Gateway (Heechee Saga 1.) 4 csillagozás

Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway Frederik Pohl: Gateway

Wealth… or death. Those were the choices Gateway offered. Humans had discovered this artificial spaceport, full of working interstellar ships left behind by the mysterious, vanished Heechee.
Their destinations are preprogrammed. They are easy to operate, but impossible to control. Some came back with discoveries which made their intrepid pilots rich; others returned with their remains barely identifiable. It was the ultimate game of Russian roulette, but in this resource-starved future there was no shortage of desperate volunteers.

Eredeti megjelenés éve: 1977

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Science Fiction Masterworks angol

>!
Gollancz, London, 2010
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780575094239 · ASIN: 0575094230
>!
Gollancz, London, 1999
320 oldal · ISBN: 9781857988185

3 további kiadás


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Marcus P>!
Frederik Pohl: Gateway

Azt hiszem, aki belevág az Átjáró sorozatba, az már az első könyv első oldalain csalódni fog, mert bár azt az ígéretet kapjuk, hogy itt a sci-fi egyik legalapvetőbb toposzát, az ismeretlen feltárását fogjuk kapni, ehelyett a könyv nagy része a főszereplő sokszor irritáló beszélgetése a (robot)pszichológusával. Ennek megfelelően tulajdonképpen két szálra lehet bontani a regényt, még akkor is, ha elvileg ezek egy szálat jelentenek.
A kötet jobb fejezeteiben megismerjük az Átjáró állomást, amit egy azóta eltűnt idegen faj, a hícsík építettek. Az állomás tele van automatizált űrhajókkal, amelyeket viszonylag könnyű használni, de úticéljukat lehetetlen programozni. Így a bátor felfedezők vakon indulnak sok fényévnyi távolságokra, hogy megtudják, hová is megy egy-egy ilyen hajó. A legjobb eset az, amikor különféle erőforrásokkal, netán idegen technológiával teli bolygót találnak, ahonnan visszahozhatják elemzésre és felhasználásra az ott talált dolgokat. Ez azonban a ritkább eset, jóval gyakoribb, hogy nem találnak semmi érdemlegeset, és igazából az sem ritka, hogy akik elindultak, holtan térnek vissza – ha visszatérnek egyáltalán.
Mindezt főhősünk visszaemlékezéseiből tudhatjuk meg, akit egy ilyen utazása során komoly trauma ért, ezért is beszélget pszichológusával. Ezek a részek nagyon túlírtak, a legtöbb rész gyakorlatilag a robotpszichológus állandó szidalmazásából áll, ami nekem egy félreértelmezett macsóskodásként jött le, mintha az író a klasszikusok előtt akarná legitimizálni művét. Ami azt illeti, pont a béna pszichologizálás kivételével lehetne ez egy kicsit egyszerűbb, de a régi klasszikusokhoz közelebb álló darab. Nem éreztem, hogy mélyebb lett volna a főszereplő ezektől a beszélgetésektől – mintha az újhullám korszakában görcsösen akarta volna az író, hogy NE legyen klasszikus az egyébként klasszikus alapötlet. És ahogy olvasom a további részek kritikáit, a szappanopera réteg gyakorlatilag végig megmarad, miközben az alaptörténet nem is lenne rossz önmagában.
Szerintem ez a regény a saját korában sem volt újító, hiszen az alapja sablonos (bár jó dolgokat lehet belőle kihozni), az újítónak szánt karakterizáló részek pedig gyengére sikeredtek. A könyv 1977-ben és 1978-ban több díjat is nyert – Hugo, Nebula, Locus, John W. Campbell Memorial. Az első háromnál nem ismerem/olvastam a vetélytársait, de utóbbi esetében Sztrugackij Piknik az árokpartonja, illetve Dick Kamera által homályosanja ellen szállt ringbe, márpedig mindkettő biztosan egyedibb és jobb, mint az Átjáró.
Mint a sci-fi egyik klasszikusa, illetve néhány jó ötlete miatt érdemes lehet elolvasni, de túl magasak ne legyenek az elvárásaink vele szemben.

