Találkozás ​a hícsíkkel (Átjáró 3.) 80% 49 csillagozás

Na, a harmadik kötetet is letudtam. Letudtam, mert ez már nem olyan jó mint az első, se mint a második. A történet kikövetkeztethető, és mintha nem is igazán foglakozna vele az író. Helyette mindenféle nagyívű traszhumanista és egyéb próféciákat kapunk – egy sci-fi irótól nem meglepő ez, csak bizarr mert úgy jósolja meg a világ legnagyobb változásait „amely valaha is történt vagy történni fog.” hogy közben még a Szovjetúnió megszűnését sem tudta előre látni…

Ó….
A kötet követi a sorozat fonalát, logikus, jól illeszkedik a történetbe.
Továbbra is Broadhead körül forog a világ, és egy villanásra előjönnek az első rész lelkizős jelenetei, csak hogy lássuk, Robinunk személyisége milyen irányba fejlődött.
A Föld élete rengeteget változott, de túl lassan.
És még számos apró részletre is fény derült, de attól tartok, a bevezetés, kontextusba helyezés egy kicsit eltúlzott lett, gyakorlatilag a könyv felét elviszi. Bevallom, egy idő után unalmasnak, és szükségtelenül részletesnek találtam.
Nem tetszett továbbá, hogy a tudományos háttér csak címszavakban jelent meg, a szerző eltusolta azzal, hogy az épp porondon lévő szereplőt nem érdeklik a részletek.
Az események a könyv második felében lendültek mozgásba, innentől izgalmas, pörög, érdekes. Minden, amit megtudunk a hícskről, színes fantáziára vall, bízom benne, hogy a további részek nagyobb betekintést engednek majd világukba.

Sajnos ez a rész már nem olyan, mint az első volt, vagy akár a második. Ismét olyan érzésem támadt, hogy mintha valaki más írta volna.
A könyv első fele kicsit unalmas lett, ráadásul nagyon nehéz követni, hogy éppen ki a mesélő, egy fejezeten belül is sokszor előfordul, hogy egyik bekezdésről a másikra nézőpontot váltunk és ezt nem jelzi semmi, csak előbb-utóbb rájövünk. A történet sem haladt semerre, ráadásul az elbeszélés stílusával se nagyon tudtam megbarátkozni.
Végül a túl hosszúa nyúló bevezetés után elértük azt a részt, ahol érdekessé válik a történet, akciódúsabbá vált, nem fókuszált lényegtelennek tűnő mellékszereplőkre, meglepő fordulatok jöttek és összességében visszatért az az érzésem, hogy érdekel a történet, várom mi fog történni.
Aztán vége lett a könyvnek, pedig lett volna még benne potenciál, az utolsó 10-20 oldalt szerintem kifejthette volna bővebben is, viszont most kíváncsi lettem a következő részre is.

Ez már eléggé nyögvenyelősre sikeredett…

Zuhan a színvonal. A történet érdekes lehetne, és amikor pár napig nem nyúlok a könyvhöz, rájövök, hogy érdekes, és végül is érdekel a folytatás, így rászánom magam. De borzasztóan idegesít az önismétlő, körben forgó stílus, amivel azt az érzést kelti bennem Pohl, hogy sehova se jutunk, bármerre is haladunk.

Nagyon jó ez a sorozat. Ez a rész is nagyon tetszett. Töretlenül jó a történet, nem tudom az egyes részeket szembe állítani és méricskélni, melyik az izgalmasabb, melyik kevésbé. Van egy folyamatos íve, és az sem zavaró, ahogy az emberiség problémáit sorra veszi, beleszövi a cselekménybe. Nem baj ha tanít, vagy óva int. Az a lényeg, hogy szórakoztat.

Robin Broadhead kalandjai tovább folytatódnak. A felfedezéseinek hála rettenetesen gazdag lesz. Elindítja az új világok betelepítését. A könyv végén találkozhatunk a hícsíkkel és azt is megtudjuk miért is tűntek el. Ugyanis van egy rettenetes ellenség, az orgyílkosok, akik civilizációkat írtottak ki és meg akarják változtani az univerzumot is.
A történet még mindig szórakoztató, de ez az új főellenség szál kicsit erős.

Na igen, itt végre felbukkannak a hícsík, és nem egészen olyanok, mint amire az ember számítana.