Csernobil 73 csillagozás

Frederik Pohl: Csernobil

Frederik ​Pohl, az amerikai science fiction klasszikusa váratlanul megdöbbentő dokumentumregénnyel lépett olvasói elé. A csernobili atomerőműben történt robbanás esetét írta meg, felsorakoztatva regényében hősöket és gyávákat, tehetetlen bürokratákat és energikusan cselekvő személyiségeket, azokat, akik részesei, szenvedő alanyai vagy önfeláldozó szereplői voltak századunk egyik riasztó balesetének. Széles körképet fest a regény a szovjet társadalomról, polgárairól és vezetőiről s a küzdelemről, amelyet az újítás hívei a maradisággal folytatnak. Lángol az erőmű, füstfelleg borítja az eget, terjed a radioaktív sugárzás, a maguk teljességében mutatkoznak a modern technika veszélyei, bekövetkezett az, amire a science fiction írók számos könyvben figyelmeztették az emberiséget. A valóság túllépett a legmerészebb képzeleten… Pohl a szovjet hatóságok és irodalmi szervek segítségével elolvashatta a dokumentumokat, szemtanúkkal, résztvevőkkel beszélgetett, s a tényekből kiindulva, óriási… (tovább)

Eredeti mű: Frederik Pohl: Chernobyl

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Móra, Budapest, 1988
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631163334 · Fordította: Molnár István

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Szovjetunió


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Frederik Pohl: Csernobil

Frederick Pohl dokumentumregényt írt a csernobili katasztrófáról, amely az atomenergia felfedezése óta az egyik legnagyobb ipari katasztrófája volt az emberiségnek. Az 1986 április végén, egy üzemi gyakorlat során és az emberi hibák okán bekövetkezett üzemzavar, majd robbanás százezrek életét változtatta meg. A sors különös játéka, hogy majdnem többszörösen érintett vagyok. Mérhetetlen szerencsémre egy héttel a katasztrófa bekövetkezte előtt jártam Kievben és Odesszában egy MSZBT turistacsoport tagjaként ismerkedve a szovjet élettel, emberekkel, kultúrával. Egyedüliként keltem hatkor, hogy együtt utazhassak a munkába menőkkel a metrón, s fényképezhessen jó fényben a Dnyeper hídjait. Sajnos közgazdász kollégám – aki a robbanást követő hétvégi derűs napon hosszú órákat dolgozott a szabad levegőn kertjében, nem volt ilyen szerencsés. Szinte a szemem láttára – néhány hónappal később megmagyarázhatatlan, gyorsan kifejlődő, gyógyíthatatlan betegségben pusztult el – özvegye szerint valószínűleg a robbanás okozta radioaktív szennyeződés következtében. Az akkori szovjet szocialista viszonyok – a mundér védelmében és szakmai hozzáértés hiányában – nem tájékoztatták megfelelően és időben sem a helyi, sem az érintett regionális lakosságot, sem Európát. Senki nem is sejtette, hogy az agyonhallgatott és először elbagatellizált probléma milliókat érint. A robbanást követő tüzet elhárítani igyekvők a hozzáértően szervezett védelem hiányában sugárfertőzés következtében heteken belül elpusztultak. A környék nem kellő időben kitelepített lakosságának nagy része fertőződött meg, bár a későbbi időkben megjelent szovjet statisztikák máig kisebbíteni igyekeznek a közvetlen és közvetett veszteségeket. Nem is beszélve a tragédia további következményeit megakadályozni tervezett és épített betonszarkofág létrehozásának sajátos körülményeiről. Mert aki nem ismeri a részleteket, el sem tudja képzelni az ott uralkodó körülményeket. Hisz az ott dolgozókat előtte hetekig trenírozták, hogy meghatározott távú futás után csak néhány percet tartózkodva a közvetlenül fertőzött zónában, építsék – szinte egymás kezébe adva, kezéből kapkodva a szerszámokat – hogy majd ismét futásban hagyják el a területet. És csak meghatározott ideig dolgozhatott ott egy csapat, aztán végleg távozniuk kellett – más csapatok váltották őket, hogy lehetőleg ne lépjék át az egészségre káros kapott sugárdózis határát. A zóna ma is ott van. Megállt benne az emberi élet. Néhányan ugyan megcsúfolva a várakozásokat és visszaélve a Természet jóindulatával élnek is benne, visszaköltöztek falujukba. De tudhatjuk, mi lett a sorsa annak az embernek, aki a zónából lopott kocsit. Mindezekről írta Pohl egyébként izgalmas, érdekfeszítő, s elgondolkoztató regényét, amely azonban meg sem közelítheti az események valóságban ténylegesen lezajlott bonyolultságát és izgalmait, hisz tudjuk: a legjobb történeteket az élet írja. Szóval érintettségem okán ez ügyben nemcsak arra emlékszem, hogy láttam Odesszában a Hattyúk tavát, vagy hogy horgászbotokat hoztam fiaimnak ajándékba…

