteges könyvében a marslakók valóban elözönlik a Földet, s a megjelenésükkel felborul minden… És a földiek szókincsébe bevonulnak „a kis zöld lények”.
Marslakók, mars haza 29 csillagozás
Eredeti cím: Martians, go home
Eredeti megjelenés éve: 1955
Kedvencelte 3
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 5
Kiemelt értékelések
Ez a könyv 1955-ben jelent meg, mikor nagyon forrongott a világ, a kommunista és a kapitalista tömb versengett, a könyv is említi, igaz humoros formában. Jó humorral megírt történet, kicsit erős a sci-fi besorolás, de mivel marslakók a szereplők jogos. Eléggé hollámzó a történet, de olvastatja magát. Kíváncsi az olvasó mit művelnek a kis zöld lények a mukikkal.
Tetszett a végén hogyan szabadultak meg a marslakóktól, összefogással, vagy talán mégse, nyitott kérdés marad.
A dolog ott kezdődik, hogy mind a könyv címe, mind a borítója valami veszélyesen gagyi. Az utóbbi akkor is az, ha maguk a rajzok (mert hogy illusztrált könyvről van szó) viszont nagyon jók! Gyorsan jegyezzük meg Zelenyiánszky Zoltán nevét! A borító hozni akarja az ötvenes-hatvanas évek amerikai sci-fi képregényeinek, ponyva sci-fijeinek a stílusát, de miközben kicsit sikerül neki, aközben nagyon nem. Az a baj, hogy a miért nemet nem tudom megfogalmazni; engem riasztott, és nem sarkalt olvasásra.
Valahogy a gondolom figyelemfelhívásnak szánt, alcímként jegyzet műfaji megjelölés, szatirikus sci-fi, sorsa is ugyanez lett. Ha az arcomba tolják, hogy miként kell olvasnom*, bennem egyből valamiféle ellenállás gerjedezik.
A történet elindul. Aztán halad. Aztán meg-megáll, hogy túltekintsen a főhősön. Egyértelműen Karel Capek szalamandrás könyvének metódusával teszi ezt. Amikor harmadszor jött az egy főhős, egy mivanavilágban fejezet, kezdtem unni. S azt, hogy szatíra, nem szabad komolyan venni. A szatírán legalább mosolyog az ember, nos, ezen nem.
Aztán a közepén valahogy megint életre kel az egész. Valahonnan onnan, hogy a főhős muki (ahogy a marslakók szólítanak minden embert) bekerül a diliházba. Onnan a normál sztorin túl lesz benne egy kis etika, egy kis filozófia, egy kis, hm, transzcendecia, sőt, ha akarom, egy kis kvantumfizika, tudományfilozófiaként. Persze ne vegyük ám mindezt szó szerint, mert még elijedünk, csak elindult az agyam.
Mert adva vannak ezek az idegesítő kis zöld szemétládák, akik ha akarják megjelennek, ha akarják eltűnnek, de ha megjelennek, akkor valami egetverő genyóságot egészen biztosan beszólnak az embereknek. A legidegesítőbb a genyózásukban, hogy amit mondanak, az mindig igaz. spoiler Ugyebár. És ezek a zöld mocskok bizony nagyon őszintén beszélnek. Mindenkinek mindenről. S mindig pont akkor, amikor nem kéne.
Vagyis szó van akkor ugye, a képmutatásról, a magunknak épített művilágról és szó van az igazság elviselhetőségéről. Hogy mi lenne, ha őszintén beszélnénk igazat, és hangosan tennénk, nem törődve azzal, kit miképpen leplezünk le? Vacakul hangzik, nem?
Aztán ott a főhős ismeretelméleti problémája: voltaképpen a képzeletével ő maga teremtette ezt a sok-sok milliónyi megfoghatatlan, elűzhetetlen kis rohadékot, vagyis ha a képzelete teremtőerejű, akkor csak el kell azt is képzelni, hogy egy szempillantás alatt eltűnik az összes marslakó. S aztán a slusszpoén összecseng a 27. számú Galaktikában megjelent Kaszás István szösszenettel: spoiler
S a befejezés, tudniillik, hogy ki mindneki spoiler, megint óriási poén. spoiler
Szóval az a helyzet, hogy mindent összevetve jó, szórakoztató és elgondolkodtató ez a könyv.
* Hofinak volt egy jó poénja, ide vág. „Az orvos felírt valami gyógyszert. Nem mondta meg, mire adja. Höhöhö… De én meg nem mondom meg neki, mire szedem!”
Már régóta el akartam olvasni ezt a könyvet. Még a testvéremnél láttam ezt a könyvet. Majd az antikváriumban találtam rá egy példányra.
A történet nagyon elgondolkodtató. A vége nyílt kérdéseket hagy. Az olvasó döntésére és fantáziájára hagyja a végét.
Akár olyan is felmerült bennem, hogy Luke alkohollal mámoros álma is lehetett az egész történet.
Halálra nem röhögtem magam rajta,de 1x el lehet olvasni.A végén viszont tetszett,ahogy a marslakók eltünését 3 egyidejű eseménnyel magyarázza az író,mely közül az olvasó kiválaszthatja a számára hihetőt vagy szimpatikusat.)))
Hasonló könyvek címkék alapján
- Andy Weir: A Hail Mary-küldetés 95% ·
Összehasonlítás - Andy Weir: A marsi 94% ·
Összehasonlítás - J. D. Robb: Halálos testvériség 96% ·
Összehasonlítás - T. J. Klune: A bábuk élete 87% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd 88% ·
Összehasonlítás - John Scalzi: Állati gonosz 86% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Különvélemény 87% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság 87% ·
Összehasonlítás - Harry Harrison: A technicolor® időgép 85% ·
Összehasonlítás