2 hozzászólás
Szentinel>!
Frederik Pohl: Gateway

Ezt a könyvet @Disznóparéj_HVP ajánlotta nekem, úgy 2012-ben. Pár évre rá sikerült beszereznem, de csak most éreztem úgy, hogy végre el tudom olvasni. Nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de egy korrekt darabnak gondolom.

Főszereplőnk Robinette Stetley Broadhead, egy milliomos férfi, aki a Földön él, és egy mesterséges intelligencia-pszichológushoz jár, akit csak Sigfridnek hív. Mint kiderül, valami nagyon nincs rendben Robbal, ám arról, ami valóban nyomatja a lelkét, sokáig nem hajlandó beszélni. Ehelyett inkább elmeséli a múltját: hogyan lett milliomos, honnan indult, hogyan került az Átjáróra (ami egy letűnt idegen civilizáció hátrahagyott űrbázisa – ők a hícsík), és hogy milyen asszonyokkal hozta össze a sors. A könyvben váltott fejezetekben ismerhetjük meg Rob múltját és jelenét, ahogy Sigfriddel levonják a tanulságokat. Emellett a fejezetek közé még beékelődnek mellékes, de a világ megértését segítő anyagok is, például reklámhirdetések, levelezések, ismeretterjesztő-lapok a hícsí civilizációról, stb. A Gateway világa egész jól ki van találva, én legalábbis hamar otthon éreztem magam benne.

A regény felfogható egyfajta utalásként is az aranylázra, ahogy űrhajósok saját életük kockáztatásával kirepülnek az űrbe, hogy az ott lezajló tevékenységükből meggazdagodhassanak. A felfedésekért ugyanis pénzt kapnak, függően attól, mekkora újdonságról van szó, illetve hogy mennyire érheti meg az Átjáró Rt.-nek a befejtetést. Még felfedezetlen, lakható bolygók felleléséért alig fizetnek, mivel a benépesítést megszervezni elég drága a cég számára. Ellenben egy eddig fel nem fedezett hícsí relikvia már többet kóstál.

Az Átjáró egy könnyen olvasható regény, mind stílusában, mind cselekményében. Azonban aki kalandos űroperára számít, az lehet, hogy csalódni fog. A könyv ugyanis inkább karakterközpontú. Sokkal több időt tölt el Pohl a szereplői közötti viszony ábrázolásával, mint magával az űrkutatások leírásával, ami – hogy őszinte legyek – picit csalódás volt számomra. Szívesebben olvastam volna többen a hícsíkről ahelyett, hogy Rob szexkalandjait böngésszem. És ami a szexet illeti… A könyv elég nyílt ilyen téren. Az űrhajók legénysége változatos nemű, rasszú, és még a magyarok is képviselik magukat három lány képében. A szexualitás sok formája felbukkan a könyvben, tehát nem csak heterók alkotják a közösséget.

Az Átjáró elég jól öregedett, különösen, ha a mai SF-regények nagy részét figyelembe veszem. Bár a történetorientált olvasók számára lehet, hogy csalódást fog okozni, de szereplők szempontjából erős a regény, Bon pedig a kezdeti irritáló figurából szépen átformálódik az olvasó szeme láttára. Az Átjáró ugyanis több komoly témát érint, mint ahogy azt az olvasó elsőre sejtené, és a legtöbbjük a pszichológiával kapcsolatos. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy több kalandot vártam, de egyáltalán nem bántam, hogy végül elolvastam. Különösen azért, mert lehet, hogy a jövőben még folytatni fogom.

Btw, az én példányomban van egy Alastair Reynolds előszó. amiben leírja az író, hogy nem volt túl egyszerű hozzájutni ehhez a könyvhöz akkoriban Angliában, amikor ő még fiatal volt.


A sorozat következő kötete

Heechee Saga sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Orson Scott Card: Ender's Game
Paolo Bacigalupi: The Windup Girl
John Scalzi: Redshirts
Ann Leckie: Ancillary Justice
Michael Chabon: The Yiddish Policemen's Union
David Brin: Startide Rising
James S. A. Corey: Leviathan Wakes
Mary Robinette Kowal: The Calculating Stars
Martha Wells: All Systems Red
Andy Weir: The Martian