2 hozzászólás
>!
Olympia_Chavez P
Frederik Pohl: Csernobil

Frederik Pohl sci-fi író volt. Így nem meglepő, hogy kapva kapott a témán és egy évvel a katasztrófa után, regényt írt róla. Az már inkább meglepő, hogy nem Csernobil mitikus oldalát ragadta meg, hanem többé-kevésbé a tényeket és annál még egy kicsivel többet is. Alekszijevics könyve és interjúi után, nagyjából tiszta képet kapunk az akkori eseményekről, hangulatról, emberekről. Ezeket az interjúkat, számtalan dokumentumfilm is alátámasztja. Pohl könyve pedig meglepő alapossággal írja le az erőműben bekövetkezett baleset részleteit, az oltási munkálatokat, az evakuálást, az utómunkálatokat. Olyan szovjet karaktereket alkotott meg, olyan hátteret festett szereplőinek, ami tovább növeli a regény hitelességi faktorát. Semmi túlzás, semmi bagatell, egész realisztikus és ami fő, összhangban van a későbbi ismeretekkel. Az eseményeken túl, arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy precízen adja vissza a korabeli hangulatot és életformát. A KGB kellemetlenkedését, a kommunista mentalitást, a kis emberek hétköznapjait, a komszomolistákat, azt az éles kontrasztot, amit egy orosz polgártárs és egy amerikai között feszülhetett egy vacsoraasztal körül. Természetesen ezek mellett szerepet kap a politika, a glasznoszty, Gorbacsov és a Szovjetunióban fújdogáló új szelek is. Az ukránok függetlenedési vágyai, Afganisztán és a különböző generációk elvárásai, reményei és csalódásai, de az öreg bolsevikok révén, még a nagy honvédő háború emlékeiből is kapunk egy nagy szeletet. S, hogy ne lehessen elfogultsággal, egyoldalúsággal vádolni, az USA hasonlóan borongós portréját is megfesti alkalomadtán:

– Én azt mondom: „Vietnam”, te azt mondod „Afganisztán”, én azt mondom „El Salvador”, te azt mondod „Lengyelország”. Én azt mondom „Disznó-öböl”, te azt mondod „Magyarország”. Úgyhogy… úgyhogy…

Sok esetben azonban, főleg ami a biztonságot, és a felelősséget illeti nem üt meg elég kemény hangot, nem feltétlenül valósághű, ami nagy kár. Hogy ennek az volt-e az oka, hogy Ő maga sem volt tisztában a valósággal, vagy nem volt szabad akkor még nyilvánosságra hozni, azt nem tudom. De ezen a ponton elválik a regény a dokumentum jellegtől és sajnos tényleg majdhogynem sci-fivé válik. A leírásokból többször az a kép elevenedik meg előttünk, mintha a lakosság többsége tisztában lett volna a sugárzással és annak következményeivel, akárcsak a kiskatonák, akiket a reaktor takarítására rendeltek ki. Sajnos ma már tudjuk, hogy ez nagyon nem így nézett ki. Sok esetben védőruha és biztonságos felszerelés nélkül dobálták a tetőről azokat a bizonyos grafitdarabokat, és nem csak egy perc jutott ki nekik a pokoli munkából.

Összességében elmondható, hogy nagyon jó, olvasmányos és izgalmas, fordulatos regény, ami az előbb említett „tévedést” leszámítva meglepően valósághű, főleg ha azt is szem előtt tartjuk, hogy egy évvel a baleset után íródott, sok esetben szovjet forrásokból.

4 hozzászólás
>!
kvzs P
Frederik Pohl: Csernobil

Meglepően olvasmányos és izgalmas tényregény, ami talán azokhoz is közelebb hozza a témát, akik a hivatalos leírásokat és a dokumentumfilmeket nem szeretik.
Tetszett, hogy több szempontból is bemutatta a történteket és a következmények egy részét (egy évvel a baleset után jelent meg a könyv, a hosszú távú következmények kimaradtak belőle), a hőstettek elmesélésével pedig ellensúlyozta a balesethez vezető tényezők hatását, így nem az „emberiség megérett a pusztulásra” érzéssel lesz vége a könyvnek.
Az atomenergia felhasználása nem játék, és a sok-sok előnye mellett sosem szabad elfeledkeznünk a veszélyeiről. Remélem, hogy nem kell az emberiségnek a csernobilihoz hasonló emlékeztetőt kapnia újra.

>!
chhaya P
Frederik Pohl: Csernobil

Érdekes, izgalmas könyv, de elsősorban elgondolkodtató.

Sosem ástam bele magam mélyebben a csernobili események részleteibe, de ha csak a fele is igaz a balesetet kiváltó ok-okozati összefüggéseknek, akkor még szomorúbb az egész. Sokszor, és szinte végig ott motoszkál a kérdés, hogy mi lett volna, ha…? spoiler

Amúgy nagyszerűen megírt történetről van szó már amennyire ez a téma lehet nagyszerű. Szépen vezeti egymásba a különböző karakterek nézőpontjait: mindenki akkor kerül sorra, amikor éppen a tárgyalni kívánt téma megkívánja. Részletesen bemutatja az erőművet, a köré épült falut, az ott lakó és dolgozó embereket… Később pedig a balesetet, a fejetlenséget, a takarítást, a helyreállítást. A végén a politikai kitekintést nem tudtam hová tenni, nem igazán hiányzott bele. De összességében jó képet adott a korabeli szovjet mindennapokról, olvasmányos formában… Különösebb értékítéletektől mentesen. Azt mindenki levonhatja saját magának.

1 hozzászólás
>!
bonnie9 +P
Frederik Pohl: Csernobil

Mindig is érdekeltek az ilyen és ehhez hasonló témák hátterei, a miértek, a hogyanok, az emberek az események mögött, akár dokumentum, akár történet formájában. A Csernobil egy olyan könyv, ami nagyon jól elegíti a kettőt. A fejezetek elején megjelenő valós információk tökéletes felvezetések az egyes cselekményszálakhoz. Ahelyett, hogy megtörnék a foytonosságot, továbblendítik azt. Laikusként nincs jogom megítélni a könyvben leírtak történelmi hitelességét, de amiket eddig olvastam és láttam a témával kapcsolatban, az alapján úgy tűnik, a szerző kellő alapossággal körüljárta a témát, már amennyire ezt a lehetőségek engedték ilyen rövid idővel a tragédia után. Egyébként is, mint azt az idő oly sokszor bizonyította , az írott történelem hitelességét megítélni, hogyismondjam lehetetlen vállalkozás – a penna arra dől, amerről fogják.
A regény szereplőit lehet szeretni és utálni, valóban ott vannak/voltak az eseményeknél (mégha nem is tökéletes azonossággal – ahogy azt a szerző is kiemeli – de mindenképpen valósan, emberien). Jó, hogy minden távlatból mutattak képet a történésekről, az erőmű belsejéből ugyanúgy, mint kontinensnyi távolságokból. Személy szerint kicsivel többet szerettem volna tudni a pripjatyiak életéről, és a városról a kiürítés után, kevesebbet a zónán kívüliekről, főleg az újságíró hölgy és a két amerikai vendég szálát találtam soknak, de belátom, hogy a politikai események bemutatásához szükség volt rájuk.

>!
szeretemakönyveket
Frederik Pohl: Csernobil

Nagyon jó könyv. Számomra sok újdonságot nem jelentettek a benne elhangzottak mert egy időben nagyon beleástam magam a témába, ami a mai napig érdekel.
Viszont nagyon érdekes hogy hétköznapi emberek életén keresztül tálalja az író az eseményeket és rendkívül érdekfeszítően teszi azt. Dokuregény, de inkább mondanám egy izgalmas katasztrófa történetnek, ha nem tudnám hogy igaz. Eszméletlen.Na és nem mellékes hogy ezt sem tudtam lerakni.:-)

>!
dontpanic P
Frederik Pohl: Csernobil

Nagyon jó könyv, legnagyobb erénye a mesteri arányérzék.
Először is a szereplők. Pohl kirak elénk néhányat, éppen annyit, amennyivel még követhető a történet, a reaktorvezetőtől kezdve a kiskatonán át, az amerikai nagykövetség dolgozójáig, hogy minden oldalról bemutathassa az eseményeket. Felvázolja az előéletüket, hogy kik ők, mik ők, és éppen jó időben vált át a konkrét események leírásába.
Aztán a technikai, illetve egyéb háttér információk. Pont annyit kapunk belőle, amennyit kis odafigyeléssel még egy bölcsész is megérthet, és amennyitől érezzük, Pohl nem csak a levegőbe beszél, hanem tudja, miről van szó, no és persze amennyitől nem válik szárazzá a szöveg. (Nyilván, akit ennél mélyebben érdekel a téma, az nem egy regényt fog elolvasni róla.)
Még arányérzék: a Csernobil nem válik szocializmus-ellenes propagandakönyvvé, viszont szintén jó érzékkel mutat rá arra, hogy hogyan játszhattak közre a rendszer hibái a katasztrófában. (A politikai vonalhoz még egy megjegyzés: amit viszont kicsit feleslegesnek éreztem, a zsidó-náci epizód valahol a könyv közepe felé. Értem én, hogy nem olyan rég volt a második világháború, meg az ukrajnai antiszemitizmus súlyosságát is értem, de én ezt itt akkor is kicsit feleslegesnek éreztem.)*
A szöveg végig olvasmányos, néhol egészen vicces és szépirodalomba hajló.

Na most, hogy mennyire történelem-hű, azt nem feltétlenül tudom megítélni. Persze, utánanéztem a témának most is, miközben a könyvet olvastam, meg régebben is, mert mindig is érdekelt. Nem találtam olyasmit, amit a könyv máshogyan magyarázna, mint a neten található leírások, de bevallom, nem is kerestem. El tudom képzelni, hogy azért néhány helyen elrugaszkodott a valóságtól (már csak azért is, mert ugye fiktív karakterekkel operál), de én, mint laikus érdeklődő, úgy ítéltem meg, hogy alapjaiban azért hiteles. De mondom, felelősséget nem vállalnék ezért az ítéletért. :)

Összegezve: igen jó könyv, mindenkinek ajánlanám, akit kicsit is érdekel a téma.

Ami meglepő volt számomra: a könyv 1987-ben, tehát egy évvel a katasztrófa után íródott. Ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy később.

* Érdekesség Pohl politikai hozzáállásával kapcsolatban az angol wikipedia rávonatkozó szócikkéből: „During 1936, Pohl joined the Young Communist League because of its stands in favor of unions and against racial prejudice, Adolf Hitler and Benito Mussolini. He became president of the local Flatbush III Branch of the YCL in Brooklyn. Pohl has said that after the Molotov–Ribbentrop Pact of 1939, the party line changed and he could no longer support it, at which point he left”

>!
Mónika_Müller
Frederik Pohl: Csernobil

Ez az első olvasmányom Frederik Pohl tollából arról a témáról ami iránt soha nem szűnik az érdeklődésem.
Remek dokumentum regényt adott kezünkbe a szerző, az alapos háttérmunka érezhető a cselekmény vezetésében.
Rendkívül érdekesek a műszaki leírások az elején, olvasmányos, közérthető formában.
Visszaköszön a szovjet kommunizmus valamennyi átka és áldása (amiből az átlagpolgárnak kevés jutott.)
Döbbenetesek a katasztrófa eltussolására, majd jelentőségének kisebbítésére irányuló erőfeszítések.
Minden katasztrófa kitermeli a maga HŐSEIT, így történt ez Csernobilban is.
Örök hála, köszönet és tisztelet a likvidátoroknak, a tűzoltóknak, a helikopterek pilótáinak és mindazoknak akik életüket és egészségüket áldozták azért, hogy Európa megmeneküljön a láthatatlan gyilkostól.
Ezek a hősök akadályozták meg, hogy baj még nagyobb, az áldozatok száma sokkal több legyen .
Emlékezzünk rájuk minden év április 26-án.

>!
Evione 
Frederik Pohl: Csernobil

Hitetlenkedtem és bosszankodtam. Nem létezik, hogy emberek ennyire hülyék legyenek! Csernobil esetében, egy olyan katasztrófáról beszélünk, ami nem következett volna be, ha valamelyik okos nem találja ki ezt a takarékossági kísérletet, amit ráadásul úgy végeztek, hogy kikapcsoltak minden biztonsági rendszert. Hiába látták az operátorok, hogy baj lesz, továbbra is olyan parancsokat kaptak, hogy ne törődjenek semmivel csak folytassák az elvtársak! Onnantól kezdve meg egyenesen rohantak a vesztükbe. Na azon meg abszolút kiakadtam, hogy az eset bekövetkezte után maximum egy óra elteltével a többi reaktornál is komoly problémák akadtak – leginkább azért, mert a hűtővíz nyomása elkezdett csökkenni – de nem akarták leállítani egyiket sem, mert kell az áram, meg hát, ha leállítják, akkor nem tudják teljesíteni a tervet. Nem is beszélve a védőöltözet nélküli tűzoltókról, munkásokról stb. Persze azzal is vártak jó pár napot, hogy megkezdjék a városiak kitelepítését, nem baj, hogy bármikor megfordulhat a szél, mert ugyan ki foglalkozik ilyen apróságokkal… Dühítő.
Egyébként néztem olyan képeket a neten, amelyek kicsivel a robbanás után készültek, meg olyanokat is, amelyek a mostani állapotokat mutatják be, hát mit is mondhatnék, eléggé megrendítőek.
Valamint komolyan elkezdett érdekelni a téma, szóval, ha valaki tud olyan könyveket mondani, amik Csernobillal és főleg a túlélőkkel foglalkoznak, az bátran ajánljon nekem.

>!
Andrea_Vadász
Frederik Pohl: Csernobil

Megdöbbentő dokumentumregény. Izgalmas, tényszerű, de mégis jól feldolgozható olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
dontpanic P

…A finnekhez hasonlóan a svédek sem feledkeznek meg egyetlen pillanatra sem hatalmas szovjet szomszédjukról, viszont sokkal kevesebbet törődnek a szovjetek érzékenységével. Nem láttak okot rá, hogy titokban tartsák az ügyet. Tájékoztatták a hírügynökségeket. A hír rögtön címoldalra került. Alig egy órán belül az egész világ tudta, hogy a Szovjetunióban valami nagy nukleáris esemény történt… azaz majdnem az egész világ. A szovjetek nem tudták.

Kapcsolódó szócikkek: Szovjetunió
>!
chhaya P

A szivattyúalkatrészek nyilvántartását böngészgetve Serancsuk elsősorban a szállítási dátumokra volt kíváncsi. Ha például egy szelepkarima bármely hónap első hetében érkezett Csernobilba, akkor valószínű, hogy az előző hónap utolsó hetében készítették. Az pedig rossz előjel. Ilyenkor eszeveszett kapkodással igyekeznek „hóvégi hajrában” teljesíteni a tervet. Amit csak lehet, megspórolnak a gyorsítás érdekében; minden műszak túlórázik, mindenki inaszakadtáig dolgozik, hogy teljesítsék a havi termelési előirányzatot, különben oda a munkások havi prémiuma. Akármelyik gyárban megeshet, hogy a havi termelés felét az utolsó néhány napon állítják elő. A gépeken ilyenkor összecsapják a munkát, a meósok meg szemet hunynak. A vadonatúj alkatrészek pedig a célállomáson mehetnek egyenesen az ócskavastelepre, mert nem illeszkednek a helyükre. Vagy ami még rosszabb, mégis beszerelik őket.

>!
chhaya P

A világ összes atomreaktoráéhoz hasonlóan az RBMK-1000-eseket is teljesen biztonságosra tervezték. Biztonságosak is, amíg minden rendben megy.

>!
chhaya P

Éjszaka nagyon alacsony az áramfogyasztás a Szovjetunióban. A tisztességes szovjet állampolgár éjjel alszik, hogy reggel csillogó szemmel, kipihenten jelentkezhessen munkahelyén.

>!
kolika

… olyan sok gáz szabadult fel Csernobilban, hogy immár abból is van mindannyiunk tüdejében egy bizonyos számú molekula. És ez nemcsak az összes amerikaira, oroszra, kínaira, franciára és olaszra érvényes, hanem az afrikaiakra, ausztrálokra és kambodzsaiakra, sőt a kenyai elefántokra és az antarktiszi pingvinekre is. Mindennap belélegzünk valamennyit Csernobil utolsó leheletéből, és ezt fogjuk tenni életünk végéig.

>!
chhaya P

A szovjet emberek külön átszámító táblázatot dolgoztak ki a rossz híreket tartalmazó hivatalos bejelentések értékelésére. Ha a hírt nem jelentik be, csak a rémhír terjed, akkor a helyzet rossz, de nem elviselhetetlen. Ha az eseményt hivatalosan „kisebbnek” minősítik, akkor komoly baj van. Ha pedig egyáltalán nem adják meg a mértékét, akkor feltétlenül be kell kapcsolni a „hangokat”.
(…)
Végül is nem törvénybe ütköző az Amerika Hangja vagy a Szovjetunió felé sugárzó többi külföldi adó hallgatása, de nem is olyasmi, amit a szovjet átlagpolgár szívesen közhírré tenne.

>!
Evione

Amikor végre köhögve, levegő után kapkodva beesett a 3. reaktor vezérlőtermének ajtaján, láthatta, hogy a két operátor mellé négy önkéntes is érkezett, hogy pótolják a távollevőket. A főnök azonban makacs volt. Nem, Varazin főmérnök nincs itt, nem is járt erre a robbanás óta. Igen, elismeri, valami nincs rendben a turbinákkal és a vízrendszerrel sem. De nem, egyáltalán nem hajlandó leállítani a reaktorát.
– Az anyáddal szórakozz! Le kell állítanod! – Serancsuk nem talált szavakat. – Teljesen megőrültél? Tudod, mi történik, ha a víz kifogy? – A műszakvezető azonban fagyos arccal rázta a fejét.
– Nem kaptunk utasítást – jelentette ki.
– Utasítás! Én utasítalak! – ordított Serancsuk.
– Írásban, ha szabad kérnem – követelte a mérnök groteszk határozottsággal. – Alig négy nappal a hónap vége előtt nem kívánok lemaradást előidézni a terv teljesítésében.

6. fejezet

>!
dontpanic P

Legalább tucatszor villant át Serancsuk fején egy Kipling-vers paródiája, amelyre még az iskolából emlékezett:

Ha helyén a szíved,
Holott körülötted
Mindenki pánikba esett,
Akkor nyilván nem érted,
Milyen súlyos az eset.

>!
Evione

Az őrmester a távoli horizonton kígyózó füstoszlopra mutatott.
– Látjátok azt ott? Ezért jöttünk ide, és átkozottul szerencsések lesztek, ha valaha is láttok egyebet a világon.
Süket duma, nyugtatgatták egymást Konov bajtársai.

15. fejezet

>!
Baraby P

– Én azt mondom: „Vietnam”, te azt mondod „Afganisztán”, én azt mondom „El Salvador”, te azt mondod „Lengyelország”. Én azt mondom „Disznó-öböl”, te azt mondod „Magyarország”. Úgyhogy… úgyhogy… – Vállat vont, nem erőlködött tovább az angollal. Oroszul fejezte be, és Stark fordított.
– Így aztán, mondja Mr. Misko, jobb, ha nem vagdossuk tovább a jelzőket egymás fejéhez, hanem komolyra fordítjuk a szót.


Hasonló könyvek címkék alapján

Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk!
Dexter Masters: Baleset
Robert Merle: Nekünk nem kel föl a nap
D. M. Thomas: A fehér hotel
Vaszil Kozacsenko: Zúg a szél a fák fölött
Marina Lewycka: Rövid traktortörténet ukránul
Henryk Sienkiewicz: Tűzzel-vassal
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
A. Mitta – J. Dunszkij – V. Frid: Ragyogj, ragyogj csillagom
Váradi-Balogh László: Bakasirató